Dr. Molnár István

Húsvéti zászlós hajnalozó-öntöző szokás Tordátfalán

Unitárius falvainkban is az év naptári ünnepeihez sokféle színes szokás kapcsolódott. A falusi életnek ezek a megnyilvánulásai a népi szokásvilág megismerésének fontos forrásai. Különösen jelentősek azok, amelyek szervezett közösségi cselekménysorozatban játszódnak le. ilyen, a húsvéti ünnepkörbe tartozó, ritkaságnak tekinthető szokást gya­korolt még 1958-ban a nyikómenti Tordátfalva fiatalsága az ún. zászlós hajnalozó-öntöző szokással. Ez, eltérően a többfelé is ismeretes húsvét másodnapi hajnalozással egybekötött öntözéstől (locsolástól), itt egy olyan, a helyi hagyomány által kialakított, megszabott közösségi cselek-meny volt, amely dramatikus jegyeivel, teátrális vonásaival az általáno­san gyakorolttól lényegesen különbözött, s olyan bővített cselekményfo­lyamat volt, amely a népi színjáték minden jellemző jegyét, formai ele­mét tartalmazta.(1)  Szervezési formája, a játékban résztvevők kiválasztá­sának módja, a részcselekmények s azokban a szereplők feladatainak ne­mek szerinti megoszlása, társadalmi vonása stb., olyan néprajzi adat­anyagot nyújtott, amellyel a népi kultúrának ebbe a megnyilvánulási körébe tartozó szokások megismerését — akkor még megfigyelhető — fontos helyi vonásokkal bővítette.

A húsvéti népi játéknak leírásával, s folyóiratunkban közzétételé­vel is, a falvakon tevékenykedő lelkészeink, értelmiségieink érdeklődé­sét szeretnénk felkelteni a hasonló vagy más jellegű, ma már jórészt csak emlékezetben élő, de a közösség kultúrájában ősi soron meghatáro­zott értelmű és életvitelében meghatározott helyű szokások felkutatása és leírása iránt.

Az általam megfigyelt húsvéti színjátékszerű társas cselekménynek egyenként több mozzanatra tagolódó három fő egysége van:

I. Az előkészület, amely áll         

1. az előkészítő szervezésből,    

2. a felkészülésből.                  

II. A felvonulás; az ünnepi játék tulajdonképpeni  teátrális jellegű   cselekménysorozata.

         III. A befejező szakasz, amelynek eseményei:        

1. a csoport felosztása és        

2. az ünnep másodnapi és harmadnapi táncmulatsága   

I. AZ ELŐKÉSZÜLET  

 1. A szervezés nemek szerinti megoszlásában történt.

 A falu legényeinek közösségében már húsvét előtt pár héttel együttes megbeszélések nyomán — megtörtént az ünnepi játék hagyományszabta követelményeihez alkalmazkodó előzetes szerepbeosztás. Ki­jelölték a főszereplőket. A legügyesebb, legrátermettebb és erős erkölcsi alappal rendelkező legény lett a gazda. Megválasztották a béköszöntő és búcsúzó szerepét betöltő legényeket, akik a következő napokban a gazda irányításával arra igyekeztek, hogy a környék legjobb zenészeit kössék le mind a hajnalozáshoz, mind pedig a másod- és harmadnapi tánchoz. Külön alkudták ki a hajnalozás és táncmuzsikálás díját, s erre előleget adtak.

A lányok az ünnep előtti napokban alkalmas pillanatban valamelyik legénynek „megpussintották" — megsúgták, hogy fogadják a hajnalozókat. Ez különösen a felcseperedett lányoknál volt fontos, mert a legények csak akkor mehettek hozzájuk hajnalozni, ha a szülők erre enge­délyt adtak. A nagylány-sorba való jutás kritériuma az iskola elvégzése utáni konfirmálás volt. (2)

A lányok otthoni előkészítő munkája volt a tojásfőzés és tojásfes­tés. A hajnalozóknak szánt kalácsot, száraz süteményt, a hagyományos pergelt cukorral édesített köménymagos pálinkát az anyával együtt ké­szítették el.

Az előkészítő szervezés legjelentősebb mozzanata az ünnepi színjá­ték jellegét meghatározó kellékeknek, a hajnalozó zászlóknak az elkészí­tése volt. Ezt társas cselekmény keretében — régebben valamelyik lá­nyos háznál, utóbb a művelődési otthonban — azok a lányok végezték, akik a hajnalozókat fogadták.

