Unitárius hitvallások
Hiszek Istenben az élet teremtõjében, gondviselõ Atyánkban!
Hiszek Jézusba, Isten legjobb fiában, a mi igaz tanítómesterünkben.
Hiszem a szentlelket.
Hiszek az unitárius egyház hivatásában.
Hiszem a bûnbocsánatot és az örökéletet. Ámen.
"Hiszem, hogy a képzelet erõsebb a tudásnál.
Hogy a mítosz erõsebb a történelemnél.
Hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél.
Hogy a remény mindig gyõzedelmeskedik a tapsztalatt
felett.
Hogy a nevetés egyetlen gyógyír a bánatra.
És hiszem, hogy a szerete erõsebb, mint a
halál."
(R.Fulghum)
-------------------------------------------------
Az unitárius
vallás
Az unitárius
ember nem szokott sokat beszélni a vallás kérdésérõl. Nem azért,
mintha nem tartaná nagyon fontosnak a helyes vallásosságot, hanem azért, mert
éppen nagyon fontosnak tartja. Ugyanis az unitáriusok Jézustól merítik
vallásosságukat. Jézus pedig többek között azt mondotta:
gyümölcsérõl ismeritek meg a fát. A fa, amely jó gyümölcsöt nem terem,
kivágattatik s tûzre vettetik. (Mt. 7,19)
A vallás
tehát belsõ, lelki állapot, amely meghatározza az embert. A vallás élet. Nem a
sokbeszédûség, még a szertartások és avult hitvallások sem adják az igazán
vallásos embert, hanem a mindig határozott bensõ hittõl és szeretettõl áthatott
nemes, önzetlen cselekedet. Ha ismerem hitedet, ismerlek tégedet; ki tudom
számítani cselekedeteidet.
Mindazonáltal
mégis összefoglaljuk az unitárius vallás fõbb elveit, hadd lássuk, hogy azokból
milyen cselekedetek és életfolytatás következik.
1. az unitárius ember mindenek elõtt az isteni jóságban hiszen. Isten, a mi és mindannyiunknak, az egész emberiségnek szeretõ édes Atyja,
tiszta, zavartalan egység személyében és lényegében is. Azon van a
hangsúly, hogy hiszünk az egy Istenben, a jóságnak és szeretetnek Atyjában! Az
unitárius elme fontosnak tartotta az egységnek a teljes kihangsúlyozását. Nem
azért, mintha abban a téves hitben volna, hogy Istent véges értelmünkkel meg
tudnók határozni, hanem azért, mert erõszakosan fölállított, zavarbaejtõ gondolatot nem akarunk táplálni a legfõbb
valóságról. Maga Jézus is mindenkor így kezdte az imádságot: Atyám, mi Atyánk.
A vallásban való õszinteség azt követeli tõlünk, hogy ne állítsunk fel zavarbahozó tételeket ott, ahol a szív õszinte
tisztaságára és egyszerûségére van szükség. Mi abban vagyunk boldogok, hogy az
Isten szeretet. Aki szeretetben van, Istenben van és Isten is õbenne. ( 1János 4,16)
2. az ember a menyei
Atyának gyermeke. Jóra, nagyra hivatott. Az ember világa nem siralomvölgy, nem
az elveszett paradicsom, hanem Isten országa, amely itt van a földön. Isten
gyermekének, az embernek nincs szüksége bonyolult kitalálással készített
megváltásra, helyettes elégtételre, hanem példaadásra, útmutatásra. A
legnagyobb és legbölcsebb útmutató, tanító és példaadó a názáreti Jézus.
