|
|||
I. Bejárom a kerek világot |
|||
|
|||
A Balázsok a XVI. századig, az
udvarhelyszéki Csehétfalvára
vezetik vissza családfájukat.
Ferenc azonban már Kolozsváron
születik 1901. október 24-én,
ahol apja — szintén Ferenc —
postamesterként keresi a család
kenyerét. Emellett unitárius
presbiter, s valódi székely
ezermester. Anyja, Derzsi Mária
székelyudvarhelyi vendéglős
család sarja.
Ifjabb Balázs Ferenc az
unitárius kollégiumban végzi
tanulmányait. Közben két évig a
Kolozsvárhoz közeli színromán
kisközségben, Nádasszentmihályon
kúrálja tüdőbetegségét. Kisdiák
korától zenél, fest és írogat,
mégis itt jegyzi el magát örökre
az irodalommal. Nyarait korábban
is a falusi rokonság körében
töltötte, de csak ekkor
terelődik figyelme a falu felé.
Ekkor kezdődnek az immár
tudatos, szülőföldjének
megismerését célzó kirándulásai.
Ezért iratkozik az eddig
gépészmérnöknek készülő
fiatalember a kolozsvári
unitárius teológiára.
Tanulmányai mellett szervezi
Erdély irodalmi életét — már
gimnazista korában lapot
szerkesztett —, és verseket,
meséket ír. 1923-ban Tamási
Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó
Sándorral és másokkal kiadja a
"Tizenegyek" antológiáját,
melyben az erdélyiségről és a
székely mitológiáról írott
tanulmánya a csoport, s egyben
az új nemzedék eszmei és művészi
hitvallása. [3]
A teológia elvégzése után 2–2
évet Oxfordban és az Egyesült
Államok nyugati partján fekvő
Berkeleyben tölt ösztöndíjjal,
majd Japánba hajózik, s Kínán,
Indián, Délnyugat-Ázsián,
Egyiptomon és a Balkánon
keresztül érkezik haza Erdélybe.
Élményeit, tapasztalatait később
megírja Bejárom a kerek világot
(1923–1928) című könyvében [4].
Innen tudjuk, hogy — teológiai
stúdiumai mellett — fő célja az
emberi léptékű, szerves
társadalom kialakítását célzó
törekvések megfigyelése volt.
Angliában tanulmányozza a
fogyasztási szővetkezetek ezreit
magába foglaló Cooperativ
Wholsale Society–t, s megjegyzi,
hogy az országnak "a tájképet
a barázdákkal egy kicsit el kell
csúfítania. A városokból az
embereket vissza kell
telepítenie a falvakra.
Szakszerű, belterjes
földműveléshez kell fognia
szővetkezeti alapon." [5]
Amerikát összeveti Angliával: "az
angolok a termelt árucikkeiket
külföldön adják el, tehát nekik
nem fontos, hogy a munkásaiknak
fölösleges pénzt juttassanak az
angol ipari termékek
megvásárlására... Minél
kevesebbet fizetnek ki bérekben,
annál nagyobb a hasznuk... Nem
így Amerikában. Ott az
iparcikkeket az amerikai nép
tömegei számára gyártják, akik a
fizetésüket ugyanazoktól a
vállalatoktól kapják mint
munkások, amelyeknek termékeit
vásárolják. A társaságoknak
tehát, ha eladni akarnak, saját
érdekükben áll, hogy a
munkásaikat jól fizessék, hogy
azoknak legyen elég
pénzfölöslegük a vásárlásra." [6]
Csendes-óceáni hajóútján a szövetkezetekről és a népfőiskolákról faggatja dán útitársát. [7]
Úgy látja, hogy ami
Japánban tért hódít, "nem
más, mint az, ami Nyugat
országait is fölemésztéssel
fenyegeti; a közös ellenség: a
gyári civilizáció. A gép. A
nagyban való termelés, az
egyformásítás. A munka
elszemélytelenítése. A pénz
hatalma." [8] Ellátogat
Kagawa Toyohikóhoz, a japáni
szövetkezeti mozgalom
prófétájához, sőt, előadást tart
japán nyelven az erdélyi
földmíves nép gondjairól, no meg
a bajok orvoslásának módjáról: a
lélek ébredéséről, az önkéntes
alapon szerveződő
szövetkezetekről. [9]
Indiában megismerkedik Gandhival
és Tagoreval. A Mahatma
mozgalmával nem tud
megbarátkozni, mert elhanyagolja
a gazdasági és szellemi
fejlesztést, s mindent a
politikai harcra alapoz. Rabindranath
Tagoret jobban tiszteli,
mert nem a kormány ellen
szónokol, hanem falumunkát
végez, kórházat állít fel,
szövőtanfolyamot indít,
baromfitenyésztéssel,
konyhakertészettel,
gyümölcstermesztéssel
foglalkozik, s szakembereket
alkalmaz a gazdaság
irányítására. Majd hozzáteszi: "a
világnak nem olyan prófétára van
szüksége, aki nincs ellene a
jónak, hanem olyanra, aki hozza
a jót." [10]
Kőrösi Csoma Sándor sírjához elzarándokolva ezt gondolja: "Ő az eredetet kutatta; én a jövőt építem." [11]
Szülőföldjére visszatérve, nem
késlekedik. Először bennlakási
felügyelő lesz a
székelykeresztúri unitárius
gimnáziumban, ahol — előírt
feladatai mellett — többnapos
közismereti tanfolyamot szervez
két-kétszáz keresztúrvidéki,
majd homoródvidéki fiatalnak,
utána pedig egynapos vasárnapi
találkozókat rendez három
faluban Ifjúsági Napok címmel.
