Isten az élőknek Istene:..

Máté evang. 22,rész,32.vers ;" Az Isten nem a holtaknak, hanem élőknek Istene,"

Ma Máté evangéliumából olvastam föl alapigét. Ez az evangélium
a Biblia újtestamentumi részének első könyve, jóllehet keletkezésének
idejét tekintve, azt meg kellene előznie a másódik helyen álló Márk
evangéliumának. Tulajdonképpen mindkét evangélium az időszámítás utáni
6o-as évek irodalmi terméke. A teológusok szerint Márk evangéliuma 64
után keletkezik, Mátéé pedig 6o és 7o között.                            

Máté evangéliuma a zsidókból áttért keresztényeknek szól. Nyelve az akkor beszélt népi nyelv, az arámi, tartalma pedig az úgynevezett  "Beszédgyűjtemény”, Márk evangéliuma és egy mindmáig ismeretlen forrás egybeszerkesztése.

A Jézus ajkára adott alapige a jeruzsálemi tanításoknak az egyike. Ez a föltámadást tagadó sadduceusok egy csoportja előtt hangzik el. Bár mai mondanivalómmal nincs összefüggésben, de a tárgyi hűség kedvé­ért hadd mondjam el, hogy a sadduceusok itt afelől érdeklődnek Jézus­tól, hogy a mózesi törvény szerint, ha egy gyermektelen özvegyet mindig a következő testvér köteles feleségül venni, akkor, ha valaki 7 testvér mindegyikének özvegyeként halálozik el, a feltámadás után a 7 közül melyiknek lesz a felesége? Jézus ismerve a kérdés hátterét, ugyancsak az Írásra hivatkozva kijelenti, hogy a föltámadáskor nem házasodnak, sem férjhez nem mennek az emberek, hanem olyanok lesznek, mint Isten an­gyalai a menyben. És, hogy szerinte mennyire nem a halál utáni isme­retlen létforma a lényeges, kijelenti, hogy "Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek istene."

      Az alapigében látszólag két probléma vetődik föl. Az egyik a halál előtti, a másik a halál utáni lét kérdése. A két kérdést - fontos­ságát illetve - az egyenlőség jelei közé tehetjük, de vitathatjuk, hogy melyik felé fordul a nagyobb érdeklődés? Az embert általában az isme­retlenség vonzza. Amit már megismert, amit maga mögött tud, azt kevésbé tartja fontosnak. Inkább a felé vonzódik, ami még ismeretlen előtte. Jelen esetben a halál utáni élet kérdése. Hogy ez mennyiben helyes, vagy hely­telen, álljon itt példának az orvostudomány, amely már jól ismeri az emberi testet s mégis a gyógyítás érdekében azt vizsgálja. Ha tárgyila­gosak akarunk maradni, nem a két létezési forma különválasztását kell előmozdítani, hanem azok egységét. Az egyiknek a másikból való következését. De, mert Jézus parancsa a jelen élet tökéletessé tevésére vonatkozik, elsősorban a jelennel kell foglalkozni, de mindig olyképpen, hogy ez a jövővel álljon kapcsolatba.   

Mit jelent számunkra az, hogy Isten az élőké és nem a holtaké?

Elsősorban világnézeti álláspontot. Annak eldöntését, hogy optimisták, vagy a pesszimisták táborába tartozunk-e? A pesszimisták, a borúlátók szerint, az élet Isten büntetése, amelyet végig kell szen­vedni. Erősen megkérdőjelezhető, hogy érdemes-e erősnek lenni és küz­deni akkor, amikor az élet egyenetlenségei elhárítására képtelen az ember?

Ilja Ehrenburg "Párizs bukása" c. munkájában az élet rövidsé­gét kárhoztatja. Szántó György pedig az életet az álommal azonosítja, melynek nem urai  az emberek. De javára írandó az, hogy kijelenti, hogy tűrhetetlen, hogy az álmok zabolátlansága csúfot űzzön a bölcs ember­ből, a Homo sapiensből.

