AZ   IRODALOM  A  PRÉDIKÁCIÓBAN   ( 1.rész )

                      =======================================             

                                                                       összeállította: Balázsi  László

 

VISSZATEKINTÉS

 

   Teológiai éveim alatt nem adatott meg az, hogy igazi csillogó értelmű és szépszavú oktatóktól tanuljam annak tudományát, amiért-ahogy a székely közmondás is mondja: a papot és a kutyát a szájáért tartják!- voltaképpen legnagyobb mértékben a lelkész vállalja hivatását. 1970-1974 között, amikor elindult a teológián egy megújulási folyamat, amikor a lelkészjelölteket már nem kellett kötéllel fogni és az oktatás minőségét is joggal vártuk volna el, az is- mert vagy sejtett okok miatt a megújulással nem tartott ( nem tarthatott? ) lépést a magasan képzett nevelői kar megjelenése. Örök hála és tisztelet egy Erdő professzornak, de a homiletikában az ilyen vagy olyan családi, de inkább „más” összeköttetések folytán benyomott Fazekasnak vagy Izsáknak inkább velünk együtt kellett volna okulni még a padsorokban. Egy kemény összeszólalkozáskor, vesztett ügyeim nyomós részeként meg is kérdeztem Izsáktól (Máté Dénesék, Kotecz Józsefék nagy megdöbbenésére, utólagos óvó figyelmeztetésüket kivíva) hogy mit keres ott a katedránál. Aztán a választ, több más válasszal együtt kapogattam éveken keresztül! A zengő szavú és magas homiletikai képzettségű professzorok közül Simén Dániel már a temetőben volt. Oktatói munkája helyett egy Kolozsvár környéki kis gyülekezet- be ingázott, hogy éhen ne haljon, és egy csúszós úti esés utáni lábtörés örökre elhallgattatta. Titokban megszerzett prédikációiból ( azokért már előzőleg is kaptak börtönbüntetéseket ) meg lehetett tudni, hogy mekkora veszteség érte a jövendő lelkészképzését. Homiletikai jegyzeteiből több maradt nekünk, hiszen Izsák nyakló nélkül plagizálta, ellopta azok egy jó részét, és úgy adta nekünk, mint saját elméje ( ami a libidós, perverz dolgoknál nem termelt többet ) termékeit. Simén Dánielről, az őt is túlnővő Gellérd Imre beszélt nekem sokat. Ahelyett, hogy felnevelhetett volna egy jó pár lelkésznemzedéket, szülőfalum, Lókod községközpontjában, Homoródszentmártonban, a börtönből való szabadulása után, egészen, az életből való önkéntes távozásáig vívta hatalmas munkával harcát a szellemi elkorcsosodás, elsatnyulás ellen. Az Egyház soha nem tudja felmérni és bepótolni azt a veszteséget, amit Gellérd Imre mellőzésével, nyomásra vagy gyávaságból, de inkább irigységből és féltékeny- kedésből való félreállításával elszenvedett. Közel 15 éven át volt az én tanítóm. Homoród- szentmártoni iskolajárásom idején még nem volt ott, de a székelyudvarhelyi diákoskodásom, főleg a kolozsvári teológiai éveim és papságom néhány éve alatt felmérhetetlen értékeket kaptam tőle, amiket szent örökségként őrzök és szerényen próbálom is kamatoztatni lelkészkedésemben. Vállaltam ezt büszkén teológiai éveim alatt, amikor Izsák, prédikációimat értékelve Gellérd-tanítványnak titulált, de vállaltam ezt akkor is, amikor sokéves meghurcol- tatásom idején a főkéményseprők-vallatók is vele egyenrangú bűnösnek tartottak. Tőle és vele szerettem meg a lelkészi hivatást, pedig sokszor milyen keserűséggel beszélt annak, többnyire emberek okozta nehézségeiről. Az ő hatására vállalkoztam a teológia elvégzése után homiletikából magasabb képzést szerezni, de újra utamba került Izsák, mint a munkám felügyelő professzora. Aztán maradtam csak pap, érezve mindig a teológiai-homiletika hiányát.