Közben saját vetítőgépével,
külföldi útján készült filmjeit
vetítve járja a környező
falvakat. [12]
Rég várt lelkészi állását 1930
áprilisában foglalja el Mészkőn.
Erről később így vall: "Az én
igazi utazásom akkor kezdődött
meg, amikor a világjáró út porát
leráztam magamról, s nekiláttam,
hogy megküzdjek a sorsommal,
teremtsem meg az én életemet." [13] Ez
még puszta költői kép is
lehetne, ha nem fogalmazná meg
elveit: "Nem adok igazat
azoknak, akik szerint az
emberiségen csak egész
egyetemességében lehet segíteni.
Ellenkezőleg, a fejlődés mostani
szakaszán a zavarok mindaddig
meg fognak maradni, ameddig a
világot egy összefüggésben
akarjuk kezelni. Az emberiség
túlságosan széles felületen
kapcsolódik egymásba: ekkora
összefogást kibírni
tisztességgel nem tud. A
természetesen összeálló
társadalmi egységek, a falvak, a
vidékek hadd roskadjanak vissza
önmagukba. Nyessék le azokat a
kiigazodásokat, amelyeken
keresztül őket a tőlük független
sodrású világ rángatja. Engedjék
érvényesülni azokat az ősi
erőket, amelyek a világtól való
leválás kis sebeit behegesztik,
s a maguk szervesen egész testét
dús életbe ragadják. Ne
türelmetlenkedjünk. A fejlődés
során annak az ideje is eljön,
amikor nagyobb kövekből
építhetünk.
Ha mellettem minden faluban azok, akik most nagypolitikát akarnak űzni, letelepednének a kicsi feladatokhoz, s azokat elvégeznék becsületesen: többre haladnánk. Ez volna az igazi egyetemesség; a jól megmunkált kis földek összessége a világ. " [14] |
|||
II. A Hurkalyuki Társaság utat mutat |
|||
|
|||
Mészkő —
román neve Cheia — "Erdély
keresztmetszete. Itt minden van,
ami Erdély: hegy, síkság,
megcsuszamlott dombok, sziklák,
hasadék, folyó, bánya, s
közelben a gyárakkal javított
(vagy rontott) kisváros: Torda.
Lakosai románok és magyarok:
földművesek, iparosok, gyári
munkások és hivatásbeliek" —
így festi le választott faluját
Balázs Ferenc. [16] A
statisztikai adatok szerint az
1930-as évek elején
összlakossága 1006 fő. Ebből
unitárius 401, görög katolikus
593, görögkeleti 6, római
katolikus 3, református 3 lélek.
Körülbelül háromötöd része
román, kétötöde magyar. [17]
Balázs Ferencet nem
foglalkoztatta a múlt. Mégis,
mikor az egyházközség
levéltárában rábukkan a
Hurkalyuki Társaság irataira,
felkutatja történetét, s épít a
másfél évszázada működő
intézmény tanulságaira.
A hurkalyuki veteményes kert a
Hurkalyuknak (újabb, román
eredetű nevén Kopta) nevezett
barlang szája alatti terület,
melyet délről az Aranyos folyó,
nyugatról a szomszéd település,
Sínfalva földje, északról egyéb
mészkői részek határolnak.
A dokumentumok szerint egy
Halmágyi László nevű
egyháztagnak jutott először
eszébe 1793-ban, hogy az
egyházközség tulajdonában levő,
fűzfákkal és vadgyümölcsfákkal
benőtt terület egy részét
feltörje, s benne káposztát
termesszen. Az egyházközség ezt
némi díjazás ellenében meg is
engedte, s rendre azt is
tudomásul vette, hogy megfelelő
díj ellenében mások is
kihasítsanak, s birtokba
vegyenek hasonló területeket.
A Hurkalyuki Társaság 1881-ben
megkezdett jegyzőkönyve, s a
Balázs Ferenc idejében is
fennálló rendszabályok szerint a
mintegy 12 holdnyi kert 60–80
négyszögöles földsávokra —
nyilakra — van felosztva. A múlt
század végétől a nyilak száma
270. Ezekből az egyházközség
minden családja egyenlően
részesül.
1896 előtt minden család 4,
azóta 3 földsávot bír élete
végéig. Özvegy férfi a felesége
halála után is birtokában marad
mindháromnak. Özvegyasszony,
vagy elvált férfi kettőt, elvált
asszony csak egyet tarthat meg.
A többi, s elhalálozás esetén
minden nyíl — újbóli elosztás
céljából — visszaszáll a közre.
Házasságra nem lépett egyének,
bármilyen korúak is legyenek,
nem tarthatnak igényt nyilakra.
Az egyházközség minden
beköltözés, áttérés, vagy
családalapítás útján keletkezett
új családja egyaránt
bejelentheti igényét 3 koptai
földsávra. Az ilyen jogot
bejelentő családfőket
prétendenseknek nevezik. A jogot
frissen megszerző családnak
ugyanannyi joga van, mint a
legősibb mészkői család
leszármazottainak. Gyermekek
kérhetik szüleik nyilait, de az
intéző tanács nem köteles nekik
azokat juttatni.
A prétendenseknek meg kell
elégedniük a nekik rendesen,
tavaszi határjáráskor kiosztott
nyilakkal. Lemondaniuk csak az
egészről szabad. Az intéző
tanács mindenkinek egyformán
juttat jobb és gyengébb
földsávokat.
Minden családfő, akinek nyilai
vannak, köteles prestálni, tehát
az egyházi, s különösen a
Kopta-kerti közmunkákban egy
ember erejével részt venni. Ez
utóbbi magában foglalja a kert
gyepüjének, kerítésének, az
odavezető útnak fönntartását,
valamint az árvízvédelmi
munkálatokat is.