3. Jézus a legnagyobb vallásos szellem.
Õ ismerte fel leghatározottabban Istennek Atyai jóságát. Mindennapi eledele az
volt, hogy a mennyei Atya akaratát cselekedte. Azt akarta, hogy
egyetlen ember se vesszen el, hanem mindenki az örök életre jusson. Õ
maga mindenkor úgy érezte, hogy az Isten mindenkor vele van. Ez a tudat vezette
az élet derûs napjaiban, a bethániai diadal
útján, a meg-nem-értés és üldözés keserû
óráiban, a getsemáné-kerti szorongás és a kereszt borzasztó kínjai közepette. Az ember Jézus nemcsak
vallást hirdetett, hanem vallásosságát át is élte a maga teljességében. Amit
tanított, azt meg is valósította. Hite és cselekedete, vallása és erkölcse
összhangban voltak egymással. A szenvedõ Jézus vigasztalónk
nehéz sorsunkban, a mennyei Atya akaratát teljesítõ Jézus példaadónk az
életben, a tanító, nevelõ mester pedig példaképe annak, hogy miképpen
kell viselnünk magunkat embertársainkkal szemben. Jézus teljes mértékben elõnkbe tárta embertársaink iránt való
kötelességeinket is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Az
egyéntõl tiszta szívet kívánt: „Boldogok a tiszta szívûek.” A tisztaszívû
emberiség olyan társadalmat alkot, ahol az emberek testvérek, egymásnak terhét,
gondját felveszik, egymásért felelõsséget éreznek. Ez a Jézus társadalma.
4. az unitárius ember meggyõzõdésbõl hiszen
az egyház hivatásában. Isten országa ebben a szervezetben valósítható meg. A
különbözõ felekezetek akkor állanak hivatásuk
magaslatán, ha együttesen küzdenek az emberiség tökéletesbüléséért.
5. Isten világa örök, vége soha sem lészen. Semmi sem veszhet el, ami érték. Az emberi lélek is
ilyen, Istentõl származó örök érték. A lélek nem lesz a mulandóság martaléka,
hanem a test halála után egy magasabb életben folytatja életét. Csak így
érthetjük meg Jézusnak e mondását: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei
Atyátok is tökéletes”. (Mt 5,48)
Ez a vallás
arra kötelezi híveit, hogy Jézust követve, minden alkalmat felhasználjanak az
egyéni tökéletesedésre, a társadalom javítására, Isten országának
megvalósítására. Aki a szeretet munkájának áll szolgálatában, már az
örökkévalóságnak részese.
B.P.
- Erdélyi Magyar
Unitárius Naptár az 1948-ik szökõévre –
----------------------------------------------------------------------
Ez a
világszemlélet a vallásom alapja
Hiszem, hogy e
világ nem a véletlenségek láncolata.
Hiszem, hogy minden valamiért van.
Hiszem, hogy a világnak az a természete, elrendeltetése, végzete,
eltökéltsége, megmásíthatatlan akarata, hogy olyan személyiségeket alakítson
ki, akik nagy valóságossággal egynek tudják, érzik magukat az egész világgal, s
aszerint cselekszenek.
Hiszem, hogy a
világcél megvalósítása sok apró szándék, embernyi akarat kiteljesedésén
keresztül munkálkodik, hogy minden nemzetségnek, minden egyénnek a végtelen
lánc egy szemének kikovácsolása jutott osztályrészül.
Hiszek ebben a
feladatban, az én külön kis célomban. Legelõször is az egyéniségemet, a
világot tükrözõ harmatcseppet akarom tisztává és teljessé tenni. Nem fojtom el
az én sokréteges személyiségem egyik megnyilatkozását sem; a „testemnek"
épen annyira élek, mint a „lelkemnek" - de igyekezem minden kívánságomat,
ösztönömet, rángásomat összhangba hozni az eddigelé kifejlõdött legmagasabb,
legértékesebb tulajdonságommal. Ezenkívül arra
törekszem, hogy másokkal, testvéreimmel a közös társaságban, kiépítsem a
szeretet kapcsolatait. békességet mindvégig megõrizni
kívánom, s azokkal, akikkel ölelõs, forró szeretet köt közös érdekeink közös
szolgálatára szövetkezem.
Hiszem, hogyha az én kicsi célomat az én rövid életemben
megvalósítom, valamit tettem, aminek magában is értéke van, s aminek értelmét
a halál nem tudja elvenni.
Hiszek az ember méltóságában; s ha magát a
világcéllal azonosítja: az akarat szabadságában.
Hiszem, hogy az én igazi énem akarata az az
akarat, amelyik a világcélban jut kifejezésre, s hogyha a világcélt követem, a
saját akaratomat követem.
