Ha Jézus üzenete és küldetése nem a közelgő eszkatológiának kijelentése és várakozása volt, akkor mi volt az üzenete és tevékenységének célja?

Jézus új megértése és a mai evangelizáció

Hogyan gondolkozzunk az evangélium hirdetésével kapcsolatban a mostani új kutatások eredményei alapján? Mert igaz, hogy a régi felfogás és evangélizálás a népszerű Jézus kép alapján, miszerint meg kell téríteni az embereket, hogy higgyenek Jézusban, hogy helyük legyen a mennyek országában, melyet ő ajánl, ez a felfogás többé nem meggyőző és érdekfeszítő nagyon sok ember számára; mi lehet tehát az evangelizáció alap motívuma, ami számít és amire az emberek válaszolnak?

A mai evangelizáció motívuma, amelyik a mai új Jézus kutatásból árad, nem lehet más, mint egy új élet látomás, amelyet Jézus üzenetében és küldetésében látunk.

Ezt az élet látomást megláthatjuk a húsvét előtti Jézus három központi és vele kapcsolatban levő sajátosságában: (1)az ő alternatív bölcsességében; (2)a Lélekkel való kapcsolatában és (3)az alternatív közösségi életben, amelyik körülötte alakult ki.

Első: Egy élet látomás, megélve egy alternatív bölcsesség által

Ezt a látomást csak akkor ismerhetjük meg, ha megértjük Jézust, mint a bölcsesség tanítót. A mai Jézus tudósok között van egy erős közmegegyezés ezzel az igénnyel kapcsolatban, vagyis: Mit is mondhatunk, hogy ki volt a húsvét előtti Jézus?: mindenek előtt bölcsesség tanító, egyszerűen "bölcs". Meglátjuk, hogy Jézusnak a "hogyan" és "mit" bölcsesség tanítása az evangelizációhoz tartozik.

Azzal kezdve, hogy "hogyan", Jézus kedvelt tanítási formái az aforizmák és parabolák voltak. Aforizmák rövid emlékezetes mondások, nagy "egysorosak". Parabolák rövid történetek. Együtt, aforizmák és parabolák, a tudósok úgy ismerik, mint a Jézus hagyomány feküje, melegágya. Nagyon feltűnő, hogy a legbiztosabb dolog, amit Jézusról tudhatunk az az, hogy nagy "egysorosokban" beszélt és történet mondó volt.

Ezeknek a beszédes formáknak bizonyos hatásuk van. A legközpontibb hatás az, hogy ezek meghívó jellegűek voltak. Aforizmák mélyebb belső látásra, elmélyülő gondolkozásra késztetnek. "Nem szolgálhatsz két Úrnak." "Ha vak vezet világtalant, mind a ketten verembe esnek." "Hagy a halottakat temessék el halottaik." - mindezek rövid provokatív mondások, amelyek arra hívják a hallgatóságot, hogy mélyebben nézzenek a dolgok mélyére, olyan lényeget próbál megláttatni, amelyeket másképpen soha nem látnának meg, nem terelődne ki erre a figyelmünk.

A parabolák hasonló képpen működnek. A rövid parabolák, vagy példázatok, provokatív hatással próbálják az emberi képzeletet megragadni és működésbe hozni; bosszantani, heccelni, ugratni a goldolkodásban: Isten országa olyan, mint a gyom, gaz, (amilyen a mustár palánta volt); Isten országa hasonlatos a nőhöz (gyakran utalva, mint tisztátalanra), aki élesztőt tesz (ami tisztátalan volt) a lisztbe. A hosszabb parabolák is meghívást intéznek a hallhatókhoz, de másféle képpen hatnak. Ezek igazi, eredeti, hiteles történetek, amelyek váltakozó nagyságban összefonódhatnak a helyezettől függően vagy ahogyan a követelmények megkövetelik.

Az evangéliumokban úgy gondolunk ezekre a szövegekre, mint a történetek összefoglalásai. Ezek a történetek arra hívják a hallgatókat, hogy belépjenek és megtapasztalják a történet világát és meglássanak valamit annak a történetnek fényében. "Ítéld meg magad mi a helyes" mondja Jézus és folytatja a történetet; vagy "Mit gondoltok?.." kérdezi Jézus és kezdi a történetet: "Volt egy embernek két fia.."

