Aki mindvégig állhatatos...

                                       Márk 13.rész, 13 vers; "Aki mindvé-

                                    gig állhatatos, az megmarad. "

Az alapigének felolvasott bibliai idézet annak a Márknak az evangéliumából való, aki nem közvetlen jézusi tanítvány, de jelen van Jézus életének egyes eseményeinél, melyekről később a szemtanú hiteles­ségével ír. Mark annak a Máriának a fia, akinek házánál az első Jeruzsálemi gyülekezet tagjai többször összejönnek.  Munkatársa Péter és Pál apostolnak. Az elsőtől megismerheti Jézus beszédeit és cselekedeteit, a másodiktól pedig az evangéliumnak az egész világra kiható jelentőségét. Márk úgy készíti el evangéliumát, hogy előbb összegyűjti a Pétertől Jézus felől hallottakat, majd azokat összehasonlítja a más szem és fültanuk vallomásaival. Aztán az így nyert anyagot valószínűleg közvetlenül időszámításunkat követően - 64 után egységes egésszé formálja. Jézusról szóló tudósítását helyenként felhasználja Máté és Lukács is. így az alapige idézete másik két evangéliumi írónál is megtalálható. Sajátos módón Márk és Máté azonosan fogalmaz: "Aki mindvégig állhatatos, az megmarad,"

Az alapige megértése végett hadd mondjam el, hogy az Jeruzsálemben hangzik el s a korabeli ember hitvilágát oly nagy mértékben foglalkoz­tató utolsó időkre vonatkozó jézusi álláspontot zárja le.  

Ha fellapozzuk Mark evangéliumát, kiderül, hogy a Jeruzsálembe való bevonulás és Jézus tragikus halála közötti időszakban három  jelentőségű jézusi tanítás hangzik el.

Az első a hit erejét hang­súlyozza ki, mintegy alátámasztva az istenbe vetett hitnek minden nehézségen átsegítő erejét.

A második a feltámadásról szól s ez a szadduceusok feltámadást kétségbevonó hitének helytelen értelmezését kiigazítva, Istenről, mint az élők Istenéről tanít.

A harmadik pedig - melynek záróakkordja a mai alapige - az utolsó időkre vonatkozik, melyben a temp­lomból kő kövön nem marad, nemzet-nemzet, ország-ország ellen támad.

Azonban, amint Jézus mondja, ezekben a nehéz, megpróbáló időkben is megtartatik, azaz megnyeri életét az, aki állhatatosnak bizonyul.

Az állhatatosság elvi álláspont. Klasszikus példája sokáig az a római katona, aki a Vezúv kitörésekor is megmarad őrhelyén. Az állha­tatosság nyilvánul meg többek között Pál apostolban, aki hisz a krisztusi megváltásban s ezért életét kész föláldozni. Az első keresz­tények közül sokan a cirkuszok porondján fejezik be életüket, mert hiszik, hogy haláluk után Krisztus jobbjára kerülnek. Hasonló állhata­tosságot tanúsítanak a reformátorok, akiket az a meggyőződés vezet, hogy az egyház addigi tévedéseit csak úgy lehet fölszámolni, ha az visszatér az ősalaphoz a jézusi tanításhoz. De, hogy mai példával is él­jek, ha valakinek személyi igazolványába az a bejegyzés olvasható, hogy évtizedeken keresztül ugyanazon a helyen dolgozik, az azt jelenti, hogy az igazolvány tulajdonosa azonosítja magát a munkahellyel. Bár egye­bütt nagyobb jövedelemre tehetne szert, megmarad eredeti helyén, mert állhatatosnak bizonyul.

Az állhatatosság lehet egyfajta életigénylés, de jelentheti az élethez való viszonyulást is. Jakab apostolnál az állhatatosság a hitre vonatkozik, mely a lelki értékek birtoklásából fakad s melynek gyümöl­cse a cselekvésben elért tökéletesség.

Jézus az állhatatosság kérdésében abból az emberből indul ki, aki a mennyei Atyáéhoz való tökéletességet igényli. "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok is tökéletes"- mondja s ezzel nem csak az Istennek az emberek iránt támasztott óhaját juttatja kifejezésre, ha­nem benne foglaltatik a tökéletessé válás lehetősége is. Ez Jézusnál általános. Tökéletes lehet mindenki, aki a mennyei Atya akaratát teljesíti. Az említett Jakab apostol, miként Márk is konkretizál s az állhatatosságot a tökéletesség föltételének mondja.

Az unitárius teológia, amely a hit kérdésében is az emberre épít, föltételezi, hogy az ember a benne levő isteni értékek fölismerésével a cselekedetekben kifejeződő tökéletességre törekszik. Ebben is arra a szeretetre, amely nem pusztán érzelmi tényező, hanem olyan ösztönző  amely a jócselekedetekre késztet. Amely soha nem hagy békét az ember­nek, de amely mégis lelkének nyugalmát és békességét hozza közelebb.

Azonban, ha az alapigét tartjuk szem előtt, akkor az állhatatos­ság elsősorban is a tanítványi teendők végzésére vonatkozik.

