Gálfi Lőrinc:  A jelenkor Jézusa

…  Ennyi zavaró és egymásnak ellent­mondó, történeti bizonyítékokkal, egyházi meghatározásokkal, emberi tapasztalatok­kal, és a józanésszel is ellenkező felfogások között már most mit gondoljon a jelenkor Jézusról ?

Az egyedüli út, amely előttünk nyitva áll, a szigorúan tudományos meg­vizsgálása a kérdésnek, amelyet a szabad­elvű teológia képviselői követnek is, és annak alapján ítélethozatal, amely mint emberi dolog lehet téves is, de a jelen kor számára a legigazibb és legmegnyugtatóbb még régebbi hitünknek a feláldozása mel­lett is. Ha tehát a jelenkor Jézusát keres­sük, legtanácsosabb azt azoknál a jelenkori teológusoknál keresni, akik dogmai elfo­gultság nélkül életüket e kérdés tanulmá­nyozásában töltötték el, s megállapodásaik őket e téren tekintélyekké emelték.

Ilyen pl. hogy a legnagyobbal kezdjük, Harnack Adolf, a berlini egyetemnek — sajnos — most már csak néhai tanára, de az elmúlt negyedszázad tudományos teológiájának Nestora. Ő nagy munkát végzett, és mű­veiben nagy örökséget hagyott az utókor­nak. A Kereszténység Lényege című kis munkája magyar fordításban is megjelent, és abból egy pár idézet mindjárt nyilvá­nossá teszi, hogy a nagy tudós milyen eredményre jutott a Jézus személyét illetően, „Evangéliumaink - mondja ő - csak az ő nyilvános működéséről tudósí­tanak bennünket.

Két evangéliumban ta­lálunk ugyan egy előtörténetet, de ezt bát­ran figyelmen kívül hagyhatjuk, mert mégha hitelesebb dolgot foglalna is magában, mint aminőt csakugyan magában foglal, akkor is úgyszólván jelentőségnélküli lenne. Maguk ugyanis az evangélisták sohase utalnak reájuk, sem Jézussal nem utaltat­nak azokra az eseményekre. Ellenkezőleg elbeszélik, hogy a Jézus anyját és testvé­reit teljesen meglepte az ő nyilvános föl­lépése ... Pál apostol is hallgat ezekről"... és így „semmit sem tudunk a Jézus történetéről életének első harminc évében," (Magyar ford. 30. 1.)

A Jézus személyére vonatkozólag ezt mondja: „Ő (t. i. Jézus) semmi más hitet nem kívánt a saját sze­mélye iránt és semmi más csatlakozást ahhoz, mint azt, amely a parancsainak meg­tartásában áll ... Az ő szemhatárán egé­szen kívül esett az, hogy evangéliumától függetlenül önálló tant alkosson a maga személyéről és méltóságáról ... Az ég és föld urát, mint a maga istenét és atyját, mint a nagyobbat, mint az egyedül jót jelölte meg. Ő bizonyos afelől, hogy mind­azt, amije van és amire törekszik, ettől az Atyától kapta. Hozzá imádkozik, ez ő aka­ratának rendeli alá magát; forró tusako­dások közt igyekszik azt kipuhatolni és teljesíteni ... Ez az érző, imádkozó, cse­lekvő, tusakodó és szenvedő Én egy ember, aki istenével szemben is más emberekhez csatlakozik." (91. l.) Nem paradoxia az és nem is „racionalizmus," hanem a tényállás egyszerű kifejezése, amint az evangéliu­mokban előttünk áll: Nem a fiú, hanem egyedül az Atya tartozik az evangéliumba, amint azt Jézus hirdette. De úgy, amint az Atyát ő ismeri, még senki sem ismerte meg, és ő rávezeti a többieket erre az is­meretre ; ezzel az emberiségnek páratlan szolgálatot   tesz ... Ő az út az Atyához és ő az  Atyától  kirendelt bíró is" (101— 102. 1.)  „Jézus   maga  az  ő halálát  mint olyan   szolgálatot   jelölte meg, amelyet ő sokakért  tesz, és  annak egy ünnepélyes cselekvény  által  folytontartó emlékei alapított."  (112.   l.)  

Harnack   kétségbevonja azokat a tudósításokat, amelyek Jézusnak a feltámadás   utáni megjelenéseiről szólanak, de állítja, hogy a Jézus sírjától „indult ki a halál   legyőzésébe   és az örökéletbe vetett lerombolhatlan hit kezdete." (113. l.)  