Azokat a nyilakat, melyekről
valaki lemondott, egy esztendeig
nem adják ki prétendenseknek,
hanem csak haszonbérbe, nyílt
árverésen. Ha az illető egy év
múlva visszavonja a lemondását,
akkor visszakapja nyilait.
Egy 1925. évi szabályzat szerint
nem kaphatnak nyilakat az egyház
és az erkőlcs ellen vétők, s a
pénzbeli tartozással
hátralékosok. Egyház ellen vétők
azok, akik a templomot
egyáltalán nem látogatják, akik
az egyházi rendeleteknek nem
engedelmeskednek, akik az egyház
ellen izgatnak, s az egyház
békéjét földúlják. Erkölcs ellen
vétenek a vadházasságban élők, s
azok, akiket más okból
minősítenek erkölcstelennek.
Ezek azonban már nem a hosszú
gyakorlat folyamán kialakult
szokások, s nagyrészt ott is
maradtak a papiroson.
A
jogszabályok megengedték volna,
hogy az egyházközség — saját
legnagyobb hasznát keresve — a
legtöbbet ígérőnek adja
haszonbérbe a kertet. Ehelyett
1819-ben még a földterület
kezelését is teljesen átadta a
Hurkalyuki Társaságnak, melynek
megvolt a maga külön szervezete
és vezetősége, amely a
nyilak kiadását és a díjak
beszedését intézte, s abban a
pap, vagy a mester csak a
legritkább esetben vett részt. A
díjakat a Társaság dékánja egy
összegben szolgáltatta be az
egyházközség pénztárába.
Később azonban a Társaság
elvitatta az egyházközség
tulajdonjogát, s a díjakat sem
fizették be szabályosan. Ezért
azok összegyüjtésének feladatát
kivették a Társaság kezéből, s
az egyházközség számadó
gondnokára bízták. 1925-ben
feloszlott a Hurkalyuki
Társaság, s a kert kezelése, a
felette való teljes rendelkezés
joga visszaszállt az
egyházközségre. A fentebb leírt
elvek azonban változatlanok
maradtak.
Az egyházközség sohasem kívánt
többet ellenértékül, mint
amennyit a területért adóban ki
kellett fizetnie, s amennyire
saját magának — intézményeinek
és tisztviselőinek fenntartására
—, a legszűkebb számítások
szerint szüksége volt. Régebben
azt sem csak a hurkalyuki kertek
hasznából fizették, mert volt az
egyházközségnek egy négykövű,
hátulcsapós malma is. Ennek
kezelésére alakult a Malmos
Társaság, mely az
egyházközségnek rendes bért
fizetett. Amikor a malmot
eladták, s az egyházközség
jövedelem nélkül maradt, akkor
emelték föl a kertek díját
annyira, hogy az az 1920–30-as
években már a haszonbér
összegének felelt meg. [18]
A mészkői
példa "azon az elven
alapszik, hogy a föld
tulajdonjoga nem az egyéneké,
hanem a közé. Kétségtelen, hogy
egyetemes szempontokból más
fölfogás helytállónak,
igazságosnak nem fogadható el..."
— írja Balázs Ferenc, [19] s
hozzáteszi, hogy hasonló
falu-közbirtokosságok
eredményesen és igazságosan
működnek Erdélyszerte. A
hurkalyuki kert egyedülálló
jelentősége mégis az, hogy ott
nem legelő-, vagy erdőrészen,
hanem művelés alatt álló
területen érvényesül. [20]
A levéltárt és a gyakorlatot
vallató Balázs Ferenccel együtt
mi is elmondhatjuk: teljesen
kizárt annak a lehetősége, hogy
"az egyik család a másik
rovására nagyobb birtokrészhez
jusson. A mostani korlátlan
magángazdálkodás rendszere
annyira magától értetődővé tette
azt a tételt, hogy aki törekvő,
az méltó a többre, hogy a
Kopta-rendszernek ez az oldala
első gondolatra igazságtalannak
tetszik." De miért lenne
igazságtalan a kevesebb
gazdasági érzékkel rendelkezők
védelme? Hiszen "az
ember legértékesebb tulajdonsága
nem szükségképpen a gazdasági,
vagy üzleti érzék. Valaki több
ember lehet, mint művész, tudós,
vagy társadalmi szervező a
gazdasági tehetségeivel
bűvészkedő üzletembernél; a
jelenlegi rendszer mégis az
utóbbi kezébe juttat minden
hatalmat nemcsak dolgok és
gazdasági javak, hanem ezeken
keresztül a többi, esetleg nála
értékesebb[tulajdonságokkal
bíró] emberek
felett is. A
Kopta-rendszer a gyengék
elvagyontalanodását
megakadályozza. Az ügyesnek
pedig azáltal adja meg az
ösztönzést az eredményesebb
gazdálkodásra, hogy magától
függ, ki milyen eredményt tud
fölmutatni a neki juttatott
birtokrészen." [21]
|
|||
III. A mészkői négyéves terv |
|||
|
|||
Balázs Ferencet hiába óvják
barátai: várjon egy évet,
ismerje meg a falut, s csak
utána kezdjen falufejlesztő
munkába. Mészkőre érkezése első
heteiben négy évre szóló tervet
készít, s — bár nem tekinti
kötelezőnek, még feleségének sem
mutatja meg — azonnal hozzálát
megvalósításához.
A terv lényegét így foglalja
össze: "megállapítani
először, hogy melyik ember
milyen viszonylatban, mennyire
képes a maga érdekét a máséval
együtt szolgálni. Helyzetrajzát
adni a szeretet szövevényes
útjának. Azután pedig meghagyni
az egyént magának ott, ahol mást
nem szívelhet. ... Talán messze
nem lehet még vinni őt ott, ahol
a föld tulajdonjogáról van szó.
