Ebben a cikkben Szekeres Lukács Sándor leírta, hogy erős elhatározás született meg benne Székely Mózes életének a megírására. Íme a könyv megjelent!
Igazmondó könyv Erdély székely fejedelméről
|
|
Székely Mózes erdélyi fejedelem
halálának 400. éves évfordulójára terjedelmes cikk jelent meg az
Unitárius Élet 2003/3 száma 16-18 oldalain
http://unel.unitarius.eu/20033/16-18.pdf Ebben a cikkben Szekeres Lukács Sándor leírta, hogy erős elhatározás született meg benne Székely Mózes életének a megírására. Íme a könyv megjelent! |
Forrás: http://www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=4004
.................................................................................................................
Székely Mózes különleges alakja a magyar és a székely történelemnek. Monográfiáját Szekeres Lukács Sándor, egy tudós székely írta meg és adta ki, a székely körök és derék magyarok támogatásával.
Az életéről viszonylag
kevesen írtak behatóan és alaposan. Ez annak tulajdonítható, hogy ő volt az
egyetlen székely fejedelme Erdélynek, másrészt annak, hogy a legkisebb magyar
történelmi egyháznak, az unitáriusnak volt a tagja, harmadsorban pedig annak,
hogy mindössze három hónapig volt fejedelem.
1553-ban született Udvarhely városban, lófőszékely család sarjaként. Születésekor a Magyar Királyság már három részre szakadt. A Keleti Magyar Királyságot II. János magyar király halála után (1571) Erdélyi Fejedelemségnek nevezik.
A XVI. század Európája nem csak a Török és Habsburg hatalom közötti, vagy az Újvilág meghódításáért folytatott harc története, hanem az új szellemi, egyházi megújhodás időszaka is, amikor a lutheránus, református és unitárius egyház megszületik. Ugyanakkor élnek és hatnak még a székely-magyar ősvallás egyes eszméi is; ha máshol nem, akkor a nemzeti karakterben, legjobbjaink célkitűzéseiben, a szó-, jel- és jelképhasználatban.
Például Székely Mózes jelképein (pénzén, címerén) az oroszlánok között álló függőleges helyzetű kard, vagy oszlop jelenik meg. Ez a több ezer éves hagyományra épülő, több nép által használt szimmetrikus kompozíció megengedi annak feltételezését, hogy ismerhette a kőkori előzményekre épült magyar ősvallásnak az égigérő fához, vagy világoszlophoz (azaz a Tejúthoz) kötődő hiedelmeit. Ezt feltételezhetjük, mert Ipolyi Arnold évszázadok múltán is azt jegyezhette fel Magyar Mythologia c. kötetében, hogy a székelyek a Tejútra nézve emlékeznek meg Attiláról és Csabáról - azaz a hun dinasztiáról, akitől a védelmet és a megváltást várták mondáik alapján. Az ősvallási teremtéstörténet szerint ugyanis a világ teremtésekor az Istennel azonosított égigérő fa támasztotta alá az ég boltozatát, ezzel akadályozva meg az ég visszazuhanását és a világ elpusztulását. Aligha értékelhetjük Székely Mózes jelképeit másként, mint a hivatástudat címerbe foglalt kifejezéseként.
A világoszlopot (Tejútat, égig érő fát) ábrázoló jelképek a hun-magyar királyi dinasztia (hatalmának, megbízatásának) isteni eredetét jelzik. A jelkép erejére jellemző, hogy a mai magyar címer kettőskeresztje is a Tejútat ábrázolja az énlakai "Egy Usten", meg a tusnádi "Sarok (szár Óg) Usten" ligatúrához, a veleméri égigérő fához és a székely tprus (tapar us, azaz "szabír ős") jelhez hasonlóan.
A székelyek a szkítáktól, hunoktól származtatják magukat (ugyanúgy, mint a magyarok), de nem a magyarokkal együtt jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem jóval korábban. Csaba hun királyfi népéhez tartoztak. Erről a népi és krónikás hagyományról ma már tudjuk, hogy valós történeti kapcsolat emlékét őrízte meg. Csaba királyfi neve ugyanis a szabír népnév perszonifikálódásával keletkezett. Azaz Csaba királyfi alakjában az Attila halála után önállóvá váló szabír-hunok uralkodó dinasztiájának történetét őrízte meg a hagyomány. Ezért "élte meg" Csaba királyfi a magyar krónikák szerint legidősebb fiának visszatérését. S ezért élt a Csabának megfelelő hun királyfi a bolgár hagyomány szerint 108 évig. Mert a szabírok az avarokkal egyesülve, Baján alatt, Attila halála után 108 évvel térnek vissza a Kárpát-medencébe.
