Az Ember Fia azért jött

Lukács 19.rész,lo,vers: "Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeres­se és megtartsa ami elveszett, "

Gorkij egyik elbeszélésében egy olyan igazságra bukkantam, amely kiválóan alkalmas arra, hogy mai beszédem bevezetéséül idézzem. Ez így hangzik:" az ember, ha elmerül a múltban lankad a jelennel szembeni energiája s meginog a jövőbe vetett hite is."

Én nem tudom, hogy ezt a Gorkij megfogalmazott igazságot, ki-ki hogyan figyelte meg Önmagán?- de az is igaz, amit Kovács János "Két­ség és bizonyosság" címet viselő könyvében említ föl. Az, hogy „a vi­lágot a technikai újdonságok uralják, mégis a fölfedezési lehetőségek élén a régi és annyiszor megirt téma,- az emberi élet áll".  A Te, az én, és mindannyiunk élete, amelynek célja - a jézusi megfogalmazásban a tökéletesedés!. Az emberiség és a világegyetem fölemelése és a kezdeti harmóniába való visszaállítása. E célért küzd az ember s e cél elérése végett állit hadirendbe mindent, ami akár a múltban akár a jelenben hozzásegítette, illetve segíti céljainak elérésében.

így folyamodunk ma is a kereszténység szent könyvéhez, a Bibliá­hoz, hogy az evangélisták által megörökített jézusi tanítások és Jé­zussal kapcsolatos észrevételek felidézésével, a múlt ne a tevékenység csökkenését és a jövőbe vetett hit megingását eredményezze, hanem azt a harmóniát, amely a békés, kiegyensúlyozott és boldog életet hozza kö­zelebb.  A Biblia, amely az utóbbi években is sok milliós példányszámával messze felülmúlja a legnépszerűbbnek mondott olvasmányok példányszámát is,- az említett törekvésben olyan segítséget nyújt, amelyet csak az tud igazán értékelni, aki nem elégszik meg az un. hétköznapi élettel, hanem a világnak világosságot kíván szolgáltatni. Az a Jézus, akiről könyvtárakat kitevő irodalommal találkozunk, s aki a Biblia újszövet­ségi részének főszereplője, ezt a célt kívánja elősegíteni. Az a Lukács aki hivatását illetőleg orvos és, mint ilyen, nem jézusi tanítvány, hanem Pál apostol munkatársa, a történetkritikai módszerrel és a görög műveltségű keresztényeknek irt evangéliumában azt az észrevételezést te­szi, hogy "az Ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett."

Ez a tulajdonképpen semmi konkrétumot nem tartalmazó meglátás mégis nagyhorderejű, mert belefér mindaz, amit úgy magunk, mint elődeink elvesztettek. Illetve nem tudtunk megőrizni s ennek következtében értéktelenebbé, kevésbé tartalmasnak bizonyul életünk. 

Mindenek előtt foglalkozzunk az Ember Fia névvel, már csak azért is, hogy megerősödjünk unitárius egyházunk egyik leglényegesebb tanításában: Jézus ember voltában! 

Hogy a kérdésben tisztán lássunk, tudnunk kell, hogy a keresztény­ség egyházzá szerveződése folyamatában hatalmas szerepe van azoknak az első zsinatoknak, amelyek lényegében nem egyebek, mint a korabeli keresz­ténység ideológiai alapjának megvetői. Ezek a zsinatok a többség véle­ménye alapján döntenek olyan kérdésekben, melyek veszélyeztetik az ak­kori kereszténység egységét.     

A zsinatok közül legismertebb, a Jézus istenségét kimondó niceai zsinat, melyet Constantin császár hivat egybe, a korabeli, úgynevezett "eretnekségek" fölszámolása érdekében. Ez a zsinat elítéli azt az Áriust, aki azt tanítja, hogy "a Fiú nem egy, - csupán hasonló lényegű az Atyával. így csak átvitt értelemben nevezhető Istennek.