És hiszem az Istent: oh e világ gyönyörûséges, hatalmas, csodálatos, boldog
végzetû, megdöbbentõ és titokzatos; s amikor csordulásig megtelek vele, amikor
elnyom a végtelenség, fölemel közvetlensége, megujjongtat az öröme,
akkor buggyan ki belõlem: Isten.
Ne
kérdezzétek tõlem mit jelent nekem ez a szó.
Nekem olyan
ez, mint a jaj a szenvedõknek, az oh a
meglepettnek, a kacagás az örvendezõknek, mindent kifejez ez, mert
semmit nem mond. Én nem szállok vitába, nem állítok, nem bizonytok;
következetes nem vagyok, okokat nem hozok föl: én csak sóhajtok, sírok,
ujjongok, lelkesedem: Isten.
A vallás
megadja az én életem célját; a tudomány hozzásegít az eléréséhez; a mûvészet
alkalmat ad, hogy benne gyönyörrel elmerüljek. Az én imigyen teljessé váló
életemben várom Istent, hogy kinyilatkoztassa magát.
(Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot)
--------------------------------------------------------------
Mit hisznek az unitáriusok?
Az unitárius ember számára a vallás az Istennel való kapcsolat keresését és
megélését jelenti. Más szavakkal a vallás annak az emelkedett állapotnak a
megtapasztalása, amely által az ember mintegy visszatér önnön létének
alapjához, azzal a céllal, hogy megtisztuljon, erõt merítsen, önmaga számára
újratisztázza léte értelmét, bocsánatot kérjen bûneiért, és örömmel élje meg az
Istennel való kapcsolatát. Az unitárius ember tisztelettel fordul minden vallás
és felekezet felé, hiszen tudja, lényegében mindegyik ugyanahhoz az Istenhez
fohászkodik. Örömmel szemléljük a világ sokszínûségét, gyönyörrel merülünk el a
különbözõ felfogások megismerésében, tudva, hogy a szellemi horizont tágítása
saját lelki fejlõdésünk elengedhetetlen tartozéka.
A vallásos törekvés középpontjában Isten áll. Isten, aki az unitáriusok
számára mind lényegében, mind személyében oszthatatlan egy. Ez az Isten a világ
teremtõje és fenntartója, aki az embert saját képére és hasonlatosságára
formálta. Tökéletes és szeretetteljes szülõ, aki teremtõi mivoltából kifolyólag
a létünk alapja. Akaratának a megismerése, illetve a vele való találkozás a
legfontosabb törekvés az emberi életben. Az isteni kijelentés sohasem lezárt,
sohasem befejezett folyamat, melynek egyik – de nem egyedüli – forrása a Biblia.
A Szentírás több évszázadon keresztül, különbözõ személyek által írott mû,
amely magán hordozza az adott kor kulturális és vallási jellegzetességeit.
Éppen ezért a Bibliát értelemmel kell olvasni – nem az írott betû, hanem a betû
mögötti lényeg az, ami számunkra törvény.
Isten kijelenti magát másképp is: az itt és most-ban, saját életünkben, a
természetben, sõt különbözõ korok embereinek az írásaiban is megtalálhatjuk
Isten szavát. Ezért az egész világot tisztelettel kell tanulmányozni, mert
belõle Isten beszél hozzánk. A kijelentés egyik legtisztább forrása Jézus
evangéliuma. A názáreti Jézus számunkra teljességgel emberi lény volt. Emberi
szülõk gyermeke, aki emberként született, növekedett, jutott az igazság
felismeréséhez, ugyanígy tanította a körülötte levõket, majd emberként
szenvedett és halt meg.
Hitünk szerint e világot a tökéletes Isten teremtette. Ebbõl következik,
hogy a világot mûködtetõ törvényszerûségek is Istentõl valók. A mi felfogásunk
szerint Istennek nincs szüksége e törvények felülírásához annak érdekében, hogy
akaratát az emberrel megismertesse. Ezért mi unitáriusok teljességgel elvetjük
az úgynevezett „csodák” lehetõségét.
