Kelemen Miklós

 

FERENCZ JÓZSEF ERDÉLYI UNITÁRIUS PÜSPÖK KORA ÉS MUNKÁSSÁGA

 

 

Az unitárius egyház 23. püspöke Ferencz József, 1835. augusztus 9-én született Alparéten és 1928. február 19-én halt meg Kolozsvárt.

Életének hosszú, 93 évre terjedő időszaka nagy események tanújává tette. Átélte az 1848-as szabadságharcot, az osztrák elnyomatás korát, az 1. világháborút, a Monarchia összeomlását, Erdély román megszállását, hogy mindezen események tanújaként tér­jen örök nyugovóra a Házsongárdi temetőben.

Gyermekkora Alparéten, az akkori Belső-Szolnok vármegye kis községében, a Jósika János-féle birtokon telt el, hol apja — szintén József — gazdatiszti állást töltött be. Anyja Balogh Anna, régi magyar nemesi család leszármazottja volt.

Az alapfokú ismereteket szülőfalujában sajátítatta el, hol társaitól, játék közben sajátította el a román nyelvet. Középiskolai tanulmányait 1841-ben a kolozsvári Unitári­us Főiskolában kezdte. A szabadságharccal félbeszakadt tanulmányait 1851-ben foly­tatta és 1855-ben fejezte be. A kolozsvári iskolai évek alatt az iskola igazgatói a polihisztor Brassai Sámuel (1845-1847), Székely Mózes (1847—1853), a későbbi egyhá­zi főjegyző és az egyetemi rektornak kinevezett Berde Áron (1852—?): tanárai a szabad­ságharc oltalmi bizottmányának jogtudósa, Mikó Lőrinc, a szabadságharcban tüzér­kent résztvevő Jakab József, a Budapestre távozott Botár Ferenc és a kolozsvári egyetemi könyvtárőrnek kinevezett Marosi Gergely voltak.

Középiskolai tanulmányai végeztével Ferencz József a „Papneveldébe” iratkozott be, amely tanulmányi eredményei alapján külföldi továbbtanulásra jelölte. Ezzel egyidőben kinevezték köztanítónak és a kolozsvári egyházközségbe — Kriza János mel­lé — segédlelkésznek.

Az unitárius egyház iskoláinak tanárai valamelyik külföldi egyetemen készültek föl tanári munkásságukra. Ferencz József a göttingai és a berlini egyetemen tanult. Göttingában egy évig mennyiségtant, vegytant és természettudományt, majd Berlinben bölcseleti tárgyakat hallgatott. 1859 elején beutazta Hollandiát, Belgiumot és Fran­ciaországot, majd néhány hónapig Londonban is tanult. Londoni tartózkodásának ide­jén tartotta az „Angol és Külföldi Unitárius Társulat” évi közgyűlését, melyen Ferencz József egyháza képviseletében volt jelen. Londonból 1859. június 22-en indult és július 19-en érkezett vissza Kolozsvárra. Szeptemberben elfoglalta a főiskolán számtantanári állását és mint másodlelkész végzett templomi szolgálatot. 1861-ben Kriza János utóda­ként a kolozsvári egyházközség vezető lelkészévé választották.

1875. március 26-an Kriza János püspök elhalálozott. A következő, 1876. évi árkosi püspökválasztó zsinat két jelöltje Pap Mózes és Ferencz József volt. Püspöknek Ferencz Józsefet választották, ki e tisztséget 52 éven át töltötte be. A zsinaton elmondott prog­rambeszéde értelmében céljául az egyházi törvények betartását, szükség szerinti módo­sítását, a vallásos élet ápolását, az egyházi alkalmazottak fizetésének emelését és a kül­földi kapcsolatok mélyítését nevezte meg.

A zsinat után Kolozsvárra visszatérő Ferencz Józsefet — a vasútállomáson — Simon Elek polgármesterrel az élen, hatalmas tömeg ünnepelte. 1877. január 4-én kapta kéz­hez a „magyar korona országaiban unitárius püspökkent elismerő királyi megerősítő levelet”. 1877. január 28-án tette le a „hódolati esküt” a királyt képviselő Daniel Gábor király-biztos kezébe. Ferencz Józsefnek püspökké választásával új mederbe terelődött addigi élete. Fő tevékenységét az egyházkormányzásra és az egyházszervezésre fordí­totta.

Az 1568-ban létrejött unitárius egyház Ferencz József püspökké választásáig 308 nehéz esztendőt hagyott maga mögött. Az egyházalapító püspök mártírhalála (1679), a ,,dési egyezség” (1638), az ellenreformáció (1691), a kolozsvári óvári főiskola (1639), majd a főiskola új épületének elvétele (1718) stb. mind, mind komoly nehézséget jelen­tett az egyház életében.

Ferencz József püspökké választását követő fél évszázadot e nehézségek okozta bajok leküzdése jellemezte. E bajok legfőbb oka az egyházak között fennálló hatalom fél­tésnek volt a következménye. Ferencz József e hatalmi törekvések feloldására, illetve megszüntetésére törekedett. A Habsburg uralkodóház Magyarországot és Erdélyt is ka­tolikussá tevő politikája elleni védekezésben előbb a protestantizmus, majd az egész ke­reszténység egyesítését kívánta előmozdítani. Először ahhoz, a protestáns egyházak ál­tal indított mozgalomhoz csatlakozott, amely az ún. „Reform Egylet” keretén belül kívánta közelebb hozni egymáshoz a protestáns egyházakat.

Magának a gondolatnak fölvetője Wéber Sámuel szepességi főesperes volt, kinek megítélése szerint az egységesítéshez vezető első lépés a protestantizmus és a katoliciz­mus közösen kialakított nézete kell hogy legyen. Azonban az újszerű gondolat nem ta­lált mindenütt kedvező fogadtatásra. A protestáns egyházak kebelén belüli ellentétek olyan polémiát eredményeztek, amelyek a nézetellentétek kiélezését hozták létre.