Ez a nézet, mely alapja a 16.-ik századi unitárizmusnak is, a gótok és a longobárdok között fentmaradt a 16.-ik századig. A 16.-ik szá­zadi magyar reformáció folyamatában Dávid Ferenc mondja ki ismét, hogy "a Fiú nem egylényegű az Atyával", tehát nem kell Istennek kijáró imádattal tisztelni. Ezt a tanítást veszik át, teszik magukévá és hirdetik Sommer János, Palaelogus Jakab, Heltai Gáspár, Basilius Ist­ván, Karádi Pál és a többiek, akikre úgy is tekinthetünk, mint Jézus ember voltának újbeli hirdetőire. Hogy e tanítás ellen összefognak az egy­háznak hatalmasai, az csak bizonyíték amellett, hogy a történelem esemé­nyei olykor megismétlődnek. Bár a kereszténység alapjául a Bibliát tekinti, figyelmen kívül hagyja azt a Lukácsot, akinél Jézus önmagát  "Ember Fiának" nevezi, azaz olyan valakinek, aki emberi szülőktől emberként születik, él, tevékenykedik s fejezi be az életét. Ez az Ember Jézus mondja, hogy azért jött, hogy "megkeresse és megtartsa, ami elve­szett."

  Jézusnak e vallomása a Zakheussal lezajló epizód záró akkordja. Az evangéliumi tudósítás szerint, amikor Jézus Jerikóban jár, egy ott lakó, alacsony termetű fővámszedő, hogy láthassa Jézust, fölmászik egy eperfára. Azonban Jézus leparancsolja azzal, hogy az Ő házánál ki­van megszállni. Mert sokan zúgolódnak, hogy Jézus éppen egy bűnös em­bert tisztel meg látogatásával, s Zakheus érezve, hogy e megtisztelte­tésért ellenszolgáltatással tartozik, kijelenti, hogy vagyonának a felét a szegényeknek adja s akiket megzsarolt, azokat négy annyival kárpó­tolja. Hogy e magatartás miértjére fény derülhessen, jelenti ki Jézus, hogy "azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett."

Tulajdonképpen ezzel véget ér nemcsak egy evangéliumi epizód, hanem egy jézusi tanítás is s nekünk nem lenne más feladatunk, mint elgondolkozni Jézus e mondása felett.  

Csakhogy emberek vagyunk. Kutató és kereső lények. Mint ilyenek, tudjuk, hogy az újszövetségi könyvek Jézusnak más feladatokat is tu­lajdonítanak, így Máté evangéliumában olvashatjuk, hogy Jézus azért    jött, hogy a bűnösöket megtérésre hívja és, hogy szolgáljon embertársainak. Pál szerint egyfelől azért, hogy megtartsa a bűnösöket, másfelől, hogy elvegye a bűnöket. Ezek dogmatikus meglátások s mi nem csak azért nem foglalkozunk velük, mert nem arra alapozunk, amit mások mondanak Jézusról, hanem arra, amit ő maga mondott. ÉS mert nem tartjuk magunkat annyira bűnösnek sem, hogy önerőből ne találnók meg az Istenhez vezető utakat. Hanem azért, mert mi is több olyan dolgot veszítettünk el, melyek hiánya megnehezíti életünket s ezeket szeretnénk ismét a magunkénak tudni. 

Mindenekelőtt elvesztettük az Istenbe vetett hitünket!

Ennek oka az, hogy nap-mint nap olyan dolgokat kell átélnünk, melyek cáfolják Isten szeretetét és gondviselését. Akár az újságokat olvassuk, akár a rádiót hallgatjuk, vagy éppen a TV-t nézzük, egyebet  sem tapasztalunk, mint azt, hogy az ember megcsúfolja az Isten képére és hasonlatosságára teremtettségét. A föld különböző részein fellob­banó háborúk, a politikai gyilkosságok, az erőszakos cselekmények mind arra engednek következtetni, hogy elveszett az az Isten, akiről
Jézus, mint szerető és gondviselő Atyáról tanít, s helyét elfoglalja
az a régi, haragvó és bosszúálló Isten, aki szemet-szemért, fogat-fogért elvvel kormányozza a világot. A folyamatos tragédiák, az anyagi és szellemi értékek elveszítése, a remélt segítség elmaradása következtében kiábrándulunk mindenből, ami Isten közelségében tartott s nem lelve a váltságból kivezető utat, zaklatott és egyensúlyát vesztett életünkkel nem csak Istentől, de embertársainktól is mind messzebb kerülünk. Elszakadtak az Istenhez, kötő szálak és elszakadtak azok is,
amelyek az emberek jóságába, segítőkézségébe és szeretetébe vetett
hitünket eredményezte.                      