Az optimista, a derülátó ember egészen másképpen nyilatkozik. Ab­ból indul ki, hogy magának a kérdésnek is csak akkor van értelme, ha az életből támad s annak küzdelmeire vet világot. Az optimista ember a lelki ki életre is fölfigyel s megkérdezi, hogy van-e valami, ami gátat tud emelni a fejlődésnek? Amint a nagy angol író Wells rámutat, nincs igaza annak, aki a nap kihűlésével az élet elpusztulását hozza kapcsolatba. Megkérdezi, hogy biztos-e, hogy az élet a földhöz van kötve? Rámutat arra, hogy az ember már kezdi fölismerni, hogy van egy hatalmas szellemi lény, amely soha nem hal meg s az ember nem csak egyén, hanem annak a nagy örök lénynek részese is. A mi nyelvünkre átfordítva van egy Isten, aki kezembe adja életemet és azt mondja, hogy mint értelmes lény, tégy vele azt és úgy, hogy az neked és a közösségnek egyaránt a javát szolgálja. Ebben az optimizmus az, hogy tudod és érzed, hogy van "benned elég erő, hogy ennek a  rádhagyakozásnak eleget tudj tenni. Tehát nagybetűvel  és idézőjelbe tett "EMBER" vagy, aki nem az élet nehézségeit látja, hanem azok legyőzésének öröme hatja át. Ezzel bizonyítja, hogy Isten az övé, az élő emberé. Atyja és gondviselője annak, aki a jézusi tanítás
megélésében az élenjáró szeretetben a világ folyamatosságát munkálja.
És ki az Istene a holtaknak?                                          

Van az evangéliumokban egy leírás, amely elmondja, hogy Jézust többen is követnék, de mindenkit visszatart egyéb, fontosabbnak látszó tennivaló. Egy ifjúnak, aki követné, de előbb el akarta temetni apját,  mondja Jézus: "Engedd, hogy a holtak temessék el a holtakat, te pedig jer és kövess engem" .  Látszólag ebben Jézus követésének a fontossága domborodik ki. Holott benne van a válasz a mi kérdésünkre is. Hogy t.i. a holtak Istene ugyanaz, aki az élőké. A kettő között nincs lényeg­beli különbség. Amíg az élőket Isten segíti, addig a holtakat megnyu­gosztalja. Inkább az a probléma hangsúlyozódik ki itt is, hogy amit mi létnek és nem-létnek mondunk, az sem nem az egyik, sem nem a másik, hanem az örökkévalóságnak két állomáshelye, amelyen ugyanaz az Isten, az élőké és a holtaké vezeti keresztül az embert.

Az embernek különös sajátossága, hogy az ismeretlen nem hagyja nyugodni. Amíg ez a nyugtalanság az élet előbbvitelét segíti, addig nem is lehet ellene kifogást emelni. De, amikor a bizonytalanság, az ag­godalom kezdi táplálni, akkor az már a pesszimizmusba borúlátást, az élet értelmetlenségének érzését hozza magával s ez méltatlan a Jézus követésében Isten gyermekévé váló emberhez. Van az evangéliumok­ban egy gyönyörű rész, mely a líraiság szempontjából talán az egész evangélium legszebb része, mely a "Hegyi-beszéd" c. fejezetben hangzik el és nagyon idekívánkozik. Ez így szól: "Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetek felől, hogy mibe öltözködjetek, tekintsetek az égi madarakra, nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem takarítanak és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Vagy nézzétek a mezők liliomát, nem munkálkodnak és nem fon­nak és mégis szebben öltözködnek, mint tette azt Salamon dicsősége tel­jében." Majd így végzi: "Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."

"Isten nem a holtak ,hanem az élők Istene"- mondja az alapige. Gondviselőnk úgy ma, mint holnap, jelen és eljövendő életünkben, azaz az élet folytonosságában. Ebben a tudatban mi is csak derülátók lehetünk, Isten­nek olyan gyermekei, akik bíznak abban, hogy nap-mint nap közelebb jut­nak a tökélesedéshez. Ezért te se aggódj a holnapért. Ha munkába állsz, tedd azzal a tudattal, hogy annak elvégzésében megsegít az Isten. Ha messze útra készülsz, úgy indulj el, mint aki érzi, hogy Isten ott is veled van és hazavezet övéihez. Ha szeretnél ismét révbe jutni, ne csak
a tornyosuló akadályokat lásd, melyek a tanítványok ajkára ezeket a szavakat adja: "Uram, segíts, mert elveszünk, "hanem győzd is le azokat hiszen te is az Isten gyermeke vagy, az erős, a boldogságra és békességre elhívott ember. S ha mégis úgy érzed, hogy a nehéz küzdelem fel­őrölte erődet, ha akaratod ellenére is sötét színben látod a világot, s
ha már csak abban reménykedsz, hogy a föld mélyében leled meg a nyugal­mat és a békességet, akkor gondolj arra, hogy az az Isten, aki az élet folytonosságában ma még a választófal innenső felén segít, az holnap, vagy holnapután a választófal túlsó felén is velünk van.

Maradjon hát Isten itt is és ott is oltalmazunk és segedelmünk.     Ámen.

Kelemen Miklós