DÁVID FERENC ÉS A VALLÁSI TÜRELEM PROBLÉMÁJA

2. Vallási türelem kérdése a 16. Században

A 16. század határkő Európa történetében: Ekkor szabadult fel a szellem az egyház gyámkodása alól, alakult ki egy autonóm értékrendszer, született meg az egyéniség tisztelete és útnak indult egy új szellem. A társadalom égető kérdései közé tartozott a vallási türelem és az egyház reformálása.

A vallási türelem része annak a folyamatnak, mely szerintünk az emberi szabadság elvének kialakulásához vezetett. Benne nem egy szűk teológiai elv, hanem egy minden idők fölé emelkedő kérdés vetődött fel: mi a fontosabb a vallásos ember számára, a hit vagy a dogma, az ethos vagy a lógos; a humánum vagy a teológia? Hősei nemcsak határkövek abban a korban; hanem a haladás útmutatói is voltak.

a) A katolikus egyház a 16. században változatlanul folytatta a középkori egyház türelmetlenségét: A vallási uniformitás és kizárólagosság biztosítása végett szentesítette az erőszak használatát a heterodoxokkal szemben.

b) A reneszánsz és humanizmus elvileg pozitív módon viszonyult a vallási türelem eszméjéhez: A humanisták elismerték a türelem igazságát és benne hatékony eszközt láttak a vallásbéke elérésére; de nem mertek érette nyíltan kiállani.

c) A reformáció a szabadság jegyében indult és minden keresztény jogát kívánta biztosítani; hogy ö maga határozza meg, mit higgyen és hogyan éljen. A reformáció kezdetben azért is a vallási türelem mellett foglalt állást; hogy zavartalanul kifejthesse tanait és az egyházat reformálhassa. Azonban miután tanaiból "egyház" lett és a világi hatalom támogatását megnyerte, állásfoglalását megváltoztatta. A türelem elvét elvetette. A türelmetlenség nemcsak pápaság- és szektáriánus-ellenes volt, hanem a politikai és társadalmi események befolyására kölcsönössé vált és vallásháborúkhoz vezetett. A türelmet Európa legtöbb országában a vallás és egyház iránti közömbösség kifejezésének tartották; az uralkodó vallástól eltérők, az "eretnekek" üldözéséi érdemszerző cselekedetnek, társadalmi jószolgálatnak minősítették.

d) Az antitrinitárius Serveto Mihály kivégzése 1553-ban az érdeklődés központjába állította a türelem kérdését, és szenvedélyes vitát váltott ki az eretnekek üldözéséről és büntetéséről. A tolerancia és lelkiismereti szabadság védelmére elsőnek a humanista Castellio Sebestyén állott ki. Elítélte a keresztényekhez nem méltó türelmetlenséget és harcolt a lelkiismeret- és vallásszabadságért. Állította, hogy "az igazságot keresni és kimondani úgy, ahogy gondoljuk, soha sem lehet bűn: Senkit sem lehet valamely meggyőződésre rákényszeríteni, mivel a meggyőződés szabad [...], azok a dogmák, melyekért a keresztények egymást kölcsönösen kiátkozzák és öldöklik, önmagukban véve meglehetősen közömbösek s nem javítják meg az embereket. A lelkiek felett való ítélkezés nem tartozik az emberekre, hanem egyedül csak Istenre."

e) A vallási türelem eszméjét Európa-szerte a radikális reformáció karolta fel. Teológiai állásfoglalásából következett, hogy a toleranciában alapvető emberi jogot látott. Ebből a küzdelemből a dávidferenci reformáció is kivette részét Erdélyben.

3. Dávid Ferenc türelemtanának teológiai alapjai

Dávid Ferenc teológiai rendszerének alapja Isten oszthatatlan egysége. Ez a fundamentum; minden más hitelv csupán ezen alapuló felépítmény, így a vallási türelem is. A szentírásból ismerte meg, hogy csak egy Istenünk van, a mindenható Atya. Jézus is az egy Istenről tanított. Az evangélisták és az apostolok egy szót sem írtak a háromságról. Az egyház mégis üldözi azokat; akik nem hisznek "a lényegben, személyben, természetben, megtestesülésben" -állapította meg Dávid Ferenc -",de ha mindezek szükségesek az üdvösséghez, soha egy szegény paraszt keresztény sem üdvözülhet, mert ő ezeket soha meg nem tanulhatja életében."

