Gyökér kép vagy világnézet

Az eredeti hagyomány és a bibliai hagyomány

Az eszmék számítanak és képesek mélyen befolyásolni életünk. Az ilyen eszmék közül, amelyek befolyással vannak ránk, talán a “valóság gyökér képei” számítanak, melyek mélyen a lélek mélyén vannak. A gyökér kép egy alapvető kép arról, hogy milyen is a valóság, a legalapvetőbb képe a valóságnak. Gyakran úgy hívták, hogy "világnézet", tartalmazza a kézzel fogható feltételezéseket arról, ami lehetséges. Egy eszme (értelmi, szellemi felépítés), mely hatalmas erővel bír. Lényeges tudni, hogy a gyökér kép nemcsak a valóságnak egy alakját, formáját mutatja, de ugyanakkor befolyásolja, alakítja felfogásunkat és gondolkodásunkat, majdnem mindig tudattalanul működik bennünk, mint egy homályos háttér kihatva látásunkra és gondolkodásunkra. A gyökér kép tehát úgy működik, mint képmás és mint lencse: egy valóság kép, amelyik egy lencsévé változik át, melyen keresztül lássuk és nézzük a valóságot.

Huston Smith munkáiban ennek a gyökér képnek az alapvető fontossága vonul végig. Különösen nagy gondot fordított, hogy bemutassa és ellentétbe állítja a valóságnak két különböző gyökér képét: a modern kor előtti világnézetet, amit ő úgy hív, hogy "az eredeti hagyomány" és a modern világnézetet. Habár ez sok kiadásában észlelhető, de a legjelentősebb munkája ezzel kapcsolatban az Elfelejtett Igazság: Az Elsőrendű hagyomány (Forgotten Truth: The Primordial Tradition, New York: Harper & Row, 1976).

ö kitartóan kihangsúlyozta a modern világnézet mélyre nyúló kihatását nemcsak a mi kultúránkra, hanem még az egyetemi élet keretén belül is. Az egyik legmesszebbmenő felismerése az, hogy a valóság modern meglátása milyen mélyen befolyásolja a látást, amelyik maga után vonja az élet minden terén a kihatását.

Hogy valaki úgy látja-e, hogy a bibliai hagyomány az eredeti hagyomány egy formája, az attól függ, hogy hogyan határozzuk meg az utóbbit. H.Smith meghatározása szerint három eleme van:

Első, az eredeti hagyomány leglényegesebb eleme a valóságnak egy olyan térképe, amelyiknek több szintje van. A valóságnak legkevesebb két szintje vagy rétege van, a szokásos, mindennapi élet, tapasztalati   látható (vagy földi) világa, meg egy másik szint: a Lélek vagy Isten, vagy egy önmagától való létezés világa, amelyik rendszerint nem látható s mégis fel van töltve energiával és erővel, ténylegesen nem anyagi, de sokkal valóságosabb, mint a földi vagy a látható.

A valóságnak e két szintre való alapfelosztása gyakran többszörös szintre van kidolgozva (a "harmadik mennyország" vagy a "hetedik mennyország" stb.). H.Smith négy szintről beszél, amelyeket nyíltan és következetesen kinyilvánítottak a modernkor előtti hagyományban: 1)a látható tér-idő világának "földi, evilági" síkja; 2)a földi és a magasban levő nem anyagi sík és a földi közt levő "közbeeső" sík (az álmok, archetípusok, jó és rossz szellemek világa, stb.); 3)az "égi" sík, ahol az Isten (Istenek) úgy van felfogva, elképzelve, mint személyes lény(ek); és 4)a "végtelen" szintje, ahol a végtelen "talaj" vagy "forrás" minden tulajdonság megkülönböztetés nélkül van elképzelve.