Ferencz József támogatta egy közösen kialakítandó reform gondolatát. „Ne ejtsük el a gondolatot” című cikkében (1) kifejtette, hogy a közös reform az egyházak megerősödését szolgálná. Ballagi Mór református teológiai tanár szintén pártolta a ,,közös reform” gondolatát. Amint írta „élete egyik fő törekvésének kiteljesülését látná az ak­ció keretében”. Szeremlei Samu református egyháztörténész-lelkész olyan reformot szeretne, amely nem a hitcikkek átfogalmazására, hanem az erkölcsi életre helyezné a hangsúlyt. Szász Domokos erdélyi református püspök — bár a reformok szükségessége mellett foglalt állást —, de „az ajánlott módszereket nem tartotta célravezetőnek”. Dogmatizmusa, vagy féltékenysége okán támadóan lépett föl a reform-ügyet támogató unitárius püspök ellen. Ferencz József az „utópia lovagjának”, ,,néplázító demagógnak” és „anarchistának” nevezte, mert nem a konfesszió közössé tételét, hanem a lelki meg­nyugvást kívánta eléretni.(2)

Hosszas, nem mindig megfelelő hangvételű viták után, 1871. október 4-én zajlott le az alakuló közgyűlés. Ballagi Mór megnyitó beszédében a mozgalom felekezetiséget kizáró, egyetemes irányát domborította ki. De az alakuló közgyűlés — eredeti céljával el­lentétben —, azzal, hogy a „Protestáns Egylet” nevet fogadta el, a mozgalomból eleve ki­zárta a katolikus jelenlétet.

Az egylet második közgyűlésén Balogh Ferenc debreceni református tanár lépett fel az unitáriusok ellen. Az unitáriusokat ,,a sivár és elutasított humanitárius elv utóharco­sainak” nevezte, kik a „hatalmas Krisztus helyébe a meghalt és fel nem támadott Jé­zust akarják állítani”. A Reform Egylet tagjainak többsége, félve az unitárius szabadel­vűségtől, az ,,áthidalhatatlan ellentétek”-re hivatkozva, beszüntette működését.

Ferencz József püspöknek az egyetemes kereszténység kialakítása érdekében tett második lépése, 1886-ban a „Protestáns Irodalmi Társaság” megalapításában való rész­vétele volt. A társaság megalakulása érdekében tett első tárgyalásra az unitáriusokat nem hív­ták meg. Nagy Gusztáv, sárospataki tanár ez ellen tiltakozó írására(3) az unitarizmussal nem szimpatizáló debreceniek, az unitáriusok tagsága ellen nyíltan is tiltakoztak. A til­takozásokkal szemben Kenessy Béla, a Sárospataki Lapok 15. számában az unitáriusok mellett azzal érvelt, hogy „az ország törvényeivel kerül ellentétbe az, aki a társaságból ki akar rekeszteni bármely felekezetet”. Arról nem is szólva, hogy a kirekesztés ,,a ke­resztényi szeretet törvényét taposná sárba”.

Ilyen állásfoglalások mellett, 1888. április 16-án került sor az alakuló közgyűlésre, ahol ismét felmerült az unitáriusok kizárásának kérdése. Tisza Kálmán miniszterelnök­nek, a dunántuli református kerület főgondnokának föllépese azonban lehetővé tette, hogy az unitáriusok is tagjai lehettek a Protestáns Irodalmi Társaságnak. A társaság megalakulása után tovább folyt az unitárius-ellenes hangulat szitása. Ezért az 1889. évi Főtanács a társaságból való kilépés mellett foglalt állást.

Mivel Ferencz József püspöknek a protestantizmus egyesítését pártoló törekvéseit nem koronázta siker — a továbbiakban — saját egyháza fölvirágoztatására törekedett. Ennek látványos lépései azok a „Dávid Ferenc emlékzsinatok” voltak, melyekkel az unitarizmus lényegét kívánta megismertetni. Így, és ennek jegyében, három nyilvános zsinat zajlott le: 1868-ban Tordán, 1878-ban Székelykereszturon és 1910-ben Kolozs­várt, illetőleg Déván.

A tordai zsinattal Ferencz József az egyház megalakulásának első lépésére kívánta

a figyelmet felhívni. Arra az 1568. évi tordai országgyűlésre, amely törvényben biztosí­totta az unitarizmus alaptételeit: a vallási türelmet és a lelkiismereti szabadságot.

A zsinat ünnepi szónokaként Ferencz József beszédében egyháza múltját, jelenét és jövőjét mutatta be. Szólt arról, hogy míg az egyházalapító püsp9k, Dávid Ferenc hitéért börtönhalált szenvedett, addig a ma élő ember már szabadon döntheti el, hogy melyik egyház tanítását kívánja gyakorolni. Kifejtette — utalva a Reform Egylet és a Protes­táns Irodalmi Társaság megalakulása körüli tapasztalataira —, hogy aki az egész embe­riség gondolkodását egy rámára kívánja felhúzni és az ennek megfelelő hitformát kere­si, az a természet törvénye ellen is vét. Ugyanis — mint mondotta —, „a természetben nincs egymáshoz teljesen hasonló két fűszál”. Aki az erőszakolt hittételekhez ragaszko­dik, az megszűnik fejlődni, azaz élni. Az unitarizmus jövőjét — folytatta —, az ésszerű hit biztosítja. Ezért — szerinte is —, a művelt emberiségnek és a jövőnek vállalása = az unitarizmus.

Az ünnepségen jelenlevő és felszólaló angol és amerikai vendégek örömüket fejez­ték ki, hogy az újjászületett országban a polgári szabadsággal már lépést tarthat a val­lásszabadság gyakorlása is.