Talán szívesebben lép közösségbe
egyes munkaeszközök, gépek
vásárlásánál. Műveltség
szerzésénél talán elmegy a közös
eljárás legvégsőbb határáig.
Talán búzát és kukoricát nem
termel együtt mással. De esetleg
egybeáll száz társával, hogy
vajat gyárthassanak. Minden
ember más és más mértékben.
Ezeket szem előtt tartva,
kereteket kell nyújtani, hogy
azokon belül a ténylegesen
kifejlődött társadalmi készség
érvényesülhessen. Mindent nem
szabad egy kaptafára húzni. Nem
fogjuk alapjává tenni
'rendszerünknek' sem a
magángazdálkodást, sem a
szövetkezeti mozgalmat, sem a
kommunizmust. Mindent ott és
annyiban, ahol és amennyiben a
szeretet fejlődése jogossá
teszi. Azt papíron kitervezni
sem igen lehet: azt az élet
fogja megmutatni..." [23]
Most pedig tekintsük át, hogyan teljesültek a négy évre beütemezett feladatok!
Az első évben néhány gazda
vállalkozik a jégbiztosítás
kötésére. A következő évben
csökken a jelentkezők száma,
majd — mint írja — "a pénz
megbolondult; a váltók hitelüket
vesztették, s a gazdák maradtak
az ősi félelemnél." (Később
látni fogjuk, milyen
elképzelései vannak a külső
hatások kényszerének
csökkentésére.)
A cséplő- és vetőgép vásárlása
sikerül, de közös használatuk
sok nehézséget okoz. A
műtrágyázás nem jár eredménnyel,
de egy másik helyen beszámol
arról, hogy "bizonyos földek
rendbehozása szántógéppel és
trágyázással" tűrhetően
sikerült. A kőmáli hegyoldal
gyümölcsfásítása részben
megvalósul. A téli tanfolyam a
paplakban történő összejövetelek
formájában teljesül. A
nőszövetség azonban néhány
összejövetel után "felrobban":
"hírek szállingóznak, hogy a
víz az olajjal nem vegyül. Ki
legyen az elnöknő?"
A tejszövetkezet megalakítása, a
falu közepén "éktelenkedő"
nagy, üres, dombos térség
rendezése, valamint a falu
vízvezetékkel való ellátása
elmarad. Helyettük négy másik
feladatot ütemez be. Ezek közül
a nemesített vetőmagvak
használata, és az
állatbiztosítás kis sikerrel,
rövid ideig megy. A körhelyiség
és a dalárda tervének
teljesüléséről nem szól.
A második év, 1931 előírásai és
teljesítésük: a hurkalyuki
földek öntözése és a
villamosítás — a vízvezeték
építésével együtt — a csekély
érdeklődés miatt elmarad. A
napközi otthon egy hétig
működik. A templom átépítése
viták és nehézségek árán, de
szépen sikerül — Debreczeni
László tervei alapján. Az új
lelkészlakás építése elmarad, de
a réginek egy megüresedett
szobájából kialakítják a
körhelyiséget, s hetenként 3–4
este ott gyűlnek össze a
legények és a fiatal házas
férfiak.
A beütemezett
gyümölcsfeldolgozásról, a
faluszépítésről és a
játszótérről nem szól, de terven
felül vásárolnak egy
magasnyomású permetezőgépet, és
lerakják — a múlt évben elmaradt
— tejszövetkezet alapjait. Az
előző évben még tanfolyamnak
feltüntetett népfőiskola
lendületbe jön.
A harmadik évben megnagyobbítják
az iskolát, s orgonát vásárolnak
a templomba. A volt román
bíróval együtt terjesztik a
vörös izlandi és a fehér leghorn
tyúkok tenyésztését, de csak a
vörös fajtával érnek el
sikereket.
Nagyrészt a gazdasági
világválság "begyűrűzése" —
1932-t írunk — vet gátat az
alábbi, pénzigényesebb
terveknek: nyerscukor gyártása,
fogyasztási-, értékesítési- és
hitelszövetkezet létrehozása,
traktor és más mezőgazdasági
gépek vásárlása,
kenderfeldolgozás és -fonás,
gazdaköri sertéstenyésztés,
falu-város szövetkezeti
kapcsolatok alakítása.
A negyedik esztendő előirányzata
rövid, de annál nagyobb igényű.
Gazdasági tanácsadót már
1932-ben szerződtettek, bár
ekkor még nem nagy sikerrel.
Orvost egy év múlva, 1934-ben
tudnak majd alkalmazni. A
vágyott műhelyek közül csak az
asztalosműhelyt szerelik fel. A
kultúrház és a téli fürdő álom
marad. [24]
"Talán sem előbb, sem hátrább
nem állanánk ma, ha össze nem
szerkesztem hat évvel ezelőtt"
— írja tervéről Balázs Ferenc
1936-ban, s így folytatja: "Az
valósult meg, amire az idők
teljessége elérkezett: a többi
csak addig élt, ha meg is
született, ameddig gondomban
tartottam, leheletemmel
melengettem. Örömöm azért van,
mert valami megindult, s az
álmaim vele nőttek. Nyomokra
kaptam, ösvénnyé tapostuk: út
lesz belőle, már látszik. A
népfőiskola az egyik ösvény. A
tejszövetkezetből, s a vidéki
gazdasági tanácsadó
alkalmazásából indult ki a
másik. A hurkalyuki kertek alól
szalad neki a harmadik, aki a
földbirtoklás igazságát viszi. A
jövőt is tisztábban látom.