A parabolák és aforizmák a beszédnek meghívó formái. A képzelő erő felé irányulnak, oda ahol a képzelet "lakik" (saját képzeletünk a valóságról, önmagunkról, az életről), ugyanakkor felébresztik azt a képességet, hogy a dolgokat különböző képpen lássuk. Felhívásuk nem az akarathoz szól, "Ezt cselekedd", hanem ezt kéri "Ekképpen láss!" Ezek másképpen való látásra hívnak.

Végül, érdemes megjegyezni, hogy Jézus bölcsesség tanítási formái nem hatalmaskodóak. Ezek nem isteni tekintélyt tulajdonítanak maguknak, mint ahogyan a törvény adók tették: "Így szólt az Úr, ..." vagy ahogyan az ihletett próféták tették: "Halljátok az Úrnak szavát.." Sőt, ezen mondások tekintélye, hatalma önmagukban rejlenek, azok képességében, hogy belevonják és ráhassanak a képzeletre.

"Nézzetek a mezők liliomaira.." mennyire másképpen hat, mint "Halljátok Istennek követelményét a szabadítás érdekében." Ezért is jegyezték meg: "Úgy beszél, mint akinek hatalma van és nem úgy mint a írástudók." A hangjuk hívó, nem pedig felszólító!

Jézus azért használta ezt a hívó és provokatív beszéd formákat, hogy felforgassa, megbolygassa a hagyományos látásmódot és életmódot és egy alternatív élet látásról beszéljen. Mint bölcsesség tanító, Jézus elsősorban nem hírt közölt, felvilágosítást adott, se nem vallást vagy erkölcsöt tanított, hanem a megváltozás, átalakulás útját, ösvényét tanította és mutatta meg. Egy megváltozás miről mire? Az átváltozást tanította a hagyományos bölcsesség világából az Istenközpontú életre.

Meg kell ismerni bizonyos terjedelemben a Jézus felforgató és alternatív bölcsességével szembenálló, ellentétes hagyományos bölcsességet is. Ez egy rendkívül hasznos fogalom, amelyik megvilágítja életünk, a keresztény üzenetet, fontos önmagunk megértésében és mint egy hermeneutikus segédeszköz.

A hagyományos bölcsesség minden kultúrának a szíve, a magja.

Tartalmazza a kultúrának azokat a magától értetődőnek vett felfogásait, ahogyan a dolgoknak lenniük kell (világ kép, vagy valóság kép, gyökér kép) és ahogyan élni kell benne (annak ethosa, vagy élet út). Ez az "amit mindenki ismer" és amit mindenki megtanul, ahogyan beépülnek egy kultúrába a növekedés folyamatán keresztül. Ez a kultúrának a valóságról kialakított képe és ennek beépítése az egyén lelkébe. Habár pontos tartalma váltakozó kultúráról kultúrára, a hagyományos bölcsességnek vannak általános vonásai, melyek minden kultúrában felismerhetők, megtalálhatók. Ezek nemcsak meghatározzák a hagyományos bölcsességet, de szemléltetik is hogyan működik életünkben. Ez az, ami képessé tesz meglátni, hogy a hagyomány szerint élve, nemcsak az első század Palesztin uralkodó öntudata volt, hanem a mi időnkben és kultúránkban is uralkodó öntudat, ami uralja, befolyásolja az életet és kultúrát ma is.

Először, a hagyomány megtestesíti a kultúra központi értékeit, mutatja, ami érdemes, érték; és megfesti a jó élet képét. Kultúránkban ezek az értéket: bőség, siker, eredmény és látszat; Jézus társadalmában ezek voltak az értékek: jólét, család, becsület, tisztaság, gazdagság és vallásosság. Mint a kultúrát megtestesítő ethos, a hagyomány eligazító gyakorlatokkal szolgált, hogy hogyan élj, hogy mindent átfogj, modor és etikettől kezdve az élet központi végcéljáig.

Másodszor, a hagyományos bölcsesség a jutalom és büntetésen alapszik. A hagyomány állandó üzenete: ki mit vet azt arat; élj így és jól lesz dolgod; az igaz halad, a gonosz lemarad.