A székelyek nem csak a külön történelmük, hanem számos egyéb tulajdonságuk miatt is különböztek a magyaroktól. Adómentességük úgy maradhatott fenn sokáig, hogy a magyar király védelmében fejenként kötelesek voltak saját költségükön, fegyveresen megjelenni, akárcsak a magyar nemesek. A székelyek hadserege jelentette az Erdélyi Fejedelemség legfőbb fegyveres erejét. A székelyek sajátos társadalomszervezete, sajátos intézményes jogaik, írott vagy a szóbeszéd alapján szokásjogként is érvényesültek a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség fennállása alatt, mint ahogy területi autonómiájukat is megőrizték egészen 1877-ig. A székelyek között őrződött meg legtovább a magyar nép által az ősvallás jelképeiből kialakított székely, vagy székely-magyar rovásírás (egyik emléke éppen Székely Mózes siménfalvi udvarházában keletkezett). Közöttük maradt fenn legtovább a szántóföldek, legelők, erdők és altalajkincsek közösségi használata, a királyi jog – a jus regium – pedig a legkésőbb terjedt ki rájuk, stb.
Székely Mózes fiatal korában édesapja mellett a székelyföldi só kereskedelmével foglalkozott, ugyanis édesapja Literáti Székely János volt az egyik első székely sókamarás, miután II. János magyar király 1562-ben a székelyek sorozatos lázongása miatt fejedelmi tulajdonba vette, addig a székely nemzet közös tulajdonát képező sóbányákat. II. János magyar király korai halálát követően a többségében protestáns erdélyi rendek, a katolikus Báthory Istvánt választották meg fejedelemnek. Erdélyben ugyanis már 1568-ben törvénybe foglalták – Európában először - a katolikus, református, unitárius és lutheránus vallások egyenjogúságát, vagyis a vallásszabadságot.
Báthory István erdélyi fejedelem megválasztását követően egy kisebb belháború tört ki. E belharcban tűnt ki Székely Mózes, aki mint Báthory István fejedelem testőrkatonája, 1575 nyarán a Maros melletti Radnótnál kardját a szájába fogva átúszott a folyón és olyan sikeres támadást hajtott végre, a többi katonával együtt, hogy a fejedelem kinevezte a testőrség parancsnokának és rábízta a testőrségi dandár vezetését is. Báthory István erdélyi fejedelmet a lengyel szejm Lengyelország királyává választotta 1575. december 14-én, Báthory pedig számos erdélyi magyar és székely katonát felkért arra, hogy kísérje el őt és segítse elképzeléseinek végrehajtásában. Ezek között az erdélyi katonák között találjuk Székely Mózest is. Báthory István lengyel királyként olyan békekötésre kényszerítette az oroszokat, hogy csak ezért a tettéért is a lengyelek a mai napig egyik legnagyobb királyukként emlegetik. Báthory több ezer erdélyi magyar és székely katonája mellett végig ott harcolt Székely Mózes is, akit a király vitézségéért „szentelt lovaggá” ütött, majd a háború befejezésével 1583-tól a székelyföldi Sófalva sóbányájának kamaraispánjává nevezett ki és jelentős birtokokat adományozott neki. Két fiúgyermeke szültetett.
Székely Mózes a törökellenes háborúban számos sikeres csatát vívott, de Facsád ostrománál megsebesült. Ekkor szabadították fel a teljes Havasalföldet a török uralom alól, mely háborúban az erdélyiek hadserege meghaladta az 50.000 főt – ami európai mércével mérve is igen jelentős haderőnek számított -, mely seregben a harc oroszlánrészét épp a székelyek vívták. A győzelmes hadjárat befejezése után Báthory Zsigmond visszavonta adott szavát, ami miatt lázongás tört ki a székelyek között, amit megtorlás követett. Habsburg Rudolf császár biztatására Mihály havasalföldi vajda támadást intéz Erdély ellen. Báthory András fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl későn kezdte megszervezni a hadsereget, másrészt a Habsburgok által felbíztatott székelyek egy része is Mihály vajda pártjára állt. Ilyen körülmények között 1599-ben az erdélyi hadsereg Schellenbergnél vereséget szenvedett, a csíki székelyek még a menekülő bíboros fejedelmet is megölték.