Vajjon Isten völgyévé válhatik
Aranyosszék?" [25]
|
|||
IV. A Vidékfejlesztő Szövetkezet |
|||
|
|||
"1930 őszén vettem Jancsi
nevű lovamat, s 1931
februárjában fogadtam Mihály
nevű szolgámat. Jancsi meg a
Mihály az együtt összesen annyi,
mint tejszövetkezet" —
idéztük ismét a faluapostolt,
természetesen még a mészkői
kezdetekről. [27]
1931 őszén indul az első négy és
fél liternyi szállítmány
Tordára, a kisváros üveggyárában
készült, kartonpapírral lefedett
üvegekben. Márciusra napi 20
literre, áprilisban 35, májusban
52 literre szaporodik a napi
átlag. A csúcsteljesítményt, 87
litert egy nyári napon érik el.
A befektetést, a szervezést és a
kockázatot a lelkész, a
mosogatást a tiszteletes asszony
vállalja.
A tejszállítást novemberben
leállítják — kedvet kaptak a
Tordához közelebb fekvő falvak
—, de 1932 tavaszán
vajkészítéshez szükséges
eszközöket vásárol Balázs
Ferenc, s ekkor már vajat
szállítanak, közvetlenül a
tordai vásárlóknak. A még mindig
nem hivatalosan működő
szövetkezet az előző évi
szállítókkal indul, de a
negyedik naptól bekapcsolódnak a
felsőszentmihályi, s hamarosan a
kövendi gazdák is. Amit a
vásárlók nem vesznek meg, azt
átveszi a Hangya Szövetkezet. A
központ később átkerül Mészkőről
Kövendre, de a négy falu 600
liter tejéből készült vajat már
a "bodegásnak" adják át.
A szövetkezet még meg is "fiadzik":
Bágyonban új társulás alakul,
Aranyosrákoson és Harasztoson
magánkezek hoznak létre
tejcsarnokokat. [28]
1933 nyarán új tanácsadót
szerződtetnek a szászsebesi
gazdasági doktor, Baiersdorf
Terus személyében. Segítségével
kezdik ismét házhoz hordani a
Bágyonban készült vajat.
Szeptember második felében
valóban és "véglegesen"
elkezdődik a szövetkezeti vaj
szövetkezeti szétosztása. A
hetente beszállított vaj a
tordai Hangya Szövetkezet
jégszekrényéből vándorol naponta
a széthordó ifjú kosarába.
Felmerül az állandó, saját vaj-
és tejárusító bolt létesítésének
gondolata, s Terus részletes
terveket dolgoz ki a tejszín- és
tojásellátásról is. Eszerint a
tojásokat lámpáztatni fogják, s
a beszolgáltató számával
jegyezni. A gyüjtőkocsik
meghatározott időben
megjelennek, s különleges,
szállításra készült ládákban jut
majd az áru Tordára. Össze kell
írni, hogy melyik falu mit
termel nagyobb mértékben. Ehhez
azonban már új, az egész vidéket
magába foglaló szövetkezeti
keretet kell teremteni, mert egy
ilyen vállalkozás nem vihető
végbe a kövendi, vagy a bágyoni
szövetkezet cégére alatt.
Így születik meg 1933
novemberében az Aranyosszéki
Vidékfejlesztő Szövetkezet. Két
hónap múlva megnyílik a tordai
lerakat. A bolt egyik kirakatát
a szövetkezettel kapcsolatban
álló terület domborzati
agyagtérképével díszítik,
jelölve, hogy melyik faluból mit
szállítanak. [29]
"A bolt él, a forgalma
kielégítő, a vidék
tejgazdaságának központja és
fejlesztő tényezője. De a
Vidékfejlesztő egyéb céljaiból
még semmit sem valósított meg." [30] Ezt
már a kiújult tüdőbetegsége
következtében ágyba kényszerült
író tudatja velünk, aki eddig
tudta követni szervező
munkájának eredményét.
Emlékirata is az Aranyosszéki
Vidékfejlesztő kiadásában jelent
meg először 1936-ban, [31] kevéssel
szerzőjének halála előtt. [32]
Balázs Ferenc Erdélyben nem állt
egyedül szövetkezeti
elképzeléseivel. Voltak már
szövetkezetek a Romániához való
csatolás előtt is: részben az
országos központi
hitelszövetkezet, részben a
Hangya kötelékében. [33] (Bözödi
György több sikeres és
sikertelen vállalkozásról számol
be a Székely bánja című
szociográfiájában. [34])
Ezekhez csatlakozott az a
mozgalom, amely a Benedek Elek
idejében fölmerült
kaláka-gondolatot
népszövetkezetek formájában
kívánta felújítani. Ebbe
kapcsolódott be az Erdélyi
Fiatalok című folyóirat —
melynek egyik alapítója és
főmunkatársa Balázs Ferenc — és
köre, amely a falukutatás és a
szociográfiai felmérések mellett
— az előző nemzedékkel szemben —
a szövetkezeti eszme
felkarolását is rendkívül
fontosnak tartotta. [35] A
lapban Vita Sándor a
fogyasztási, Oberding József a
hitelszövetkezeteket ismertette,
de bemutatták — többek között —
a marosvásárhelyi Concordia, és
a kolozsvári Méhkas
tevékenységét is. [36] Külön
fejezetet jelentenek azok a
törekvések, melyekben írók
kísérelték meg — rengeteg időt
és energiát befektetve —, kisebb
közösségük gazdasági, társadalmi
és közművelődési fejlesztését, s
ezzel a közösségi szellem
erősítését. Ennek a szolgálatnak
egyik példája a Balázs Ferencé,
míg a másik a barátjáé, Kacsó
Sándoré, aki az Általános
Gazdasági és Ipari Szövetkezetet
szervezte Brassóban és
környékén. Az 1933-tól 1940-ig
működő ÁGISZ elősegítette a
falvak árutermelésének
szervezését, a székely
népművészet és háziipar
termékeinek értékesítését.