A jó élet megjutalmazásának fogalma megtalálható úgy a vallásban (a keleti Karma fogalma és a nyugati népszerű utolsó ítélet fogalma), mint a világi formában (aki keményen dolgozik annak sikerül minden). Az élet a követelmény és jutalmazás, bukás és büntetés kérdésévé, tárgyává vált.

Harmadszor, a hagyományos bölcsességnek társas és lelki következményei vannak. Társadalmilag a hierarchia és társas határok világát hozza létre. Különböző szerepek különböző kulturális értékeknek felelnek meg, és azokat jelölnek meg, és egyes emberek sikeresebbek, mint mások a hagyományos bölcsesség szabványa, standardja szerint élve. Lelkileg, az azonosság és önfelbecsülés alapjává válik. Az vagyok, ami a hagyomány szerint lennem kell és pozitívnak vagy negatívnak (hasznosnak vagy haszontalannak) kell magam érezzem, attól függően, hogy a szabvány alapján milyennek mérettettem meg (hogyan teljesítem a hagyomány követelményeit).

A hagyományos bölcsesség világában jelen van Istennek egyfajta képe is. Amikor az Isten fogalma bele van építve a hagyomány rendszerébe, akkor Isten képe elsősorban olyan, mint aki a törvényadó és ítélőbíró. Isten az, aki felállította a követelményeket és megerősíti azokat. Isten válik azzá, akit ezáltal ki kell elégíteni.

Ez ismétlődően előfordul a vallásos hagyományban, beleértve a kereszténységet is, ahol a legáltalánosabb formák a keresztény hagyományos bölcsesség formái. A keresztény élete e keretben működik: "Ez az, amit tenned kell vagy amiben hinned kell, hogy szabadulást nyerjél, hogy meg legyél mentve az elkárhozástól".

Így a hagyományos bölcsesség teremti meg azt a világot, amelyikben valakinek élnie kell, legyen az világi vagy vallási forma. Az élet olyan, mint amilyen a világ és gyakran zord. Az uralkodó kultúra a rabság élete, amelyikben automatikus kulturális személyekké vállunk, és a kultúra üzenetét éljük meg, teljesítjük. Egy élet, korlátozott látomással, amelyikben azt látjuk, amit a kultúra láttat velünk és arra figyelünk, amire a kultúra irányit, hogy érdemes odafigyelni. Aggódással tele élet és törtető izgalom, keressük, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, és érezzük, hogy "jó" vagy "nem jó" az alapján, amit teszünk vagy nem teszünk. Az én és mások élete feletti ítélkezés, egy összehasonlító világban. A teljesítmény elve szerinti élet (amelyik ironikusan ugyanakkor a megegyezés elve szerinti élet), ahol minden azon múlik, hogy milyen jól végzem a dolgomat. Az énnel való foglalatosság élete és afelett való aggodalmaskodás, ami egyben mély önzőséget jelent. A kultúra uralkodása alatti élet, amelyikben a kultúra szabályainak megfelelően élünk és nem Istennek megfelelően, nem a vele való kapcsolatban élünk, mozgunk és vagyunk. Így tehát ez az élet Istentől való elidegenített és elkülönített, száműzött élet. Bibliai szimbólumok alapján, élet Egyiptomban, élet Babilonban, rabságban és száműzetésben való élet.

Ez az élet nem szokatlan, ismeretlen. Sőt, átható élet. Csakugyan, az egészséges felnőtt tudatosság, úgy Jézus idejében, mint a mi időnkben is. Ez az, amibe beleszületünk, belenövünk. Felnőtté válni annyit jelent, mint egy kultúrának hagyományos bölcsességét belsőleg elfogadni. Ez az, amit a hit-kifejlődés kutatás változatosan így hív: "hagyományosan-szintetikus" szakasza (James Fowler), a "felnőtt" szakasza (Sam Keen), vagy a "konformista" szakasza (Elizabeth Liebert).

Először, felforgatta a hagyományos bölcsesség hangját. Mint más bölcs, ő is két útról beszélt: egy keskeny és egy széles útról, a bölcs ember és a bolond ember útjáról, az életre vezető útról és a halálba vezető útról. Kora bölcsei számára a bölcs ember útja a hagyományos út volt, a bolond ember útja a hagyomány semmibevétele, mellőzése volt. Jézus megfordította ezeket: Jézus a széles útban a pusztulás útját látta, amelyik a hagyományos bölcsesség útja volt.

