Molnár B. Lehel

Brassai Sámuelre emlékezve

Az idén de valójában három év múlva is megünnepelhetjük Brassai Sámuel születésének 210. évfordulóját, ugyanis világra jöttének pontos ideje mindmáig tisztázatlan. 1797-től 1800-ig több változat is található a lexikonokban ezt illetően. Az ellenben biztos, hogy 110 évvel ezelőtt távozott a nagy tudód az örök vadászmezőkre. Jókai a következőket írta róla: „Látod, tisztelt publikum, ezt a szép hószínű szakállat és hószín hajfürtöket? No, hát tudd meg, hogy ennek minden szála külön tudományban őszült meg.”[1] Nos, Brassai mindent tudott, amit tudni lehetett, csak éppen születésnapjára nem emlékezett pontosan. Elképzelhető, hogy ezzel különösebben nem is törődött, és elég volt számára, hogy ő a százzal haladt ahogy síremlékének hátsó falán olvashatjuk, vagyis a 19. századdal.

Iskoláztatását szintén alig lehet nyomon követni abból a néhány szórványos adatból, ami ránk maradt. Mindenki tisztában volt azzal, hogy sokat tudott, de hogy miként szerezte tudását, arról csak halála évében nyilatkozott. „Nem arra vagyok büszke, kedves öcsém - mondta egy újságírónak -, hogy sokat tudok, hanem, hogy amit tudok, magam erejéből szereztem meg.”[2]

Apja, Brassai Welmer Sámuel, torockói majd torockószentgyörgyi iskolamester, később unitárius pap. Egyetlen szenvedélye az olvasás volt, aki fiát sajátos módszereivel vezette be a tudás világába. Édesanyja, Koncz Krisztina, igen művelt asszony volt. Följegyezték róla, hogy még a tűzhely mellett is olvasott, mégsem égett oda a rántása. Hogy mások ne értsék, latinul szólt az urához. Az ifjú Samut 12 éves koráig maga az apja tanította, aztán 1813. őszén beiratkozott a kolozsvári Unitárius Kollégiumba be, és ettől kezdve sorsa összefonódott az iskola történetével.

Akkor a kollégiumot Molnos Dávid nagy tudású bölcsész, szigoráról is híres rektor vezette. Brassai huszonegy éves korában megszerezte az abszolutóriumot, ráadásul rendkívüli módon, mert történelmi kronológiából nem volt hajlandó felelni. Így bizonyítványa hiányos maradt, de ez nem befolyásolta további pályáját. Az 1820-as évek végére főúri körökben Brassai kezdett ismertté válni nemcsak nevelőként, hanem tehetséges fiatal tudósként is. Ennek köszönhette, hogy őt kérték fel a kolozsvári kaszinó tagjai a tervbe vett néplap, a Vasárnapi Újság szerkesztésére. A 1834. április 6-án megindul kiadványt 1848-as megszűnéséig Brassai szerkesztette.

Természetesen az Unitárius Egyház is felfigyelt a köztiszteletnek örvendő, nagy tudású Brassaira. 1836-ban meghalt Körmöczi János püspök, és ugyan abban az évben a kolera, vagy ahogy akkor mondták, a „fekete angyal” elvitte a fentebb említett Molnos Dávid főjegyzőt, kollégiumi rektort, a földrajz és történelem tanárát. Az ő pótlásuk igen nehéz feladatnak bizonyult. 1837. február 8-i Főtanácson Brassait a kolozsvári Unitárius Kollégium tanárává választották és Körmöczi helyébe Székely Sándor ült a püspöki székbe. A város és különösen a diákság egyöntetű örömmel fogadta Brassai megválasztását, aki be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Tanári beiktatása március 2-án volt, és latin helyett magyarul olvasta fel Az idő és a nemzeti karakterek befolyása a históriára című székfoglaló, a történetírás történetét az ókortól kezdve saját koráig elemző értekezését.

A beiktatással Brassai életének legtevékenyebb és legtermékenyebb évtizede kezdődött el, amikor többször is az ő igazgatása alá kerül a kollégium, s mint ilyen, új szellemet hozott az intézet falai közé, végül megreformálta az egész unitárius tanügyet.

