Jelen dolgozat célja nem az, hogy dogmatikai vagy felekezeti oldalról közelítse meg a kolozsvári unitárius gyülekezet problematikáját. Nem is az unitárizmus elterjedésével – illetve a 17. század második negyedétől: visszaszorulásával – szeretne foglalkozni, több okból sem. Egyrészt az ezt általam megjelölt forráscsoportok nem tennék lehetővé. Másrészt e munkát már elvégezték mások, hogy csak a legfontosabbakat említsem: Jakab Elek, Gál Kelemen, Pirnát Antal vagy Szádeczky Lajos, Szabó T. Attila, Kiss András.

Kolozsvár városának az 1550-es évek óta rendszeresen vezetett városkönyvei máig megmaradtak igen nagy százalékban. A városi könyvekben többféle forrástípus található, melyek nagyon jól használható egyháztörténeti forrásként is. Ezek a források alkalmasak arra, hogy a mindennapokról szóljanak és azt is lehetővé teszik, hogy a kolozsvári unitárius közösséget, mint mikroközösséget vizsgálhassa a kutató. A városi könyvek különböző forráscsoportjai tehát más és más természetű kérdésekre adhatnak választ. A jegyzőkönyvek tartalmaznak az olyan városi egyházügyi és egyházpolitikai kérdéseket, mint amilyen például a plébános megválasztása és beiktatása, máskor a plébánosház inventáriuma, ha lelkészváltás történt[1] stb. Néhány példával szeretném szemléltetni, hogy milyen típusú adatok találhatók a városkönyvekben.

A már korábban említett mindennapokat leginkább a számadáskönyvek egyes fejezetei nyomán kísérhetjük leginkább figyelemmel. Ezek között az ún. egyházfiak számadása a legfontosabb, ebben a város választott tisztségviselői számolnak el, hogy mire mikor és pontosan mennyit költöttek. Például 1632-ben, amikor az iskolába kellett csináltatni feketén festet ládás padot és négy fal mellé való deszkát, kemence eleibe való deszkát és egy könyvtartót. Az egyházfiak pontosan leírták azt is, hogy Asztalos Péter és Asztalos Bálint mesterekkel készítették, az alapanyagokat ők adták és a munkadíj 12 forintba került.[2] A számadásukban találjuk még a harangozásokat (temetéskor) és az egyházi tulajdonban lévő épületek bérleti díjainak összegét is.

A harmincadosok feljegyzései (1599-1637 között) egy-egy nagyobb fejedelmi adományt is feltüntetnek, de ez szinte csak az ún. „ortodoxa religio” számára jelentettek adományokat. Bethlen Gábor úgy támogatta a református egyházat, hogy a harmincadból vagy a taxából általában évi 300 forintot utalt át a város református lelkészének és a gyülekezetnek.[3] Rákóczi György pedig 1634-ben, például 450 forintot utaltatott át ilyen módon. A sáfárpolgári számadások – melyek a számadáskönyvek legnagyobb részét jelentik – több különböző fejezetből állnak. A városra illetve a fejedelemre vonatkozó részeket 1608-tól már külön jegyezték fel a sáfárok. Az ún. „Urunk diuersája”-ban lévő kiadásokat a város a taxába beszámította. Ezekben a fejezetekben nincsenek az unitárius egyházra vonatkozó adatok.