A zsinat következményeként az ország fölfigyelt az unitarizmusban rejlő szabadelvűségre. Az egyház kebelén belül pedig létrejöhetett az a „Dávid Ferenc-alap”, mely a püspöki program szerint, az egyház anyagi alapját volt hivatott biztosítani. Ez az alap a nem unitárius Toldy Ferenc irodalomtörténész szerint „a nemzet díszét erősítette”.(4)

A tordai zsinat után 11 évvel — Dávid Ferenc halálának 300. évfordulóján —, 1879-ben, a székelykeresztúri emlék-zsinat fejtett ki széleskörű propagandát az egyház megismertetésére. Az itt elhangzott ünnepi beszédében a püspök azt hangsúlyozta, hogy az a vallás hivatott az új kor reformációját szolgálni, amely elősegíti a vallás és a tudomány együttmunkálását és segíti az emberiséget a krisztusi szeretetben. Ezt a val­lást — mint mondotta —, az unitarizmus képviseli. Chalmers cambridge-i unitárius lelkész beszédében arra mutatott rá, hogy az unitárius egyház ,,három százados háború­ból kelt ki s az egyház megalapozója egész életében a kereszténység új életre virradását munkálta”. Dávid Ferencben, mondotta a Brit és Külföldi Unitárius Társulat nevében Martineau Jakab, „nem csak a vallási reformátort, hanem azt a tudományosan művelt szellemet is tisztelik, amely mindig tárva volt az igazság befogadására”. Hasonló be­szédben emlékezett meg Dávid Ferencről az Izlandi Egyesült Presbiteri Egyház és az Amerikai Unitárius Társulat képviselője. Mindkettő Dávid Ferenc szellemi nagyságát méltatta, felszólítva a hallgatóságot a dávidferenci-eszme megélésére.

A székelykeresztúri zsinat utáni vasárnap a kolozsvári unitárius templomban németnyelvű prédikáció hangzott el, Déván pedig első ízben tartatott unitárius istentisz­telet a református templomban. Erre utalva írta a Keresztény Magvető(5) hogy a keresz­tény világ egén a tiszta vallás és a jézusi szeretet napja van felvonulóban.

A zsinat kézzelfogható eredményét a „Dávid Ferenc-alap” megerősödése jelentette. Elfogadva a püspök javaslatát, pénzének 5/6-át az egyház legnagyobb szükségleteire fordíthatta.  Az emlékzsinat megtartása folytán, időszerűvé vált az egyházalapító püspök életének könyvben való megörökítése. Ez igénynek már az 1875. évi Főtanácson Buzogány Áron lelkész, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium később osztálytanácsosa adott hangot. Az Egyház Köri Tanács — Ferencz József indítványára, Jakab Elek történetírót kér­te föl az életrajz megírására. Az életrajz az emlékzsinatra készült el s azt az író saját erejét meghaladó költséggel, neve alatt adta ki. A szerzőt az egyház csak 1887-ben tudta anyagiakkal kárpótolni.

Dávid Ferenc emlékének felújításával vált időszerűvé a Dávid Ferenc Egylet létrehívása.

Az Egylet kezdeményezése is Ferencz Jószef nevéhez fűződött. Az alakuló gyűlés a püspök javaslatára a Dávid Ferenc nevet vette föl. Ezen javaslatában Ferencz József azt hangsúlyozta ki, hogy Dávid Ferenc neve olyan lobogó, mely bátorít és biztat a siker iránt. „Különben is az egylet Dávid Ferenc nevével tartozását kívánta kiegyenlíteni a 300 évvel azelőtti hitelődök felé.

Az egylet megalakulását Gál Kelemen teljes mértékben Ferencz József érdemeként említette. Amint írta ,,ott állt az egylet születésekor a bölcső mellett. Ő tartotta kereszt­víz alá és Ő adta a nevét is. Ő végezte az alapszabály revízióját és tűzte az Egylet céljául az unitárius keresztény vallás, hit és erkölcstudomány és neveléstan körébe tartozó el­vek és kérdések tisztázását és terjesztését, a keresztény vallás és erkölcsös élet ápolását és nevelését”. Meggyőződése szerint az egylet az egyházon belül „az unitárius öntudat mélyítését fogja szolgálni. Feladatának tekinti a falusi nép szellemi értékeinek felszí­nen tartását”. E célt kívánta szolgálni az 1920-ban életre hívott ,,Ifjúsági Kör Egyete­mes Szervezete”, amely az 1. világháború utáni, az erdélyi unitárius ifjúság együvé tar­tozását és nemzeti öntudatát segített ébren tartani.

A Dávid Ferenc Egylet kebelén belül működött, a jótékony feladatok végzésére a „Nők Szövetsége” is.

Az egylet belmissziós munkája a Biblia terjesztésére, a szórványgondozásra és mű­sorok lebonyolítására szorítkozott. Vidéken vándorkönyvtárak szervezésével, dalkörök alakításával, színdarabok előadásával mélyítette az unitárius öntudatot. Benczédi Pál 1935-ben így összegezte a Dávid Ferenc Egylet munkásságát: ,,Eloszlatta az egyház körüli balvéleményeket, polgárjogot nyert a magyar nyelvterületen, kiadványaival és jóté­kony munkásságával fontos missziói feladatot teljesített”. Az egylet jelentette meg az ,,Unitárius Szószék” című beszédgyűjteményt, mely Ferencz József szerint „hű képe a lelkészi kar szellemvilágának”.

1910. augusztus 20-án került sor Dávid Ferenc születésének (1510) négyszázados ünnepére, melynek megtartását az 1908. évi Főtanács rendelte el. Programjául ünnepi istentiszteletek tartását, Dávid Ferenc főbb munkáinak kiadását, egy átfogó Dávid Fe­renc életrajz írását és a mártírhalált halt püspök börtöncellájában elhelyezett emléktábla felújítását jelölte meg.