Elvetette az addigi merev, tekintélyen alapuló, szónokias oktatást. Tanítványait barátként kezelte és óráin inkább beszélgetett, majd kérdezve vezette rá őket a tudásra. Annak ellenére, hogy eleinte latin volt a tanítás nyelve, földrajz- és történelemórákon magyarul is megszólalt. Támogatta a magyar nyelvű önképzőköri munkát, amelynek eredményeként 1839-ben megindult a Remény zsebkönyvek sorozat. Ha nem talált jó tankönyvet, maga írt egyet. Kék könyvtár címmel 1837-ben indított meg egy füzetsorozatot. Ennek minden darabja több kiadást ért meg (A számító Socrates; A kisdedek számvetése; Okszerű vezér a német nyelv tanításában; Fiatal kereskedők arany ábéczéje stb.). Tanszékét saját költségén látta el vegytani szerekkel és fizikai eszközökkel.

Az Unitárius Egyházban már rég napirenden szerepelt a tanterv módosítása és a magyar tannyelv bevezetése. Az 1833-as ürmösi zsinat és az 1837-es Főtanács egy bizottságot nevezett ki javaslattételre. Az 1840-es bölöni zsinaton azonban meghagyták, hogy a diákok mind az iskolaépületben, mind pedig az udvaron csak deákul beszéljenek, s minden tudományt latinul tanítsanak, valamint ilyen nyelvű kézikönyveket használjanak. 1841-re nyilvánvalóvá lett, hogy ez a helyzet tarthatatlan, mert a tanulók latin tudása egyre hiányosabb volt, és ezen a nyelven tartott előadásoknak nem volt meg a várt eredményük.

Végül 1841. májusában Iszlai László főgondnok egy új tanterv kidolgozásával bízta meg Brassait. Ő teljes lendülettel végezte el feladatát, és az 1841. augusztus 27-i korondi zsinat elé terjesztette bevezető indoklással ellátott „tanítási rendszerét”.

Brassai szerint az iskola három tagozatot kell, hogy magában foglaljon. Az első három osztály a „hungarica” elnevezést viselné, ez az eleminek felel meg, itt csak magyarul folyna az oktatás. A második tagozat lenne a „philologica”, amely öt osztályból állna. Itt a latin volna a főtárgy, de a magyar nyelvre alapozva tanítanák. A bölcseleti tanfolyamot Brassai csak három évesre tervezte, és a latint, mint tantárgyat, teljesen mellőzte volna. Itt a négy fő diszciplína a matematika-fizika, a hazai és világtörténelem, a filozófia, valamint a statisztika. Az unitárius oktatásügy történetében a magyar nyelven való tanítás érvényre juttató új tanterv 1842. őszétől került alkalmazásra.

Brassainak híres az a kijelentése, amelyet a tudomány és az oktatás kapcsán így fogalmazott meg: „nekem csak egy tudományom van: a módszertan elméletben és gyakorlatban.”[3] Tanár-diák viszonyról vallott nézetei eredetiek és modernek voltak. Eszerint az oktató a feladó, a sugalló, aki ösztönző szerepet kell, hogy betöltsön. A tanuló a végrehajtó, az alkotó. A tanár jellemzője az ügyesség, a diáké a figyelem és készség kell, hogy legyen. Módszertani jelszava: „Keveset, jól és lassan.” Félig elsajátított ismeretekbe újat oltani vagy mindent csak megkóstoltatni igen káros, vallotta. Mindent nem lehet megtanítani éppen ezért az elmét kell kiművelni, azaz olyan tárgyakat kell tanítani, amelyek a gondolkodást fejlesztik. Erre a nyelvek és a matematika tanítását tartja a legalkalmasabbnak. A nyelvtanítást új alapokra helyezi. Az akkor divatos szótanulásos-magolós módszer helyébe a mondat tanítását állítja, mert ez a nyelv alapja.

Brassai 1862-ig tanított az Unitárius Kollégiumban, és a Főtanács még abban az évben az iskola felügyelő gondnokává választotta. Rendszeresen részt vett az igazgatósági gyűléseken, és minden iskolai valamint nevelésügyi kérdésben tanácsot adott. Közvizsgálatokon elnökölt és tanévnyitókon előadásokat tartott.