Ünnep első napjának délutánján négy lány négy szépen festett zörgős guzsalyat vitt zászlónyélnek, négy másik lány pedig egy-egy fehér, hímes szőttes abroszt, s egy-egy piros szőttes takaróruhát. A többi lány kék és fehér pántlikákat, s varró felszerelést vitt. A zászlórúd fejére fel­kötendő puszpáng ág megszerzése viszont a legények dolga volt. Amikor minden kellék együvé került, a lányok hozzáfogtak a zászlók hagyómányszabta mozzanatokkal történő elkészítéséhez.

Négy lány a guzsalyakat vízszintes tartásba emelte, négy lány a fehér abroszokat azon átlósan átvetette úgy, hogy azok a guzsalytól le­csüngve háromszöget alkottak, másik négy lány az abroszokat a zászló­rúd mellett elvarrta, majd a piros takaróruhákat, szintén háromszöget képezve, ráfércelte a fehér abroszokra, úgy helyezve el, hogy a takaratlan fehér szélek egyenletesen osztódjanak meg. Végül a zászlók fejéhez kötötték a pántlikákat és ráerősítették a puszpáng bokrétákat.

A legények eközben a gazda irányításával számba vették, hogy hány lány fogadja a hajnalozókat. Megállapodtak abban, hogy melyik utcában indulnak el, s látogatásaikat milyen sorrendben folytatják. Ennek isme­rete igen fontos volt, mert minden család — tudva azt, hogy kb. 30 per­cig tart a ceremónia — ki tudta számítani, a legénycsoport látogatásá­nak időpontját.

Az elkészített zászlókat a lányok átadták a legénygazdának, aki azoknak felügyeletét elárverezésükig köteles volt vállalni.

Ezzel az előkészület utolsó szervezési tevékenysége befejeződött.

2. A felkészülés: Első napján este 8—9 óra közt a legények a zászló­-őrző házban gyülekeztek. Megkezdődött a hajnalozásra a felkészülés, ami a zászlók elárverezésében állt. Az vihette ugyanis a zászlót a felvo­nulásban — ha a hagyomány kötöttsége szerint „szálában" is megfe­lelt —, aki legtöbbet ígért érte. Mivel a zászlóvivés dicsőséget jelentett, igen kemény vetélkedés folyt azért. Osztályjellegű jelenség volt a múltban az, hogy a zászlóvivés jogáért a gazdalegényekkel a szolgalegények vetélkedtek. Utóbbiak összekuporgatott pénzüket vetették latba, csak­ hogy a zászlóvivés dicsőségét megszerezhessék, s a falu lányai előtt így nagyobb tekintélyre tegyenek szert. A rendet, fegyelmet a „gazda" ke­ményen kézben tartotta. — Az árverésből befolyt összeget a zenészek fizetésének pótlására fordították.

A gazda a legtöbbet ígérőknek átadta a zászlókat, akik azt követően feleltek azok épségéért.     

A felkészüléshez tartozott még a kisegítő szereplőknek: a kosárvivőknek, a korsóvivőknek és a két kínálgatónak a kijelölése. Közben a zenészek is megérkeztek. Ha még nem volt éjfél, csöndes beszélgetéssel várták meg az indulás időpontját.

II. FELVONULÁS        

A felvonulás és a vele kapcsolatos cselekménysorozat tartalmazza ennek az ünnepi népies színjátéknak minden dramatikus jegyét.

A csoport tagjai az együttartózkodás helyéről pontban éjfélkor kivonultak az utcára s ott kettős rendben felvonulási oszlopba rendeződ­tek. Az oszlop élén a zenészek állottak, mögöttük az első pár zászlóvivő, utánuk a gazda és a béköszöntő, majd a csoport többi tagjai következ­tek.(3) A felvonulási oszlop alakzatát a második pár zászlóvivő zárta be. A gazda vezényszavára ének- és zeneszóval elindultak az első kijelölt házhoz. Annak tornácára, vagy verandájára csendben felmenve az ajtó előtt megállottak. Az érdekelt legény irányításával egy hallgató és egy táncnóta eléneklése után a „legény gazda" kopogással, engedélyt kért a belépésre, megkapása után egyedül lépett a szobába. Az asztal mellett csak a házigazda, a lány apja, vagy ha az nem élt, a nagyapja, vagy idő­sebb férfi rokon ült. Az asztal meg volt terítve, rajta sütemény, pálinka. A család többi tagjai, asszonyok, lányok, gyerekek, s olyan rokonok és szomszédok, akiknél hajnalozás nem történt, de részesei akartak lenni az ünnepi cselekménynek, kivonultak a konyhába, s annak nyitott ajtója mellett megállottak.