Istent lényegében oszthatatlan Léleknek fogta fel; aki mindenható, bölcs, jó és igaz. ő a világmindenség teremtője, forrása és megtartója minden létezőnek. Szeretetét az ember és a világ iránt "Isten atyaságával" hangsúlyozta ki. Vétkeznek, akik Istent nem tisztelik kegyes Atyaként, hanem inkább szigorú bírónak tartják, mert akinek nevében keresztelkedünk, Atyának nevezi magát. ő a türelmesség megszemélyesítője, maga a Szeretet, aki "felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak:" Szabadságot ad az embernek, de kész megbocsátani a megtérő bűnösnek. Irgalmasságával üdvözít és örök életet ad.

Imádásunk egyedüli tárgya csak Isten lehet. Jézus is azt tanítatta; hogy senki mást nem kell segítségül hivni; csak az Atyát, és hogy igaz imádás csupán az lehet, amit lélekben és igazságban az Atyához intézünk.

A szentlélekről Dávid Ferenc azt tanította, hogy az Isten lelke, ereje, az élet oka bennünk. Igaz, hogy a Biblia akaratot, belső gondolatok vizsgálását, tanítást, vigasztalást tulajdonít neki, de nem azért, mintha személyes Isten volna, hanem hogy Isten munkásságának különböző módjait szemléltesse. Ez a lélek tanító és jóra vezető erő, nemcsak megeleveníti az embert, hanem természetét is megújítja, bölcsességgel ajándékozza meg, bátorrá, vidámmá és az igazság megvallásában erőssé teszi. Általa lehetünk Isten fiai és épülhetünk az ő templomává; egyben bizalmat ad nekünk, hogy félelem nélkül mondhassuk: "Mi Atyánk.''

Isten lelke minden emberre kiterjed; Ezért tanítja a szentírás, hogy benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ez az Isten lelke velünk való közlésének első módja. A második, midőn az élet szépítésére bölcsességet és tudományt ad, mint a filozófusoknak, tudósoknak és költőknek. A harmadik, midőn az embert újjászüli az örök életre. Ez az Isten megszentelő lelke.

Jézus embervoltát hirdette Dávid Ferenc. Így vallott róla: "Szeretem az én Krisztusomat, hogy vérét kiontotta, szenvedett és meghalt, lelkével pedig arra indít, hogy életemet kezébe adjam és bizonyos legyek, hogy megőriz és örök életet ad." őt tartotta tanítómesterünknek és útmutatónknak Istenországa felé. Benne az Istenhit, értelem és szabadság legnagyobb képviselőjét látta. Reá utalt a Biblia-magyarázásnál is: "... a szentírás élete és lelke Krisztus, mellyel, aki megismert és az igaz értelmét vette, az egész Biblia magyarázatában szabadon mehet." Az ember Jézus nem tanít a lényegről; személyről, az öröktől fogva való Fiúról, sem a kettős Krisztusról, hanem csak az egy Atya Istenről. Nekünk keresztényeknek öt kell követnünk, aki arra tanít minket; hogy a boldogságot és az örök életet az egy Atya Isten és Jézus ismeretében találhatjuk meg. Jézus evangéliumával vezeti híveit az életre, igazságra és tökéletességre. Tanítását nem kőtáblára írták, mint Mózes által a zsidó népnek adott törvényt, hanem a szívünkbe; nem a külső félelem és a rabság szolgálatát mutatja meg, hanem az élet és a jóság lelkét. Mi az önmegtagadás és saját keresztünk felvétele által lehetünk az ő tanítványai. A mi hivatásunk Jézus követése – ez a mi tiszteletünk kifejezésének egyetlen méltó formája. . .

