Búcsú Szász Jánostól

Illés palástja

2Kir 2,1-15

„Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.” Péld. 27,19

Illés prófétáról és hűséges tanítványáról, Elízeusról szól a történet. Ott álltak a Jordán folyó partján. Sehol egy híd, sehol egy rév, amin átkelhettek volna. Nem volt messze a túlsó part, át lehetett látni, de mégis ott volt a folyó.

A nagy kérdés: hogyan jutunk át a túlsó partra?

Valamennyien ismerjük ezt a kérdést: hogyan jutok át? Hogyan tovább az életem?

Szász János is ismerte ezt a kérdést, hisz élete tele volt nehézséggel, küzdelemmel, akadályokkal, amelyeket sorra le kellett győzni!

-         teológiai tanulmányait, több magyarországi unitárius teológus társával együtt meg kellett szakítani 1944-ben. A II. Vháború miatt már nem utazhattak vissza. Mi lesz? A budapesti teológiai tanárok megszervezték a képzést és ők négyen befejezték tanulmányaikat, levizsgázhattak, lelkészek lettek, a mostoha körülmények között.

-         1946-ban nevezték ki polgárdi lelkésznek, majd 1947-ben szentelték lelkésszé. A lelkes fiatal lelkészi munkája mellett, fontosnak tartotta a falu kulturális életének megszervezését, fellendítését. A politika közbeszólt. Milyen lehetett akkor egy tehetséges embernek erre a pályára lépni? 1946-47-ben még bizakodtak az emberek, de 1949-től már egyértelmű volt, hogy mi vár az egyházakra és a lelkészekre. Le kellett küzdeni a politikai elnyomást, ezt az akadályt, s átvinni az evangélium üzenetét a tulsó partra.

-         De egyéni életünkben is vannak ilyen nehezen leküzdhető folyópartok: Szász János első felesége, két nagy gyermekének édesanyja 1958-ban elhunyt. Ott maradt egy 8 és egy 6 éves gyermekkel egyedül, szülei távol éltek. Meg kellett oldani a mindennapokat…. Egy újabb átkelés

-         Majd megismerkedett második feleségével, a neves unitárius Kaszay család egyik tagjával, Annával, akit szintén fiatalon veszítettünk el. Zsombor 8 éves volt, amikor édesanyja meghalt. Egy újabb gyász, egy újabb akadály, egy újabb nehézség…

-         Majd harmadik felesége, Éva, aki megpróbálta összefogni a szétesett családot, Zsombornak anyja lenni. 24 évvel volt fiatalabb férjénél, és mégis már lassan 8 éve, hogy elbúcsúztunk tőle.

-         És saját szeretett egyháza, az unitárius anyaszentegyház hivatalos képviselői is elég sok akadályt, nehézséget gördítettek időről-időre útjába. Pedig egy életen át az unitarizmus szerelmese, hűséges képviselője és tudományos megvallója volt.

Folytathatnánk a példákat János bácsi életéből, de ez is elég ahhoz, hogy megértsük azt a helyzetet, amiben Illés és Elízeus voltak azon a ponton.

Vannak az életben legyőzhetetlennek tűnő  akadályok, áthatolhatatlan mélységek. Vannak olyan problémák, amikre nem találni megoldást. Vannak olyan kérdések, amikkel sehogyansem boldogulunk. Vannak olyan nehézségek, amik szinte agyon nyomnak. Vannak olyan gondok, amiktől szinte nem tudunk szabadulni.

Mindig adódnak olyan helyzetek, amelyekben csak sóhajtozni tudunk: nincs kiút, nincs menekvés, nincs remény! Az ember életútja során mindig előadódnak olyan szakaszok, ahol az ember tehetetlenül topog, és úgy érzi: nincs tovább….

Itt vagyunk együtt Illéssel, a Jordán innenső partján. Neki is át kellett kelni, mint ahogy nekünk is mindig át kell mennünk a tulsó partra. Oda, ahol a megoldás van, ahol a szabadulás van, ahol a győzelem, az öröm, a boldogság, A TOVÁBB VAN!

És mit tesz ebben a helyzetben Illés? Fogja a palástját, összehajtja, megüti és ketté választja a vizet.

Ez a bibliai vers, Illés égbe ragadtatásának történetébe van ágyazva, amikor tüzes szekerek ragadják el a Jordán tulsó partján. Amiről Ady Endre így ír:

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sújt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.   

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.

Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

Illés és Elízeus szárazon keltek át a folyón. A szimbolikus történet mai üzenete, hogy Isten szól hozzánk. Vígasztaló, bátorító, fölszabadító szavakat mond.

A palástot Isten terítette Illés próféta és János bácsi vállára is, amikor elhívta a szolgálatra, arra, hogy Isten szavát tolmácsolja az embereknek.

Közel 60 évig hírdette a názáreti Jézus evangéliumát. És ahogy ő mondta, lelkészi szolgálatának 50. évfordulóján, annyi megpróbáltatás és nehézség között is: Isten soha nem hagyta cserben, nem hagyta egyedül. Ahogy Illés esetében, úgy itt is a palást Isten jelenvalóságának a jele volt. És amikor ott állt a folyó innenső partján, ránézett a palástjára, és eszébe jutott róla, mindaz a csodálatos szolgálat, amit ebben a palástban végzett, mint Isten embere. Végig gondolta, hogy már hányszor átsegítette őt a nehézségeken, így ismét útra kelt.

Igen-Jordán; Igen-fájdalom; igen- gondok; igen-problémák; igen- családi konfliktusok; igen- szívet tépő gyász! Mégis, Isten nevében nyílj szét Jordán vize! És neki indult a tulsó partnak.