Jézussal kapcsolatban ez azért fontos, mert ezen érvelés mentén tagadjuk mi
az õ fizikai értelemben vett feltámadását. Számunkra Jézus halálánál fontosabb
az élete, a tanítása, a példája, ami számunkra út, igazság és élet. Jézus
tanítása alapján valljuk azt, hogy Isten szülõként szereti az embert, mi pedig
gyermekként kell viszontszeressük Õt. Mindnyájunkban
magként van jelen Isten országának a lehetõsége, ami nem más, mint a bennünk és
körülöttünk létrejövõ valóság. Szintén Jézus tanításából merítve tiszteljük és
szeretjük az embert, s törekszünk arra, hogy – lehetõségeink szerint –
segítsünk embertársainknak, tudva azt, hogy vallásos életünk elengedhetetlen
része a legmagasabb erkölcsi magatartás elsajátítása és megélése.
Mi emberek – bár Isten teremtményei, az Õ képmásai vagyunk – nem vagyunk
lezárt, befejezett lények. Az ember növekedésben levõ
gyermek, aki gyakran nem tud megfelelõen különbséget tenni jó és rossz között,
ezért gyakran cselekszik rosszat, vagy éppenséggel nem teszi meg a jót. Ezt
nevezzük bûnnek, ami nem egy különálló lénynek (ördögnek, Sátánnak) a munkája,
hanem az ember csökevényes mivoltának a következménye. Hitünk szerint minél
inkább törekedünk arra, hogy jobbak legyünk, annál kevesebb lesz körülöttünk a
bûn.
Teljességgel elvetjük azt az
elgondolást, hogy születésünk pillanatától kezdve bûnösök lennénk, ehelyett
inkább azt valljuk, hogy minden ember születésekor lehetõséget kap arra, hogy
önmagát, és ezáltal az emberiséget is jobbá tegye.
Hiszünk az ember
szabad akaratában, de abban is, hogy szabad döntéseinkért vállalnunk kell a
felelõsséget. Rossz döntéseinkkel magunknak kell szembenéznünk, és kérnünk kell
Istent, hogy bocsássa meg azokat. Erre a bocsánatkérésre nem Istennek, hanem
nekünk van szükségünk, hogy életünk visszaálljon arra az egyetlen ösvényre,
amelyen a fejlõdés és a szellemi növekedés lehetséges.
-------------------------------------------------------
Mit hisznek az unitáriusok?
Bibliai idézetek:
1 Mózes
1,1-27; Galata
3,20; János 4,24; Jakab 1,17;
Máté 6,11.26-29; 139 Zsoltár
7,10; Lukács 15,11-32; 1 Korintus 8,6; 1
János 4,16.
Bibliai idézetek:
Máté 16,16; János 8,40; János
13,13-15; János 18,37; Márk 3,35; Lukács 2,10-11.13-14; Máté 22,37-40; Márk
12,29-31; Lukács 10,27; 1Timóteus 2,5; János 6,44-47; Lukács 23,34; Lukács
23,46; Máté 25,34; János 12,32; János 14,6; Márk 8,31-37; 1 Korintus
15,20; Effézus 2,5; Filippi 1,29.
Bibliai idézetek: János 3,34; János 14,16-17.26; 2 Timóteus 1,7;
Zsidók lev. 1,9; 2 Péter 1,21; János 3,8; Effézus 2,8; Lukács 6,22; Máté 5,10-12; Zsidók lev. 1,14.
Bibliai idézetek:
Róma 12,5; 1
Timóteus 3,15; Titusz 2,11-12; Róma 15,1-2; Lukács 17,20-21; 1 Timóteus 2,4;
Lukács 22,26; Jakab 5,16; Jakab 2,26; 1 Korintus 13,1-3.13; Jakab 1,6; 2 Korintus
4,18.
Bibliai idézetek:
Máté 6,12.14-15;
Jakab 4,7; János 1,3; János 8,7; Márk 1,4-5;
145 Zsoltár 8; Titusz 3,5; ApCsel 2,38; Lukács 9,56; Lukács 3,3-9; Lukács 4,31;
János 8,11; 1 Korintus 3,23; 1 Korintus
6,17.