Közművelődési szakosztálya
országos könyvkiadói
vállalkozást indított, melynek
termékeit szintén szövetkezeti
módszerrel terjesztették. [37] Másik
barátja, Lőrinczi László
Kadácsban szervezte a társulásos
baromfitenyésztést, méhészetet
és gyümölcstermesztést az
Avikultúra Baromfitenyésztő
Szövetkezet keretei között. [38]
|
|||
V. Isten völgye |
|||
|
|||
Ha a Vidékfejlesztő
tevékenységének kiteljesedését
megálmodója és bábája már nem is
érhette meg, később utópiának
nevezett távolabbi terveit
azonban még papírra vethette [40]:
Ott a hegyen ülő sínfalvi
katolikus templomon túl, "ott
van a vidék szíve. Három falu
találkozik, s mindegyik falu
mögött még egy falu. Oda telepet
képzelek, tíz-húsz holdas tagon,
köröskörül magas fákkal, hogy
már távolról látszodjék, itt a
hasznoson túl is történik
valami. A telep egy végében
állanak a vidéki alkalmazott
szakemberek lakásai. Kis közös
ligetre nyílik valamennyi;
napos, magas fedelű, Debreczeni
vagy Kós Károly tervezte
házak... Ezek a szakemberek a
fizetésüket Felső-Aranyosszék
tíz falujának ezerötszáz
gazdájától kapják. Öt lejbe
kerül mindegyikük minden
gazdának. A havonta szükséges
40–50 lejt egy értékesítő
szövetkezet vonja le minden
gazdától a neki tejért,
tojásért, búzáért, hagymáért,
kenderszőttesért járó összegből.
Senki meg nem érzi. De mekkora
könnyebbség, hogy ha maga, ha
állatja beteg, a segítés minden
további díj fizetése nélkül
rendelkezésre áll! A felesége
szőtteseit, fia számára házat,
magának sok apróságot megtervez
az iparművész. Perektől megóvja
a jogász. A mérnök pedig vezeti
azokat a telep másik végén
elhelyezett szövetkezeti ipari
üzemeket, ... (amelyekben
feldolgoztathatja nyersanyagait,
s) amelyekben a vidék föld
nélküli Jánosai teremtik meg
maguknak és családjuknak a
kenyeret. ...
Vannak ... olyan eljárások,
amelyek meghaladják egy családi
háztartás berendezését, s
amelyekre ha valaki mégis
fölkészül, nemcsak a maga, de
sok más család hasonló
szükségletét el tudja látni.
Szükségképp alakult ki a
társadalomban az iparos csoport.
Ha azonban egy adott vidék ipari
szükségletét túl sok egyén
kívánja ellátni, — ami igen
gyakran megtörténik a mostani
rendezetlen körülmények között
—, mindjárt zavarok keletkeznek.
Mennyivel okosabban járt el az a
falu, amelynek berendezett
kovácsműhelye van, s abba oda
szerez egy, vagy két mestert.
Éppen annyit, sem többet, sem
kevesebbet, mint amennyi a falu
összes lovát meg tudja patkolni,
szekereit, ekéit megigazítja!
Miért ne lehetne ezt a
rendszert bevezetni minden
iparágnál? S ha most már vannak
olyan mesterségek, amelyek
űzéséhez nagyobb berendezés
szükséges, olyannyira, hogy
azzal az egész vidék
szükségletét el lehet látni —
fonógyár, tímárság, tejüzem és a
többi —, akkor azt az üzemet
természetszerűleg már nem a
család, nem is a község, hanem
az egész vidék szövetkezetbe
tömörült lakossága fogja
fölállítani.
Mi történjék azonban a
nyersanyagokkal — vas, fa, só,
petróleum —, amelyek a vidéken
ki nem termelhetők, vagy azon
ipari termékekkel — finomított
cukor, papír gipsz, cement —,
melyeknek elkészítéséhez olyan
berendezés szükséges,hogy azt
egy vidék sem meg nem birja, sem
meg nem kívánja?
Azokért a család, a falu,
vagy a vidék olyan termékeket
ajánl és ad cserébe — a csere
közvetítője az illető ország
pénzegysége —, amilyenekből ő
fölösleget tud termelni,
amelyekre más vidékeknek
szüksége van. Az árucsere tehát
el nem kerülhető. A teljes
önellátás megvalósíthatatlan. De
itt is a vidék lehetőleg
egységesen jár el értékesítő
szövetkezetei útján. Az egyes
család mindent meg tud kapni a
fogyasztási szövetkezetekben,
amire csak szüksége van, s a
bevásárláshoz a pénzt az
értékesítő szövetkezetekből
kapja, amelyekbe árufölöslegét
beadta. Esetleg pénzt a kezébe
sem fog, mert a beadott mázsa
hagymáért, búzáért, almáért
folyószámlája terhére rendre
hord haza petróleumot, sót,
vaseszközöket, s még az adóját
is a szövetkezet fizeti ki. A
fölösleget pénzben kapja
kezéhez. Azzal utazhatik, láthat
világot...
Ma minden szövetkezet egy
célt szolgál: az összefogás
eszközeivel pénzt juttatni,
minél több pénzt az egyes
emberek kezébe. Új Aranyosszék
szakít ezzel a rendszerrel. Most
a családoknak sok pénzre van
szükségük, mert még a finom
lisztet is pénzért vásárolják.