  Soha nem zárkóztam el, sőt engedtem magamat Gellérd Imre hatásától befolyásolni. Nem  olyan vonatkozásban, mint ahogy panaszolta nem egy alkalommal, hogy sokan elkérik prédikációs vázlatait, soha nem adják vissza és saját szellemi terméküknek állítják be.

  A szép szavak mesterénél azt szerettem meg, hogy minden beszéde, minden értekezése szinte tele volt irodalmi idézetekkel, megszámlálhatatlan sok versidézettel egyéb, veretes, filozófiai, történelmi stb. utalás mellett, amik kapcsolatban voltak a feldolgozott textussal vagy témával. Elmondta azt is, amit a mai napig én is teszek, hogy akkor tudott, és ezt megerősíthetem, fennkölten imádkozni, ha előtte verseket olvasgatott, újakat vagy az ismerteket ismételgette, mert így elkerülhetők az ágendáskönyv –ízű sztereotípiák.

 

 

 

TÉMAVÁLASZTÁS

 

 Amikor  tartalmasabbá terveztük tenni a lelkészi értekezleteinket egy-egy, nem vezényelt téma feldolgozásával, én már tudtam, hogy ilyesmivel fogok foglalkozni. Az előre megadott cím nagyon tágnak, általánosnak bizonyult. Alkalomról-alkalomra az anyaggyűjtés során mind jobban és jobban össze kellett húznom magamat e tárgyban, szűkíteni kellett a kört.

Lehetett volna mazsolázgatva az egész világirodalomból egy-egy témához találni, mellékelni anyagot, de nem éreztem azt teljesnek. Aztán a magyar irodalom gazdag földjét járva, rájöttem arra is, hogy átfoghatatlan a szándékomhoz az egész irodalom. Kikötöttem a verseknél, hiszen 6000 kötetes könyvtárunk rám eső része versekből, ezekhez kötődő szakirodalomból, feldolgozásokból áll, azokat forgatom a teológiai irodalom mellett a leggyakrabban. Amikor leültem a betűgyár, a számítógép elé egy újabb döntési kényszerrel szembesültem az előkészített halom könyv, anyag láttán. Így sem fog menni egy 30-40 perces

anyag összeállítása, csak akkor, ha egy költővel fogok foglalkozni. Erre az a tény is rávezetett, hogy immár két éve itt, Füzesgyarmaton minden hónap végén „Ismerjük meg egymást és önmagunkat írók, költők társaságában” címmel irodalmi estet rendezünk, és a 20-25 elhangzott vers, a melléjük rendelt szövegkörítéssel,  több mint egy órát vesz fel.

 Annak idején a tanult homiletika is helyet adott a biblián kívüli anyag felhasználásának a prédikáció megszerkesztésében. Szabadelvű egyházunkban lehet szeretni vagy nem szeretni a költészeti anyag alkalmazását. Így szólnak az én személyes tapasztalataim is. Van, akinek más a véleménye, van, aki éppen úgy kedveli, mint én. Ez utóbbi tényhez ( hiszen az előbbi

vélekedést úgy sem lehet megváltoztatni, és távol is áll tőlem ) mellékelni tudnám levelek,  megkeresések százát, amiket azóta gyűjtünk, amióta megadatott, hogy Füzesgyarmatról is szólhatunk rádión vagy Tv-n keresztül a szélesebb hallgatósághoz, üzenhetünk a nézőknek.

Ezekben a megkeresésekben ateisták, nem vallásosak és más vallásúak belföldről és külföldről egyaránt sokszor nem csak a prédikációt kérik, hanem azt is, hogy jelöljük meg az elhangzott versek címét, szerzőit, sőt azt is, hogy hol lehet az illető szerző könyvét megvásárolni.

Most, az október 29-i megszólalásunk eredményeként már félszáz CD-t kellett továbbítsunk, és újabb igények érkeznek. Természetesen eleget teszünk az igények kielégítésének, de megerősödünk abban a hitünkben is, hogy az a verses út, amelyen járunk, nem vezet rossz irányba.