Kitartóan aláásta társadalma hagyományos értékeit (jólét, becsület, patriarchikus család, tisztaság, vallásosság).

Felforgatta a hagyományos Isten képet, mint törvényadó és ítélőbíró, és rendszeresen úgy beszélt Istenről, mint aki könyörületes és nagylelkű, mint a belsőséges Abba, aki telve van együttérzéssel. Úgy üzenete, mint magatartása kijelentette, hogy Isten nem veszi észre, neki nem tetszenek a hagyományos határok és standardok.

Másodszor, Jézus nemcsak felforgatta a hagyományt, de egyben egy alternatív bölcsességről is beszélt. Egy átalakulási utat, lehetőséget mutatott, amelyik az Istenben központosult élet felé vezet, a hagyományos bölcsesség világából.

Erre különböző képeket használt. A "szívnek" a képét használta, amikor a belső élet megváltozásának szükségéről beszélt. A biblikus pszihológiában a szív az "én", annak mélyebb értelmében. Amikor a szív megkeményedik, szükséges egy új szív vagy egy nyitott szív. Csak az ilyen szív központosul Istenben. Az evangéliumok szerint, melyeknek képe magához Jézushoz nyúlik vissza, Jézus szintén úgy beszélt az alternatív bölcsességről, mint a halál útjáról. Ez is a belső megváltozásnak egy metaforája, meghalni a hagyományos bölcsesség világa számára, mint a személy azonosság és biztonság központja; és az "én" elhalása, mint az aggodalmunk és elfoglaltságunk központja. Ez egy feltűnő és felidéző metafora a lelki átváltozás útja számára. A halál nem az utolsó szakasza a "szabadulásnak", de maga a folyamat megköveteli, hogy a személy végighaladjon a halál felé vezető szakaszokon is: megtagadás, harag, alkudozás, lehangoltság és elfogadás. A halál útja egyben az új élet útja - az Istenben központosult életé.

Ez a jézusi alternatív bölcsesség a mai idők evangéliumi üzenetének is központi darabja. Egy kihívó üzenet, de ugyanakkor vonzó is. A hagyományos bölcsesség világa a mai időkre is áthat. A modern élet világi kultúráját mélyen megjelölik a határok és a száműzöttség. Gyakran úgy érezzük, hogy elviselhetetlen, kibírhatatlan és mélyen kielégítetlen.

A munka, a küzdelem nehéz, az éltető anyag sokszor sovány, a mozgató erő gyenge és amikor úgy érezzük, hogy teljes erőnkben vagyunk, tapasztalhatjuk, hogy kielégítettek vagyunk, de mégsem teljesen. A jelekkel kapcsolatban, amelyek után a modern kultúra embere kívánkozik, valami több után vágyás és bátorítás.

Jézus evangéliuma - Jézus üzenetének jó híre - ami egy új élet lehetőséget mutat, ha meguntuk ez életet, ha elegünk van ebből a hagyományos világból. A megváltozásnak ösvénye, amelyikről Jézus beszélt, vezet minket ebből a követelményekkel és megmérettetésekkel teli világból az Istennel való kapcsolat világába. Az aggódó világból vezet a bizalom világába. Az önelfoglaltság rabságából vezet az önmegfeledkezés szabadságába. A kultúra központi életből vezet az Isten központi életbe.

A húsvét előtti Jézussal való kapcsolat központi sajátossága az, hogy Jézus "lélekkel telt személy" volt.

Jézus az emberi történelem egyik olyan személyisége volt, akinek élénk és gyakori tapasztalata volt a valóságról, amelyik gyakran így volt megnevezve: "numinous", "szent", Lélek", vagy egyszerűen "isteni". Ilyen személyek gyakran a Lélek közvetítői lettek közösségük számára, úgy mint: gyógyítók, ihletett próféták, "clairvoyant", kharizmatikus harcosok, isteni törvényadók, mozgalom alapítók, felvilágosult tanítók.

Jézus ezek közé a személyek közé tartozott. Lélekkel telt személy volt, Istentől ittas zsidó, zsidó misztikus és gyógyító.