A zsinat Kolozsvárt és Déván folyt le. Ferencz József ünnepi beszédében az emberek közt terjedő világosságot hangsúlyozta ki, amely — szerinte — új élet kezdetének a jele. Arra kérte a félretájékoztatott és így az unitarizmus felől tévesen ítélkezőket, hogy ismerjék föl, hogy „az a hitforma, amely a szeretetre alapoz, az nem különválasztja, ha­nem egybekapcsolja az embereket s a felismerés alapján változtassák meg téves ítéletüket”. A zsinat utáni főtanácsi ülésen (augusztus 25.) a püspök örömét fejezte ki, hogy a zsinaton képviseltette magát minden hazai egyház és ezzel igazságot szolgáltat­tak Dávid Ferenc szellemének. Sajnálattal közölte, hogy az egyháztörténelem megírásá­ra nem került sor, mint ahogy nem épült föl a Déván tervezett Dávid Ferenc imaház sem.

1920-ban létesült az Unitárius Irodalmi Társaság, az egyházi folyóiratok színvonalá­nak emelésére. E társaság létesítésének gondolata 1918-ban került felszínre, de csak két év múlva alakulhatott meg. A társaság elnökének Ferencz József püspököt válasz­totta. Munkáját sorozatos vidéki felolvasásokkal kezdte. Ezen ún. „vándorgyűlések” nem csak egyházépítő missziót teljesítettek, hanem a falusi nép kultúrájának emelése mellett, a nemzeti föntmaradás feltételeivel is megismertette az erdélyi magyar hallga­tóságot. A társaság kolozsvári előadásait a Dávid Ferenc Egylet rendezvényeivel karöltve tartotta, ,,Kiskönyvtára” pedig kiadványaival erősítette a társaság munkáját. 1922-ben a társaság tagjai előadásokat tartottak a lelkészi továbbképző tanfolyamokon. 1923-ban a Keresztény Magvető ,,irodalmi rovatát”, Erdélyi Irodalmi Szemle néven, önálló irodalmi melléklettel fejlesztette. Ebben vallásfelekezeti hovatartozás nélkül megjelenhetett minden magyar vonatkozású szépirodalmi, vagy tudományos munka. 1925-ben a társaság megindította az ,,Unitárius Könyvtár” című füzetes kiadványsoro­zatot, de foglalkozott az ún. ,,hittankönyvek” kiadásával is.

Az unitarizmussal kapcsolatos téves nézetek eloszlatásával nagyobb gondot fordít­hatott az egyházközségek gyarapítására. Ferencz József püspöksége 52 éve alatt több mint 10 városban alakult anya-, és ugyanannyi faluban leányegyházközség, amely a környező népesebb településekkel együtt tartott fönn templomot, lelkészi állást és egy­házi épületeket.

Ferencz József püspöksége alatt alakult meg a budapesti anyaegyházközség és a Misszióház körlelkészsége. A kiegyezéssel a fővárosba költözött vezető beosztású tiszt­viselők, másrészt áttérések folytán — az említett időszakban — a lelkészek 16 olyan tele­pülésben tartottak időközönként istentiszteletet, melyekben az unitáriusok lélekszáma 20 és 50 között mozgott. E tervszerű lelkipásztori gondozás 1902-től az esperesség meg­alakulásától vált lehetővé.

Az 1. világháborút követő ,,trianoni békeszerződés” után, a román ókirályságra, fő­leg fővárosában (Bukarest) való tömeges átköltözéssel fölmerült egy ,,regáti-misszió” fölállítása is, de ez — részben politikai, részben pénzügyi nehézségek miatt — nem volt megvalósítható.

Az egyházközségek gyarapodásával szükségessé vált a szertartások reformjának kérdése. Ennek jegyében az alábbi változtatások mentek végbe: az istentiszteleti szer­tartásból törölték a ,,Miatyánk” többszöri ismétlését, szövegében és dallamában rövi­debbre módosították a nagypénteki passiót, megszüntették az évenként tartott (Július 29.) ,Jégverési ünnepet”, szabályozták az istentiszteletek tartását, megkülönböztették a hétköznapi, a vasárnapi és az ünnepi istentiszteleteket. A hétköznapi istentisztelet rendjét egy aktuális imában határozták meg. A nagy ünnepek (karácsony, húsvét, pün­kösd) mindhárom napjára kötelezővé tették az istentiszteletek megtartását. Döntöttek az újévi, a nagypénteki és az áldozócsütörtöki szertartás kérdésében. A legáció kérdése 1873-ban került tárgyalás alá. Meghatározást nyert a keresztelésnek formulája is. A nagy számban jelentkező reformokra reagálva a püspök úgy nyilatkozott, hogy „nem unitárius álláspont a minden áron való reformálás”.

Az egyházi közigazgatás felügyeletet és ellenőrzési munkáját végző esperesek feladatát a ,,Lelkészkörök” megszervezése segítette. Ezek a lelkészi munka gyakorlati és elméleti kérdéseinek megvitatását, valamint a kartársi szellem erősítését voltak hiva­tottak szolgálni. Az 1896. évi alakuló közgyűlés a körök elnökének Ferencz József püs­pököt választotta meg. A körök tagjai lehettek: rendes és segédlelkészek, papjelöltek és teológiai tanárok. 1905-ben a Székelykeresztúri-kör helyi lap szerkesztését vállalta föl, mely nem minden kérdésben azonosult a püspökség intézkedéseivel. Amint Boros György ,,Értsük meg egymást” című cikkében(6) kifejtette ,,a lapot jó szándék vezeti, de nem válogatja meg az eszközöket”. Ferencz József 1907-ben lemondott elnöki tisztségről, de lemondását visszavonta. A további ellentétek alapszabály-módosítást tettek szükségessé. Mivel a központ és a körök közötti ellentétek anyagi vonatkozásúnak bizo­nyultak, az új alapszabály a körök feladatát a lelkészek anyagi kérdéseivel való foglalko­zásra is kiterjesztette. Kötelezővé tette, úgy a rendes, mint a segéd-lelkészek tagságát. Az új alapszabály nem csökkentette a fennálló ellentéteket. 1922-ben Orbán Lajos ,,az igazságos, elfogulatlan, személyeskedést nem tűrő, tekintélyek előtt meg nem hátráló kritika” szükségességét hangoztatta. Az 1923. évi közgyűlés örömmel állapította meg a központ és a vidék egymáshoz való közeledését.