A házigazda a legények gazdáját felállva fogadta. Köszönés és bol­dog ünnepkívánás után megkezdődött a bekérezkedő párbeszéd.

Legények gazdája:

      Piciny  ifjú seregünk   eljött   önökhöz   tiszteletet tenni és egy élő virágszálat itten megöntözni. Mivel ilyen hitvány, zord idő jár (az öntözés egész ideje alatt esett a hűvös eső), nem tartanak-e attól,  hogy  a virágszálnak bántódása lesz?  Van-e valami kifogásuk a bebocsátás ellen?

    Házigazda:        Ha vannak jó kezesek (ez alatt a zenészeket érti) arra, hogy a virágszálnak az öntözés folytán nem       lesz  bántódása,  nincs semmi  kifogásunk,  s  igen     tisztelt tisztesség-tevőinket szívesen bebocsátjuk.

A belépési engedély megkapása után a legénygazda ajtót nyitott, s a csoport tagjai is beléptek a szobába. A résztvevők tradicionális sorrendű belépésével és elhelyezkedésével a szoba „színtérré" alakult át. Az asztal mellé leülő házigazda mögé állt az első két zászlóvivő, zászlóikat egy­más felé hajtva azokkal a gazda mögött hátteret képeztek, a „béköszön­tő" a szoba közepén, a házigazda előtt állt meg, mögéje a második zászlós pár helyezkedett el, szintén meghajtott zászlóikkal mögötte is hát­teret képezve. A csoport többi tagjai a beköszöntő köré állottak, A ze­nészek a ceremónia alatt a tornácon maradtak.

A szereplőknek ezzel a hagyományszabta felállítási módjával és a „díszleteknek" ilyen módon való alkalmazásával a következő játékmozzanathoz (jelenethez) állítódott be a „szín”, s megkezdődött a köszöntő és elfogadó beszédek, és a szokásos akadékoskodó, kötekedő párbeszédek elmondása.

Béköszöntő:         

— Halálhoz hasonló tél ahogy elmúla,

Az újszülött tavasz eljött, itt van újra.

Új élet fakadott a nagy természetben,

Csak egy fájdalmas seb,

Csak egy nehéz sóhaj kél a nemes szívben.      

A madár vígan zeng, dalol fent a légben, —           

Rügy fakad a fákon, virág nyíl a kertben.    

Feltámadt a Jézus. Így zeng most az ige:    

Ki én bennem bízik, soha az életben

Meg nem csalatkozik.    

Hogy Jézus feltámadt, azt megemlítettem,
De jöttöm okáról még szót sem ejtettem
Jó uram, tudja ön is itt a szokásokat,  
Ősrégi jogokon követjük azokat.
Serdülő lányokhoz öntözgetni járunk,
Melyre jó szülőktől engedélyt is várunk
Bejönni házukba tisztességet tenni.    

Rövid idő múlva búcsút fogunk venni.

Míg ez lesz, imádom az egeknek Urát,

Hogy érnünk engedte húsvét másodnapját.

Sok jövőt engedjen érni szeretetben,

Üdvös örömökkel éltessen jelenben.

Engedje leányuk üdve virulását,  

Tartsa távol tőle vihar rombolását a

Hogy e háznak virágos kertjében

Legyen szép korával, éljen tisztességben.

Haladjon tengeren vígan a hajója,

A feltámadt Jézus legyen kormányzója.

Ezekre bízott meg rám váró seregünk,   

Bejövetelükre legyen engedelmük.

Víg ünnepnapokat érjenek meg sokat,
   Áldja meg az Isten örökre magokat.

Házigazda: (Elfogadó beszéde)

Kedves Barátaim! 

Én e háznak megbízott szószólója, gazdája

vagyok e jelen pillanatban, s szeretettel üdvöz­löm önöket.

Legyenek hát önök Isten áldottai, —
Hirdessék mindég ezt a szeretetet,
Melyet szószóló barátom         

Itten emlegetett.    

Hogy tisztességet tenni jöttek önök ide,  

Az elhangzott szavakból azt vettem én

De hogy is járhat egy ily lármás társaság

Tisztességet tenni házról házra,

Mikor már kívülről hallszik be a lárma? 

