Gondolatok a Forrás címü kiállításhoz

Gyermekként azt hittem, hogy képes forrásvíz keletkezni a sziklák belsejében és a kö anyaga csupán arra hívatott, hogy megóvja és elzárja a benne rejlö tiszta vizet.

Beleborzongtam a gondolatba, hogy mi lehet a képeskönyvekben látott hegyek belsejében. Biztosan tengerek, Balatonok és óceánok is beléjük férnek!

A kisebb kavicsok, melyeket a földhöz dobáltunk, természtesen nem tartalmazhattak még semmilyen vizet, mert még ök is gyerekkorukat élték, csak amolyan „kavicsos“ értelemben. Ahhoz, hogy víz fakadjon belölük, nagy és súlyos sziklává kell vállniuk.

Amikor az iskolába kerültem elmagyarázták, hogy igen félreértelmeztem a sziklarepedésekböl csordogáló forrás jelenségét.

Aznap észrevette otthon nagyapám, hogy a megszokottnál is csendesebb vagyok. Egy kis unszolás után bevallottam neki, mennyire nehezen tudom elfogadni az iskolában hallottakat, mert idáig abban a hitben éltem, hogy a víz a kövek belsejéböl ered.

Nagyapám kivitt a kertjébe és rámutatott egy ázott földkupacra. Elmagyarázta, hogy a földben lévö hajszálerek és repedések segítségével a víz földünk közzéppontja felé húzódik és egy hegyes-halmos vidéken felszínre emelkedhet, forrásokat elöidézve. Ehhez azonban szükség van egy kis fentröl jövö segítségre.

Bár nagypapám szó szoros értelemben beszélt a források eredetéröl, késöbb rájöttem, hogy szavainak átvitt értelemben is van jelentösége.

El kezdtem hinni abban, hogy egy bizonyos égi segítség bennem is táplálni fogja az elhivatottságot, hogy ne akarjak üres, zengö kövé válni.

Nem csupán világszemléletünket, hanem tapasztalatainkat is bövíthetjük  a kapott tudás által.

Van olyan tudás, melyhez tanítóink révén juthatunk, a megszerzett tapasztalatot pedig felhasználhatjuk az alkotásban.

A mai kiállítás is ezen gondolatokról adhat bizonyosságot, ugyanis Illik Ferenc, Kelemen Viktória és Illik Gergö képei mellett, mesterük, Fazakas-Koszta Tibor festménye megtekinthetö a falon.

A bejárat mellett látható mediterrán kép, melegséggel sugározza be a kiállítást.

Innen végigvezetve a tekintetünket feltünhet, hogy a legtöbb alkotás a természetböl ihletett, föleg tavak és folyó világához köthetö témákkal foglalkozik, melyeket a kiállítók, sajátos stílusjegyeiket alkalmazva fogalmaztak meg.

Illik Ferenc szakmailag is kiforrt képeit tiszta színek uralják, a képek kolorisztikája merül tárul fel szemünk elött.

Késö öszt idézö erdös képein derüs és misztikus hangulat ül. Az erdök sötét homályából aranyló sárgákkal villantja fel az avart és a fák leveleit, míg a háttérben finoman mossa össze a színárnyalatokat.

Viktória festményei finom gesztusokból építkezö részletekböl állnak össze, melyek magas esztétikai érzékenységröl és igényességröl árulkodnak.

A kert szeglet cimü csendélete buja vegetációba helyezett vázát ábrázol. A hideg tónusokban gazdag színek kontrasztjából harmónikus kompozíciót épít fel.

A Toszkán elégia cimü képén öreg, olajfa árnyékában húzódó, pipacsokat látunk, melyen a tüzes bíborvörös szín nagyon szép kiegészítöje, a zöldellö fünek.

Gergö festöi látásmódjáról a bátor ecsetvonánások tanúskodnak, ami a természeti formák komplex értelmezését mutatja be. Egyik képén, melyen egy csónak ring a Balaton vízén, vidám nyári légkört idéz meg az akadálytalanul megvilágított helyi színek használatával.

Fazakas-Koszta Tibor a Hogyan festek én, párbeszéd Joel Meyerowitz-csal cimü festmény a bejárattal szembeni falon tekinthetö meg.

A kép középpontjában egy gyermeket láthatunk, akinek a világhoz való kapcsolatát csak néhány növényi elem és az arany színeiben megfogalmazott absztrakt sáv jelöli.

A fekete szín kiemeli a gyerek figuráját, objektivizálva ezzel a karakter magányát és kiszolgáltatottságát.

Tibor tanítványai, Ferenc, Viktória és Gergö alkotásain is tetten érhetö némi magányosság ami egyfajta belsö, eredményes munkafolyamatról tanúskodik. Ez a magányosság azonban nem egyenlö a magukra hagyatottsággal.

A megismerésre és a szeretet tanulására szomjas embereket mindig segíteni fogja mesterük.

Ahhoz, hogy ne csak üres kövekként üljünk a világban, mindig engedelmeskedjünk a munkára és tanulásra felszólító belsö alázat intelmének. Ha így teszünk, akkor magunk is számos csoda forrásaivá válunk.

Marosvári Kata

2020. szeptember 12.

Syracuse