HOZZÁSZÓLÁS ÉS ZÁRSZÓ

Dr. Lőrincziné Kelemen Ildikó

(elhangzott ugyancsak a Dávid Ferenc Egylet 2003. október 25-i műsoros estéjén)

Simén Domokos csíkszeredai tiszteletes úr személyében olyan előadót hallgathattunk meg, aki évtizedek óta foglalkozik történeti adatgyűjtéssel a János Zsigmond fejedelem contra csíki székelyek pörében. Előadásában kutatói alapossággal felsorakoztatott tények cáfolják a csíksomlyói búcsú eredeztetésének hagyományát. A tények tükrében nyilvánvaló, hogy legendáról van szó. De a legenda mindig tartalmaz valamilyen igazságmagot is. Ha nem így lenne, nem élhetne századokon át makacs következetességgel egy hagyomány. Gondoljuk meg: megdönthetetlen bizonyítékok híján is (ha a történelemben egyáltalán létezik ilyen) szívósan él a hun-magyar rokonság. De említhetem azt is, hogy a magyar koronát ma is Szent István koronájának valljuk, jóllehet a szakvizsgálatok ellentmondani látszanak a hagyománynak.

Ugyanilyen jelenségek érzem a pünkösdi csíksomlyói búcsú történetét is. Ha most a mi szerény körünkben ezt a kérdést felelevenítettük, nem a pörlekedés, torzsalkodás szándéka vezetett, hanem egy történelmi tévedés ismételt felmutatása. Örömmel hallhattuk Simán tiszteletes úrtól, hogy személyes közbelépésével sikerült elérnie, hogy a millecentenárium tiszteletére a hargitai Tolvajos tetőn felállított keresztek egyikére az 1567-es évszám helyett a búcsú tényleges, első hiteles említésű 1442-es dátum kerüljön. Hasonlóképpen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr levele is arra utal, hogy a katolikus egyház maga is tudatában van a történelmi tények igazságának.

Az előadás kapcsán fogalmazódott meg bennem az a kérdés, hogy miért éppen az unitárius János Zsigmond és az erdélyi, jórészt szintén székely unitáriusokat érte a vallási türelmetlenség vádja? Hiszen az a néhány év (1556-67-69), amelyhez a búcsú okát kapcsolják Erdély történetének nagy, kegyelmi pillanata volt. Torda 1568 és Marosvásárhely 1571 ragyogtatta fel a szellem diadalát Európa viszályszaggatta, elsötétülő egén. Az unitárius egyház megszületése, a lelkiismereti szabadság, az erőszakos hittérítés megtiltásának jogerőre emelése pillanatában fegyverrel nem támadhattak senkit hitbeli meggyőződése ellen.

A kérdés megközelítésének egy lehetséges magyarázatát szeretném röviden az elhangzott előadáshoz fűzni. Világtörténelmi tény, hogy erős társadalmi feszültségek, robbanások gyakran vallási színezetet öltöttek. Gondoljunk, a feszültségteljes, hanyatló római birodalomban a kereszténység gyors térhódítására, de Husz János és Luther Márton vallási törekvései is nagy társadalmi megmozdulásokhoz vezettek. S ma is tanúi lehetünk a véres ír katolikus-protestáns gyűlölködésnek alapvetően társadalmi okok miatt.

A székelység története is bőven szolgáltatott ilyesmire példát. A megerősödő magyar feudalizmus, tehát már az Árpádok korától kezdve a székelységnek védenie kellett sajátos katona-társadalmi struktúráját és önálló jogrendszerét, amelynek alapja a közösségi vagyon és a szabad emberi létforma. A székely társadalom a legszorongatottabb helyzetbe a fejedelemség létrejötte kerül. A jogtiprások a székelység egészét sújtották, de a lázadások gyújtópontja gyakran a gyergyói, csíki székelység körében keresendő. Itt a legzordabb az időjárás, tehát itt a legnehezebb az élet, itt a szegényebbnél is szegényebbek az emberek. Itt a legerősebb az egymásrautaltság kényszerűsége. Talán ezzel magyarázható az is, hogy - miközben Erdély s a székelység zöme a vallási megújulás útjára lép – ők mintegy utolsó mentsvárként nemet mondanak a vallási megosztásnak, s megmaradnak az ősi hiten. És van egy ősi búcsújáró helyük és egy csodatevőnek tudott madonnájuk, amelytől segedelmüket várják, amely egyedül az övék, amely erősíti összetartozásuk tudatát.

Lázadásaikat mindenkor kemény, kegyetlen megtorlás követte. Különösen az 1562-es nagy, általános székely felkelés leverése után jóllehet önvédelmi harcukban - különösen a csíkiek – helyi sikereket is elkönyvelhettek.

János Zsigmond és a rendek kíméletlen terheket róttak a székelység egészére. Ez azonban nem az unitarizmus kora. Lehetséges, sőt bizonyos, hogy hittérítők, prédikátorok Csíkban is működtek, de csak a szó fegyverével élhettek. A tudatban azonban a történések, megtorlások összesűrűsödhettek és kialakulhatott a legenda, hogy hitüket a csodatevő Mária segedelmével megvédelmezték, ha már szabadságukat s jogaikat visszaszerezni nem sikerült.

Az általam elmondottak feltételezések, én az emberi tényező, a lélek rezdüléseinek, reakcióinak útján igyekeztem megközelíteni a kérdést.

Ma már százezrek látogatják a pünkösdi búcsút. Idegenforgalmi látványossággá is vált részben. De igazat adok Simén Domokos tiszteletes úrnak, hogy napjainkban nagy szükség van egy olyan alkalomra, melyre – ugyancsak a vallási hagyomány okán – egy nagy kézfogásra összegyűlhet hivő vagy más hitű, esetleg hitetlen, magyar és nem magyar a nagy világ minden sarkából. A búcsú főszereplője természetesen ma is a csodatévő Mária.

De hogyan viszonyulhat hozzá a csak érdeklődő, a látványt kereső látogató?

Én azt hiszem, hogy a Madonnának mindenkihez szóló üzenete van, hiszen jelkép ő, amely egyidős az emberiséggel. A primitiv népek termékenység szobrocskái, a görög Gaya, a Földanya, a rómaiaknak Magna Matere, a mi ősvallásunk Boldogasszonya, mind az ő alakjában öltenek testet a keresztény világban. Szent István az ő oltalmába ajánlja fel országát, róla, az anyai fájdalomról vall az első magyar költeményünk, az Ómagyar Mária-siralom. S ha mindezek tudatában ott állunk szelid tekintet szobra előtt, csak meghatva hajthatunk fejet előtte.

Köszönöm Simén tiszteletes úrnak, hogy a témára vonatkozó tudását megosztotta velünk, és köszönöm a magam nevében is, hogy olyan gondolatokat ébresztett bennem, amelyeket itt bátorkodtam kimondani.

Faragó Laura általunk jól ismert és mindig szeretettel és tisztelettel várt énekművésznőnek hálásan köszönjük, hogy énekszámaival lélekben is közelebb hozta hozzánk csíksomlyói testvéreinket.

***