1926-ban felszínre került a vidéki körökben szolgáló felekezeti tanítók egyesület-ala­pításának és a lelkészköröknek „belső-emberi körré” alakításának kérdése. A „Bel­ső-emberi Kör” a lelkészek, a tanárok és a tanítók együttműködését és segítését kívánta szolgálni.

Ferencz József püspöksége alatt alakultak ki az angol-amerikai unitáriusok közötti tartós kapcsolatok.

Bölöni Farkas Sándor amerikai útja (1831) után 1858-ban az Erdélyben letelepedett Paget János révén indult el az a folyamat, amely az erdélyi és angol-amerikai hivatalos kapcsolat fölvételt eredményezte. Ekkor vette kezdetét a Brit és Külföldi Unitárius Tár­sulattal kezdett segélykérő levelezés, amelyet személyes látogatások követtek. Az Er­délybe látogató angol unitáriusok sorát Eduard Tagart lelkész nyitotta meg. Ferencz József püspöksége alatt 32 vezető angol és amerikai unitárius látogatott Erdélybe. Lá­togatásuk célja az itteni egyházi, majd az 1. világháború után a negatív irányba tolódott politikai élet felmérése volt. Anyagi juttatásokkal — főleg az iskolák működéséhez —járult hozzá. Természetesen a kapcsolat kétoldalú volt. Így pl. Kovács János tanár az amerikai unitáriusokat kereste föl. Az angliai unitárius tanulmányi ösztöndíj élvezői­nek száma Ferencz József püspöksége alatt 19 fő volt. De 17 unitárius leány is képvisel­te az egyházat a Sharp Emilia alapította Channing House School-ban (London). A kül­földi kapcsolatok tették lehetővé a kolozsvári főiskolán új tanári állások és a budapesti egyházközség létesítését, William Ellery Channing műveinek lefordítását és kiadását, a Dávid Ferenc emlékünnepségek lebonyolítását, egyházközségek és lelkészek segélyezé­sét. A kapcsolatokra nézve mondotta Ferencz József püspök, hogy „a látogatások és itt végzett munkásságuk egyháztörténelmünk évkönyvébe aranybetűkkel lesz felírva”

Ferencz József püspöksége idején az egyház létkérdését képezték az iskolák, melyek a Habsburg iskolapolitika és az anyagiak hiányában nem mindig és nem mindenkor áll­hattak rendeltetésük magaslatán. Az 1868. évről elmaradt állami támogatást az egyház előbb a Dávid Ferenc-alapítványból kívánta pótolni. A könnyítés érdekében a tanügy le­vált az egyházi közigazgatástól. Ferencz József a Keresztény Magvetőben (1873. 349. old.) az iskolák ügyében így nyilatkozott: ,,amíg lehet, iskoláinkat tartsuk meg, azokat fejlesszük és tökéletesítsük”.

Az 1883-ban hozott állami középiskolai törvény előírta a tanárok számát, a tanterv készítését és meghatározta az államsegély föltételeit.

1885-ben a közoktatási miniszter (Trefort Ágoston) magáévá tette az unitárius isko­lák részére folyósítandó segély kérését, de az a következő évi miniszterelnök (Tisza Kálmán) kedvező nyilatkozata ellenére is elmaradt.

Ferencz József püspöksége alatt az unitárius egyház 3 középiskolával, 1 ún. ,,partikulával”, 1 teológiai intézettel, 1 leányotthonnal és majd minden egyházközségben, ele­mi iskola fenntartásával szolgálta az iskolaügyet.

A kolozsvári középiskola kicsinek bizonyult és leromlott épülete helyetti új építését a Berde-féle hagyaték, az egyház helyes gazdaságpolitikája, a hívek áldozatkészsége és a nehezen kiharcolt államsegély tette lehetővé. A kolozsvári középiskola (kollégium) új épületének munkálatai 1899 októberében kezdődtek és az új, modern épület fölavatásá­ra 1901. szeptember 22-én került sor. A megnyitó ünnepségen imát a püspök mondott.

Egy későbbi megnyilatkozásából az derült ki, hogy „aggódik a fenntartási költségek miatt, de boldog az impozáns épület láttán s bizonyos benne, hogy ezzel az új kollégium­mal egyháza tekintélye nagyban növekedik”.

A megnyitás évében az iskolát meglátogatott kormányképviselő így nyilatkozott: ,,Az intézetnek úgy elhelyezése, valamint berendezése, szervezete és a vele kapcsolatos internátus több tekintetben mintaszerű, és így megvannak minden kellékek, melyekre higiénia és didaktikai tekintetből súlyt kellett fektetni.. az épületben alig lehet hibát találni ... az oktatás minden tekintetben rendes úton halad”. (Értesítő 1901. 142. old.)

Az új épületben folyó korszerű nevelőmunka lehetővé tette az 1890-ben kötött és 1898-ban átértékelt, állammal kötött szerződés módosítását, vallástanári állás szerve­zését, tanári értekezletek tartását, a tantervnek az állami tantervre való átállítását, tanulmányi kirándulások rendezését, egészségügyi szabályok életbelépését, könyvtár és szertárak felszerelését.

Az 1. világháború alatt az épület nagyobb részét katonai tartalékkórháznak foglal­ták le. Ezért a tanítás a régi épületben folyt, az internátus pedig a Vigadó emeleti részé­ben nyert elhelyezést. A háború után az iskola új épülete 1919. február 19-én adatott vissza rendeltetésének, de a végleges visszaköltözés csak szeptemberben történhetett meg. A rongálások rendbehozatala és az önkéntesen beköltözött C. F. R. (Román Ál­lamvasutak) igazgatósága kitelepítése után a rendes tanítás csak októberben kezdődhe­tett meg. 1920-ban elrendelték a tanárok hűségeskü tételét. 1921-ben életbelépett a magyar egyházak által megállapított új tanterv és a román nyelv érettségi tárggyá téte­le. Az 1922/23. iskolai évtől az ,,Iskolai Értesítő” két nyelven jelent meg. A következő tanévben a tantervet az állami (román) tantervhez kellett igazítani. Kötelezővé váll a tanulok egyensapka és karszám viselése. A román nyelvet, a történelmet, a földrajzot és az alkotmánytant román nyelven kellett tanítani. A régi érettségi vizsgát fölváltotta az abszolválo-vizsga.