  Nekem nincs kedvenc költőm. Minden szép szavú, magvas gondolatokat megfogalmazó tollforgató írása, amely az emberiség szépbe szőtt hitét oltja be és erősíti az olvasóban, az felér bármilyen bibliai üzenettel. Egyébként is, hitünk szerint nem fejeződött be az isteni kijelentés a szentírással! Egyházunkban is érdekes lenne feltérképezni Dávid Ferenctől Szász Ferencig azokat a költői alkotásokat, amelyek nem csak bibliai megalapozásokat hordoznak magukban.

  Tervem az, hogy ha Isten is úgy akarja,  először sok magyar költőnk és írónk, majd a világirodalom nagyjainak ( a teljesség igénye nélkül, hiszen ez más életpályát kíván! ) verseinek, gondolatainak egy részét, amelyek prédikációinkat, vallásos tartalmú előadásainkat, értekezéseinket veretesebbé tehetik, fel fogom kutatni és az eddig is sokunk által ismertek, idézettek mellé össze fogom gyűjteni. Amolyan segédanyagként is szolgálhat ez szolgálatainkhoz.

  Most Ady Endrével foglalkozunk, de már jövőre beígérek egy Juhász Gyulát vagy Balassit.

 

MIÉRT ÉPPEN ADY ENDRE?

 

Két válaszom van. Őt tartom sok más vélemény mellett  magyar irodalmunk legvallásosabb/?/ költőjének. Másodsorban pedig Karácsony közeledvén, neki vannak -szubjektív véleményem lesz bőven!- a legszebb karácsonyi versei, amelyek a szép megfogalmazások mellett a legmélyebb, legmagvasabb gondolatokat hordozzák, nem karácsonyfáról, jászolról, báránykáról és

egyéb kellékekről szólnak, hanem az életről, a hétköznapokba mutató kemény életről.

 Hogy vallásos volt-e Ady, arról a mai napig vitáznak. Azóta, hogy a dölyfös Szabó Dezső száműzni akarta az irodalmunkból, Makkai Sándor pedig visszahozni, rengeteg sokszínű vélemény fogalmazódott meg erről a kérdésről. Az Ady-irodalom fent említett alkotásai mellett szinte a legautentikusabb köteteket sikerült megszerezni, amelyek Ady világát hitele-sen mutatják be. Természetesen a leghitelesebb forrás maga a költő, verseivel, prózájával. Ez utóbbi sem hanyagolható el tartalmassága és fontossága miatt. Schöpflin Aladár: Ady Endre és Révész Béla:Ady trilógiája című alkotásai voltak számomra is a legerősebb kútfők, amelyekre minden, az utóbbi 60 évben megjelent írás támaszkodik. Nem lévén irodalomtörténész,

( és bizonyosan lesznek melléfogásaim a kiművelt ítészekkel ellentétes véleményeimmel ) ezek a művek, a többi több tucattal együtt engedtek bepillantást, a versek ismerete után Ady vallásos világába. Ady kíméletlen, de adys felvetése azt mutatta nekem, hogy van hite, de az nem azonos a papok bibliás tanításával ( volt rossz tapasztalata bőven ): „Tudom én azt, hogy

kell az ének, / Kell  a zsoltár, kell a fohász, / Kell a hit, de ne higgyetek / Soha a papok istenének…Ne dőljünk a szent Kába-kőre, / Várjon égi csodát a dőre. / Nekünk az élet a malaszt, /  A mi üdvünk a változás. / A mi imánk: mindig előre.” Milyen unitáriusul beszél, mint oly sokszor máskor! Inkább lehetne a mi költőnknek mondani, mert nála nincsen dogma, kötött-

ség.  Aztán azt írja magáról : „Vagyok tékozló és eretnek”, vagy egyik verscímében megvallja „Hiszek hitetlenül Istenben”. Arról is tudunk bizonyára, hogy nagy szenvedései idején széttépi kedves bibliáját, és erről, mint hőstettről számol be Lajos testvérének. Azt a bibliát, amely mindennapi olvasmánya volt, és több vélemény szerint jobban ismerte sok papnál, és amelyből oly sok verse ihletését kapta, sok vers fölé odaidézve a bibliai textust is. Milyen hitből fakadtak akkor azok a versek, amelyek pozitív hatással kerülhetnek be prédikációinkba? Egyáltalán vallásos hit volt-e az, vagy csak valamilyen kálvinista ragaszkodás, tisztelet