Biblia idézetek:
2 Péter
3,13-14; Zsidók lev. 13,14; ApCsel 1,11; ApCsel 2,28;
2 Korintus 5,1.19; Zsoltárok 126; Thess
4,16; Máté 5,48; János 15,25; 1 Korintus 15,42-44; 1 Korintus 13,12; 2 Korintus 5,2-8;
Ézsaiás 41,6-7.
Józan Miklós
-
Unitárius
Értesítõ, Budapest, 1922. június 15. I.
évfolyam, 1. szám -
---------------------------------------------------------------------------------
"Sehol
sem tanuljuk Isten igéjébõl, hogy az Isten igéjét és a vallást tûzzel-vassal
kell terjeszteni."
"Az Istennek önmagának eleitõl fogva gondja volt és lesz az õ
igazságára."
Dávid
Ferenc
|
Bevezetõ |
|
"Urunk õfelsége, amint az ennek elõtte való gyûléseken országával együtt végzett a religió dolgáról, azonképpen a mostanin is ezt megerõsíti, hogy ti. a prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot kiki az õ értelme szerint, és a közösség ha venni akarja jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse, az õ lelke azon meg nem nyugodván; de tarthasson olyan prédikátort, akinek tanítása õ neki tetszik. És ezért senki a szuperintendensek közül, se mások, a prédikátorokat meg ne bánthassák, a religióért senki ne szidalmaztassék, az elõbbi konstitutiok szerint. Nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításért más bárkit is fogsággal vagy helyétõl megfosztással fenyegessen; mert a hit Istennek ajándéka, az hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által vagyon." Ezzel a törvénnyel kezdõdött az unitárius szellemiség története. Különös mozzanata ez az európai történelemnek. Talán a fenyvesrengetegekkel borított havasoknak köszönhetõ ez a szabad szellem, melyek Európa keleti határán fekvõ erdélyi medencét körbeveszik. Talán a határvidék õrzésével megbízott székelység kiváltságos helyzetének. A susogó fenyõ- és lombhullató erdõk, virágos rétek "szabad székely"-ének józan barátságossága tette lehetõvé, hogy minden embert elfogadjon hitével, babonáival együtt. Talán a természet volt az egyetlen hatalom, melyet elismert és a természetes észjáráshoz szokott értelme a történelmi lehetõségben megtagadva minden külsõ tekintélyt és misztikumot, nyugalmat és nagyvonalú magabiztosságot adott neki abban a hitben, hogy "Isten egy, aki lélek". Az 1568. januárjában kihírdetett lelkiismereti és vallásszabadság törvénye az unitárius hitfelfogás egyik legfontosabb alaptételének az érvényesülését jelentette. Egy ország fogadta el ezt az alapelvet, elõször a nyugati keresztény világ történetében. Sajnos rövid ideig. 3 év múlva gyakorlatilag véget is ért. Ez a három év volt a hivatalos unitarizmus virágkora ebben az értelemben, amelyet követett a megalkuvások, védekezések és veszteségek hullámzó, küzdelmes folyamata. A racionális kulturális áramlatok fölemelték, a keresztény missziós szellem felébredése pedig visszaszorította ezt a szellemiséget, mely makacsul ragaszkodott "Jézus követésé"-hez a földrõl az egekbe emelõ imádása helyett. Ráadásul az ész, a ráció nevében. Milyen lehet egy olyan - általában értelmiségi körben elszigetelten megnyilvánuló - keresztény hitforma népi vallás változata, amely a rációt tartja legfontosabbnak a lelkiimeret mellett vallásos hite teológiai megfogalmazásában is? Akit - a nyugati kultúrán belül - a vallás világa érdekel, annak érdemes megismerkedni a harmadik felekezettel, amely a reformáció lelkiismereti forrongásai között megszületett és magyar földön egyházzá szervezõdött. Mit tanít Európa