A székelykeresztúri 6 osztállyal működő középiskola 1876-ban, Ferencz József püs­pökké választása évében fejezte be harmadik nagy építkezését, de mar 9 év múlva (1885-ben) a minisztérium az épületet nem találta megfelelőnek. Kevesellte a tanárok létszámát és javasolta az iskolának 6-ról 4 osztályra való leépítését. Az iskola kérdését illetően vita zajlott le a püspök és Jakab Elek között. (Keresztény Magvető 1887.? old.). Jakab az iskola hiányosságaira hívta föl a püspök figyelmét, míg a püspök az iskola vég­várakat betöltő szerepét hangoztatta. A miniszter az iskola működését két feltételhez szabta. Vagy 4 osztályt működtet, vagy hat rendes tanári állast szervez. Az 1898-tól ka­pott rendkívüli államsegély lehetővé tette 1904-ben a 6. osztály beindítását, 1908-ban pedig megkezdődhetett az iskola 8 osztályúvá fejlesztése. 1912-ben — a püspök szemé­lyes kérésére a minisztérium fejlesztés céljára — nagyobb segélyt ígért. 1913-ban kezd­tek ismét nagyobb építéshez és az 1915/16. tanévben az iskola mar 8 osztállyal működ­hetett.

A háború után elmaradt az államsegély, az agrárreform stb. hatására aztán

1930-ban az egyház megszüntette a felső tagozatot, de lehetővé tette egy ,,földműves-is­kola” létesítését.

Ferencz József korának harmadik középfokú iskolája Tordán működött, amely 1878-ban, 20 eves szerződés alapján állami polgári iskolává alakult. A szerződés értel­mében azonban 4 osztály felett az egyház gyakorolt ellenőrzési jogot. 1892-ben fölme­rült a szerződés felbontásának kérdése. 1904-ben mozgalom indult a gimnázium vissza­állítása érdekében. Ez évben be is indult a gimnázium 1. és 2. osztálya, de 1908-ban ez is megszűnt. Az épületet az egyház bérbe adta s a befolyt jövedelmet külön kezelte. Az 1. világháború után az egyház ismét beindította iskoláját, de az nem kapott nyilvá­nossági jogot. 1923-ban ,,felekezetközi megbeszélés alapján” az iskola végképp megszűnt.

A torockói un. „partikula” átmenetet képezett a falusi iskola és a középiskola között. Ugyanis olyan tárgyakat is tanított, amely középiskola tantervébe tartozott. 1868-ban az új népiskolai törvény a torockói partikulát új helyzet elé állította. 1876-ban az iskola községi tulajdonba ment át, majd 1894-ben beszüntette működését.

Az elemi iskolák fönntartása és újak létrehozása Ferencz József szívügye volt. Az 1868-as új népiskolai törvény megváltoztatta az elemi iskolák egész tanítási rendszerét. A tanítóknak előírta a tanítói képesítő vizsga letételét, mely beindította az iskolák álla­mosítási folyamatát. Bár a püspök ellenezte az államosítást, a nehéz körülmények mi­att 1878-ig 38 egyházi iskola vált községivé, 7 pedig megszűnt. 1884-ig pedig mar 45 is­kola szűnt meg felekezeti iskolaként működni.

Az 1. világháború utáni államhatalom változás és későbbiekben az „Anghulescu-

féle” törvény miatt egyházunk — összefogva a magyar egyházakkal —, a Nemzetek Szö­vetsége elé terjesztette sérelmeit.

Az egyház előtt állandóan napirenden volt a „nőnevelés” kérdése is, amely nagyobb hangsúlyt a millennium évében kapott. Ennek jegyében az 1919/20. iskolai évben egy „Leányotthon” létesült a kollégium épületében. Célja: a Kolozsvár különböző iskoláiba járó unitárius és nem unitárius lányok elhelyezése. Az otthonnak nagy segítséget nyúj­tott a Nőszövetség. A statisztika szerint 1920-28 között az otthonnak 374 lakója volt.

A középiskolai föltételeknek való megfelelés után, az unitárius ifjak a Teológiai In­tézetben nyertek képesítést papi pályán való működésre. Ferencz József püspöksége alatt a lelkészképzés is a tanügy hatáskörébe tartozott. E téren nevezetesebb intézke­dés először 1857-ben történt, mikor is a három éves lelkészképzés után bevezették a ,,szigorlati vizsga” követelményét. 1868-ban az írásbeli vizsgatételt, 1874-ben az egye­tem bölcsészkarának látogatását, 1879-ben a gyakorlati oktatást, 1882-ben a minősítési jegyeket, 1884-ben az írásbeli és szóbeli vizsgát tették kötelezővé. 1869-ben az intézet hivatalos neve ,,Papnevelő Intézet” lett. 1902-ben az új kollégium épületében nyert elhe­lyezést. 1903-ban döntés született „szakvizsga bizonyítvány’ kiadására. 1908-ban meg­határozták a tanárok számát és feladatát, valamint külföldön való továbbképzésüket. 1914-ben az intézet nevét „Unitárius Teológiai Akadémiára” változtatták.

Ferencz József püspöksége idején az egyháznak nagy segítséget jelentett az az állami költségvetésben biztosított államsegély, melyet az unitárius egyháznak is folyósítot­tak: egyházközségek szervezésére és segélyezésére, adósságtörlesztésre, templom és más egyházi épületek építésére és fizetések javítására. Ferencz József nem volt híve az államsegélynek. Attól tartott, hogy az egyházat is állami intézménnyé teszi, de a nehéz körülményekre való tekintettel maga is sürgette kiutalását. 1911-ben az államsegély el­maradt, 1917-ben pedig, az Apponyi-féle törvénytervezet helyette ,,örökös alapítvány” javaslatával lépett fel.