Második, a valóság szintjei nem léteznek teljesen külön egymástól, egymással kapcsolatban vannak. A kapcsolódás abban az egyetemes igényben látható, hogy a látható világ forrása vagy talaja a nem látható világban gyökerezik: a két világ kapcsolatban van egymással, mint a teremtő és teremtett, mint forrás és termék, mint talaj és növény. Sőt, a két világ kapcsolatban van egymással nemcsak a "kezdetben", mint egy kezdeti teremtési cselekedetben, de folytatólagosan is: minden pillanatban, a földi világ létezése a másik világtól függ. A másik világ elárasztja ezt a világot annak valóságával: a földi az isteni valóság által vibrál. Ez a kapcsolat megnyilvánul az úgynevezett a) "szent pillanatok" kifejezésben, amikor a másik világot megtapasztaljuk, b) "szent idők"-ben, amelyek a transzcendensnek a megnyitói, és c) "szent személyek"-en keresztül, akik a kapcsolatot megteremtik a két világ között csodálatos vagy rituális mozzanatokban. Röviden, a valóság más síkjai nincsenek teljesen a földitől külön, hanem egymásba hatolnak, egymásra tevődnek.

A harmadik meghatározó eleme az eredeti hagyománynak abban az igényben rejlik, hogy a valóságnak a másik síkja ismert és megtapasztalható, kikutatható. Nem egyszerűen a hit kérdése. Minden kultúrában, amelyről tudunk, vannak emberek akiknek élénk szubjectiv, egyéni tapasztalataik voltak a másik világról. Ezek a tapasztalatok széles szintéren mozognak: titokzatos egyesülések pillanatai; látomások; theophania és hierophania; természeti miszticizmus; csodálatos, különleges álmok; jó és gonosz szellemek (H.Smith élénk ördögűzést is belefoglal a kifejtésébe). Ha a "sámán" szó nincsen túl keskeny értelemben megfogalmazva, akkor ez az a "sámánikus univerzum", a sokrétegű valóságnak gyökér képe, amelyik a csodálatos, sokféle belső felfokozott tapasztalatok eredménye. Így tehát a másik valóság fogalma nem egyszerűen a modern kor előtti elődeink spekulatív teremtő ereje, amelyik tudománytalan kíváncsiságból vagy aggodalomból származik, hanem amelyik tapasztalaton alapszik. Valóban, H Smith négyszintes valóságát úgy kell értelmezni, mint az emberek olyan fajta tapasztalatainak a kategorizálása, amilyenek előfordulnak, léteznek.

Így az eredeti hagyomány lényegében három elemből tevődik össze: (1)a valóság "emeletes" megértése, ahol (2)az emeletek különböző úton módon kapcsolatban állnak egymással, és (3)mindenik megtapasztalható, kitapasztalható. Ez az ahogyan az emberek megfestették és megtapasztalták világukat a modern időszakot megelőzően. Amint H.Smith hangsúlyozza, az eredeti hagyomány a tulajdonképpeni "emberi egyértelműség" volt, egy gyökér kép, amelyik majdnem kulturálisan egyetemes.

A H.Smith által jellemzett eredeti hagyományt az ellentét szerint is tisztázni lehet. A lényeges ellentét természetesen az, ahogyan elképzeljük a valóságot, amelyik a modernséget vagy a modern agyat képezi, alkotja. Ennek központi jellemzője a valóságnak "egyszintes" felfogása. Csak a földi sík "valóságos"; csak a mindennapi tapasztalaton alapuló látható világ valós és ahogyan a tudomány közel hozza hozzánk, tartozik a "milyen" vagy "mi ez" kategóriához. Ez az egy síkú gyökér kép abból az új megismerési felfogásból származik, amelyik a Felvilágosodás óta fejlődött ki, pontosabban, a megfigyelésen és ellenőrzésen keresztül. Ez az új megismerési út vezetett minket egy olyan következtetésre a valósággal kapcsolatban, hogy: csak az valóságos, ami ezen az úton (a tapasztalat útján) megismerhető. Epistemologia alakította a ontológiát, a lencse alakította a képet.