Mihály vajda Székely
Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokának, de hamarosan
szembefordultak egymással, Székely Mózes el is menekült Lengyelországba. Székely
Mózes távollétében az erdélyi magyarság fegyveresei Miriszló mellett legyőzték
Mihály vajdát, aki elmenekült. Az erdélyiek pedig visszahívták fejedelmüknek
Báthory Zsigmondot. A vajda és Giorgio Basta generális Habsburg Rudolf pénzén
felfogadott zsoldosokkal 1601. augusztus 3-i csatában Goroszlónál vereséget mért
az erdélyi hadseregre, melyet Székely Mózes és Csáky István vezetett. Basta
generális vallon zsoldosaival Mihály vajdát is meggyilkoltatta, majd folytatták
az erdélyi lakosság pusztítását.
Székely Mózes csapatai 1602. júliusában Tövis mellett vereséget szenvedtek Giorgio Basta generális zsoldosaitól, ami miatt az erdélyiek többsége a török hódoltságban lévő Temesvárra menekült, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem pedig véglegesen lemondott az Erdélyi Fejedelemség trónjáról. Székely Mózes, Bethlen Gáborral és más erdélyi hazafiakkal együtt 1602-1603 telén megszervezte Erdély felszabadítását, elnyerte a Török Birodalom szultánjának III. Mohamed jóváhagyását arra vonatkozóan, hogy Erdély fejedelme lehessen. Székely Mózes 1603. márciusában elindította csapatait az Erdélyi Fejedelemség felszabadításának érdekében, 1603. április 15-i tábori országgyűlésen az erdélyi rendek megválasztották fejedelemnek, majd az ország fővárosának felszabadítása után 1603. május 9-én ünnepélyesen be is iktatták.
Székely Mózes fejedelem 1603. május és június folyamán az Erdélyi Fejedelemség nagy részét sikeresen felszabadította – néhány szász város kivételével -, Basta zsoldosait Erdélyből kiűzte, de országépítő munkáját nem tudta folytatni, ugyanis a Habsburg kormányzat megbízta Radu Serban havasalföldi vajdát, hogy támadja meg a függetlenségpárti erdélyieket. A Habsburgok felbíztatták a csíki és háromszéki a székelyeket is, hogy támadják meg a törvényesen megválasztott erdélyi fejedelmet, akiknek egy része csatlakozott is a havasalföldi vajdához, míg mások a székely fejedelem pártján harcoltak. Ilyen körülmények között 1603. július 17-én Brassó melletti csatában vereséget szenvedtek az erdélyiek, a véres csatában –melyet Erdély Mohácsának is neveznek- mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét Székely Mózessel együtt.
A XXI. század irtózik a nagy szavaktól, de mi azért ne féljünk kimondani, hogy Székely Mózes hős volt. Sorsa összeköti a csak legendákból ismert múltat a jelennel, szolgálja a jövendőt. Segít megérteni a sztyeppi eleinket naggyá tevő világnézetet. E szerint a hősök kötelessége az önfeláldozás, a tömeg képviselete, védelme, megszervezése. Ő az, aki új hazát talál, aki várost alapít, aki törvényt fogalmaz meg, aki megöli a hétfejű sárkányt. A hős a kezdetek idején lép fel, amikor a szabályok még nincsenek megfogalmazva; vagy válságok idején, amikor a régi szabályokat újakkal kell felváltani, vagy vissza kell térni a kezdetek értéktisztelő alapeszméihez. A hősnek addig kell feszegetnie sorsa korlátait, amíg az istenekkel is szembeszállván szükségképpen elpusztul. Rendszerint szörnyű halála teszi nyilvánvalóvá halhatatlan voltát, törekvéseit az utókor valósítja meg. Életével és halálával jelöli ki az emberi cselekvés lehetséges irányát és korlátait. A tömeg számára a hősök sora szabja meg a nemzeti paradigma kereteit, alkotja meg azt a szabályrendszert, amely lehetővé teszi a megmaradást.
A székely fejedelem tragikusan hamar veszítette el az életét. Példája azonban máig hat, mert a magyarság elpusztítására törő gonosz hatalmak ma sem tétlenek, s ellenük csak a Székely Mózeshez hasonló elszánt vezetők mutathatnak utat. Újra és újra eljön (a magyarság fogyása miatt most elérkezett) az idő arra, hogy legjobbjaink - karddal a foguk között - átússzanak a túloldalra.
Varga Géza írástörténész
..........................................................................