Az 1876-os esztendő Brassainak az egyházzal való viszonyában némi elhidegülést hozott. Kriza halála után a püspökválasztás kapcsán két párt alakult ki. Az egyik párt Pap Mózes kollégiumi tanárt és főjegyzőt támogatta, közéjük tartozott Brassai is, a másik Ferencz József kolozsvári papot. Brassai a főgondnoksági tisztségre való megválasztására is számított. A választás eredményeképpen Ferenc József lett a püspök, és a főgondnokválasztáson Brassai alul maradt Berde Áronnal szemben. Ez annyira rosszul esett neki, hogy felügyelőgondnoki tisztségéről még azon év szeptemberében lemondott. A Főtanács nem fogadta el Brassai lemondását, és végül az örökös felügyelő gondnoki címmel tüntette ki. Később Brassai, főleg Boros György kérésére, újra bekapcsolódott az egyház és iskola életébe. 1885-ben elfogadta a Dávid Ferenc Egylet elnöki tisztségét, és ennek keretében összesen két beszédet mondott, és kilenc felolvasást tartott. Ezeken az összejöveteleken többször foglalkozott vallási kérdésekkel. Figyelemre méltó A jövő vallása című felolvasása, amelyben kijelenti, hogy: „az a vallás tarthat leginkább számot a mívelt világ kedvezésére, amely az általános kereszténységben gyökerezve ez idő szerint legtisztítottabb, de az előbb felsorolt (kijelentés supra naturalizmus, egy isten eszméje) és más rokon kellékeket nemcsak ki nem küszöbölte, hanem keblében melengeti és ápolja: az unitarizmus, vagy mondjuk nevén: az unitáriusok vallása.”[4]

Talán egy ember életében elegendő dolog is lenne egy olyan nagy horderejű tanügyi reform végrehajtása és az oktatásban kifejtett tevékenysége, mint amit Brassai véghez vitt, de emellett a kor szinte minden tudományágában maradandót alkotott. A tanári és nevelői pálya mellett sokoldalú egyénisége, mint lapszerkesztő, műkritikus, zenész, matematikus filozófus, nyelvész botanikus, csillagász mutatkozott meg. Írt bankismeretről, a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen a matematika mellett szanszkrit nyelvet tanított, a Magyar Tudományos Akadémia eredetileg a harmadik, matematika osztályba választotta be, de később áttette az első, bölcsészeti osztályba. Ő volt a maga korában a világ legöregebb rektora, hisz 80 évesen öltötte nyakába a rektori láncot. Tizenkilenc tankönyvet szerzett: aritmetikát, botanikát, francia és latin nyelvtant, s ez utóbbit német nyelvre is lefordították.[5] Brassai munkásságáról már könyvtárnyi irodalom született, éppen ezért a következőkben mindössze néhány érdekesebb jelenetet villantunk fel a polihisztor sokoldalú tevékenységéből.

Az 1848-as szabadságharc híre pár nap késéssel jutott el Kolozsvárra, de Brassai megérezte azoknak a napoknak a jelentőségét, és a Kollégiumban az óráin a párizsi eseményekről beszélt, majd előadásról távozva csak ennyit mondott diákjainak,: „Jegyezzék meg uraim, hogy a szabadság zászlóját elsősorban mindenütt a fiatalság ragadta meg, hordozta körül. Remélem, hogy önök miatt sem kell megszégyellnünk magunkat.”[6] Brassai is bevonult honvédnak, majd a bujdosnia kellett. A Bach-korszak alatt kilenc évig Pesten lakott, és ott egy előkelő magánintézet tanára lett. Szabadidejében színikritikákat és nyelvészeti értekezéseket írt, majd Fiatalság Barátja címmel újabb lapot indított.

Pest zenei élete magával ragadta. Szinte minden hangversenyen feltűnt hórihorgas alakjával, egyéni öltözködésével, de főleg komoly zeneértésével és a koncertek után írt éles tollú kritikáival. Kolozsvárról télen is felment Pestre, pedig fáradságos volt akkoriban az utazás: Nagyváradig Biazini társas kocsiján kellet utaznia, vasút ugyanis csak onnan közlekedett Pestig. Bécsben olykor táviratilag rendelt magának koncertjegyet. Sok anekdota kering zenerajongásáról. Az 1870-es években Liszt, Reményi Ede hegedűművész és Bülow zongoraművész együttes hangversenyt adtak Budapesten. Ekkortájt Brassai beteg volt, és az orvosa megtiltotta, hogy felutazzon a koncertre. Hogy orvosa ne vegye észre, köntösét kitömte szalmával, lefektette az ágyra, és betakarta. Inasának azt parancsolta, hogy amikor orvosa jön, mondja neki, hogy az ura alszik. Amikor visszajött Budapestről, nevetve mondta orvosának, hogy a köntösét gyógyította, ő meg zenét hallgatott. Amikor Brassainak mesélgették a róla szóló anekdotákat és megkérdezték, hogy igazak-e, egy olasz mondással felet: „Se non e vero, e ben trovato. Ha nem is igaz, de találó.”[7] Korának jelesebb énekesnőit és énekeseit valamint zongora-virtuózait mind meghallgatta. Szívéhez legközelebb Beethoven zenéje állott.