Az emberben való hit Dávid sarkalatos tétele. Az ember a központ, minden érette van, a vallás is őt szolgálja: Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette, ez a testvériség természetes alapja. Jónak és tökéletesedésre képes lénynek alkotta az embert, innen van az ember nagyrahivatottsága eszményeket állított eléje; melyek vonzzák; vágyakat és törekvéseket oltott szívébe, amelyek ösztönzik. Embernek lenni nem állapot, hanem megvalósítandó nehéz feladat. Jézus is arra buzdított, hogy legyünk tökéletesek - törekedjünk tökéletesíteni magunkat Isten akaratának cselekvése által; legyünk Isten fiai - növekedjünk igaz emberekké Istenországa szolgálatában.

Isten és Jézus ismeretét Dávid összekötőtte az ember erkölcsi életével. Aki cselekedeteivel tagadja, az beszédével hiába állítja. hogy Istent ismeri, és hogy Jézus tanítása szerint él az, aki nem jár világosságban és az evangélium útján. Istenországa tagjait is éppen arról ismerik meg; ha egymást szeretik, irgalmasok, szelídek; békességszeretők; adakozók, készek mindig a megbocsátásra, az evangélium szellemében munkálkodnak, a jócselekedetek gyakorlásában versenyeznek és az elsők a szolgálatban. Isten igényli tőlünk; hogy minden cselekedetünkben az igazság, az emberség és a szeretet látható legyen.

Legszemélyesebb ügyünk a hit. Pál apostollal tanította Dávid, hogy "a hit Isten ajándéka" (Ef 2,8); melyet elfogadhatunk, de visszautasíthatunk is. Rajtunk kívülálló, külső tekintélytől független valóság, melyet adottságaink szerint alakíttatunk és juttatunk kifejezésre. A hit ajándék volta kétségen kívül áll. Ha természetünkben adva volna a hit és nem Isten ajándékozná nekünk, akkor mindnyájan egyaránt hinnénk és Isten igéjének életünkben helyet adnánk.

A hit tartalmilag Istenben való bizalom; megnyugvás és a vele való életközösség. Isten munkája az emberben, aki hit által lép be életünkbe, teremt velünk kapcsolatot, szól hozzánk, és mi válaszolunk neki. A hit tökéletesedésünk kezdete: felszabadulunk a félelem; az egyedülvalóság és kötöttség alól, s életünket Isten és ember szolgálatára szenteljük.

A hit teljességét Jézus élete példázza, ezért nevezi Dávid az evangéliumot "a hit legvilágosabb tükrének." Ennek ismerete erősíti, tudatosítja hitünket. A hit által akkor igazulunk meg, ha az cselekedetekben válik láthatóvá. Ezért a hit és eselekedet egymástól elválaszthatatlan. Isten előtt hitünket tiszta gondolatokkal, buzgó imádkozással és a lelki dolgokban való foglalatossággal mutatjuk meg, az ember előtt pedig az igazság és szeretet cselekedeteiben.

Isten és emberközötti kapcsolatból következik, hogy a hit öntörvényű és szabadságot feltételez. Mindenféle kényszer, kötöttség lényegének mond ellent. Isten elvárja, hogy ajándéka számára teljes szabadságot biztosítsunk. Nemcsak az ember, hanem Isten ellen vétkezik az, aki megsérti a hit szabadságát.

A lelkiismeret és az értelem a hit szabadságának bíztosítéka; ezek védik, hogy ne fajuljon szabadossággá.

Dávid Ferenc teológiájának lényegét így összegezi:

- Vitatkozzanak az emberek valamint akarják; keressék Isten lényegének rejtett voltát, hányják-vessék a személyek sokaságát és forgassák az okosság bölcsességét, de az az örökélet, hogy csak téged egyedül való Istent ismerjenek és akit elküldöttél, a Jézus Krisztust. Aki ezt hiszi, üdvözül. És ha valaki más evangéliumot prédikálna, vagy ehhez valamit ragasztana, az Isten ítéletét viseli. Ehhez még hozzáfűzi, hogy amint kezdettől fogva az igazság szeretője voltam, úgy ezután is az akarok lenni és tehetségem szerint követni az Isten tiszta igéjét. Ha pedig valamiben tévedtem volna, akik Isten igéjéből igazabbat mutatnak, megköszönöm és követni őket nem szégyellem.