Ami elkezdődött a tizenhetedik és tizennyolcadik századokban a merész intellektuális elit között a mai kultúra uralkodó tudatosságává vált, a "modern agy" alapja. H.Smith írásainak a polemikus volta a valóságnak mai modern felfogása ellen irányul, mint kép és lencse. Egy metaforát használva, a modern világnézet csak két dimenziót lát arról, ami valóságosan három dimenziós kereszteződés, csak az idő és tér világát látja, de nem a szellem világát is. Egy képet használva, amelyet ő Karl Popper-től vesz át, a modern megismerés útja olyan, mint egy világító lámpa, amelyik kémleli az eget: csak azt tudja megvilágítani ami a fénysugara előtt van, de oda nem tud világítani, ami azon kívül van. A modern agy, mint a megismerés útjának egy tudománya (amelyiket Smith nagy csodálattal és elismeréssel ír le), amelyik "tudományossá" válik, és amelyik szerint csak ami megismerhető az valóságos. Így a modern világnézet tagadja, és nem látja azt, ami központi az eredeti hagyományban.

Amikor az eredeti hagyományt ebben a széles értelemben határozzuk meg, akkor mindjárt láthatóvá válik, hogy az a valóságnak egy olyan gyökér képe, melyet a bibliai hagyományban is megtalálunk. A fogalom, mely szerint a valóságnak legalább két foka van - a tapasztalati világ és egy "másik valóság" - a bibliai hagyomány magvában helyezkedik el.

A szellemi és szellemek világának végső fokán, természetesen ott van Isten. Isten a "mennynek és földnek Ura". Mint az eredeti hagyományban, Istent úgy lehet elképzelni, mint a legfelsőbb lény az égi síknak a csúcsán, vagy mint, egy végtelen mindent átfogó, körülvevő Szellem, Lélek. Mint egy személyes transzcendens lény az égi síkon, Isten úgy volt említve, mint egy megkülönböztetett lény "fent a mennyben". Mint immanens, mindenhol jelen levő Szellem, Isten úgy van említve, mint "akiben élünk, mozgunk és vagyunk" (Apcsel 17,28), mint az a Szellem akinek a jelenlétéből soha sem tudunk eltávolodni (ZSolt 139), és mint olyan valaki, valami aki betölti a földet és a mennyet és a magasságos eget (1 Kir 8).

Mint az eredeti hagyományban, a látható és láthatatlan világ nagyon sokféle képpen kapcsolatban van a zsidó-keresztény iratokban is. A földi világ Istentől ered és Istenben gyökerezik: Isten a földnek és a mennynek a teremtője. Sőt, a teremtett világ gyakran úgy van említve, mint amelyik Isten megnyilvánulása, kinyilatkoztatása, mint az olyan részekben, amelyek úgy említik, hogy Isten "dicsősége" megmutatkozik a földi téren: "Az egész föld telve van Isten dicsőségével" (Ézs. 6,4). A "dicsőség" a Héber Bibliában társítva van Isten jelenlétével és "kisugárzó jelenlétet" érzékeltet: így, a föld telítve van Isten kisugárzó jelenlétével. Isten megmutatkozik a természeten keresztül, és igy a természet szentséggé válhat, a szent járművévé.

A hagyomány két központi alakja, Mózes és Jézus alakja világosan mutatja, hogy a valóság gyökér képe milyen tisztán megtalálható az eredeti hagyományban. Mind a kettő úgy működött, mint "szent személy", emberek tapasztalati érintkezésben a szentségessel, akik közvetítők lettek a két világ között, a törzs küldöttei a másik világba, hogy egy antropológiai jellemzést használjunk. Mózes rendszeresen felment a Sinai hegyre (szimbolikusan, a szent hegy kapcsolta össze a két világot), ahol találkozott Istennel és az isteni akarat kinyilvánítója lett. Ugyanakkor az isteni erő közvetítője is, például a kivonulás alkalmával cselekedett hatalmas tettekben. ö volt az, aki ismerte Istent szemtől szembe (4Moz 12,8; 5Moz 32,10).

Jézus működésében hasonlóképpen feltételezzük az eredeti hagyomány valóság térképét. Látomásai voltak és elvállalt egy látomás keresést (negyven napi böjtölés a pusztában). Gyógyításaiban és ördögűzéseiben kapcsolatot teremtett a földi világ és a Lélek valós világa között. Történetek írják le, hogy az emberek látták, amint a "dicsőséges felhője" körülövezte őt. Tanításaiban úgy beszélt és olyan hatalommal, mint akinek felfogását befolyásolta, megváltoztatta a másik világ élménye.