János bácsi immár véglegesen átkelt az örökkévaló ismeretlen világ tulsó partjára, ahonnan nem tért még meg utazó! A palást neki is erőt adott! De a szűk család számára elsősorban édesapa, testvér, após, nagyapa volt. Számomra atyai jóbarát, tanítómester volt.

Szász János küzdelmes élete:

Apja: Szász Domokos, korondi unitárius székely ember volt, aki felkerült  Budapestre, itt ismerte meg a felvidéki származású Molnár Etelkát. Isten házasságukat 3 gyermekkel áldotta meg, Erzsébet, Böbe néni, aki 93. évében van, Editke, aki 2 évesen torokgyíkban meghalt, és János bácsi, aki 1923. szept. 2-án született Budapesten. Édesapját hamarosan kinevezték Gyulára postai főigazgatónak, ott töltöttte gyermekkorát, ott járt iskolába. Gyulán egy lelkes unitárius tanárember tartotta össze a szórványban élő híveket. Amikor Vermes Gézával találkoztam, Oxfordban, ő is szeretettel emlékezett egykori gyulai iskolatársára. A nyarakat Erdélyben Szovátán, Korondon töltötték. Majd 1941-ben felvételt nyert a kolozsvári unitárius teológiára. Kitűnt éles eszével, sok tálentumos szellemi képességeivel. Beiratkozott a kolozsvári Ferencz József Tudomány Egyetem Bölcsészkarára is, ahol történelem, filozófia és néprajz szakos hallgató volt. Majd jött a háború, közeledett a front, és 1944-ben már nem mehettek vissza a hallgatók Kolozsvárra.

De Budapesten külön unitárius órákat vettek éslevizsgáztak. 1945-46-ban, Misszió Házban lakott,  majd 1946. március végén dr. Csiky Gábor egyházfő Polgárdiba nevezte ki s. lelkésznek a tehetséges ifjú lelkészt. Közben eljegyezte Erdélyben a nagyajtai származású Szász Zsuzsát, akit hosszú évek után 1949-ben engedtek csak Mo-ra. Házasságukból két gyermek: 1950 Zsuzsa, és 1952-János származott. Közben megüresedett a debreceni állás, és 1952-től debreceni lelkész lett, később sokat szolgált be Kocsordra is. 1958-ban meghalt felesége, ott maradt két kisgyermekkel egyedül, mivel szülei ekkor már Polgárdiban éltek, így 1960-tól átkérte magát Polgárdiba ismét, ahol nemcsak a nagyközség, de az egész Dunántúl utazó missziós  lelkésze lett.

Sokat járt fel Budapestre, ahol levéltári kutatásokat végzett az Erdélyen kívüli magyar unitarizmus kutatása területén. Mindig a Hőgyes vendégszobában, vagy jó barátjánál Bencze Mártonnál szállt meg. 1961-ben újra nősült, Kaszay Annát vette el, ebből a házasságból: Zsombor született, 1964-ben. Panni 1972-ben hunyt el. János bácsi 1971-től a Fővárosi Levéltár munkatársa, majd főmunkatársa lett. Az ő érdeme, hogy a levéltári anyagot megtisztította, átmentette és feldolgozta, amikor azt a Bazilika pincéjéből kiköltöztették. A Levéltár saját halottjának tekinti. Szerette ezt a munkát, és munkatársait a jóra, igazra, szépre tanította.

1973-ban vette el Sepitkó Évát, Bencze Bogárka barátnőjét, ezt a házasságot a Jóisten 1974-ben Adrienne nevű leánygyermekkel áldotta meg, aki hűen követte édesapja szolgálatát a jézusi úton, annak ellenére, hogy láthatta, hogy mennyi fájdalommal, mellőzéssel, nehézséggel jár. Éva asszony 1999. nov. 30-án hunyt el. Azóta, János bácsi legkisebb gyermekével együtt vigasztalták, segítették egymást egészen 2007. július 18-ig, amikor is visszaadta drága lelkét Teremtőjének. Öt unokája: Andi, Péter, Kinga, Eszter és Noémi.

Nagy humanista volt, aki megtanulta a názáreti Jézustól Isten és ember szeretetét, aki mindig az elesettek, az árvák, a kirekesztettek oldalán állt, és soha nem volt a hatalmon lévők kiszolgálója.

Szórvány munka, Ifjúság, tudományos munkásság, levéltári kutatások. Nagy idealista, aki sokszor álmokat kergetett, de önmagából tudásából nagyon sokat átadó igaz ember volt. Ökumenikusan nyitott ember volt, nagyon sok más vallású lelkész-hívő barátja volt.

Az 50. évfordulón mondott beszéde: „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.” Péld. 27,19 Embernek lenni az embertelenségben. Az evangéliumon kívül nincs szükség más eszmékre!

Tanuljuk meg a jézusi úton járó Szász Jánostól, hogy át kell kelni a tulsó partra! Ha nincs híd, nincs rév, akkor is van ISTEN! És ő azt akarja, hogy átjussunk, hogy minden igaz ember üdvözüljön! Az Ő szavának ereje, átsegít az örvénylő Jordánon is! Erős volt a hite, mert Isten nevében cselekedni! És ezt a hitet, bátorságot, unitárius elkötelezettséget hagyta örökül. Ne félj, csak higgyj!

Eléritek a tulsó partot: a vigasztalásnak, a kibékülésnek, a probléma megoldásnak a tulsó partját. S majd egykoron a halál folyó tulsó partját is, ahogy János bácsi is a több hetes szenvedés után, teljes megnyugvással fogadta azt!

„Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!  Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz.” Ézs 58, 7-9

Ámen.

Szent-Iványi Ilona