A Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör utolsó párciálisa
A történelmi Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör, utolsó párciálisát Pipén tartotta. A késõbb bekövetkezett adminisztrációs forradalom az egyházkört felszabdalta. Több eklézsia más egyházkörbe került. Magát a székelykeresztúrit is összevonta az udvarhelyi egyházkörrel.
A közgyûlés dátuma, 1950, szeptember 4-re volt kitûzve. Ahhoz engedély is kellett. Ennek beszerzése gondot okozott. Pipe, Udvarhely vármegyén kívül esett (akkor Magyar Autonóm Tartomány), ahova a többi keresztúrköri egyházközség is tartozott. Kis-Küküllõ vármegye faluja volt. A járási és megyei központoktól messze volt. Az engedélyt Erzsébetvárosról és Balázsfalváról kellett beszerezni. Végre ez is megtörtént.
A közebédhez az emberek disznót vágtak, az asszonyok fõztek-sütöttek, az érkezõ vendégek elõtt a falunak jó hírét akarták kelteni. A keblitanácsban listát készítettünk, melyik egyházközség küldötte, melyik pipei családhoz fog beszállni. Ez a család a vendégeket reggelivel fogja várni. Ilyen elõkészületek után virradtunk fel az ünnepi napra.
Az egyházi Fõhatóság képviseletében már elõzõ nap megjött dr. Simén Dániel egyházi fõjegyzõúr, kit megkértünk, sziveskedjék négy pipei gyermeket megkeresztelni. Elõzõ este jött meg a csehétfalvi kántor, Deák Albert is. A Firtos aljáról, hegyen-völgyön át, egy egész nap gyalogolt, míg Pipére ért. Reggel korán, egymás után sorjáztak a Nyikó és Gagy menti szekerek a lelkészekkel és az egyházközségi küldöttekkel, akiket a falu végén várakozó ifjak igazítottak el szállásadójukhoz. Még a messzi Homoród-mentérõl is elkarikázott kerékpárján a két jó barát, Nagy Feri Recsenyédrõl és Kelemen Imre Oklándról, kb. 60-70 km-t pedáloztak.
A közgyûlés tagjai mind együtt voltak, a kezdés ideje 9 óra is elmúlt már. De a legfõbbeknek, az elnökségnek, esperesnek, felügyelõgondnoknak, egyházköri jegyzõnek, magának az ünnepi szónoknak se híre, se pora. Dél felé járt már az idõ, mikor végre, nagy késõre az esperes úr vezetésével megérkeztek. Keresztúrról jövet rövidíteni akartak. Neki indultak a nagybuni erdõnek, mely a pipei ,,Tilalmas”-sal határos. Az erdõ sûrûjében, egy keresztútnál rossz irányba, a hétúri határra tévedtek. Sok bolyongás után találtak rá a Nádasra vezetõ országútra. Nagy kerülõ után érkeztek Pipére. Végre 12 órakor megszólaltak a harangok.
A közgyûlés megkezdõdött. Szünetében lefolyt az istentisztelet. A pipei parciálisra jellemzõ, hogy az akkori idõk három legékesebben szóló unitárius prédikátora szolgált:
-Ütõ Lajos esperes, az elmúlt év eseményeit foglalta össze, egyházköri vonatkozásban.
-Az ünnepi szónok, Gellérd Imre, siménfalvi lelkész volt.
-Dr. Simén Dániel, az egyház második fõembere, a teológia gyakorlati tanszékének professzora keresztelte a négy pipei gyermeket.
Istentisztelet után a gyûlés tovább folytatódott. Végeztével a vendégek a templom háta megetti cinteremben terített asztalok mellé ültek, a közebédet elfogyasztani. A pipei asszonyok fõztjét jó ízûen fogyasztották, a pipei hegyek levét mérsékelten kóstolgatták.
A keresztúrköri parciálisoknak, egyházi vonatkozása mellett, paraliturgikus mozzanata is volt. Nem csak hivatalos egyházi esemény, hanem a szomszédos falvak értelmiségének és fiatalságának találkozási alkalma is egyúttal. S mint ilyen, természetesen bállal végzõdött. A hagyományos bál itt sem maradt el. Azon a régi törvény tiltása ellenére, a papok is táncolhattak. A fiatalabbja élt is a lehetõséggel. Maga az egyházköri jegyzõ, Ekárt Andor is a papnékat és a pipei asszonyokat megforgatta. Majd éjféltájban, mikor a kora õszi holdvilág felvillant, a vendégek szekerekre ültek, s kipihent lovaikkal hazafelé vágtattak, minket egy szép nap emlékével itt hagyván.
A parciális sikeres lefolyását a megyebíró gondoskodása s az általa vezetett keblitanács hozzáállása biztosította