dogmatikus századai - és 40 év ateizmus - után a mai szekularizált és racionális világban az erdélyi és magyarországi unitarizmus "racionális keresztény vallása". Az unitáriusok (= egységhívõk) egyrészt a vallási kisebbségi sors és az állandó kényszerû védekezés miatt arról voltak a dogmatikus keresztény világban ismertek, hogy miben nem hisznek. Az unitárius vallás egyszerû hitrendszerû pozitív vallás. Egyszerûsége a reformáció korában megnyilvánult azon igénynek a kielégítésére való törekvésbõl következett, amely a vallás értelmi-érzelmi világát közelebb próbálja hozni, reálisabbá, megérthetõbbé és érzelmileg átélhetõbbé próbálja tenni. E vallásból a közvetítõ személyek és tárgyak, vagyis a szentségek és szimbólumok hiányoznak. A gyereklelkû hívõ ember egyedül áll az élõ világegyetem külsõ és belsõ rejtélyeivel szemben. A kereszténység fõbb ágaiban megszokott dogmarendszerekkel szemben - hûen a lelkiismereti szabadság eszméjéhez - az itt következõ eszmerendszert az unitáriusok hitelveknek nevezik, amik meggyõzõdésük szerint épp úgy ki vannak téve a fejlõdéssel együtt járó felismerések hozta változásnak, mint minden szellemi vagy anyagi természetû tudomány. |
|
Hitelvek
és eszmerendszer |
|
Isten egy, aki lélek, a világ teremtõje és fenntartója. A teremtés folyamatát illetõen az unitáriusok a mindenkori tudományos állásfoglalást fogadták el, azzal a kiegészítéssel, hogy e folyamatos fejlõdés mögött célirányos szellemi erõt látnak. Isten személyes hatalom, aki teremtményeirõl gondviselõ tevékenysége által gondoskodik. "Isten lélek, ezért akik õt imádják szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." Az ember Isten legnemesebb teremtménye, értelemmel, öntudattal és lelkiismerettel rendelkezõ lény. Isten az embernek jóra való képességet és szabad akaratot adott. Az értelem és a lelkiismeret segítségével az ember különbséget tud tenni erkölcsi jó és rossz között. Továbbá szabad akaratából következõen képes és szabad arra, hogy e kettõ között válasszon. Ha a jót cselekszi, Isten, önmaga és az emberiség javára cselekszik. De szabad akaratából kifolyólag ennek ellenére is cselekedhet, gyarlóságból, tökéletlenségbõl ill. tudatlanságból. A szabad akarat erkölcsi önállóságot jelent, a helyes és helytelen cselekedetekbõl való tanulás és fejlõdés lehetõségét, ezáltal ugyanakkor az egyéni üdvösség önerõbõl való elérésének lehetõségét és biztosítékát. Az embert ebben a törekvésben Istennek az egyénre is kiterjedõ gondviselése és ereje, a szentlélek segíti. Az ember rendeltetése Isten országának megvalósítása a földön, ami a pozitív adottságok kiteljesedését jelenti társadalmi szinten. Az ember legértékesebb tulajdonságai: hit, szabadakarat, lelkiismeret és szeretet. Az emberek Isten gyermekei és egymás testvérei. Jézus Isten legjobb gyermeke, mert életét a legteljesebb mértékben alárendelte Isten akaratának. Jézus ember volt. Zsidó valláserkölcsi tanító, akit az unitáriusok követendõ példaképnek, valláserkölcsi életük tanítómesterének és annak megélésében példamutatónak ismernek el. Jézus tanításából lehet megismerni, milyen kell legyen Isten országa. Jézus tanításának legfontosabb része "a szeretet kettõs parancsolata": Szeresd az Istent és szeresd felabarátodat, mint magadat. A Biblia gyûjteményes ember alkotta mû, amely Istentõl ihletett zsidó és keresztény valláserköcsi tanítók tanításáról szóló írásokat, krónikások beszámolóit és