A városra vonatkozó adatok a város diversáiként szerepelnek, ennek fejezeteit Fejérvári Benedek deák ismerteti – aki 1642-ben volt sáfárpolgár – fel is sorolja ezeket a különböző fejezetek bevezetőjében. Ezek segítségével szeretném, most én is most bemutatni. Az első fejezetbe Benedek deák, azokat a költséget csoportosította, amikor a tanácsházhoz vagy a vonásigazítóknak főzetett, vagy a város vezetőinek az utazásaikra készülve gazdálkodott. Ebben a fejezetben is találni az egyházra vonatkozó forrásokat, ha a püspök vagy a város plébánosa elutazott hivatalos útra, akkor nekik is készítettek útravalót és a pontosan fel is jegyezték. Másrészt, ha a városi küldöttségnek – például országgyűlésre vagy más hivatalos helyre utaztak – valamelyik püspök vagy lelkész tagja volt azt is feltüntették.[4] A következő fejezet a város postaforgalmi adatait tartalmazza, melyben (ha a városi postára bízta valamelyik lelkész vagy püspök levelét) akkor szerepel ilyen vonatkozású bejegyzés is. 1623-ban Baranyába utaztak deákok, velük akarta eredetileg a plébános küldeni a levelet, végül azok a levél nélkül keltek útra, emiatt aztán a városi posta segítségével juttatták el ezt a levelet. Gyaluig biztos el is jutott, legalábbis a számadáskönyv szerint.[5]

A város szekerezése c. fejezet leírása a deák szerint: „mikor valakinek város közönséges szükségére lovait, szekeret Birák Uraimék alá vagy egyebüvé el vittek holnaponként való fizetések.” A város egyházi vezetői bármilyen gyűlésbe mentek vagy ha a püspök egyházlátogatáson volt, akkor a város adott számára közlekedési eszközt, ez általában a város valamelyik kocsija volt, ökröket és lovakat fogtak elébe. De arra is volt példa, hogy hivatásos fuvarossal szállítatták őket.

A „város közönséges szükségére való vásárlásokról való számadás, commissiók szerint, az kik egyenesen csak a városra néznek és nem taxa szállítására” leírásból már kitűnik, hogy ebbe a fejezetbe sok minden belefért. Így a lelkészek fizetése is, mely szerint 1629-ben a rector 100 forintot, a lelkészek pedig 40 forintot kaptak a várostól. 1603-ban az iskolai színielőadás sikerért az iskolamesternek 4 forintot adattatott a bíró a sáfárral.[6] Ebbe a fejezetbe tartozik a templom és iskola építésében közreműködő kőművesek, fazekasok fizetése is. Néha a város ajándékkként küldetett élelmiszert az egyházi vezetőknek húst és bort, olyankor azokat is ide jegyezték fel.

A számadáskönyvek egy másik fejezete, „város építésére való költségek mit vöttem be, mit adtam ki és az mit az szolgosoknak fizettem rend szerint es regestrumban feltalálni.” Az olyan építésekről vannak itt feljegyzések, amikor a város finanszírozott és nem az egyházfiak intézték. Az egészen komoly építkezésektől a kisebb javításokig nagyon sok mindent tartalmaznak ezek a feljegyzések, az iskolai kúttisztítástól a püspöki lakás ablakának csináltatásán át a templom felújításokig. (Az unitárius egyház mellett a fejedelmi hatalom mindjobban református egyházat preferálja, így kerül sor az 1640-es és 50-es években a Farkas utcai templom és a Református Kollégium építésére, melyet részben a fejedelem is támogatott.)[7] Az eddigiekből is kitűnik, hogy a város és a unitárius egyház kapcsolata igen jónak volt mondható. Ez leginkább a század első harmadát jellemzi, a későbbi időszakban már a fejedelmi valláspolitika erőszakos eszközökkel is beleszólt a különböző kolozsvári felekezetek életébe. Ez legélesebben abba nyilvánult meg, 1638-at követően a város vezető testületeiben – mind az alsó, mind a felső tanácsban – a polgárok nemcsak nemzetiségi, hanem felekezeti alapon vettek részt. Ugyanis a „dési események” hatására Kolozsváron a százférfiak tanácsának 75 unitárius tagja mellé, 25 reformátust választottak.[8] Mindezek az események tovább erősítették az unitárius közösség öntudatát is, a reformátusokat ugyanis mint árulókat tartották számon és úgy vélték a fejedelmi hatalom kedvéért tértek át. A városi többség – ahogy a számadáskönyvekből is kitűnik – továbbra is saját hittársait támogatta a hétköznapokban. A református gyülekezet temploma is végül fejedelmi segítséggel épülhetett újjá, az egykori domonkos, majd jezsuita kolostor romjain. Ez a mai Farkas utcai református templom.[9]

Továbbiakban Göcs Pál plébános személyén keresztül szeretném szemléltetni és bemutatni, hogy egy lelkész személyéről milyen feljegyzések találhatók a számadáskönyvekben.