Röviden, a bibliai hagyomány eredetében ott van a valóságnak egy gyökér képe, amelyik gyökeresen különbözik a miénktől.

A bibliai hagyomány szerint nézve, amelyik át van itatva az eredeti hagyomány valóság képével, mint amelyiknek legkevesebb kettős foka van, egy tömör, de megvilágosító meghatározást eredményez a Bibliáról: az Írások történetek a két világ közti kapcsolatról.

Az Ószövetség az ős Izrael történetei a két világ közti kapcsolatról, ahogyan akkor ők megtapasztalták; az Újszövetség pedig az ősegyház történetei a két világ közti kapcsolatról, ahogyan Jézus és a húsvét utáni gyülekezetek megtapasztalták.

Mégis az írásoknak ilyen felfogása nem vonult be a bibliai tudományba. Sőt, inkább ennek az ellentéte áll fenn. A modern bibliai tudományban az Írás meghatározásában nincsen utalás a másik világra. A Felvilágosodás időszakában született, amelyik gyökeresen átalakította az akadémiai tudományokat, a modern bibliai tudomány kereste úgy felfogni annak tartalmát, mint amelyik a valóság gyökér képével van egyetértésben, s amelyik a modern agyat uralta abban az időben.

A gyökér kép úgy működik, mint valóság kép és lencse. Amikor a bibliai tudomány a lencsén néz keresztül, amelyik modern világ nézetet tükröz, akkor a másik világ vagy tagadva van, vagy zárójelbe téve, az az félre téve. A természetfeletti és az értelem közötti harc, amelyik csúcspontját az 1800-as évek korai időszakában érte el a másik világ valóságát (vagy legalább is e világra való kihatását, befolyását) lényegében tagadta. "Értelmi" magyarázat - az értelmi a valóság egy dimenziós felfogása keretén belül - volt adva a szövegeknek, amelyek "természetfeletti" tüneményről beszéltek. A csodák kezelése nyújtja a legjobb példát erre. Szövegek, amelyek csodákról számolnak be úgy voltak értelmezve, mint pszikhoszomatikusak vagy mint teljes félreértése a valóban "természetes" eseménynek. Ezek teljesen a földi világ kölcsönhatásai keretében voltak értelmezve.

Századunk bibliai tudományában a valóság e kétszeres voltának erős tagadása helyettesítve volt a kérdés mellőzésével vagy a tőle való tartózkodással. Az utóbbi tizedekben azok a mellék kutatások fejlődtek ki, amelyeket anélkül is lehet végezni, hogy a valóság másik mivoltával foglalkoznánk: annak a kutatása, hogy az írók hogyan állították össze a hagyományt, amelyet kaptak; a változatos írott vagy szóbeli fajok formája és funkciója; a szövegek retorikai szerkezete; a társadalmi tényezők hogyan alakítják vagy tükröződnek a szövegekben; az őskereszténység hagyományának fejlődése hogyan fejeződik ki a szövegekben, stb. Ami ezekben közös az az, hogy mindenik a szövegek evilági aspektusára összpontosítanak: forrásuk; formájuk; funkciójuk; társadalmi és történeti eredetük, gyökerezésük, stb. Úgy kezelik az ilyenfajta kérdéseket és igényeket, mint amelyek a modern világnézet keretein belül érthetőek.

Mindezen állítás jogos. A szövegeknek valóban evilági tulajdonságaik vannak. Csakugyan, egy fontos szempontból a szövegek teljesen e világiak: emberi készítmények, történeti közösségek és egyének termékei hosszú időn keresztül. A bibliai tudománynak a szövegek evilági voltának megvilágítása és a rá való irányulás nagyban megvilágosító, érdekes és fontos. De mégis nagy részben a modern bibliai tudomány valamit kihagyott, mellőzött.

Habár a szövegek, mint szövegek teljesen evilágiak, de gyakran egy másik valóságról beszélnek, az eredeti hagyomány másik világáról.