Egy    másik     nagytekintélyű    tudós, Schmiedel Pál, a zürichi egyetem teológiai tanára, Die Person Jesu im Streite der Meinungen der Gegenwart  című munkájában azt   állítja, hogy  Jézus személyét minden teológiai irányzat kezdi mindinkább hatá­rozottan   emberi   módon   megmagyarázni, még a túlzó konzervatív irányzat is (6. l.)

Szerinte   az   isteni   és   emberi    természet egyesülése Jézusban lehetetlen, s minthogy Jézus kétségtelenül ember volt, nem lehe­tett  ugyanabban  az időben  isten. Sőt az istenfélő emberek gondolkozását sérti az a követelés,   hogy   elfogadják egy tökéletes isten és egy tökéletes ember egyesülését egy idvezítő személyében. Elismeri, hogy Krisz­tusnak   olyan   módon  való megjelenítése, amely megfelelt a pogányság gondolkozás módjának az istenekről és az istenek fiairól, nagy mértékben befolyt a kereszténység elterjedésére, s így sok jónak volt a forrása. De ha egyébért nem, éppen ezért készen kell lennünk arra, hogy igazságos ítéletet hozzunk azokról a nem kedvező utóhatá­sokról, amelyeket az ma előidéz. Semmi esetre sem vagyunk kötelesek, hogy meg­tűrjük ezeket a hatásokat, amint azok meg­vannak a mi időnkben közöttünk. Azoknak a kora lejárt, legalább a protestáns keresz­tények nagy többsége számára, az Aufklarung idejében a 18. században.

Schmiedel szerint Jézus, mint ember, nem is feltétlenül bűntelen. 0 óva int a Jézus tisztelésének olyan formájától, amely bensőleg nem igaz, vagy éppen vallástalan és az Atya megtagadására vezethet. A Jézus személyének meghatározásánál azokat az evangéliumi adatokat tartja a legbiztosabbaknak, a melyekről csak egy, esetleg két evangélista tud, de amelyeket a második vagy harmadik esetleg mindkettő már meg­változtatott a krisztustan érdekében. Ilyen adatok, hogy magától visszautasítja a jó nevet, hogy megbocsáthatónak mondja, ha valaki az emberfia ellen szól, hogy az övéi eljövének, hogy megfogják őt, mert azt mondják vala, hogy magán kívül van; hogy az ég és föld elmúlásának napjáról és órájáról semmit sem tud; hogy a keresztfán így imádkozik: Én Istenem, miért hagytál el engem ? hogy azt mondja: Nem adatik jel e nemzetségnek", hogy Názáretben nem tehetett semmi csodát. Szerinte ezek az adatok nem csak azt bizonyítják, hogy a Jézus személyében egy teljesen emberi lénnyel állunk szemben, és hogy benne az istenit csak olyan alakban kell keresnünk, amilyenben azt emberben megtalálhatjuk; hanem bizonyítják azt is, hogy & valóban élt, és hogy az evangéliumokban reá vonatkozóan legalább némely teljesen meg­bízható tények is vannak leírva.

Weinel Henrik, a jénai egyetem új-testamentum tanára azt mondja, hogy „az evangéliumokból nekünk az emberi lényt kell keresnünk, — egy embert telve sze­retettel és jóakarattal, fenséggel és szent méltatlankodással, tisztasággal és gyöngéd­séggel, keserű utálattal minden aljas tett és önzés iránt."

Bousset Vilmos, a göttingeni egyetem újtestamentum tanára, akinek „Jézus" című munkája magyar fordításban is megjelent, állítja, hogy a történeti kutatások kimutat­ták, hogy Jézus sohasem lépte túl a tisztán emberi határait, és hogy ő egész életén át magát az ember mellé és nem az isten mellé helyezte, és magát a hit és imádás tárgyává sohasem tette.

Többet nem is említek. De meggyő­ződésem, hogy a jelenkor Jézusát ezeknél a felvilágosult teológusoknál találjuk meg, akik Jézusban egy nemesért lelkesülő, kor­látolt tudású, küzdő és reményeiben és várakozásaiban csalatkozott embert látnak, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és adja az ő életét sokakért.

Hiszem, hogy ez a történeti Jézus, méltó a mi hálánkra és tiszteletünkre, és hogy az emberiség jövő fejlődésében ennek a tévedő embernek sokkal nagyobb szerepe lesz, mint akár az egyházak eszményített Krisztusának, akár a mythologia földreszállított istenének.