Szívesen fogadjuk hát önöket, 

Hogy ha szószóló barátunk szavai szerint

Tisztességesen viselik magokat.

De ha öntözni akarnak, ott van az ablakban

már a sok szép virág,

Szívesen nem bánom, tessék megöntözni.

Béköszöntő:

Mi nem ezeket a virágokat akarjuk megöntözni, hanem az anyaszentegyház kebelében nevelkedő virágszálat.

Házigazda:

Rendben van, de mielőtt erre sor kerülne egy-két kérdésemre kérek feleletet:

—               Jézus  Krisztust amikor felfeszítették s meg­halt, mi történt? 

Béköszöntő:  (hallgat, a többiek is hallgatnak.)

Házigazda:  —   Mikor Isten megteremtette a paradicsomkertet, s  abban Ádámot és Évát, ki ütötte fel az első karót?

Béköszöntő:   (nem tudja, újra csak hallgat.)

Házigazda:

Ha nem tudják, hát megmondom én.

- Az első kérdésemre a felelet:

„A templom kár­pitja hasadt meg".

- A második kérdésemre azt kellett volna mondani:

„Az ütötte fel az első ka­rót, aki az utolsót".

A kötekedő párbeszéd alatt a színtérré vált szobába bejöttek a szom­szédos helyiségből a ház női tagjai, más családtagok és a vendégek is. Eközben a zászlóvivő legények a zászlókat az ágyra fektették.  

A cselekmény további irányítását a legények gazdája vette át. Inté­sére előkerültek a locsoló üvegek. Először a ház asszonyát, majd a lányt, vagy lányokat, lánykákat öntözték meg. A házigazda intésére az egyik „kínálgató" legény megtöltötte a poharakat, s körülhordozta, A koccin­tás után a másik „kínálgató" a kalácsot, a tésztákat hordozta körül. Az öntözés megkezdésekor a zenészek is bejöttek a szobába, s megszólaltatva hangszereiket megkezdődött a tánc. A ház lányát az érdekelt legény hív­ta először táncra, majd sorra a többiek is nehány fordulattal megtáncol­tatták. Hasonló váltásban mindenik jelenlevő nőt megtáncoltattak. Ami­kor a tisztesség szabta 25—30 perc idő eltelt, a legénygazda jelt adott az elmenetelre. A korsóvivő a megmaradt cukros köményest korsóba öntötte, a kosárvivő a festett tojásokat és felkínált tésztaféléket vette köztulajdonba.

A legénygazda jelére a családi ház „színpadán" a cselekménysorozat
fináléját, zárójelenetét alakították ki. A házigazdával szemben most a „búcsúzó" állott fel. A zászlótartók a kezdeti jelenethez hasonlóan deko­rálták a hátteret. A búcsúzás versben történt.   

Búcsúzó:

 Tisztelet tudásunk azt hozza magával,

Hogy búcsúszót váltsunk a ház gazdájával.

Köszönjük a szíves vendégszeretetet, 

Melyben megnyilvánult a kölcsön tisztelet.

Hogy megöntözhettünk itt egy virágszálat,

Örvendezve megyünk oda, attól még várnak.

Az Isten áldása legyen itt állandó,

Oly ritka bánattal, mint a fehér holló.

A kellemes napok jöjjenek ezrével,

A jelent tölthessék boldog ünnepléssel.         

Virradjanak sokszor húsvét ünnepére,  

Leányok jóléte, boldog örömére.

Most már tovább megyünk tiszteletet tenni,  

Elődeink nyomán jó példával járni.

 Bocsánat, ha talán hiba történt köztünk,

Jó viszontlátásra innen tovább megyünk.(4)

A búcsúzó elhangzása után kézfogással elköszönve, az udvaron a szokásos alakzatban álltak fel, majd a háziak által kinyitott nagykapun ének- és zeneszó mellett vonultak ki az utcára, s onnan a tervbe vett következő házhoz.

A hajnalozást a 30-as évekig a délelőtti templomozásig be kellett fejezni, s a legények csoportja is részt vett az istentiszteleten. Ezért igen szigorú kötöttség volt a hajnalozás befejeztéig való „kitartás", józan álla­potban maradni. Különösen a szereplőknek volt ez erkölcsi kötelessége.

III. BEFEJEZŐ SZAKASZ     

A látogatások bevégzését követően (régebben a templomozás után) megkezdődött az ünnepi cselekménysorozat befejező szakasza.