az elődök hite, egyházi tanításai iránt. Ady az életre való reagálásként, s értelmének nyugtalan keresése közben találkozik az Istennel. Az „Illés szekerén”( 1909 ) kötetben vannak az első, Istennel foglalkozó versek. „Attól fogva mindig benne van a gondolatában-írja Schöpflin az említett írásában-minduntalan hozzáfordul, neki panaszkodik, őt hívja segítségül, vele vitázik, beolvasztja magába és elkülöníti magától, megnyugvást keres benne és vívódik vele.” Ebből a sokszínűségből születnek szebbnél-szebb költeményei.   Már említettem, hogy a sok vélemény-nyilvánító közül Makkai Sándor, Erdélyből átjött református püspök írja le, hogy Ady „az első és eddig egyetlen vallásos költő a magyar irodalomban.” Egyébként, az irodalmunkban egy kicsit is búvárkodó, elmélyülő ember is megállapíthatja, hogy kevés a vallással való foglalkozás. „Nagy költőink egyike sem élte át mélyen, megrendülve a vallás drámáját”-írja Makkai, majd így folytatja:”Írtak egy-egy vallásos verset…de nem ragadta meg lelküket gyökereiben a vallásos élmény.” Egy másik vélemény szerint a regényírásunkban sem lehet olyan alakot találni, aki elmerült volna a vallás gondolatában. Úgy látszik, hogy a magyar ember rábízta a vallás dolgát az Egyházra, mint egyedüli illetékes fórumra. „Ami vallásos költészetünk van, az voltaképpen egyházi irodalom, a vallásnak az egyházakban megszervezett szolgálatára való ének, ima, homiletikai szöveg”- szól a megállapítás. E fejtegetések után jön a furcsaságok furcsasága Schöpflin-Makkai tollá-

ból: Ady nem volt vallásos ember, a szónak hétköznapi értelmében, vagyis nem járt templomba, nem élt az egyház szolgálatával, bár megvolt benne a kálvinista szolidarítás, gondolkodásának megvolt a kálvinista íze…De vallásos volt lelke mélyében: megvolt lelkében a hitre való törekvés. Sokszor szól hitetlen voltáról, a szívében vágyódó kétségről, de mindig fájdalmasan és bűntudattal…halál-verseiben jut el igazán Istenhez és ez a lelki élmény hatalmas megrendülés a számára.”  „Nem bírom már harcom vitézül, / Megtelek Isten-szerelemmel : / Szeret kibékülni az ember, / Mikor halni készül.”

 Ady műveinek elemzőit az is érdekli, hogy milyen Istenre gondolt Ady harcai közepette?

Talán számunkra sem érdektelen egy kicsit ezt körüljárni. Bizonyos, hogy nem a templomok mennyezetére festett szakállas öregúr, de nem is az ószövetség mennydörgő, haragos, háborús és hatalmas Jehovája. Még ha egy-egy sorában elő is jönnek az ilyenek, mégis az újszövetség „megfoghatatlan és mindenütt jelenlévő keresztény Isten van a gondolatában.” Jézus Atyja.

De ez nem az egyházak Istene, hanem az „Ady-gondolta” Isten. Ady nem féli az Istent, bizalmas, jó viszonyban van vele. „Nem a dogmák Istenét látja benne, hanem a saját érzéseinek Istenét, aki nem tőle különálló valaki, hanem benne él, azonos vele…Valami élet-feletti, vagy élet-mögötti hatalomnak érzi, mely ésszel fel nem érhető, de jelenléte mindig érezhető.”

  Jézus Ady számára egy „ szent elgondolás”, nem teológiai fogalom, főképp nem a Szentháromság második isteni személye, de Istenhez közel álló : „…volt egy Jézus, / Ki Krisztus volt és lehetett / És szerette az embereket.”  Követendő eszménynek tartja. „ Járj köztünk, drága Isten-Ember, / Tavasz van, nőnek a gazok / S kevesek az igaz igazok.” „Nagy Hitető, sokan veled tartunk, / …Minden költők közül te kaptad / Keresztek és bitók legjobbikát, / Mert minden költők költője voltál, / Kiben istenien oldódtak meg / Legemberibb, legalázóbb igák.”