Egyike volt azon személyek közül, akikre William James úgy utalt, mint akik "vallásos zsenik" voltak, akiknek élete és cselekedete Istennek első kézből való megtapasztalásán alapult. Jézusnak ebből az Isten Lelkével való kapcsolatából következett minden más lényege aki volt: tevékenysége, mint gyógyító; felfogása, mint bölcsesség tanító; szenvedélye, mint társadalmi próféta; látomása, mint közösség alapító.

Így a Lélek egy megtapasztalt valóság volt Jézus számára. Ennek három jelentősége van a mai evangélium hirdetésében:

Első: Olyan időben élünk, amelyikben Isten valósága nem magától értetődő. Valóban, nagyon sokak számára az Istenben való bizalom nehézségekbe ütközik. Ebben a helyzetben, amit Jézusról tudni kell, az az ő erőteljes bizonyságtétele a Lélek valóságáról, nem mint a hitnek egy problémás pontja, hanem mint a tapasztalat, élmény eleme, velejárója. Jézus tapasztalata megkérdőjelezi a modern lélek elvilágiasodott tudatát.

Második: Jézus életében a Lélekben való központosulás aláhúzza azt, mutatja számunkra is azt, hogy mi kell előttünk is mindig világos legyen: keresztény evangelizáció oda kellene hasson, hogy kitapasztalja a lélek valóságát, amelyik az üzenetnek központja és alapja. Isten nélkül a központban, a keresztény életnek nincsen értelme. Ha bizonytalanok vagyunk Isten valósága felől, akkor nincsen valóban fontos üzenetünk a mai ember számára.

Harmadik: Jézus lélek tapasztalata, élménye felerősíti a mi felfogásunk Jézus alternatív bölcsességéről. Az ő Istenben központosult alternatív bölcsességének nem az volt az üzenete, hogy "erősen higgyél Istenben" és a miénk sem ez kell legyen;

sőt, a keresztény evangélium üzenete ma ez kell legyen: egy felhívás, hogy kapcsolatba lépjünk az Isteni Lélekkel. Ez a kapcsolat ahogyan mélyül és növekedik idővel, úgy megtapasztaljuk, hogy Jézus alternatív bölcsessége szerint élünk. A megváltozásnak ösvénye a Lélekben való élet.

Az életről való látomás harmadik összetevője, amelyet Jézus küldetésében és üzenetében találunk, az a közösség. Ez azért is fontos számunkra, hogy kihangsúlyozzuk és emlékezzünk erre, mert egy individualista korban élünk. Jézus alternatív bölcsességét így is lehet értelmezni, mint az egyéniség alapja.

De Jézus üzenete nem individualista volt, még ha egyénileg is kereste Istent; inkább, ő ezt az alternatív látomást a közösségi életben akarta kivitelezni. Ez a látomás testet ölt tanításaiban és magatartásában, valamint abban a mozgalomban, amelyik körülötte alakult ki. Jézus közösségét Palesztinában a halála utáni tizedekben egy rendkívüli társadalmi radikalizmus jellemzett. Valóban, amennyivel többet tudunk az első századi zsidó Palesztin társadalomról, annyival jobban és világosabban látjuk, hogy a Jézus mozgalom mennyire egy alternatív közösségi élet volt. Az első századi zsidó Palesztina egy éles határokkal körülvett társadalom képét mutatja, amelyik szélesen el volt választva a jólét, tisztaság, nemi és etnikai vonallal. A megkülönböztetésen épült fel: tiszta és tisztátalan, igaz és bűnös (kívülálló, érintetlen), egészséges és beteg; férfi és nő; egész és csonka; gazdag és szegény; zsidó és nem zsidó. Ilyen társadalmi határokkal szabályozott világban Jézus mozgalmának mindent magába foglaló volta rendkívüli volt. Mint határ eltörlő mozgalom egy új társadalmi valóság volt egy alternatív közösségi élet látomásával. Így, összekapcsolva a Lélekkel: van valami határ eltörlő, megrázó volta a Lélek tevékenységének és megtapasztalatának, élményének.