Új Aranyosszék szövetkezeti
műhelyeket állít föl, a gazdák
saját maguk által termelt
nyersanyagaikból ruhákat,
cipőket készíttethetnek
maguknak. Gyapjú, len, kender és
selyem megfelel minden ruha- és
fehérneműszükségletnek; bőr is
kikerül minden háztartásból;
mézet és nyerscukrot nem nehéz
előállítani. Az orvost meg a
többi szakembert aránylag kevés
megerőltetéssel tartja el az
ezerötszáz család. A varázslatos
dolog megtörtént: az embereknek
kevesebb pénzre van szükségük.
Ezt a kevesebb pénzt kell a
vidék értékesítő
szövetkezeteinek előteremteni.
Még ha nem is sikerül minden
család megélhetését teljes
mértékben biztossá tenni,
kétségtelen, hogy nagy mértékben
könnyebbül a ruházati,
élelmezési cikkek közvetlen
ellőállítása, és a szükséges
szakértő vezetők alkalmazása
következtében.
Minden falu központja lesz a
szövetkezeti ház. Benne a vidék
fogyasztási-, hitel- és
értékesítő szövetkezeteinek
fiókjai, s azok a termelő
műhelyek, amelyekből minden
faluba kell jutnia egynek.
Körhelyiségek, könyvtár,
olvasószobák és egy nagy terem
előadások számára — egészítik ki
az épületet. A vidék központi
telepén... nyernek elhelyezést
az egy fokkal tágasabb hatáskörű
ipari és mezőgazdasági üzemek.
És ott lesz a Népfőiskola. Külön
alkalmazott tanárokra nincsen
szükség. A nevelés feladatát
úgyis százszor jobban ellátja az
az ember, aki ténylegesen részt
vesz az életben, vegyül az
emberekkel, mintegy a folyton
haladó, változó élet ütőerén
tartja a kezét. Nincs
rettenetesebb a tanár típusnál,
aki belemerevedett a maga
neveléstudományába, mindent
abból a szempontból ítél meg,
vagy végez, hogy azzal milyen
nevelői hatást érhet el. Az
ilyen tanáros emberek képesek a
legkevésbé befolyásolni az
ifjúságot. Ellenben a mérnök, az
orvos, vagy a társadalom
akármely más küzdő tagja sugároz
magából valami tényleges
értéket; hiszen nyilvánvaló,
hogy a példa a legjobb
tanítómester. Ezek az emberek
magukba rétegezték és
raktározták a sokféle élettel
való szembenállás eseteit. Aki
velük tölt egy napot, egy telet,
átömleszti magába hősiességüket,
kezdeményezési tehetségüket, a
lemondás, újrakezdés művészetét,
a kis dolgokban való elmerülés
tudományát. A vidék többre vágyó
ifjúságát ezek a férfiak és
asszonyok fogják fölébreszteni,
élettel, lélekkel eltölteni.
Nem tudás nyujtását tartják
első kötelességüknek, hanem a
tudás és a haladás vágyának
fölébresztését, s az önművelés,
a nyújtott alkalmak kihasználása
módszerének elsajátítását. Azok
az ifjak, akik e Népfőiskolában
egy, vagy két telet eltöltenek,
mások lesznek minden
tekintetben, mint a többiek:
rajtuk fog nyugodni a falu
vezetésének terhe.
Még más előnye is van e
megoldásnak, amely a vidék
alkalmazott szakértőit teszi a
Népfőiskola tanítóivá. Az ifjak
ugyanazokkal a vezetőkkel
maradnak érintkezésben későbbi
életükben is, mint akik az igazi
élet szikráját lelkükben
fölgyújtották. Tőlük átvettek
elképzeléseket, álmokat, s íme,
az ifjak hazamennek falvaikba, s
ugyanazok a vezetők jönnek, hogy
javasoljanak, terveket keresztül
vigyenek. Mennyivel több reménye
van az Isten völgyének! Nő a
biztos alap évről-évre, amire
építeni lehet.
A falvakat közelebb hozza
egymáshoz a villamos körvasút,
amelynek erőforrását a
megrendszabályozott Aranyos
szolgáltatja. (Megvásároljuk a
folyóra épített, s jelenleg
tétlen villamosságfejlesztő
telepet, s a falvakba a
villamosságot bevezetjük. [41])
Téli estéken összegyűl a vidék a
nagy központi előadóteremben,
színi- és mozielőadások
élvezésére. Lesznek ünnepélyek
és kirándulások... Látom, amint
a felpántlikázott hosszú
szekérsor kiindul Várfalváról,
hogy a falvakat hatalmas ünnepi
felvonulásban körüljárja...
Két megoldásra váró kényes
kérdése van ennek az egész
elképzelésnek. Az egyik kül-, a
másik belpolitikai. Miképpen
biztosítható az árucseréhez
szükséges pénz a külvilágtól. Ez
az első kérdés.
Felelem erre: ahogyan ma
biztosítja a vidék a
petróleumra, adóra, selyem
harisnyára valót. Nem én
képzelem el, mert megvan ez a
külső világ, s ennek kell az,
amit mi termelünk. Ha
Aranyosszék lázassá válik, s
megvalósítja az álmot; a világ
többi része még józan és
köznapi, boltokkal, bankokkal és
piacról élő középosztállyal.
Onnan megkapjuk könnyen azt a
kevesebbet, amire szükségünk
van, ha ma a többet is
kicsikarjuk. S ha a mellettünk
elterülő vidékre is átragad a
szent boldogság, az is
megszervezi magát, s a rajta túl
lévő, és Erdélynek, a világnak
minden vidéke? Amit egy vidék
meg nem tehet, az könnyű tiz
vidék, vagy száz vidék
szövetségének... Csak már ott
tartanánk! Egy
ilyen alulról terjedő ember
szervezettség nem papíroson, de
a tényleges valóságban fogja
rendre megoldani összes fogas
kérdéseit, amelyek ma a
legképzettebb közgazdászt is
zavarba hozhatják.