  Ady a protestánsok protestánsait, minket,unitáriusokat is ismert. Eretnek felvetés lehet, hogy a kálvinistasága szabadelvűség felé hajlott. Egyik vitacikkében így ír: „Ha a kálvinista nevezetet köldöknézésre, szemforgató kvékerségre, „szent gyakorlatot” űzők számára foglalják le hivatalosan, akkor, hát akkor, de csakis akkor nem vagyok kálvinista. De protestáns vagyok és protestáns maradok akkor is..s protestálok, hogy liberális, szabad magyar hitvallásból sorssújtotta, téboly felé támolygó emberek a klerikalizmusnak, a reakciónak segédcsapatokat szervezzenek.” Rólunk együttérzéssel ír és saját egyházát keményen bírálja a Budapesti Napló egyik, 1903-ban megjelent számában: „A magyar protestáns társaság legutóbbi gyűlésén-teszem-nem volt egy öklömnyi unitárius. És nagy felháborodás lészen abból, hogy a Dávid Ferenc Egylet, az unitáriusok irodalmi társasága nemcsak az őket kitagadó protestánsokat invitálja meg, de meginvitálja a zsidókat is, meginvitál minden eszmehirdetőt. Hát Dávid Fe-

renc azért pusztult el a dévai vár tömlöcében, hogy pár száz év múlva felekezete megszégyenítsen törelmével minden felekezetet?”

  Szóljunk egy-két szót a textus-szeretetéről. Zilahi diákként neki is praeceseket kellett tartani. Ez ugyanúgy zajlott, mint a mi későbbi időnkben: „más-más diák könyörgőt mondott, a biblia szövegéből kellett megválasztani a gondolatot és azt a soros diák fejtegette, szónoklattá alakította, ki hogyan tudta. Ady Endre szerette ezt a szereplést és úgy mondják tiszta, folyamatos

szavú volt az előadása.”-emlékeztet  Révész Béla, egy másik ismert Ady-szakértő. Hozzáteszszük, hogy a vér nem vált vízzé teljesen, hiszen elődei között híres lelkészek is voltak. Amel-lett, hogy rengeteg versét bibliai gondolatokra építi, nagyon sok verse fölé a költeményt ihlető bibliai textust is odaírja, mintegy nyomatékot adva annak, hogy a biblia kincsestárából merít.

  Prédikációinknak Ady úgynevezett magyarság-versei is erős pontjai lehetnek. Ady „büszke magyar volt, / Keleten nőtt törzsöke fajának.”-idézi egyik méltatója magát a költőt, majd így folytatja: „Magyarabbnak tartotta magát mindenkinél, a szűz magyarság inkarnációjának. Senki magyar költő nem vívódott olyan kínosan a magyarság tragikus problémájával, senki annyit nem szenvedett magyarságáért. A magyartalanság vádja érintette legmélyebben és legérzékenyebben s felkeltette benne a dacos ingerültséget.” Így fogalmaz egyik versében:

„Az álmosoknak, piszkosoknak, / Korcsoknak és cifrálkodóknak, / Féligélőknek, habzó szájúaknak, / Magyarkodóknak, köd-evőknek, / Én nem vagyok magyar?”

  Befejezésként hadd idézzem a „Magyar fa  sorsa” néhány sorát. Ezt a verscímet adta Makkai Sándor az Ady-t méltató könyvének, amelyben megvédte a költőt a támadások ellen:

„Hejh-hajh, Szilvániából, / Erdők helyéről jöttem: / Lomboztam ima helyett / S keveset könyörögtem. / Ontottam a virágot, / Virultam jóban-rosszban: / Mások gyümölcsösödtek, / Én mindig virágoztam.”  Adja az Isten, hogy ebből a virágtengerből  jusson nekünk is, a mi és a ránk bízottak „gyümölcsösödése” reményében.