Köztudott, hogy Jézus célkitűzése: Isten országának ezen a földön való fölépítése, amelyben az valósul meg, amit az Isten akar s amelynek

építése az ember boldogságát szolgálja. Ez az ország nem azonosítható sem a túlvilági élettel, sem egyetlen olyan közösséggel, amely az egyé­ni érdek előtérbe helyezésével jelentkezik. Isten országa akkor következik be, ha a jézusi evangélium meghódítja a világot. Jelen van ott, a hol az emberek egymáshoz való viszonyát az a közös teherhordozás jellemzi, amely nem alamizsna, hanem olyan segítség, amely csorbítatlanul hagyja az emberi méltóságot. Jelen van a baráti kézfogásban, a meleg simogatásban s az örömöt fakasztó mosolyban. Vele megszűnik minden ellentét s az az egyenlőség jut érvényre, amelynek tartó oszlopa a szeretet. Nem látványos cselekedet, vagy nagyhangú szónoklat. Ott található fel ahol a fejlődés az ember javát segíti. Az a lélek értékeinek, az igazságnak, a jóságnak uralma. Olyan ország, amely megvalósítható. Jánosnál az újjászületés eredménye, a Római levélben a békesség, a szentlélek által való öröm. Isten országa olyan sokoldalú, hogy arra Jézus egymagában nem vállalkozhat. Ezért tanítványokat gyűjt, hogy a kivitele­zést olyanok segítségével hozza közelebb, akik - az evangéliumi szóhasz­nálattal élve "alkalmasak" Isten országa építésére.

A tanítványok nem rendelkeznek magasabb iskolával, de tisztán lát­nak. Ezt bizonyítja Jézusnak feltétel nélküli követése. Nyitott szem­mel járó emberek, akik a jövendő építését szolgálják. Érdeklődési körük, vallásos meggyőződésük, embertársaikhoz való viszonyuk alkalmas arra, hogy az Isten és az emberszeretetben felépítendő új világ első munka­társaivá legyenek. A tanítványok és Jézus viszonyában a hit állandósu­lásának kérdése is előtérbe kerül. A tanítványok bíznak Jézusban, de nem mentesek a kételyektől. Az első időszakban sok bennük a bizonytalan­ság, mégis a jézusi eszméknek olyan első hirdetőivé válnak, akiknek fel­készültségén, kiállásán és állhatatosságán áll vagy bukik Isten országa.

De bennük is megvan a hajlam Jézus túlértékelésére. Hiszen személyének közvetlen hatása, az állandó aktivitási készség, a szeretet eszme gya­korlati alkalmazása háttérbe szorítja azt az Istent, akit életük minden pillanatában éreznek. Azonban Jézus hite közvetlen Istenre irányul és irányit. Legszebb bizonyossága ennek a keresztfán elhangzó sóhaj: "Atyám, a Te kezedbe helyezem lelkemet."

Ha most azt nézzük, hogy Jézus óta kétezer esztendő telt el s ezalatt 3o - 4o emberöltő váltja egymást s az élet mégsem olyan, mint amilyennek lenni-e kellene, akkor hamar kiderül, hogy ennek oka az áll-hatatosság hiánya. Az, hogy Jézust mindenkor és minden társadalom embere másképpen értelmezi és másképpen magyarázza. Pedig a szeretetben nem lehet semmit belemagyarázni. Azt nem lehet korlátok közé szorítani.

Nem lehet vele kapcsolatban nagyságrendi kategóriákat fölállítani és kölcsönösségre hivatkozni. A szeretetnek egyenlő erejűnek és mindenki—

re nézve kihatónak kell lennie. Ezen túlmenően pedig állhatatosnak.

Vajon, napjainkban lehet-e érvényt szerezni annak a szeretet­nek, amely állhatatosságunkat, tökéletességünket és emberségünket mu­tatja? Én úgy hiszem, hogy ebben a kérdésben csak igennel lehet válaszolni. Annál is inkább, mert a szeretetre ma nagyobb szükség van, mint az idők folytán bármikor. Ha jól belegondolunk, ma roppant válto­zó és ellentmondásokkal teljes világban élünk. A helyes eligazodáshoz az ismereteknek olyan tömegére van szükség, mely messzemenőleg meg­haladja képességeinket. Gondolok itt a különböző pusztító fegyverekre, melyek, ha aktivizálódnak az ég és a föld elmúlását eredményezhetik. Máté evangéliuma ötödik része megemlíti az ég és a föld elmúlását. A föld elmúlásának részeredményeivel már találkozhattunk. Utalok itt az ókori tengerbe süllyedt  görög városokra, a Vezúv lávájától elte­metett Pompejra, a kén és tűzeső martalékává Sodomára és Gomorára vagy akár az atombomba áldozatának esett Hirosimára, - hogy fölmérhessük, miként következhet be a föld elmúlása.

Mi tudjuk, hogy az állhatatosság, tanítványi életforma. Az emberi­esség és az aktivitásnak, a függvénye. Meggyőződésünk az is, hogy éppen az aktivitás eredményeként az ember mindent elkövet, hogy az utolsó idők ne következzenek be. Megmarad állhatatosan az isteni akarat telje­sítésében, a jézusi életforma gyakorlásában, az emberiességben. Hogy az ember ma, konkrétan mit tehet ennek érdekében, arra az állhatatosság belső értékéből következtethetünk. Gondolok itt az emberiség életének jövőbeli alakulását olyan nagy mértékben befolyásolható nemzetközi csúcstalálkozók következményeire; az általános békevágyra, a fegyver csökkentésre éppen úgy, mint a karácsonyi szózat Isten dicsőségét, a föld békéjét és az ember jóakaratát tolmácsoló óhajára.

" Aki mindvégig állhatatos, az megtartatik" - mondja az alapige. E szerint megtartásunk érdekében állhatatosságot kell, hogy tanúsítsunk. Legyünk állhatatosak a tanítványi feladatok végzésében, Isten or­szága építésében, a szeretetben és a békesség munkálásában, hogy a mi életünk is bizonyságát szolgálja az alapigében elhangzó igazságnak, hogy tudniillik: "aki mindvégig állhatatos, az megtartatik".

Ámen.

Kelemen Miklós