Ferencz József püspöki tevékenysége szorosan összefüggött szószéki szerepléseivel, melyek vallásos életszemléletét tükrözték. Amint tudott Ferencz József alig hagyta el az iskola padjait, előbb segéd-, majd másodlelkészként kapcsolódott be egyháza igehir­dető munkájába. Később, mint püspök, tisztségével járó hivatalos látogatásai alkalmá­val fejtette ki szószéki szerepléseiben unitárius álláspontját.

Ferencz József unitarizmusa a felvilágosodás korának individualizmusát tükrözte, melyben Jézus eredeti gondolataiért folytatott örökös harccal azonosult. A harc legna­gyobb vívmányaként a tekintély-elv feladását tartotta. Magát a vallást az ember anya­nyelvének mondotta, melyet mindenki megért. Benne a józan ész vezette az értelmet, képzeletet és szeretetet értékelte. A kereszténységet olyan filozófiaként értékelte, amely az eredeti jézusi gondolatokat a liberalizmus szellemében hivatott tolmácsolni. Következésképpen — szerinte — az Istenen kívül egyetlen tekintély van: „a józan ész”.  Ferencz József vallásos életszemléletében hangsúlyt kapott a jézusi példaadásban je­lentkezett közéleti kereszténység, mellyel a földi dolgokról való lemondás filozófiáját cáfolta. Kora szervezkedési lázában annak veszélyeire: a nyájszellemre és a formális tö­meglelkület elkerülésére figyelmeztetett. Kiállt a tudatos és célszerű, a közhasznú cél érdekében történt szervezkedés mellett. Az igazság keresését a fejlődés feltételeként ajánlotta. Az erkölcsi bátorságot a fejlődésért történő önfeláldozásként könyvelte el. A millennium múltat idéző éveiben elhangzott beszédei azt igazolták, hogy nem a múlt­ban, hanem a jelenben — a jövőnek — kívánt élni. Bár méltányolta a múlt áldozatos tevé­kenységét, de nem hunyt szemet annak lelki hiányosságai felett. Védelmezte a templo­mot. Azt a fölöslegessé nyilvánított kultúrával szemben óvta, mint olyan igényt kielégítő épületet, amelyet semmi néven nevezett társadalmi szerv nem képes pótolni.

Ferencz József unitarizmusa így foglalható össze: a felvilágosodásból táplálkozó életgyakorlata az ész megvilágító, megértő és átalakító erejére épült. Az ész mindenha­tóságát tekintette a hit kiinduló alapjának. A hitet alárendelte a meggyőződésnek és az ember méltóság birtoklását a józan ész függvényének tekintette. Fő témája az ember és a társadalom kölcsönhatása volt. Liberális álláspontjának megfelelően, az életben je­lentkező problémák foglalkoztatták. Nem olvadt bele a világkereszténység tág közössé­gébe s unitarizmusával egy új, sok szempontból meg egyéni kereszténység útját járta. Az unitárius egyház szellemi életének fellendítéséért folytatott tevékenységének egyik legértékesebb gyümölcse a Keresztény Magvető című folyóirat volt.

A már 1860-ban, Nagy Lajos kolozsvári tanár kezdeményezésére tervbe vett „irodal­mi kör”, egy egyházi folyóirat megindításával kapcsolódott egybe. Az 1861-ben — a ma is megjelenő — folyóirat a Keresztény Magvető címet viselte. Célja volt az „unitárius életrevalóság bizonyítása és hitbeli fölfogásunk továbbépítése.” A célt a szerkesztők a folyóirat előszavában így fogalmazták meg: „szükséges, hogy amit eddig élő szóban és példaadás által tettünk, azt írásban is terjesszük”. De ezzel kívánták segíteni a gyakorló lelkészek munkáját is. A folyóirat 5. száma után nagyobb terjedelmet kaptak az iskolák­kal foglalkozó értekezések, az életrajzok, a kül- és belföldi egyházak életét érintő tudósí­tások. Ferencz József püspök az Unitárius Közlönyben leszögezte(7),  hogy alig lehet fölbecsülni azt a munkát, melyet a Keresztény Magvető végzett a rólunk, hitelveinkről, szokásunkról és erkölcsi nézetünkről terjesztett balítéletek feloldásában. Hogy ma már annyian ismernek bennünket, az a Keresztény Magvető érdeme”. Egyházirodalmi munkássága ennek megfelelően alakult.

A Ferencz József korabeli egyházi beszédek bemutatásával Borbély István foglalko­zott.(8) Elmondta, hogy az unitárius egyházi beszédnek (prédikációnak) legrégibb formá­ja az „Értekező” (apologetikus) beszéd volt, amely valamely alapigazságot fejtegetett.

Ferencz József egyházi beszédeiben Channing ,,értekező” beszédeit vette alapul, de tar­talmában a helyi problémákhoz alkalmazkodott. Lelkészségének ideje alatt az unitárius hittan, a templomlátogató egyszerű emberek körében jóformán ismeretlen volt. Ha mégis volt valamilyen teológiai ismeretük, az a több mint 100 évvel azelőtt Szentábrahámi Lombard Mihály tollából eredő (1787) teológia volt. Ferencz József a dávidferenc-i ,,morális” teológiának volt elkötelezett híve. Ennek megfelelően, egyházi beszédeiben az isteni dolgoknak erkölcsi vonatkozását hangsúlyozta. A krisztusi meg­váltás dogmája helyett az egyéni felelősséget emelte ki.