1. Első mozzanata a csoport feloszlása volt. Az irányító és a kisegítő szereplők visszaindultak a Kiindulási helyre. A zászlóvivők a zászlókat átadták a legénygazdának, aki azokért másnap délutánig, szétbontásukig ismét  felelt.  A gyűjtött pálinkát, tésztaféléket, tojást, szintén a gazda vette át, s elzárta. A zenészek is a zeneszerszámaikat ide rakták le. Ezzel a legényeknek az ünnep színjátékszerű cselekményéhez alakult alkalmi csoportosulása  megszűnt.  A  szereplők közül  a  legénygazdának vezető,
fegyelemtartó, irányító szerepe azonban továbbra is megmaradt, amely a másod- és a harmadnapi tánc befejeztéig tartott.   

2.  Az ünnepi táncmulatság a hajnalozás cselekménysorozatának utolsó fejezete.  Ideje: másod- és harmadnapján du. 4-töl éjjel 12-ig volt. A másodnapján tartott első táncnap költségeihez az ünnepi cselekmény férfi szereplőinek és a hajnalozást fogadó lányoknak nem kellett hozzájárulniok.   A   harmadnapi  tánc   költségeit   azonban  mindenki egyenlő arányban viselte.

Az volt a szokás, hogy a hajnalozás közben összegyűjtött italt, ka­lács- és tésztaféléket, tojást az első táncnap szüneteiben a hajnalozó cso­port legényei és zenészei együttesen elfogyasztották.

Az ünnepi cselekménysorozat feloszlási szakaszának utolsó mozza­nataként harmadnapján délelőtt a zászlók kellékeit összeadó lányok a legénygazdával elmentek a zászlókat őrző házhoz, s onnan azokat szét­bontva, ki-ki a maga tulajdondarabját hazavitte.

A leírt zászlós hajnalozó-öntöző népi játék cselekménye, amely a régi időben a Nyikó középső vidékén — az elhalványuló emlékezetből ki-szűrhetően — általános lehetett, a megfigyelés idején teljességében csak Tordátfalván élt. A szomszédos Tarcsafalván már a zászlók készítése el­maradt. Egyébként a két helységben játszott ünnepi játék cselekmény­sorozata, szerepbeosztása és a szereplők megnevezése — kevés lényegtelen eltéréssel — hasonló volt.

A tavaszi ünnepkörbe tartozó és akkori vallásos ünnepeinkhez Kö­tődő népszokásaink sorába különösen ez a leírt, gyakorlásában sok ősi elemet tartalmazó népi színjáték elterjedésének megismeréséért kívána­tos lenne annak a megállapítása, hogy tájainkon szokásban volt-e még valahol ilyen, vagy ehhez hasonló népi játék. Felkutatói a néprajztudo­mánynak tennének ezzel hasznos szolgálatot.    

JEGYZETEK       

1     Ezek: „ősi szállományból tevődik össze, — ünnephez kapcsolódik, — a játék színtere nincs egy helyhez kötve, — nem is történik egy helyen, — egy nap alatt többször ismétlődik, — az egyes eseményfázisok szerint színterét változtatja, — — játszók és nézők között nincs különbség" (a család nőtagjai megtáncoltatásukkal szintén szereplőkké válnak), Vő. Dégh Linda; A magyar népi színjáték kuta­tása': Bp. 1947. p. 25—26.

2        A nagy lánnyá való besorolást még az is meghatározta, hogy a szülők   a
falu társadalmi  életében  miképpen  látták leányuk helyzetét; társválasztása érde­kében siettetni vagy pedig késleltetni akarták-e nagylánysorba való besorolásokat,

3        A  18 tagú legénycsoport fő-  és  mellékszereplői voltak:  legénygazda: Benczédi Mihály,  béköszöntő: Szilveszter Attila,  búcsúzó: Bözödi Ferenc, zászlóvivők:
Szőke  Zsigmond,  Karda  János,  Faluvégi  Ferenc, Lukács  András,  kínálgatók:  Fekete József, Szőke Lajos, (Ez alkalommal a korsó- és kosárvivő szerepét is ők töl­tötték be.)

4        A búcsúztató verset Nagy János tordátfalvi földműves szerezte 1900 körül.
A  többi  versszövegek  szerzői   ismeretlenek,   de  helyi  verselős  által  írt  kézírásos
füzetből származnak.              

Megjelent a Keresztény Magvető 1988 / 2. száma 92-99 oldalain.