Gál Kelemen szerint 1570-ben született, apja kolozsvári borbély és chirurgus. A helyi unitárius iskolába járt, ahol Enyedi György és Szentmargitai János voltak a tanárai. 1599 őszén iratkozott be a pádovai egyetemre, de 1600 májusában már ő az unitárius iskola rektora.[10]

Kolozsváron a város főlelkésze vagy püspöke paritásos alapon váltakozva hol magyar, hol szász volt, mellette két magyar és két szász plébános működött még. Johann Erasmus plébános 1601. márciusában meghalt és ezután paritásos alapon magyar lelkészt kellett választani így került sor 1602. március 2-án, a magyar nátióbeli Göcs Pál megválasztására. A két esemény közötti hosszú időt a közgyűlési jegyzőkönyv azzal indokolja: „az időnek sanyarú nyavalyás volta miatt haladott, hogy azért immár tovább ne haladgyon.”[11] A jegyzőkönyv 1602. március 2-i bejegyzése részletesen követi az eseményeket: „Az unió szerint tehát megválasztották Göcs Pál Uramat, a mostani iskolamestert, a magyar nemzetből. Két egyházfit és négy szenátort küldtek elébe, hogy a száz uraim közzé hívják. A tanácsülésen Radnóthy István az egyik egyházfi köszöntötte, erre Pál uram felelt. Azután a mai Szent Mihály templomhoz mentek, elől a papi rend, majd az egész város követte őket. Harangozás közepette vonultak be a templomba, ahol is a kapuban a bíró – Gellyén Imre – köszöntötte az új plébánost, aki erre a köszöntésre röviden felelt. A templomban újabb köszöntésre került sor. A bíró a tanács és az egész város nevében köszöntötte az új lelkészt. A papi rend nevében Toroczkai Máté beszélt, amire újra válaszolt Göcs Pál és engedelmes szolgálatot ígért. Ezután a bevett szokás szerint a plébános házhoz kísérték a város vezetői az új plébánost. Ott a kapuban megállva, a bíró a város és a tanács általi teljes felhatalmazással megígérte a prédikátori rendnek, hogy a plébánia házat és a hozzátartozó javakat, jövedelmeket az ő gondviselésükre bízza.”[12] Az esti ünnepléshez, pedig a város sáfárpolgára a bíró parancsára küldött ajándékot Pál uramnak, 2 ejtel bort, 6 font pecsenyét és 6 cipót, 36 dénár értékben.[13] Ezt követően 1602 augusztusában az újabb számadáskönyvi bejegyzésekben már arról olvashatunk, hogy a sáfár újra ajándékot küld ezúttal a plébános esküvőjére, 2 forint 88 dénár értékben 96 font húst és 16 forint értékben „egy szép öreg szőnyeget”.[14]

Az új hivatalt és a házasságot nem sokáig élvezhette a plébános, ugyanis a város elfoglalása után Basta 1603. október 2-án az unitárusok templomait elvette. Ez a jezsuita Akadémia és templomuk felgyújtására és lerombolására (1603. ún.) adott válasz volt, melyben Segesvári Bálint feljegyzései szerint a püspök mellett Göcs Pál nagy szerepet játszott. Ezután Toroczkai Máté püspök a torockói vasbányákban bujkált, Göcs Pál pedig Lengyelországban az unitáriusoknál keresett menedéket. Itt ismerte meg későbbi kollégáját püspökét Valentinus Radeciust, akit 1608-ban hívtak meg a szász unitáriusok lelkésznek, őt még további lengyel lelkészek követték.[15]