Köztudott, hogy Brassai maga is többféle hangszeren játszott: harmóniumon, brácsán, csellón, de nevelő korában főleg zongorát tanított. Zongorázni is úgy tanult meg, hogy a billentyűzetet lerajzolta, és azon gyakorolt. Itt meg kell említenem, hogy a levéltárunkban őrizzük Brassai csellóját, amiről Márkus-Barbarossza János hangszerrestaurátor szakértői véleménye megállapította, hogy nagyon ritka és értékes darab. A csellót Christian Neubauer, magyarosított nevén Neubauer Kerestély készítette Budán 1835-ben. Körülbelül 6-7 cselló létezik a nagyvilágban, amit ebben az időben készítettek magyar vidéken. Egyik közülük Brassai csellója, amit érdemes restauráltatni, mivel ezzel a hangszerrel a világ bármely zenepódiumán egyetlen szólista sem vallana szégyent. A restaurálást egy külön projekt keretében szeretnénk megvalósítani.

Kossuthnak csak élete alkonyán, emigrációja idején volt szüksége a virágok, növények, ha úgy tetszik Flóra istenasszony vigasztalására. Vele ellentétben Brassai már fiatalon a botanika szerelmese lett. Szerette a virágokat, kutatta, tudományos vizsgálódás alá vetette őket. Angol nyelvből lefordította Lindley könyvét: A füvészet elveinek vázlata címmel. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy Brassai tíz nyelvet tudott, amelyeket elsősorban könyvekből tanult. Amikor 1871-ben az Unitárius Egyház Brassait Jakab Elekkel együtt Londonba küldte, hogy az ottani unitáriusokat üdvözölje, beszéde után az egyik angol hitrokon megjegyezte, hogy nem is gondolta, mennyire hasonlít a magyar nyelv az angolra. Nos, visszatérve előző gondolatomhoz, Brassai bevezetést nyújtott a növényföldrajzba, megírta a növények organográfiáját, útmutatást írt a növények kezeléséhez stb. Botanikai vizsgálatai olyan nagy nemzetközi sikert arattak, hogy a pozsonyi születésű Stephan Ladislaus Endlicher, a bécsi Természettudományi Múzeum botanikus professzora 1839-ben Brassairól nevezte el az egyik ausztráliai sudár növésű repkényfajt, a Brassai actinofillat, amely erdőket alkotva tenyészik.

Fogalomszámba ment Brassai szelídsége. A béketűrésből csak akkor jött ki, amikor a kolozsvári botanikus kertjét az ifjak nem a tudomány művelésére, hanem ingyen virág szedésére használták. Finom lelke nem engedte, hogy explicite tiltótáblákat tegyen a kertbe, és helyette azt írta ki, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Egy reggel, amint szokásos sétáján volt a füvészkertben, látta, hogy a vele szembejövő fiatalember gomblyukát épp az a ritka virág díszíti, amelynek virágzását napok óta türelmetlenül várta. Megkérdezte a virágtolvajtól, hogy tud maga olvasni? Aztán elolvastatta vele, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Az ifjú hegykén azt válaszolta, hogy nem letéptem, hanem leharaptam a virágot. Brassai nagyon kijött a béketűrésből, mondván: nem tudtam, hogy ebben a kertben szarvasmarhák is járnak.