4. Dávid Ferenc és a vallási türelem

Dávid Ferenc teológiájának velejárója a vallási türelem és lelkiismereti szabadság állítása: A tolerancia számára nem közömbösség, humanista meggondolás, gyengeség, határozatlanság, meggyőződés vagy elkötelezés hiánya volt; hanem vallásából folyó hitelv, életút és magatartás, igazság iránti nyitottság, a felebarát iránti köteles tisztelet és szeretet kifejezése. Benne elismerte azt az emberi jogot, hogy mindenki szabadon vallhatja és taníthatja azt, amit helyesnek ítél. A türelem szerinte kizárja a félelmet; bizonytalanságot; erőszakot, elnyomást, fanatizmust; de lehetővé teszi ezzel szemben a gondolatok, eszmék és tapasztalatok szabad kicserélését, a vallásos nézetek közeledését, hogy az emberek egymás személyét és hitfelfogását kölcsönösen tiszteljék s egymással békében éljenek. Mindez egyet jelent a szabadságban megnyilvánuló emberszeretettel. Isten, a békesség Ura, azért adja ajándékait, így a hitet is, hogy azok a békesség, megértés és tisztelet eszközei legyenek.

. A Szentírásban sehol sem olvassuk, mondja Dávid; hogy Istenigéjét és a vallást tűzzel-vassal kell terjeszteni. Krisztus országának népe és áldozata önkéntes, fegyverrel és fenyegetéssel az evangélium elfogadására nem kényszeríthető, hanem szabadon engedelmeskedik. ;,Nincs nagyobb esztelenség, sőt képtelenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet és a lelket, aki felett hatalommal csak a teremtője bír." Az irgalom, a megértő szeretet példájával maga Jézus járt elöl, aki azt állította, hogy az ő országa nem e világból való, hogy nem kell a konkolyt kitépni, nehogy a búza is kárt szenvedjen, hanem engedni kell, hogy mindkettő együtt éljen az aratásig, Pál apostol sem tanácsolta, hogy a tőlünk különböző hitet valló embertársakat üldözzük, hanem csupán azt, hogy őket elkerüljük. Attól pedig egyenesen eltiltott, hogy bárkit halálra ítéljünk hitéért. Mi sem lehetünk Jézusnál és Pál apostolnál szigorúbbak - állapította meg Dávid Ferenc. A mások személye iránti tisztelet természetesen nem jelentheti az erkölcsi vétség elnézését; az erkölcsi rosszal szemben nincs helye a türelemnek.

Hitviták, vallási változások és küzdelmek közepette Dávid mindvégig kitartott a türelem mellett, és küzdött annak elismertetéséért. Ellenfelei a gúny és kisebbítés fegyverét, az eretnekség vádját emelték ellene, máglyával és pallossal fenyegetőztek. ő azonban ellenfelei türelmetlenségét nem viszonozta. Teológiai felfogásához híven, hogy a hit kérdésében mellőzni kell ,minden erőszakot; nem a világi hatalom fegyverével, hanem "az ige igazságával és a lélek szeretetével" kell harcolni. Az elégtételt Istenre bízza, ö lesz az, aki ügyét védelmébe veszi.

Dávid Ferenc még a bűnösökkel szemben is türelmet követelt, mert Isten is azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Egy jó anya sem dobja el megtévedt fiát, mondotta; hanem ápolja és minden módon igyekszik megtéríteni. A teológusok és az egyház szolgái, akik az anya helyett vannak hallgatóik számára kijelölve; ugyanezt kötelesek tenni tisztüknél fogva és a Szentírás parancsa szerint. Dávid arra kérte János Zsigmondot; hogy büntetés helyett részesítse minden tiszteletben és jutalomban a legyőzött felet, legyen nekik szabad írni, tanítani; adassék nekik teljes szabadság mindenre, amit ügyükben tenni akarnak. .

