Ugyanilyen szellemben írnak őseink egyistenhitéről kaukázusi, bizánci és arab források, de krónikáink is, hiszen a pusztai népek körében általános az egyistenhit. A névtelen jegyzőnél is azt olvassuk, hogy a magyarok csak egy istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, „a Mindenek Urát”, egyedül hozzá fohászkodtak, és csak neki mutattak be áldozatokat.

Őseink Európába érkezve kizárólag sokistenhívő, pogány népeket találtak. Ilyen világba érkezett a magyarság tiszta egyistenhitével. És ez a hit fennmaradt máig, mi magyarul vagyunk keresztények. Őshitünk megvan a Boldog Özséb által alapított magyar szerzetesrendben, a pálosokban.

Dávid Ferenc, az unitárius egyház alapítója még a katolikus vallás Szentháromság-tanában is a pogány Európa és sok más kultúra (pl. az egyiptomi) sokistenhitének maradványait vélte felfedezni, ezért 1568-ban a lelkiismereti szabadságot kimondó tordai országgyűléskor létrehozott egy magyar keresztyén vallást, az unitáriust.

„A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház, az Erdélyben a XVI. században született unitárius – amely humanizmusával, a vallásszabadság 1568-ban kimondott törvényesítésével és haladó szellemével kiemelkedő lehetne – állandó szálka volt a többi keresztény felekezet szemében. Ez gyakran ma is tapasztalható.

Kis létszámuk miatt sokan nem is ismerik őket, és az időnként nyilvánosságra kerülő híradásokat idegenkedve, értetlenül fogadják” – olvassuk az unitárius vallást követő Bartók Bélánál. Ma hazánkban 11 egyházközségben és 50 szórványban csak mintegy huszonötezren tartoznak a Magyarországi Unitárius Egyházhoz, ugyanakkor az Erdélyi Unitárius Egyháznak a 2002-es népszámláláskor 66 846 tagja volt, az ország lakosságának 0,3 százaléka, Erdély lakosságának pedig egy százaléka.

Maga az „unitárius” elnevezés 1600-ban fordul elő először, az egyház pedig hivatalosan 1638 óta használja.

Az unitárius vallást az 1568-as tordai országgyűlés a katolikus, a lutheránus és a református vallás mellé helyezte. Az új hit erős támogatója János Zsigmond erdélyi fejedelem volt, aki 1571-ben a marosvásárhelyi országgyűlésen megerősítette a tordai határozatot és a gyulafehérvári nyomdát Dávid Ferenc rendelkezésére bocsátotta. Az ellenreformáció azonban Dávid Ferencet Déva várában börtönbe záratta és jezsuitákat hozott Erdélybe. Dávid Ferenc halála után az unitárius vallás védelmezője Enyedi György lett. Az udvarhelyi születésű Székely Mózes fejedelem is az unitárius vallást követte. Az 1605-ben megválasztott Bocskai István fejedelem a jezsuitákat kitiltotta Erdélyből, és az unitáriusoknak visszaadta elvett templomaikat és főiskolájukat. 

Az unitárius vallás alapelve: az Isten lélek, és akik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják. Isten lélek, tehát személy, és úgy személyére, mint lényegére nézve oszthatatlan egység: mindenható erő, akarat, bölcsesség, igazság, jóság, szeretet; aki teremt, táplál, fenntart és a tökéletesedés útján vezérel mindent, minthogy célja az, hogy minden tökéletes és boldog legyen.

Az isteni cél megvalósítását műveli minden lény, úgy is mint Isten teremtménye, úgy is mint önálló egyed, de nem egyenlő mértékben, mivel erre legelső helyen az ember hivatott. Némelyik ember elhívásból működik az isteni cél megvalósításán. Ilyen ember volt Jézus, akinek az isteni lélek mérték fölött adatott, aki az ő atyja akaratához hű volt mindhalálig. Jézus példás életével, bölcs és isteni eszméivel az emberiség legnagyobb jótevője, az Isten országának itt a földön megalapítója volt, aki ezért nemcsak követésre, hanem hálás tiszteletre méltó.

Az unitáriusok Jézus természetfölötti származását és testi föltámadását nem tanítják, mert nem tartják az evangéliumok tanításával és a józan ésszel összeegyeztethetőnek, ellenben tanítják, hogy Jézus személyében bebizonyosodott, hogy az ember a test gyarlóságát legyőzheti és tökéletes emberré lehet. Jézus minden embernek az életre, a munkásságra, az erkölcsi fennségre és a halálra is a legtökéletesebb példaképe. 

Jézusban az Isten lelke munkálkodott, ugyanaz munkálkodik az emberben is, míg az ember azt el nem homályosítja. Lélek az, amely megelevenít, az az isteni erő, amely minket minden jóra vezérel. A lélek szüntelen küzdelemben van a testtel, és igen gyakran ennek a vágyai, kívánságai és ösztönei legyőzik és megsemmisítik a lélek működését.

Hankó Ildikó