És a belpolitikai kérdés: mi lesz a földtulajdonnal? A Hurkalyuki Társaság utat mutat.
A
Vidékfejlesztő Szövetkezet
földet szerez, s azt nem a
legtöbbet ígérőnek, a sokhoz
többet szerezni akarónak, hanem
a földben szűkölködőnek adja ki
földadóért. Nem vásárol több
birtokot, csak annyit, hogy
minden földre igényt tartónak
jusson. S
az átlagosnál nagyobb birtokot
nem részesíti előnyben.
Értékesítő szövetkezetei nem
vesznek át termékeket
korlátlanul. Fölösleges földei
termékeit a gazda csak nagy
bajjal fogja tudni értékesíteni.
Szekereznie kell messze
vidékekre, kitennie magát a
vásár kockázatainak. S amit ma
minden gazda természetesnek
talál, azt akkor tehernek és
veszedelemnek fogja tartani
mindenki. De meg aztán művelőt
sem igen fog kapni a
nagybirtokos a földjeire. A
szövetkezet által ellenzett
telepítések sok nehézséggel
fognak járni. Felesleges
földjeitől így mindenki
kénytelen lesz megszabadulni.
Azokat a Vidékfejlesztő
megvásárolja, s további
földbirtok-egyenlősítésre fogja
használni.
Álmok szalmája, de csépelem. Az irány ki van jelölve: Isten völgye. Hányan tudják, hogy arra tartunk? Arra tartunk-e?" [42] |
|||
Jegyzetek: 1. Mikó Imre–Kicsi Antal–Horváth Sz. István: Balázs Ferenc. Monográfia. Bukarest, 1983. 132. 2. Uo. 81. 3. Uo. 12–14, 17–20, 25–30, 33, 64–80. — Versek – elbeszélések – tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól. Erdélyi művészek rajzaival. Cluj-Kolozsvár, 1923. 4. Bejárom a kerek világot (1923–1928). Cluj-Kolozsvár, 1929. (részleges új kiadása: Bukarest, 1975. — a későbbiekben erre a kiadásra hivatkozunk) 5. Uo. 69–7o. 6. Uo. 138. 7. Uo. 150–151. 8. Uo. l57. 9. Uo. 183–187. — A népi írók közé sorolt B. F. beszélte és tanította az eszperantó, tanulta a spanyol nyelvet. Angol nyelven írt könyve jelent meg Berkeleyben és Bombayban. Japánul verset írt, angolul énekelt. 10. Uo. 240–244, 255–258. 11. Uo. 263. 12. Balázs Ferenc: A rög alatt (1928–1935). Turda, 1936. 13–16. 13. Uo. 5. 14. Uo. 293. 15. Uo. 76. 16. Uo. 84. 17. Mikó–Kicsi–Horváth id. m. 159. 18. Balázs: A rög alatt, 76–92. 19. Balázs Ferenc: A Hurkajuki Társaság utat mutat. Erdélyi Fiatalok, IV. évf. II. negyed, (1933. Nyári szám), 42. 20. Uo. 43. 21. Balázs: A rög alatt, 90. 22. Mikó–Kicsi–Horváth id. m. 233–234. 23. Balázs: A rög alatt, 211–212. 24. Uo. 215–221. 25. Uo. 221. 26. Uo. 206. 27. Uo. 222. 28. Uo. 222–230. 29. Uo. 239–248. 30. Uo. 248. 31. Címe: A rög alatt. Vö. a 12. számú jegyzettel! — A mű további három kiadást ért meg budapesti kiadóknál 1936 és 1943 között. Zöld árvíz című, regénnyé átdolgozott változatát az Erdélyi Szépmíves Céh tette közzé 1936-ban (2. kiadása: Bp, 1937.). 32. Tordán halt meg 1937. május 22-én, s Mészkőn temették el. 33. Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kolozsvár, é. n., 149. 34. Bözödi György: Székely bánja. Bp. 1985. 295–304, 340–346, stb. — 1938-ban jelent meg első ízben. 35. Ligeti id. m. 148. 36. Mikó Imre: Akik előttem jártak. Bukarest, 1977. 15–18, 32. 37. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest, 1981. 34. — Ligeti id. m. 148. — Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Bukarest, 1974. 458–477. 38. Lőrinczi László: Találkozásaim Balázs Ferenccel. Keresztény Magvető, 88. évf. (1982.) 1. sz. 21. 39. Balázs: A rög alatt, 249. 40. Uo. 252–257. 41. Balázs Ferenc: Kis társadalmak önellátása. Erdélyi Fiatalok, 3. évf. (1932.) 5. sz. 72. 42. Az Aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezetet elsodorta a háború. Lásd: Mikó Imre: Mészkői jelentés. Korunk, XXIV. évf. 10. sz. (1965. ok tóber), 1355. — Néhány éve megalakult Mészkőn a Balázs Ferenc kezdeményezését felújítani, emlékét ápolni kívánó Balázs Ferenc Vidékfejlesztő Társaság. Lásd: EMKE-adattár. Művelődés, XLII. évf. 2. sz. (1993. február), 46. |
|||
Az Örökség Népfőiskola 18. országos találkozóján, Somogysámsonban elhangzott előadás szövege. Megjelent: Jászkunság (Szolnok), XL. évf. 3. sz. (1994. június/július), p. 19–25. |
Forrás: http://www.kosakaroly.hu/irasok/aranyosszek/balazsferenc.html