Dávid részletesen foglalkozott a türelem és lelkiismereti szabadság kérdésével. Elismerte, hogy a gonoszakat Isten parancsa szerint meg kell büntetni, de a Szentírás értelme ebben a tekintetben annyira különböző, hogy arról több mint ezer éve folyik a vita, de még eldönteni nem lehetett. Ezért aztán a földet az ártatlanok kiontott vére árasztotta el. Bármennyire gondoljuk, hogy mindent tudunk és nem tévedünk, mégis vigyáznunk kell - figyelmeztet Dávid -, hogy az érdemük szerint megfeszített latrok között Jézust is ártatlanul föl ne feszítsük. Erre való tekintettel Majornak azt feleli, hogy alaptalan vádaskodásai ellenére mindent türelmesen el fognak szenvedni; és mennyei Atyjukhoz könyörögni fognak, hogy neki és mindenki másnak, akik rágalmazzák, róluk rosszat mondanak és üldözik; ezeket a tévelygések bocsássa meg. A türelem mellett érvel Dávid szerint erkölcsi érzésünk is. Hány bűnös ember él a törvény és hatóság elnézéséből: Ha megtartjuk közöttünk a káromkodókat, kevélyeket, irigyeket, fösvényeket, tobzódókat, és élünk velük, legalább a puszta életet és gondolkodást engedjük meg azoknak is, kik Jézus felől másképpen gondolkoznak, de senkinek nem ártanak, és készek inkább meghalni, mint mást szóljanak vagy cselekedjenek; mint ami igaz.

A türelmetlenségtől és ennek következményeitől csak a tolerancia szabadíthatja meg a keresztényeket. Tűrjük meg egymást és tartsuk tiszteletben egymás hitét, mert mindnyájan Isten teremtményei vagyunk és egymásnak testvérei.

5. Az 1568. évi tordai országgyűlés és a vallási türelem

Dávid Ferenc türelemtana nem maradt elszigetelt elmélet a teológusok és hitviták szűk körében, hanem átment a köztudatba. A fejedelem; az ország vezető embereinek többsége állást foglalt mellette. A vallási türelem és a dávidferenci reformáció ügye az 1568. január 6-13. napjain Tordán tartott országgyűlésen dőlt el. A fejedelem előterjesztésére a következő határozatot hozták: "... a prédikátorok minden helyen az evangéliumot predikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból leszen, mely hallás Isten igéje által van."

Az országgyűlés nem tett mást, mint a tényleges vallási helyzetet szentesítette és a többség állásfoglalását fogadta el, midőn törvénybe iktatta a tolerancia és lelkiismereti szabadság elvét. A határozat Dávid Ferenc türelemtanának elismerését jelentette. A tordai vallásügyi végzés a radikális reformáció és a haladó erők jelentős győzelme volt, egyedülálló jelenség a 16. században. A törvény végrehajtását János Zsigmond hitbeli kötelességének tartotta. Az 1568. márc. 8-18. napjaiban Fehérváron lefolyt második hitvita alkalmával Csáki Mihály kancellár bezáró beszédében kiemelte: a fejedelem ezután is megengedi, hogy mindkét fél vitatkozzék; "az lévén akarata, hogy birodalmában teljes vallásszabadság uralkodjék." Az 1569. október 20-25-én Váradon tartott hitvitán maga János Zsigmond jelentette ki, hogy, a mi birodalmunkban - miképpen arról ország végzése van - mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen, mert tudjuk, hogy a hit Isten ajándéka és a lelkiismeret semmi erőszakkal nem vitethetik." Az országgyűlési határozat végrehajtását mindennél jobban igazolja az erdélyi unitarizmus fennmaradása. A 16. században az erdélyi fejedelemség volt az egyetlen ország Európában, mely az unitárius reformációt elismerte és egyházi létét biztosította.

Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény a toleranciát, az egyén és a közösség lelkiismereti szabadságát kívánta biztosítani. "A kor szabta korlátok között is haladó, előremutató cselekedet volt. Pozitív lépést jelentett előre azon az úton, amely a lelkiismereti és vallásszabadság feltétel nélküli elismeréséhez vezetett."

Akik elfelejtik a múltat, kénytelenek azt megismételni: Azok pedig, akik emlékeznek a múltra, benne útmutatást találnak a jelenre és jövőre egyaránt, s gazdag hagyományokat tudnak feleleveníteni. Mi megtanultuk a múltból, hogy sok idő és tapasztalat szükséges amíg az ember eljut annak a felismerésére, hogy egyetlen dogma sem érdemli meg, hogy érette szembeszálljunk és vétkezzünk az emberség és a szeretet ellen.