Gál Kelemen, Ferencz József egyházszertartási dolgozataival foglalkozva (1878) 12 keresztelési, 12 úrvacsorai és 10 esketési beszédét tette vizsgálódás tárgyává. Megítélé­se szerint a dolgozatok célja az unitárius hitelveknek tisztázása és a lelkészeknek való segítségnyújtás volt. Ezekből a magas szintű, világos stílusú és tiszta logikájú beszédek­ből teljesen hiányoznak a teológiai kifejezések. Céljuk a vallásosság ébrentartása és élénkítése volt. A nem unitárius Derzsi Gyula(9) Ferencz József beszédeinek meleg, ötlet­szerűségben megnyilatkozó erejét, őszinte hangvételét és emelkedett gondolatait di­csérte. A szintén nem unitárius Farkas József(10) arról írt, hogy Ferencz József beszédei a „szerző tiszta, józan észjárásáról és ékes stílusáról tanúskodnak. Ezek olyan lelkipász­tortól erednek, aki komoly lelkiismeretességgel igyekszik hivatásának megfelelni”. Ferencz József saját bevallása szerint azt kívánta tudatosítani, hogy ,,Isten képének raj­tunk egyik legszebb vonása a tudás és soha nem tud kibékülni azzal a gondolattal, hogy Isten azért űzte ki a paradicsomból az első emberpárt, mert többet akartak megtudni, mint amennyit már tudtak”. Beszédeiből a türelem és a megbocsátó életkedv csendült ki s bennük hármas felosztásban szólt a hit és lelkiismeret-szabadság múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Ferencz Józseftől 4 jelentős, önállóan megjelent munka ismert. Az első az 1864-ben irt és a konfirmációra való fölkészülést segítő ,,Unitárius káté”, mely ma is, többszöri átdolgozott kiadásban az unitárius hit tételeit tolmácsolja. — Második a Kolozsvárt 1875-ben megjelent „Unitárius kis tükör”, amely az unitárius egyház történelmét, hitel­veit, egyházalkotmányát és szertartását ismertette. — Harmadik a középiskolák számá­ra írt ,,Hittan”-könyv (1902). — Negyedik az ,,Emlékeimből” címet viselő, múltbeli élmé­nyeit ismertető munka, melyet az Unitárius Kis Könyvtár 4. számaként, 1925-ben adtak ki Kolozsvárt.

Nagyobb szabású munkájaként jelent meg Ferencz Józsefnek az ,,Egyházszertartás­tan” (Liturgika) című munka, mely 4 fejezetben mutatta be az egyház szertartásait. Ide sorolható még a „Papi gond” (Cura pastoralis) és ,,A keresztény vallástanítás módszere a népiskolákban” című munka is. Az előbbi a lelkésznek a gyülekezetével szembeni kö­telességeit, az utóbbi az 1. és 2. osztályban történő vallástanítás tárgyát és a hozzá kap­csolódó tudnivalókat ismertette.

A statisztika szerint a különböző helyeken megjelent egyházi és halotti beszédei, imái, életrajzai, tanulmányai, felolvasásai, szak- és vegyes munkáinak száma elérte a 250-et.

Ami Ferencz József magánéletét illeti: 1860-ban kötött házasságot Gyergyai Anná­val. Házasságukból 6 gyermek született. 1910-ben arany, és 1920-ban gyémántlakodal­mukat ünnepelték meg.

Ferencz József nem volt erős fizikai felépítettsegű ember. Állandó gyomorbetegség­gel küzdött. 1892-től egyre fogyott ereje. Egészsége helyreállítását gyógyvizek fogyasz­tásával kívánta elérni. 1925 végén lábtörést is szenvedett.

Munkásságát egyháza — még életében — kellően értékelte. Megünnepelte lelkészi és tanári működésének 40 eves jubileumát (1895), püspöki működésének 25 eves fennállá­sát (1901), lelkészi működésének 50. évfordulóját (1905), 30 eves püspökségének évfor­dulóját (1906), születésének 80. papi működésének 60., püspökségének 40. és 50. és életének 90. évfordulóját.

1878-ban „királyi tanácsos” címet kapott, 1896-ban a 2. osztályú Vaskorona renddel, 1915-ben a „Ferencz József Rend” Nagykeresztjével, majd a román állam ,,Román Korona Nagytiszti Rendjével” tüntette ki.

Ferencz József püspök 1928. február 19-én fejezte be életét. Február 21-én végbe­ment temetésén jelen volt az egész erdélyi társadalom. Nemcsak minden egyház képvi­seltette magát, de jelen volt a katonaságtól kezdve minden politikai, állami és társadal­mi intézmény. A délelőtti templomi búcsúbeszédek után a tulajdonképpeni temetésre du. 3 órakor került sor Boros György főjegyző és Varga Béla teológiai tanár közreműkö­désével. A temetést követő vasárnap minden unitárius egyházközségben gyász-isten­tiszteletet tartottak.

Ferencz József a kor színvonalán álló, hatalmas egyházi szónok volt. Egyesítette magában az egyházkormányzáshoz szükséges tulajdonságokat. Tiszta, világos gondol­kodású, az idővel lépést tartó, kiváló adminisztrátor és szervező egyházfő volt. Észre­vette és helyesen értékelte a kor előremutató eseményeit. Jó viszont építette ki a többi egyházzal és a külföldi unitáriusokkal. Rokonszenves alakja, arcának megnyerő voná­sai, érces, erős hangja, olyan emberré avatta, aki méltóan képviselte úgy egyházát, mint népét.

 

 

Jegyzetek:

 

1        Prot. Egyházi és Iskolai Lap 1870 évi 43. száma 1337—1341. old.

2        Erdélyi Protestáns Közlöny 1871. 100. old.

3        Sárospataki Lapok, 1886. 8. sz.

4        Keresztény Magvető 1876. 195. old.
5        uo. 1879. 348. old.

6        Unitárius Egyház 1905. nov. 15.

7        Újévi gondolatok. 1888. 1. szám. 34-36. old.
8        Unitárius Közlöny 1921. száni. 46. old.

9        Erdélyi Protestáns Közlöny 1878.
10      Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1878.

 

 

 

(Megjelent a MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNETI VÁZLATOK REGNUM  2003/1-2 számában)