Servetus halálának 450. évfordulójára emlékeznek az unitáriusok

Eklézsia, a Krónika melléklete 2003. október 25-26.

http://www.kronika.dntcj.ro/cgi-bin/kronika.cgi?ff=arh/a239/cikk5

Októberben széles e hazában hőseinkre emlékezünk. A Kárpát-medence egyik legkisebb keresztény egyháza, az unitárius egyház az aradi vértanúk és a pesti srácok mellett 450 éve elhamvadt mártírjára, Szervét Mihályra is emlékezik.
Miguel Serveto Spanyolország szülötte volt, 1511. szeptember 29-én Villanouvában látta meg a napvilágot, és tizennégy éves koráig Spanyolországban tanult. Apja ekkor felsőbb stúdiumokra a toulous-i egyetemre küldte jogot tanulni, de a fiatal spanyol másként döntött. A jog mellett teológiát tanult, és Juan Quintana-nak, V. Károly gyóntatójának szolgálatába szegődött. Később Baselbe, majd Strassbourgba utazik, 1531 júliusában pedig Haguenauban megjelentette első könyvét A Szentháromság tévelygéseiről (De trinitatis erroribus) címen. A könyv tartalmát eretnekségnek nyilvánították, és Servetust a protestánsok és a katolikusok egyaránt megbélyegezték. Az inkvizíció és a német földön várható üldözés elől Servetus Franciaországba menekült. Nevét megváltoztatva, Michael de Villanouveként iratkozott be a párizsi egyetemre. Matematikát tanult, és közben korrektornak szegődött a lyoni Trechsel testvérek nyomdájába. 1534-ben ismét Párizsban találjuk, ezúttal medicinát tanul az egyetemen, és Andernachti Günter mellett boncoló asszisztensként működik. Praxisát 1538-ban Charlieuban kezdte meg, de a felbérelt verőlegények fenyegetése miatt, és nem utolsó sorban új patrónusának, Pierre Palmier érseknek a hívására a dél-franciaországi Vienne-be tette át székhelyét. Az orvostudománynak szentelhette volna minden idejét, ha 1541-ben a lyoni nyomdászok nem látják el újabb megbízással, nevezetesen Santes Pagnini Bibliájának új kiadását várták el tőle. A Szentírás tanulmányozása ébreszthette fel benne újból a vágyat, hogy a szentháromságról felismert nézeteit közzétegye. Ezúttal Kálvint célozta meg, és a nagy reformátort akarta megnyerni ügyének. Levelezésük 1546-ban kezdődött, és egy esztendő múlva Genf reformátora megkapta Servetustól a Restitutio Christianismi (Kereszténység helyreállítása) kéziratát. Hét esztendővel később a Restitutio ezer példányát nyomtatták ki titokban Viennében. Guillaume de Trienek Kálvin sugallta levelei a francia inkvizíció figyelmét az üldözött eretnekre, az álnéven bujkáló Michelle de Vilaneuvere irányította. A Genfből kapott bizonyítékok alapján Servetust 1553. április 4-én bebörtönözik. Három nappal később megszökik viennei börtönéből, és újból eltűnik üldözői elől. Június 17-én a viennei törvényszék halálra ítélte, és in effigie a francia inkvizíció megégettette. Servetus augusztus 13-án Genfben bukkant fel, ahol felismerték, és Kálvin parancsára börtönbe vetették. Pere hosszú hónapokig tartott, a halálos ítéletet október 26-án mondta ki a genfi tanács. A testben, lélekben megtört tudóst vallásos meggyőződéséért máglyahalálra ítélték, és október 27-én Champel mezején könyveivel együtt elégették. Az ezer példányban kinyomtatott Restitutióból mindössze három példány élte túl a vallásos üldözést, a legteljesebbet bő száz esztendeig az unitárius kollégiumban őrizték Kolozsvárott, hogy aztán Teleki útján a bécsi császári könyvtár féltett kincsévé és díszévé váljon.
Servetus érvrendszere az 1560-as években meghatározóan fontos volt az erdélyi antitrinitáriusok ideológiájában. Blandrata György és Dávid Ferenc az unitárius reformáció kezdeti szakaszában Servetus rendszerére építette teológiáját, és csak fokozatosan, az 1560-as évek végére távolodott el a spanyol tudós krisztológiájától, és egyeztette össze azt Lelio Sozzini logoszteológiájával.
Jézus Krisztus öröktől való Isten fia, könyörülj rajtam – e hitvallással ajkán hagyta el Servetus ezt a földi világot, és mártíriumával a tizenhatodik század vallási türelmetlenségének szimbólumává vált. Kivégzésének híre futótűzként járta be Európát. A másként gondolkodók, a vallásszabadság eszméinek korai hirdetői felemelték szavukat a genfi végzés és Kálvin ebben vállalt szerepe ellen. Nem Servetus tanaival rokonszenveztek, hanem azt a módot ítélték el, ahogyan a másként gondolkodókkal, az eretnekekkel elbántak. Sebastian Castellio szállóigévé vált szavaival zárjuk emlékezésünket: „Egy embert megölni nem azt jelenti, hogy a TANT védjük, hanem csak azt, hogy megöltünk egy embert. A TAN védelme nem a magisztrátus dolga – mi köze a kardnak a tanításhoz? –, hanem a tanítóké. De igenis a magisztrátus dolga az, hogy megvédje a tanítókat, úgy ahogyan védi a földműveseket, kovácsokat, orvosokat minden bántódástól. Így ha Servetus meg akarta volna ölni Kálvint, a magisztrátus dolga lett volna emezt megvédeni. De Servetus csak érvekkel hadakozott, érvekkel kellett volna hát őt meggyőzni.”

Kovács Sándor