szépirodalmi mûveket tartalmaz. A Bibliában található írások az ókor századai folyamán születtek. Ez azt jelenti, hogy isteni ihletettségük mellett magukon hordozzák az illetõ történelmi kultúrkör jellegzetes vonásait, világszemléletét, felismeréseivel és tévedéseivel együtt. Ezért az unitárius teológia a felekezeteken kívül álló tudományos bibliakritika eredményeit követi és fogadja el a szövegek értelmezésében és értékelésében. Az unitáriusok számára a Biblia legértékesebb része az Újszövetség, ezen belül az evangéliumok, amelyekbõl Jézus életét és tanításait meg lehet ismerni. Az egyéni élet célja még az üdvösség elérése. Ez a lelki-szellemi állapot és a jócselekedetek jutalma azonban tapasztalhatóan nem, ill. nem mindig érhetõ el a földön. Az unitáriusok hisznek az örökélet-ben, az anyagi életen túl, ahol a halhatatlan lélek elnyeri jutalmát életének megfelelõen. Az unitárius vallás gyakorlati (hit és cselekedet egyformán fontos), evilági vallás, abban az értelemben, hogy a fenti hitelvekkel ellentétben ez utóbbi eszmében való hit számukra önmagában elégséges, tehát részletesebb kifejtésével nem foglalkoznak. A keresztény (általában három napos) ünnepek a fenti alapelvek alapján a
következõ unitárius értelmezést nyerik: Szertartások: |
----------------------------------------------------------------------------------------------
Bajor János: Vallásunkról – röviden
CREDIMUS IN UNUM DEUM
(Unitárius Élet, 1980. szeptember-október)
HIT
A hit tárgya sokféle lehet: mindaz, ami az ember lelki, szellemi igényét
maradéktalanul kielégíti, kitölti.
A mûvészetek megszállottja hisz a szépségben, a forradalmár az elveiben. Ha
hitrõl beszélünk, általában vallásos hitre gondolunk. Ennek két pólusa van: a
végtelen Isten és a véges ember. Mi, unitáriusok, hiszünk Istenben és a halandó
emberben. Hiszünk a lélekben és a lelkiismereti szabadságban. Hiszünk a
fejlõdésben és a humanizmusban. Jövõnket illetõen optimisták vagyunk.
LÉLEK
Az ember bár fizikailag anyagi felépítettségû, vannak lelki jelenségei: értelem,
szeretet, szépérzék, igazságérzet, amelyek túlmutatnak a fizikai kötöttségeken,
a múló testi valón. Lelkünk van, érzelmeink és gondolataink vannak, melyek
nincsenek kitéve idõ és tér korlátainak. Elképzelhetetlen, hogy csak maréknyi
porhüvelyünk hordozná e jegyeket és valóságokat. Hogyan plántálhatna belénk
eszméket és eszményeket egy lélektelen univerzum? Lennie kell egy örök
léleknek, forrásnak, amelybõl minden ered. „Meggondolás õrködik feletted,
értelem õriz réged.” Péld.2,11. lelkünk isteni eredetû, s miként szent az Isten, úgy szent a lelkünk is.
ISTEN
A relatív, a viszonylagos feltételezi az abszolútumot. Mi ezt nevezzük
Istennek. Pontosan leírni nem tudjuk. Az örökkévaló Isten mindig több volt,
mint amit az ember el tud róla mondani. Minden ember alkotta istenarc
szegényes. I8sten mindig mögötte és túl van a róla alkotott képeken. Az ember
régen felismerte, hogy a világban rend és törvényszerûség uralkodik. Minden egy
láthatatlan Kézre mutat. E teremtõ és fenntartó kéz, ez az akarat mindenben
felismerhetõ. „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” ApCsel.17,28. Legtöbbet Róla az ember mondhat. Mi Isten
képmásai vagyunk. Méltán érezzük magunkat Isten gyermekeinek, hiszen mi kaptuk
a legtöbbet a Teremtõtõl. A végtelen, egyetlen Istennek, Atyánknak lelkét
viseljük magunkban.
Isten lélek. Isten szeretet. Isten a mélység.