 

FORRÁSMUNKÁK

 

1.   Ady Endre Összes Költeményei

2.   „Hass, alkoss, gyarapíts…”  Haza és nemzettudat a magyar irodalomban

3.   „Az Úr érkezése”  Klasszikus költőink istenes versei

4.   Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből

5.   Magyar Zsoltár    Alexa Károly összeállítása

6.   Szerelmes ezüst kalendárium   Kormos István válogatása

7.   Magyar versek könyve   Garai Gábor és Kormos István válogatása

8.   Ady Endre: Tíz Forint vőlegénye     Fráter Zoltán válogatása

9.   Ady Endre: Vörös felhők alatt     Bustya Endre válogatása

10.  Ady Endre válogatott versei     Bölöni György összeállítása

11.  Kecskés András: Műelemzés-Műértés

12.  Markó Béla: Olvassuk együtt

13.  Láng Gusztáv: Kiskatedra

14.  Schöpflin Aladár: Ady Endre

15.  Révész Béla: Ady trilógiája

16.  Borbély Sándor: Így élt Ady Endre

17.  Itóka: Ady Párizsban

18.  Robotos Imre: Szembesítés

19.  Lám Béla: A körön kívül

20.  Török Tamás: Unitáriusok

21.  Ady Endre: Sápadt emberek      A „Nyugat” nemzedéke

22.  Lexikonok, Enciklopédiák, Ki kicsoda a magyar irodalomban 

 

KARÁCSONYI  VERSEK

Virágos karácsonyi ének                                                  Egy jövendő Karácsony

Karácsony ( Harang csendül…)                                       Kis, karácsonyi ének

Karácsony ( Ma tán a béke ünnepelne…)                        Itt jött rám a Karácsony

Talán-talán jobb volna                                                      Ez már nem is Karácsony

Békesség ünnepén          A Karácsony férfi-ünnep          A Jézuska tiszteletére

 

NÉHÁNY „SOKATMONDÓ” VERSCÍM

A nagy hitető                                                         Uram, ostorozz meg

A szép Húsvét                                                     A nagy Cethalhoz

Volt egy Jézus                                                     A Sion-hegy alatt

Szelíd, esti imádság                                             Szeress engem, Istenem

Köszönöm, köszönöm, köszönöm,                      Az Isten balján

Sírasson meg                                                        Szép, magyar Sors

Seregély és galamb                                              Kétkedő, magyar lelkem

Üzenet egykori iskolámba                                   A nagyra-nőtt Krisztusok

Krisztus-kereszt az erdőn                                    Az izgága Jézusok

Jóság síró vágya                                                  Az anyám és én

A föl-földobott kő                                                Júdás és Jézus

A szétszóródás előtt                                             Az Úr Illésként  elviszi majd

Szeretném, ha szeretnének                                   Sem utódja, sem boldog őse

Az Isten-kereső lárma                                         Küldöm a frigy-ládát

Az Úr érkezése                                                    Sötét vizek partján

Imádság háború után                                           Mammon-szerzetes zsoltára

Istenhez hanyatló árnyék                                     Az Isten harsonája

Hiszek hitetlenül Istenben                                   Az Éj zsoltára

Álmom: az Isten                                                  Ha tanultunk zsoltárokat

Az Uraknak Ura                                                  Bosszús halk virágének

Egy régi Kálvin-templomban                              Szent Lehetetlenség zsoltára

Ádám, hol vagy?                                                 Margita élni akar

Áldassál, emberi verejték                                    Ima Baál istenhez

Egy kevésnyi jóságért                                         A krisztusok mártírja

Teveled az Isten                                                  Sírni, sírni, sírni

Imádság úrvacsora előtt                                      A fekete zongora

Rendben van, Úristen                                         A magyar Messiások

Az éjszakai Isten                                                Jó Csönd-herceg előtt

Az Értől az Óceánig                                           A vidám Isten

Isten, a vigasztalan                                             Nekünk Mohács kell

Négy-öt magyar összehajol                                Virág-fohász virágok Urához

Könyörgés egy kacagásért                                  Intés az őrzőkhöz

Ifjú szívekben élek                                              Menekülés az Úrhoz

A Titok arat                                                         A csodák föntjén

Halottak napján                                                   Az elmaradt szomorúság

A Pócsi Mária                                                     Levél-féle  Móricz Zsigmondhoz