UNITÁRIUS ÉS UNIT-ÁRIUS (ÁRIÁNUS?)

Jelen írásom nem kimerítő tanulmánynak szántam a témában, csak meg szeretném osztani gondolataim, töprengéseim unitárius vallásunk és egyházunk elnevezésével kapcsolatban.

Egyházunk és hitfelfogásunk kialakulásának kezdetén nem volt egységesen kialakult megnevezésünk, nevünk. Az 1600-as lécfalvi országgyűlés végzésében találkozunk először hivatalosan unitárius elnevezésünkkel. A névmagyarázatot úgy magyarázták, hogy az a latin „egy” /unus-una-unum/ vagy az „unitas” egységet jelentő szavakból képezték ki.

Elgondolkoztat az, hogy a legelső országgyűlési végzésben, hol a felekezetek név szerint fel vannak sorolva, „ragosítva”, unitárius elnevezésünket nem találjuk. Az 1595-ös végzés szövege ez: „A recepta religiok tudniillik catholica sine romana, lutherana, calvinistica et ARIANA libere mindenütt megtartassék.” A lécfalvi unitárius elnevezés ellenére, tovább is ARIANUSOKNAK neveztek. Bethlen Gábor fejedelem „a vallásszabadság leghívebb őrizője” így vallott: „Ha tehetném, először az ARIANUSOKAT írtanám ki országomból”.

A Magyarországon terjedő unitárizmusról a nemrég megkerült német nyelvű TÜRHENKRIEGE 1574-1577 Acta-ban az unitarizmus terjedéséről így fogalmaz: „Disputation…zwischen Christen und Arrianern”, azaz „A keresztények és áriánusok közti vitáról”; különösen a nagyharsányi hitvita utáni eseményekkel kapcsolatban van az említés téve az Acta-ban.(Unitárius Élet 2003. november-decemberi szám 20-21.o.)

Napjainkban is hallottam áriánusoknak nevezni az unitáriusokat.

Az antitrinitárius elnevezés nem talál ránk, mert mi nem tagadunk, hanem állítunk: Isten egységét.

Ami elgondolkoztatásra késztet nevünk szóhasználatában, az, hogy a latin „egy” szó mellé hogy került az ÁRIUS-ÁRIÁNUS „ragadvány”? A mai felekezeteket nem hitük tartalmi lényege szerint nevezték meg, hanem a „kútfő” szerint: római, lutheri, kálvini. Ha ez így valóságos, akkor az „árius” rag is az eredetre utal, vagyis Áriusra, aki Jézus istenségével ellentétben Isten egységét vallotta. Az elnevezés így, hogy „unit+áriánus” elgondolkoztat azon és töprengésre késztetett, hogy az „egy”=unithoz való „árius” szóösszevonás a megnevezésünkben arra mutat, hogy az 1595-ös országgyűlési határozat, a bethlengábori megnevezés, a német nyelvű Türkenkriege 1574-1577 Acta – és még ki tartja számon hányszor – párosításában, az eretneknek és kiátkozottnak nyilvánított áriánusokhoz és így Áriushoz vezethet vissza (UNIT+ÁRIUS). A kor vallási felfogását figyelembe véve, nem indokolatlanul. Utólag nehéz tisztázni.
Abból az alapigazságból indulok ki, hogy a múltban megtörténteket manipulálták: az események megírását szelektíven írták meg, kihagytak, elferdítettek, kiködösítettek, a hovatartozás nézetéből írták meg, akik írni tudtak és írtak. Ennek egyik nemzetközileg elismert igazolása és bizonysága a nemrég megjelent és több kiadást ért – magyar nyelvre is lefordított – Heribert Illig: Kitalált középkor című könyve (Alprint Kiadó 2002), mely a történelemből elveszett 300 év valódiságát bizonyítja, tudtommal eddig megcáfolatlanul. Ezek után szerintem is ideje lenne szembenézni múltunkkal, akár nemzeti-nemzetiségi, akár egyházi, vagy a minket is érintő témában felvetett áriánizmussal-Áriusal.

Az arianizmus a Jézus utáni kereszténységhez tartotó egyik ágazat. A Márk evangéliuma 12,28-32 olvasatában Jézus röviden megfogalmazta teológiáját: csak egy Isten van, jelmondatunk szerint: Egy az Isten! Ezt az írástudó is hangsúlyosan elismerte. Ugyanott megfogalmazta erkölcstanát a szeretet kettős parancsolatában. Ez a jézusi kereszténység szigorú alapja! Jézus tanításának a zsidóságon kívüli terjedése, az úgynevezett pogányok között azzal járt, hogy bekerültek a különböző vallásokból „bizonyos elemek”, amivel módosult a valóságos Jézus kép és tanítás. A viták sorozata bizonyítja, hogy nem ment simán. A kumráni tekercsekben az „igaz és hamis tanító” azonosítása tárgyunk szempontjából nem bizonyítható. Tény az, hogy Jézus halála után másfél század körülre már ellentétes vélemények alakultak ki Isten és Jézus személyét illetően is. Sabellius (199-222) az akit a hivatalos történetírás a „szentháromság”(?) tagadók egyikének bélyegez (Révai Lexikon), mert azt tanította, hogy Istenben az Atya, Fiú és Szentlélek (?) nem külön isteni személyek, hanem Istennek egymás után való átmenetszerű megnyilvánulásai.