Az emberről azt mondtuk, hogy Isten gyermeke, s mint ilyen tele van segítőkézséggel, jó szándékkal és szeretettel. Most pedig azt kell tapasztalni, hogy vagy álomvilágban élünk, vagy az emberekkel történt valami. Ugyanis megszűnt a megértés, a türelem! Megfogyatkozott a szere­tet. Az emberek egymásban ellenséget látnak, félnek egymástól s egyre ingerlékenyebbek lesznek. Míg annakelőtte az otthon volt a nyugalom bástyája, az a hely, ahol erőt meríthettünk a küzdelmekhez, ahol együtt lehettünk szeretteinkkel, most ez az otthon is alig-alig létezik. Ha van is, az a bennünk, a munkahelyen felgyülemlett feszültség levezeté­sének a helye, ahol békétlenkedhetünk, hangoskodhatunk, veszekedhetünk, ahelyett, hogy örvendenénk egymásnak.    

A veszteségek a nyugtalan és zaklatott élet okozói. Ezeknek tudható be, hogy nem tudunk végigmenni a kijelölt úton. Lelki sérüléseket szenvedünk s amíg a körülöttünk lévő élet egyre tökéletesedik, addig mi lemaradunk a fejlődésben. Fásultakká, közömbössé válunk s nem hall­juk meg Jézus hívását: "Jöjjetek énhozzám és én megnyugosztallak ti­teket!" Nem értjük mondanivalóját: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Átsiklunk jövőbemutató figyelmeztetésén; "az Ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett."    

"Akinek van, annak adatik, úgy, hogy bővölködni fog és akinek nincs attól az is elvétetik, amilye van "! - mondja Jézus a talentumokról szó­ló példázat végén s mi úgy érezzük, hogy ez vonatkozik megmaradt ér­tékeinkre is. Következésképpen két feladatunk van! Megkeresni és meg­tartani azokat az értékeket, amelyeket elveszítettünk. Ebben a tevé­kenységben segít Jézus és segít az az egyház, amely hozzásegít elve­szett értékeink megtalálásához. Unitárius egyházunk erejét a jézusi szeretet-evangélium hirdetése jelenti s közben hatékony szerepet vál­lal abban, hogy az emberiség megtalálja az elveszett békességet, a segítőkézséget, a terhek közös hordozásának a szándékát. Ha az egyház ebben a világnak világosságot szolgáltat, ha biztosítja a lélek nyugalmát, ha a gyöngék és erőtlenek felé segítő támogatással fordul, akkor nem  csak az önmagunkra találás útját tárja föl, de reáköszönt felvirágzá­sának és hivatásbetöltésének boldog korszaka is.

Sienkiewicz "A világító torony őre" c. elbeszélésében fölemlíti, hogy a matrózok állítása szerint, mikor a tengert vihar korbácsolja, mintha a nevükön szólítanák őket. Ha szólhat a végtelen tenger, miért   ne szólhatna egy másik, még titokzatosabb végtelenség, s miért ne lehetne, hogy ha valaki minél jobban belefárad az életbe, annál kedvesebb számára ez a hívogatás.                                               

Ma az Ember Fia hív bennünket, hogy megkeressük azt, amit elveszí­tettünk.  Ha most csak az anyagi értékekre gondolsz, jusson eszedbe, amit Jézus mondott: "Mit használ, ha valaki az egész világot meg is nyeri, de lelkében kárt szenved.” Figyelműnket fordítsuk azokra a lel­ki értékekre, amelyeknek elvesztése a lelki egyensúly felborulását eredményezi. Figyeljünk tanítómesterünkre, Jézusra, az Ember Fiára és segítsük az élet alapjául a szeretetet tekintő és előmozdító egyházat. Ha a kettő segítségével megtaláltuk azt, ami elveszett,- az isteni gondviselésbe és az emberek segítőkézségébe vetett hitet, akkor dicsőítsük az Istent örökkön - örökké

Ámen

Kelemen Miklós