Jézus közösségének központi minősége látható a paradigmában, vagy érték magvában, amelyik rányitotta az életet. Társadalma uralkodó paradigmája ez volt: "Legyél szent, amiképpen Isten is szent." (3Moz 19,2), szentség alatt értve a tisztaságot (purity). Jézus ezt így változtatta meg: "Legyetek könyörületesek,(együttérzőek) miként Isten is könyörületes (együttérző)." Lk 6,36. Az együttérzésnek különösen gazdag mellékértelmei vannak, melyek annak ethimologiájából következnek: a szó gyökere a Héber és Arám nyelvben is ez "Womb" = anyaméh, anyai. Együttérzőnek lenni annyit jelent, mint olyannak lenni, mint az anyaméh: amelyik táplál, életet ad és átfog, körülfog. Ellentéte a tisztaságnak sok tekintetben, a legmegjegyzendőbb a mindent magába foglalása.

A tisztaságról való aggodalom belső határokat épít fel. Az együttérző élet e belső határokon keresztül nyúlik. Mint a Lélek, amelyiknek elsőrendű gyümölcse az együttérzés, az együttérzés is megrázza, megdöbbenti a határokat.

Röviden, a Jézus mozgalom egy együttérző közösség volt, és Jézust komolyan venni annyit jelent, mint közösségének tagja lenni.

A közösség és együttérzés kihangsúlyozása nagyon fontos, amit Jézus életlátomásában találunk. Az ok az új evangelizációra nem más, mint Jézus életlátomásának új megértése, felfogása, amelyet Jézusban találunk meg. Ezt kell mi ma a világnak adnunk, amelyik nem más, mint egy alternatív közösség egy alternatív bölcsesség alapján élve egy alternatív Úrral való kapcsolatban. Ezt kell tisztázni és megőrizni két állításban:

Első: ez a keresztényi élet látomása kell legyen, mint az Istennel való kapcsolat megélése. Ez pedig a keresztényi élet eddig megszokott formájától nagyban különbözik.

A régi kép egy olyan keresztényi élethez vezet, amelyikben mint hivők vagyunk és az evangélium sem más, mint másokat oda kényszerít, hogy higgyenek. Ez az új Jézus kép (történeti) egy olyan keresztényi élethez vezet, amelyikben azzal a Lélekkel való kapcsolat a lényeges, mint amelyikkel Jézus is kapcsolatban volt és az evangélium pedig nem más, mint hívni az embereket ilyen kapcsolatot teremteni, ilyen közösségi életbe lépni.

A régi felfogás szerint elég volt hinni a keresztény történetben, és a megközelítés, amit sugalmaz ez: élni a keresztény történeten belül, amit Jézus sugall az, hogy élni a keresztény közösségben. Az evangélium üzenete pedig nem más, mint egy hívás belépni ebbe a közösségbe, amelyikben a Jézusról szóló történeteket mondnak, énekeket énekelnek, az ő szertartásait gyakorolják, őt követik és rá emlékeznek; az az valódi közösségbe lenni vele. Így tehát, ez a történet ahelyett, hogy hitfelfogássá, dogmává változna át, egy ablakká tárul ki, amelyiken keresztül a Lélekkel való kapcsolat, közvetítés, érintkezés megtörténik.

Második: ez a keresztényi élet látomása minket egy átalakulási utazásra vezet. Az Isten lelkével való kapcsolat megváltoztat minket, amint a kapcsolat idővel tartósul és mélyül. Valóban az egész élet egy utazás. Ha megfigyeljük a bibliai hagyomány is utazások képe: a határok földjéről az ígéret földjére; a száműzetés földjéről arra a helyre, amelyik az otthon. Vagy figyeljük az Újszövetségben: a keresztény élet egy utazás Jézussal, mint ahogyan a tanítványi kép sugalmazza. Kereszténynek lenni annyit jelent, mint részese lenni annak a közösségnek, amelyik Jézussal együtt utazik, mind jobban és jobban alakítva ő általa, az ő látomása által, és az ő élet útja által.

Abban az életben együtt léve a mi életünk Istennel és egymással, meg fogunk változni. Ezt a nehéz, de dicsőséges üzenetet támassza alá Pál apostol is a 2 Korintusi levelében 3,18: "Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől."

Ez az élet látomása, amelyiket Jézusban látunk. Ez az, amit nekünk a világnak ajánlanunk kell. A mi üzenetünk is ez lehet: jertek velünk, ez a járható út. "Tapasztaljátok meg és lássátok, hogy jó", hogy az utazás jó legyen számotokra is.