E tudomány keretén belül, az Ószövetség magyarázatában a "történeti-szerződés" modell, forma uralkodott. Azt volt a lényeges és azt hangsúlyozták, hogy az Ószövetség mit mond a történelem világáról. Az Ószövetségben a történelem központúsága volt látva, mint meghatározó jellegzetesség. Ennek egyedülálló voltát hangsúlyozták ki, amelyik megkülönböztető jelleggel bír más vallásos hagyományokkal szemben (és így különbözik az eredeti hagyománytól is). Az evilági történelmi aggodalom, létezés számított, és nem az hogy mit mondhat az Ószövetség egy másik világról.

Az Újszövetségi tudományban hasonlóképpen történt. Itt a legbefolyásosabb hermeneutika, amelyik átjárja a tudományt az existencialista magyarázat, amelyet Rudolf Bultmann képviselt.

Bultmann munkájának ironikus kiterjedése, hangzata van. Tisztábban mint mások, ö felismeri, hogy az Újszövetség szövegeiben egy nagyban különböző világnézet található; a híres esszéje, amelyik "hármas-történetű világegyetemről" beszél, klasszikussá vált. De ugyanakkor, a hermeneutikus mozzanatban, amelyik grafikusan példázza a modern gondolkozást, kereste, hogy mitológiátlanítsa a szövegeket és existencialista magyarázattal fordítja le a nyelvezetet, hogy mit mondanak a szövegek az életről a mai világ számára. Egy másik világnak a nyelvezetét annak reálisságának, lehetőségeinek, és a jelen emberi létezésre való utalásának szempontjából, és annak időszaka szerint kell érteni. A másik világot is elismerik, hogy aztán azonnal mitológiátlanítsák.

Ez a módszer megvilágosítja a szövegek központi jelentőségét, tulajdonságát, fogalmát. Így tehát az Újszövetség nyelvezetét szükséges a mitológiától mentesíteni. Felül a menny és alul a pokol, egyszerűen az ösi világnézet része. A másik világról szóló nyelvezet egy másik fajta nyelvezet és amelyet nem kell szó szerint értelmezni. Továbbmenően, az Újszövetség élesen az emberi létezésre irányul, annak rabságára és felszabadítására. Pál existencialista értelmezése, magyarázata nagyon hatásos. Jézus üzenetének nagy részét erőteljesen lehet így értelmezni, ahogyan a bölcsesség tanításainak (parabolák, aforizmák, példázatok) existenciális magyarázata mutatják.

A kereszt kérdés az, hogy "Miről szólnak ezek a képek és szimbólumok?" Vagy egyszerűen a tapasztalat kifejezésének kötelező útja? Vagy csak így beszélhetünk a valóságokról és energiáról, melyeket az emberek megtapasztalnak? Ott van az a lehetőség is, hogy egyszerűen nem vesszük észre a dolgokat.

A főáramú bibliai tudományban a mitológiátlanítás alatt nemcsak egyszerűen a másik világ nyelvezetét értjük, hanem a másik világ fogalmának, mint egésznek a mitologiátlanítása. Ami eltűnik az a legközpontibb érvelési tény a szövegekben: a Szellem világa!!!!

Amikor a modern bibliai tudósok az evilág jellegzetességeire, funkcióira és a szövegek jelentőségére, lényegére koncentrálnak, mutatja azt a tényt, hogy amit használnak nem egyszerűen modern módszerek gyűjteménye, hanem lencse, egy látási mód. Ez a lencse természetesen az, amelyik együtt jár a valóság modern gyökér képével. Ez feljogosít arra, hogy sok mindent lássunk, de ugyanakkor körülírja azt is, hogy mit nézhetünk. Arra irányítja a figyelmünket, amit valóságosnak ítél meg. Ami kívül esik ezen a valóság képen, ami nem tartozik a megszabott hatáskörön belül, az "nem valós".

 Újonnan látni az Írást az eredeti hagyomány lencséjén keresztül

Röviden, a felvilágosodás óta a bibliai tudomány uralkodó törekvése az az erőfeszítés volt, hogy a modern világnézet keretei között értelmezni, fogni fel a bibliai hagyományt. Arra törekedtünk, hogy azt a világot a saját lencsénken keresztül nézzük. Ami most szükséges ahhoz, hogy lényegesen kiegészítse a modern tudomány gazdag eredményeit, nem más mint olyan szemszögből nézni a bibliai szövegeket, amelyek nem csökkentik le őket azonnal az evilági dimenzióra, méretre. Szükséges felújítani a bibliai hagyományt különböző lencséken keresztül, olyanokon keresztül, amelyek visszatükrözik, visszaadják a szövegekben található valóságot. Az egyik ilyen értékes erőfeszítése a bibliai tudománynak, amelyik kifejlődött az utóbbi tizedekben: a bibliai szövegek társadalmi világának tudományközi tanulmányozása.