Sokrétű elfoglaltsága ellenére arra is maradt ideje Brassainak, hogy az 1859-ben megalapított Erdélyi Múzeum Egyesületet élő intézménnyé tegye. Az igazgató és a természettudományi tár őre Brassai Sámuel lett, a régiségtáré Finály Henrik, a könyvtár vezetését Szabó Károlyra bízták. Brassai a múzeumkert kis házába költözött. Ott zavartalanul hódolhatott kedvenc tudományának, a botanikának. A parkot hamarosan füvészkertté alakította át. Az Erdélyi Múzeum Évkönyveit 1859 és 1872 között ő szerkesztette. Brassai indította el tudósi pályáján a Kőszegről Kolozsvárra múzeumi segédőrnek érkezett Herman Ottót, akinek saját 1000 forintos javadalmazásából 300-at átengedett. Itt vált Herman Ottóból kiváló tudós. Az itten összegyűjtött tudásanyaggal felvértezve írta meg Magyarország pókfaunájáról, megírta a magyar halászat könyvét, megszervezte a madártani intézetet, utat tört az ősfoglalkozások néprajzi és az ősemberi maradványok régészeti megismerése terén. Ha nincs Brassai, nincs Herman Ottó sem.

Brassai évtizedes tanári pályával a háta mögött, 1872 őszén tagja lett az újonnan alapított kolozsvári egyetem tanári karának. A fiatal egyetemnek fiatalok voltak a tanárai is. Egy külföldi professzor csipkelődve kérdezte: „Milyen egyetem az, ahol a tanárok nem is doktorok?” Ez alól Brassai sem volt kivétel, noha az oktatók között a legöregebb volt. Neki sem volt doktorátusa, és csak kinevezése után avatták tiszteletbeli (honoris causa) doktorrá. Sok tudománya közül végül a természettudományi karon lett az „elemi mathesis” professzora. Az egyetem prorektora és rektora, a matematikai és természettudományi kar dékánja is volt. 1883-ban nyugdíjazták, de a tanítást még azután is folytatta: a szanszkrit nyelvet adta elő. Érdekes, hogy az évszámok fordított tükre milyen is Brassai életében. 37 évesen akadémikus, és 73 éves korában egyetemi tanár. Mások ilyen korban már három éve nyugdíjasok. Az örök agglegény Brassai első szószólója volt annak, hogy a nők számára is meg kell nyitni az egyetemek kapuit.

Brassai napra kész volt a legfrissebb tudományos fölfedezésekkel. Voltaire egyik mondására hivatkozva azonban hasznosabbnak vélte egy hibát megtalálni, mint új igazságokat fölfedezni. Ezért írt annyi epés, polemikus cikket kortársai ellen. Mint zenész és zenekritikus egyetlen tekintélyt ismert el, Erkel Ferencet. Nagy tisztelője volt Liszt Ferencnek is, de vele vitába szállt, amikor az a cigányzenével azonosította a magyar népi muzsikát. „A <lángeszű Liszt> – írja Brassai – az ezópusi róka mintájára <sajtnak nézte a holdat>, cigány zenének a magyar zenét.”[8] Brassai szerint a kettő különböző forrásokból ered.

Meltz Hugóval együtt 1877-ben indította meg az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapokat. Ez volt a világon a legelső ilyen jellegű folyóirat. Céljuk az volt, hogy megismertessék külföldön a magyar, itthon pedig a külföldi irodalmat. Eljutott minden földrészre, közleményei tizenöt nyelven jelentek meg, nem számítva a nyelvjárásokat. Közösen kidolgozták a cigány nyelvnek a betűk magyar hangértékén alapuló latin betűs írásrendszerét. Petőfiana címmel rovatot vezettek, hogy más nyelveken is olvashassák Petőfi Sándor műveit. Mivel a kiadás költségeit nem tudták fedezni, ezért az utolsó száma 1888 januárjában jelent meg.

Brassai már életében jelképpé vált. Ő volt az utolsó polihisztor, a „Praeceptor Hungariae” azaz Magyarország tanítója.

1897. április 16-án kelt végrendeletét így kezdte: „Egyházam és nevelésügye iránt érzett érdeklődéstől vezéreltetve egész vagyonom általános örökösévé a magyar unitárius vallásközönséget teszem.”[9] Továbbá meghagyta, hogy vagyona mintegy felét, 12 000 forintot, a tordai Unitárius Algimnázium alapjához tegyék, a másik része pedig a kolozsvári Unitárius Főgimnáziumé legyen, és azt mindaddig tőkésítsék, ameddig az új Kollégium felépítésére sor kerül. Így épült be Brassainak nemcsak szellemi hagyatéka a szűkebb unitárius és a tágabb magyar közösség erkölcsi, társadalmi és tudományos életébe, hanem anyagi támogatása is a Berde Mózesé mellett az új impozáns Unitárius Kollégium falaiba, mely tanintézmény az idén büszkén ünnepelte fennállásának 450. évfordulóját.