Rázmány Csaba: A kijelenés lényege Varga Béla és az unitarizmus szemszögéből

(Unitárius Élet 1998 január-február)

Az alábbiakban azt szeretném bemutatni, hogy az unitáriusok beszélhetnek-e kijelentésről, s ha igen, mikor és milyen értelemben.

A szellemi élet egészét a tudás, az erkölcs és a hit alkotják. A tudás magába foglalja azokat az eszközöket, melyek segítségével közelebb jutunk a dolgok lényegéhez.

Az erkölcs számunkra nem más, mint az erkölcsi értékek megvalósítása, amikoris az ember szemtől-szembe kerül önmagával, vagy helyesebben az erkölcsi törvénnyel. „Az erkölcsiség az emberi szellem önkormányzatának bizonysága.”

Az ember szellemi világának a harmadik területe a vallásos hit, mely éppen olyan természetes megnyilatkozása a léleknek, mint a tudás, vagy az erkölcs.

A tudás világában az anyagi és szellemi tényekkel, az erkölcs világában magával az erkölccsel és az erkölcsi törvényekkel, a hit világában Istennel kerül szembe az ember.

„Isten azok számára létezik tudatosan, akik hisznek benne, ugyanúgy erkölcsileg is azok számára létezik, kikben megvan az erkölcsi képesség, hogy az erkölcsi törvények szerint éljenek, a tudás azonban csak azok számára lehetséges, akik meg tudják látni a dolgok logikai összefüggését és teoretikus alkatát.”

Az emberi lélek szabadsága, feszélyezetlen megnyilatkozása egyes területeken korlátozott, fokozottan a tudás területén, szabadabb az erkölcs területén, a legszabadabb a hit területén. Istenbe való hitre sem a tudás sem az erkölcs nem kötelez. A szellem, a lélek legspontánabb megnyilatkozása nem más, mint az Istenbe vetett hit, mint azt Pál oly kifejezően írta az Effézusbelieknek: „Isten ajándéka ez”. ( 2,8).

Kimondhatjuk azonban azt is, hogy a tudás az erkölcs és a hit néhány vonatkozásban egymásra utalnak. A tudásnak vannak olyan szakaszai, melyek feltételezik a hitet és az erkölcsöt. Mivel nem minden ismert előttünk, a tudást a hit egészíti ki. Tudás nincs hit nélkül és hit sincs tudás nélkül. „A tudás ellenőrzi a hitet, a hit kiegészíti a tudást.” A tudás valóságtényekre, az erkölcs értékítéletekre támaszkodik, a hitben e kettő egybeforrik, úgy, hogy a vallásban a legfőbb valóság egyúttal a legfőbb érték is. Értékítéleteket alkotni még nem vallás, ez csak akkor válik azzá, ha minden értékítélet mögött az ember felfedezi az Istent, mint az értékek forrását. Csak ekkor beszélhetünk vallásos hitről a szó igazi értelmében.

Ami a tudás világában a tapasztalás, az a hit világában a kijelentés.

A kijelentés életünket Istenhez fűző szál és annak megértése.

Martineau szerint: a kijelentés Isten egyetemleges felhívása emberi mivoltunkhoz. Varga Béla ezt így egészíti ki: „emberi mivoltunk felhívása Istenhez.”

Minthogy a vallás Isten megismerése, tisztelése és hívése, természetes, hogy vallást kijelentés nélkül el nem képzelhetünk.

Hogy mit jelent számunkra, unitáriusok számára, akik elfogadják annak szokásos dogmatikus jelentését. A zsoltáríró kérdése: „Hol van a te Istened?” – egyenlő az önmagunkról valló számadással, ugyanakkor felvet egy másik kérdést is: „ki vagy te?”

A kijelentés annak bizonysága, hogy Isten közel van hozzánk, vagyis, hogy eljutottunk odáig, hogy megismerjük őt. A kijelentésben Isten megtalálja az embert és az ember az Istent, mely találkozás csakis a szellemrokonság révén jöhet létre. „Kijelentés mindenhol lehetséges, ahol van szellem.” (T. Troelsch) A kijelentés az egész életet jelenti és mint ilyen, semmilyen körülmények között nem korlátozható egyes esetekre. A kijelentés területén nincs más tekintély, mit a szellem szabadsága. Beszélhetünk-e kijelentéssel kapcsolatban objektívről vagy szubjektívről? – Nem, mert ebben az esetben nincs sem objektív sem szubjektív, mint ahogyan nem létezik sem belső, sem külső. A kijelentés nem támaszkodik sem külső sem természetfeletti bizonyítékokra, amit benne megkülönböztethetünk az isteni és az emberi. Ez a kijelentés dialektikai útja!

A kijelentés lelki hatása abban áll, hogy Istennel való szembekerülésünk a saját magunkkal való szembekerülésünket eredményezi, miközben meglátjuk magunkat a tökéletes isteni szellem tükrében, és ez emberi gyengeségünk tudatára ébreszt. A kijelentésnek az első lépése tehát nem más, mint az isteninek az emberitől való megkülönböztetése. A kijelentés tehát egy értékelési processzus, melyben az ember egyfelől a saját, másfelől pedig az isteni szellem mértékének tudatára jut. Ez az első lépés! A második lépés: emberi életünk istenihez való kapcsolása, melyben nekem a teremtménynek megadatik az a lehetőség, hogy Isten fiává legyek, de soha nem téveszthetem szem elől a legmagasabb értékmérőt. Ez nem más, mint Istenbe való belekapcsolódás, ugyanakkor hatalmas lépés az önmegvalósulás felé. Mindennek alapfeltétele az Istenbe vetett hit, mert a hit és a kijelentés egymástól elválaszthatatlanok. „Nincs kijelentés hit nélkül és nincs hit kijelentés nélkül.” (Troeltsch)

A kijelentés mindig személyes jellegű, létrejöhet miden egyes lélekben, ahol a lélek dinamikus ereje megtalálja az Istennel való kapcsolatot.