Tény az, hogy a IV. századelőre a kereszténység többségi szerepre jutott, de nem egységes felfogással. Két ellentétes felfogás szellemében ütköztek a vélemények, Isten és Jézus személyét illetően. A nagy nézetkülönbségek a római birodalom belső békéjét is zavarta. Ezért Nagy Constantinus (274-337) 313-ban a milánói rendeletével a keresztény vallás gyakorlatát elismerte és engedélyezte. Alatta egyesült az állam az egyházzal. Halálos ágyán a keresztény vallást is felvette. Több vallási zsinaton elnökölt. Minket most a 325.ben Niceában tartott I. zsinat érdekel. Ekkor volt a nagy vita Jézus istenségéről illetve egységéről. Jézus istenségét Athanasius, az egységét Árius képviselte több neves püspökkel együtt. Árius állítása az, hogy Isten Fia (Jézus) nincs öröktől fogva, nem ugyanazon lényegű az Atyával, nem magától öröktől fogva volt, hanem Isten teremtménye. Így Jézus nem lehet valóságos Isten. Egyik fél sem tudta a másikat meggyőzni, végül a császár döntött és Athanasius elvét mondta ki igaznak, Áriust száműzte. A vitát homousius és homoiusius néven tartja nyilván a történelem. Úgy tartják, hogy Árius és tanításának a kiűzésével az áriánizmus megszűnt és Jézus Isten volta később az apostoli hitvallás központi része lett.

Az elfogultság tévedése, mert az arianizmus tovább élt és virágzott. Maga a császár is később igazságtalannak és megalapozatlannak találta Athanasius (ortodox) tanítását, megbánva döntését Áriust visszahívta, aki Konstantinápolyban halt meg. Tisztázatlan tény az is, hogy a halálos ágyán kereszténnyé lett császár az ortodox, vagy az áriánus kereszténységet vette-e fel. Az a tény, hogy Nagy Constantinus (313-365) császár uralkodása alatt több zsinat-hitvita volt, azt bizonyítja, hogy az arianizmus tovább élt, a császár hol az ortodoxok, hol az áriánusok pártján volt ezeken a vitákon. Jovianus és I.Valentinianus császárok buzgó áriánusok voltak, alattuk terjedt el országosan a keleti birodalomban az arianizmus. Valens császár a Kelet-Nyugati birodalmat egyesítette, uralkodása alatt is élénk volt az arianizmus, mert azt igyekezett elnyomni. A 381-ben tartott konstantinápolyi zsinaton a niceai hitvallást hirdette ki érvényesnek és törvényesnek. II. Theodosius császár (401-450) alatt heves hitviták voltak amelyeken maga is részt vett, Jézus születéséről különböző felfogásokat vallott, mely nem egyezett az ortodox tanokkal.

Az arianizmus további sorsáról tudnunk kell azt, hogy az tovább is virágzott az úgynevezett európai pogány népek között. Mivel az áriánizmus is elvileg több részre ágazott, nem tudjuk, hogy a különböző árianus vallást követő népek mely ágához tartoztak, de arra bizonyíték van, hogy az alább felsorolandó népek áriánusok voltak:

A frankok 496-ig egységesen áriánusok voltak, ekkor Chlodvig királyuk (465-511) egy győzelmi fogadalmát teljesítendően 3000 harcosával együtt Regius püspök által a római kereszténységre kereszteltette meg magát. Ő volt az első germán király aki az áriánizmust elhagyta. Hatalmát egész Galliára kiterjesztette, székhelyét Párisba tette át. 507-ben megtámadta a Loire-től délre lakó áriánus Nyugati gótokat.

A Keleti gótok áriánusok voltak, Pannóniát és Itáliát lakták. Az 552-ős vezuvi csata után egy részük áriánusnak maradt meg.

A vandálok gót szövetségben áriánusok voltak, 533-ban a rómaiak megtámadták és felszámolták. A férfiakat a lovasságba sorolták be, a nőket a római férfiakhoz kényszerítették nőül menni.

A longobárdok germán néptörzshöz tartozó avar szövetségben élő áriánusok voltak, a gepidák ellen harcoltak. 616 körül Agilulf királyuk a római vallásra tért és népét is a pápa fennhatósága alá vonta. Így a rómaiakkal könnyen összekeveredve a két nép a VI-VII. században az olasz nyelvet és nemzetet hozták létre.