Olyan belsőségeket és modelleket használva, amelyek a társadalmi tudomány és kulturális antropológiából erednek és ezek a kutatások azt keresik, hogy újra teremtsék azoknak a közösségeknek "társadalmát" és "életét", amelyekről a bibliai hagyomány beszél. Tökéletesen végezni lehetetlen, sohasem szűnünk meg huszadik századi embereknek, gondolkodóknak lenni. De a képzeletben felépíteni az akkori világ gyakorlati és szellemi, értelmi világát, lehetővé teszi számunkra, hogy az akkori ember perspectivája, távlata szerint lássunk, gondolkozzunk. Ez a gyakorlat átmegy egyik kultúrából a másikba; nemcsak látni egyik kultúrát a másik kultúra lencséjén keresztül, de az a képesség, hogy benne éljünk a másik kultúrában és lássunk az ők szemükkel, szempontjukból.

Újonnan látni a bibliai hagyományt az eredeti hagyomány által nyújtott lencsén keresztül újabb kérdések merülnek fel, azon kívül, amelyek uralták a modern tudományt.

Szövegeket, amelyek paranormális élményről számolnak be nemcsak az irodalmi szerkezetük és kiadás történet szempontjából lehet tanulmányozni, hanem afelől is, hogy milyen vallásos élményt fejeznek ki és ennek az élménynek a szerepét a hagyomány fejlesztésében.

A látomás szövegeket nemcsak irodalmi jellegzetességük és történelmi gyökerezésük szempontjából lehet tanulmányozni, hanem afelől is, hogy a látomás mit mondhat a másik valóság élménye felöl.

Gyógyítási és ördögűzési szövegeket nemcsak a kiadási és irodalmi formájuk alapján lehetnek tanulmányozni, hanem afelől is, hogy mit mondhat egy megtapasztalt hagyomány felöl.

Amíg nem tesszük félre a modern gyökér képeket, addig látomásaink annak keretében lesznek, és meg lesznek határozva általa. Mert a saját valóság képünk határozza körül, hogy mit is képzelhetünk arról, hogy a szövegek mit is mondanak (ami már nem az eredeti mondanivaló, hanem amit mi képzelünk el, hogy mondanak.)

Egyes látás módok és valóság modellek képessé tesznek jobban látni a dolgokat, mint mások. Az eredeti hagyomány a bibliai hagyománynak olyan meglátását biztosítja, amelyik képessé tesz arra, hogy sokkal világosabban és tisztábban lássuk a szövegek világát.

A miénktől nagyon különböző világot nem lehet egyszerűen vagy alaposan megismerni a mi világunkból folyó kategóriák szerint.

Van valami "másság" a szövegekben és nemcsak a távoli kultúra mássága, de a valóság képnek a mássága is gyökeresen különbözik a miénktől.

Az olyan megközelítés, amelyik nem veszi figyelembe vagy nem látja ezt, az nem látja annak a világnak valóságát teljesen.

Bennünk működve a képzelet szintjén, egy szinttel mélyebben, mint az értelem, a valóság gyökér képei magukba foglalják az egész Gestalt (kép, helyezet) elképzelését vagy megérzését abban a fényben, mint amelyikben minden más látva van. Mint a valóság gyökér képe képessé tette a bibliai írókat magukat, úgy az eredeti hagyomány képessé tesz minket is arra, hogy az ők lencséjükön keresztül nézzünk, mintsem a miénken keresztül: mint a két világ közti kereszteződésről szóló történetek, a teremtés és történelem elmesélése, az epifánia és megtestesülés leírása, a találkozás és felelet bemutatása, mindenik olyan világban történik, fordul elő, amelyik Isten dicsőségével telitett.