A kijelentés isteni behatásra keletkezett élmény. Elmondhatjuk azonban, hogy nem minden vallásos tapasztalat kijelentés, mert némely vallásos élmény elvész a misztikus homályban. Csak olyan élmény lehet kijelentés, melyben az isteni sugár nem homályosul el, ugyanakkor minden emberi szubjektivitáson áttörő igazsággá minősül. Ilyenformán a kijelentés az egyetemes megvalósulása az egyesben, így nem lehet misztikus vízi, mert elsősorban vallásos, ugyanakkor erkölcsi igazságokat foglal magába. Ez a tartalom az, mely kiemeli a kijelentést az egyéni tapasztalás szűkös határai közül és egyetemes jelleget kölcsönöz neki. Kijelentés tehát az, ami feleletet ad arra a két kérdésre, hogy mit kell hinnünk és mit kell cselekednünk.

Van olyan felfogás is, miszerint a kijelentés nemcsak valláserkölcsi igazságokra épül, hanem épülhet a külső világ, vagy a természet látható tényeire is. E felfogás vallója Channing, aki kijelenti: „A természet és a kijelentés egymással nem ellentétesek.” Ezzel szemben a történelem és a tapasztalat arra tanít, hogy amikor kijelentésről beszélünk, akkor Isten erejének hatását kell megérezzük személyes életünkben. Pascal mondja: „az emberi dolgokat ismernünk kell, hogy szerethessük, az isteni dolgokat pedig szeretnünk kell, hogy megismerhessük”. Ilyenformán kimondhatjuk, hogy a szeretet a szülőanyja minden kijelentésnek.

Végül nem marad más hátra, mint megvizsgálni, hogy mit jelent a Bibliában levő, főleg Jézus személyén át történő kijelentés a mai ember számára? Nemcsak személyes vallásos tapasztalatok útján juthatunk kijelentéshez, hanem mások is közölhetnek ilyet velünk. A mások által közölt kijelentés csak abban az esetben válik igazán kijelentéssé, ha egyfelől mozgásba tudják hozni bennünk azokat az erőket, melyek Istennel való kapcsolatainkra irányulnak, másfelől, ha olyan valláserkölcsi igazságokat közölnek, melyek új tartalommal töltik meg a lelket.

Az előbb elmondottak határozzák meg Jézusnak az evangéliumokban kijelentett tanítását. Mégpedig: azt, hogy az evangéliumok útján az emberiség olyan igazságok részesévé lett, melyek megmutatják az embernek Istenhez való tökéletes viszonyát, tovább azt, hogy Jézus személyesen élte át mindannak igazságtartalmát, amit tanítványaival közölt. Egyszóval felismerte Isten tisztán szellemi természetét és az emberi léleknek az istenivel való rokonságát. Közelebb hozta Istent az emberekhez és az embereket az Istenhez. „Az Isten lélek és akik őt imádják szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.”

Ilyen magasrendű kinyilatkoztatás sem azelőtt, sem azután nem hangzott el a vallás világában Isten lényegét illetően.

Tökéletesebb képet alkotni Istenről, mint amilyet Jézus alkotott, mindmáig senkinek sem sikerült. A keresztény vallás nagy szellemei csakis általa próbáltak eljutni istenközelbe. Az evangélium tehát, utólérhetetlen mintaképe minden lehetséges kijelentésnek. Sajnos a Jézus által előnkbe állított mércét mindmáig nem sikerült elérnünk, így a szeretet evangéliuma megvalósításra váró feladat mindannyiunknak.

Bultmann élesen elválasztja a jézusi tanításokat az ő személyes életétől, mondván, hogy az evangélium nem azért értékes, mert Jézus tanította, hanem önmagában értékes a benne levő igazságok tartalmánál fogva. Mi sem azért tartjuk értékesnek az evangéliumot, mert Jézustól származik, hanem a benne foglalt igazságokért. Jézus személyes élete ettől eltekintve épp olyan értékes, mint az evangéliumokban levő tartalom. Jézus élete magában is kijelentés! – az elmélet és a gyakorlat csodálatos egybefonódása.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy a kijelentést ma sem nélkülözhetjük. Szükségünk van rá, hogy felismerjük egyéni és társadalmi életünk irányító elveit, hogy megtaláljuk az Istenhez vezető helyes utat.

Egyetlen társadalomnak, egyetlen közösségnek sem volt nagyobb szüksége a kijelentésre, mint a miénknek. A nagy kijelentések ideje nem zárult le, mert ma is az egész világ sóvárogva várja Isten fiának megjelenését. Ezért kell felkészülnünk újabb kijelentések befogadására, hogy bennünk, emberekben valósulhassanak meg Isten örökkévaló és fennkölt céljai.