JÉZUS
Az idõk során sok kiváló ember kereste az utat Isten felé. (Zoroaszter, Buddha, Jézus,
Mohamed). Mi Jézus tanítványainak valljuk magunkat. Eszményképünk és tanítónk a
történeti Jézus. Benne az örök emberi ideált látjuk, a szeretet prófétáját, az
áldozatvállalás kálváriás hõsét. Csodáljuk diadalmas hitét és lelkierejét,, amellyel le tudta gyõzni
kétségeit, sõt halálfélelmét. Életének legnehezebb pillanataiban is
rendíthetetlenül bízott Istenben. „Múljék el tõlem e pohár, de ne úgy legyen,
ahogy én akarom, hanem ahogy te.” Mt.26,39. Tanításainak lényege röviden összefoglalható: Isten lélek, õt lélekben és
igazságban kell imádni… Szeresd az Isten és szeresd az embert… Erre tanít minket Jézus.
AZ EMBER
Az ember egy a természeti lények sorában, nem angyal és nem ördög.
Alacsonyabb rendû lénybõl fejlõdvén, magával hozta a természetes állati
vonásokat is, ösztöneit és az önzést. Ebbõl fakadnak gyengéi, ez bûneinek
eredõje. Az emberi szellem azonban újat is hozott a világba: erkölcsöt,
eszményeket és gondolatokat.
Önzésünket levetve,
képesek vagyunk a tiszta jóság és igazság gyakorlására. Ösztöneinket emberivé
szelídítve megtanulhatjuk a felelõsséget és a szeretet vállalását. A tervezés
és az alkotás képessége Isten munkatársaivá emel. Ez emberi magatartásunk
alaphangja. A formák és gyakorlatok változhattak, de a vágy örök mibennünk,
hogy ezen eszményeket megvalósítsuk. Az ember érzi, hogy még nem teljesen
kiforrott „kész” lény – de látja a célt is, amit a Szentírás így fogalmaz … „Legyetek tökéletesek,
mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Mt.5,48.
MORS CERTA
Halandók vagyunk. Már a latin közmondás is bizonyosnak mondja, de az ember
mégis mindig tiltakozott az elmúlás gondolata ellen. Számtalan formában próbálta elképzelni az élet utáni állapotot. Nem tudott
beletörõdni, hogy földi életének tartama meghatározott. Sok naiv hiedelem
született a halál utáni állapotokra vonatkozóan.
Mi, unitáriusok, kik hitünket soha nem állítjuk szembe az értelemmel, így
gondoljuk: Az ember porból lett és porrá lesz, de a testi, fizikai élet nem
egyetlen formája a létezésnek. Halandó voltunk ellenére olyan isteni ajándékkal
rendelkezünk – a lélekkel – amely képessé tesz átlépni a múlandóság küszöbét.
Lelkünk túlélheti veszendõ önmagunkat. „Nem hal meg, ki milliókra költi dús
élte kincsét.” (Arany János). A szeretet, a jóság, a hûség és becsület –
névvel, vagy név nélkül – nemzedékek életébe épül, a hallhatatlanságot hirdeti.
A tudatos emberi cselekedet örökkévaló.
AZ EGYHÁZ
Bensõ világunk igényeit a vallás és az egyház szolgálja. A hit az ember
személyes tulajdona, lelki vonása. A vallás lelki közösség, az egyház pedig ennek intézményes megvalósulása a társadalomban. E testvéri közösség
eszményeket, reményeket táplál, lelkierõt és edzettséget ad az élethez.
Megtanít a munkában való helytállásra, a tiszta egyéni és családi életre,
értékeink ápolására és a békesség munkálására. Buzdít, hogy Jézus nyomdokain
járjunk: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be
Krisztus törvényét…” Gal.6,2.
UNITARIZMUS
A reformáció egyik ágaként fejlõdött ki a XVI. században. 1569-ben írták le
elõször az „unitárius” szót. Azóta sokszínû, haladó, tudománytisztelõ és Isten hívõ keresztény világnézetet jelölnek e fogalommal. Humanista alapokon nyugszik. Neve a
latin unus (est Deus) szóból ered. Biblikus egyház. Bár a szentírás
újszövetségi részét a jézusi hit forrásának tartja, azt nem tekinti Isten szó
szerinti kinyilatkoztatásának. A kritikai szemlélet a Biblia értékelésében is
érvényes. „Mindeneket megpróbáljatok és ami jó, azt tartsátok
meg.” 1 Tess. 5,21.
Bajor János