A Nyugati gótok Spanyolország területén laktak, áriánusok voltak, hitüket a leghosszabb ideig tartották meg. 711-ben Rodarich királyuk alatt kezdődött a római katolikus vallásra való áttérésük. A Nyugati gótok legnevezetesebb áriánus püspöke Ulfilas vagy Wulfila (311-393) aki, hogy a Bibliát gót nyelvre lefordíthassa az úgynevezett gótikus ABC-t – gótbetüket – alkotta meg. A gótbetüs Bibliája egyes Múzeumokban töredékekben ma is megvan. Üldözés miatt az áriánus gótok egy részével a Kelet római császárhoz menekült. Bibliafordítása a gót és így a germán nyelv legrégibb emléke.

Az áriánizmus a különböző századokban nem maradt egységes, ágazatokra bomlott. Ilyenek voltak a szigorú áriánusok, a mérsékeltek, vagy semiáriánusok, aetianusok, eunomianusok, enomeusok, heterusiaszták, exukontianusok. Általában a „hasonlóság” kérdésében volt különbség közöttük.

Feltételezni vélem, hogy a képtiszteletnek és képrombolásnak 120 éves küzdelmének a kirobbanása-elindítása hatással lehetett az áriánizmus puritánsága is. Akkor kezdődött, amikor a gótokat Roderich király kitérítette az áriánizmusból. III. Leo görög császár már 726-ban, mint bálványimádókat sújtotta a keresztényeket, a képeket és a kereszteket leromboltatta. Gergely pápák (727,731) a római zsinaton hiába zárták ki a képromblókat, mert Leo utóda is, V. Konstantin még szigorúbb rendeletekkel sújtotta a képimádókat, a kolostorokat és lakóit. Az ellenállókat, főleg a szerzeteseket kik nem engedelmeskedtek megégettette, megcsonkíttatta, kínpadra küldte. 787-ben a II. niceai zsinat a képek helyes használatát hiába állapította meg, mert határozatát V.(örmény) Leo elvetette. Ez az elvi mozgalom a gyakorlatban addig fajult, hogy a barátokat az apácákkal összeházasították. Theodora császárnő vetett véget a 120 évig tartó harcnak 842-ben. A trienti zsinat végzései mintha sejtetnék az áriánusok hatását a képrombolás elvi harcában:

1) A püspökök gondoskodjanak, hogy a képek tiszteletéről az igaz tanítás terjesztessék.

2) Minden visszaélés és babona, mely a képtiszteletbe esetleg becsúszott, kiírtandó.

3) A nép figyelmeztessék, hogy az istenség nem azért ábrázoltatik képekben, mintha testi szemekkel látható, vagy képekben ábrázolható lenne.

Az áriánizmus hatására fényt vet Toursi Gergely frank történetíró püspök írása is, ki elfogult egyházias felfogással és barbár latinsággal 591 körül ezt jegyezte fel művében: „…harcolni kell a hitetlenek ellen, kivált az áriánusok ellen, kik templomokat foglaltak el.” Tehát az áriánusokat is pogánynak nevezték! Kiemeli könyvében személyes hitvitáját a spanyolországi áriánus követtel.

Hogy meddig tartott és milyen volt a római katolikus egyháznak az áriánusok elleni harca, azt nem lehet tudni, mert Heribert Illig: Kitalált középkor című könyvében foglaltak is azt bizonyítják, hogy sok mindent elsülyesztett az uralkodó egyház, maszkírozta a történelmet. Tény az, hogy Nyugat-Európa nagyhatalmai katolikus vallásukat az áriánusok örökségeként kapták. Hogy milyen fontos volt az áriánusok megtérítése, az még ezer év után is, 1461-86 között II.Pius és II.Pál pápák megerősítették és kitüntették XI.Lajos francia királyt a „rex christianismus”, legkeresztényibb király és a francia népet „az egyház elsőszülött leánya” címmel, visszaemlékezve és visszautalva arra, hogy Chlodvig germán király volt az áriánizmusból megtérő első király 3000 harcosával.

Szóhagyomány van arról is, hogy az ősmagyarok, sőt Erdélyi Gyula is ismerte kapcsolatai révén az áriánizmus valamilyen ágát.

Az 1595-ös gyulafehérvári végzés, Bethlen Gábor elnevezésében az áriánus megnevezést nem tartom véletlen szerűnek, talán az unit-árius elnevezésben is lehet valami visszautalás, amit őseink kerültek, mivel kiátkozott, tiltott pogány vallásnak nyilvánítottak.

Ha töprengéseim és sejtéseim helyesek, akkor a mi unitárius hitünk Jézus után az áriánizmusban maradt meg 325-ből. Én vállalom!

Marosvásárhely, 2004. március 25. Simén Domokos ny.lelkész