1604. december 28-án arról határozott a százférfiak tanácsa, „hogy a császári komisszáriusoknak értesítést küld Bocskai István városhoz írott leveléről, mert az a római császár hűsége ellen való”.[16] Emellett kérik a komisszáriusokat, „hogy valami bizonyos helyen szokott régi rendtartásuk szerint prédikálhassanak a lelkészeik és a város hallgathassa isten igéjét, merthogy a közösség is igen szomjúhozza.” A komisszáriusok ezt megengedhették, ugyanis a következő közgyűlésen már nagy hálaadással köszönik a lehetőséget, és megígérik, hogy „a tanács a bevett vallásokon kívüli semmilyen idegen prédikátort nem enged prédikálni. A prédikáláshoz illendő helyről a két nemzetnek kell gondot viselnie.”[17] A január 29-i közgyűlésen illendő fizetés elrendeléséről gondoskodtak.

Bocskai Istvántól az unitáriusok visszakapták templomaikat és 1605. július 21-i közgyűlési határozat értelmében „miután a jezsuiták elhagyták Kolozsvárt, a plébánia házat és a hozzátartozó javakat adják vissza Plébános Pál Uramnak.”[18] A következő évben, 1606. január 14-én a közgyűlés már arról döntött, hogy a plébános adósságát a város a dézsmából egészítette ki 60 forinttal, a mostani szűk időhöz képest.

A jegyzőkönyv 1622. március 8-án emlékezett meg Göcs Pál haláláról. A plébániaházban tartott leltározásra választottak az egyházfiakon kívül még 6 százférfit, hogy „kik abban szorgalmatoson el járva az Ecclésiát ás az várost kár vallástól oltalmazzák.”[19] Segesvári Bálint ezt írja róla krónikájában: Ez penig az ember oly igazságszerető volt és bálványgyűlölő, hogy az bálványt Kolozsvárból kitisztitá Thoroczkai Mátéval, ki akkor kolozsvári püspök volt, az város népével arccal az kalastromra menének, és elronták az klastromot és az bálványt, az papokat Híd-kapun kikésérték az 1603 esztendőben, még meg is ölték vala egyet az kalastromban, az paterekben.”[20] Egy hét múlva, március 15-én pedig már utódjának megválasztására is sor került, aki nem volt más, mint Radecius Bálint Uram, aki püspöki tisztséget is viselt ezzel együtt.[21] A néhai plébános neve leányának esküvője kapcsán előkerül még a számadáskönyvekben: „Az megholt Göcs Pál plébános Uram leányát el adván Gyulai Márton fiának, ö kegyelmek egy szőnyeget adtak ajándékba, melyet vettek 10 forinton.”[22] A plébános hasonnevű fia pedig 1640-es években a város vezető testületének a százférfiak tanácsának tagja.[23]

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a kolozsvári városkönyvek mindmáig kellően nem kiaknázott és fel nem tárt forrásai számos adalékkal segíthetnék az egyháztörténeti kutatásoknak. Mint az előzőekből kiderült, a különféle forrástípusok az eddigi ismereteket új elemekkel bővíthetik, mégpedig abban a tekintetben, hogy úgy tekintsük a vallási közösséget, mint mikroközösségek, és igyekezzünk valamit mondani a hogyanról is, ahogy megélték mindennapjaikat, ahogyan közösségen belüli viszonyrendszerek létrejöttek.

Ezért a következő fontos feladat a városkönyvek hozzáférhetővé tétele, így a következőkben egy forráskiadvány megjelentetését tervezzük, amely a városkönyvek – többek között egyháztörténeti témájú forrásait is – tartalmazni fogja.