Lekció: Lk, 21,7-19

Textus Lk 21, 12-13.16

1553. október 27-án 450 évvel ezelőtt Genfben a Champel mezején égő máglyán utolsó szavaival így kiáltott fel Szervét Mihály: „Jézus, az örökkévaló Isten fia, könyörülj rajtam!”. Ezek voltak utolsó szavai!

A kivégzésen jelen volt Kálvin egy másik reformátor barátja, aki e szavakat hallva megjegyezte: ha „Jézus, az örökkévaló Isten fia” helyett „Jézus, Isten örökkévaló fiát” mondott volna, megmenekülhetett volna.

Három nagyon fontos dolog összpontosul az elmondottakban: Fontosnak tartotta a Jézushoz való ragaszkodást, gondoljunk arra amikor Jézus a kereszten van és az egyik mellette levő bűnös hozzá fordul: Jézus emlékezz meg rólam! Csakhogy Szervét nemcsak halálában fordult hozzá, de egész életét is neki szentelte. Őt az örökkévaló isten fiának tekintette, embernek és nem Isten örökkévaló fiának. És a Jézusért való kiállása miatt szenvedett üldöztetést, börtönt és végül mártír máglyahalált.

E vasárnapi alkalommal erről az emberről akarok beszélni, aki bizonyságot tett élete feláldozásával is Isten egységéről és Jézus emberi voltáról! Még ma is nagy dolog emellett nyíltan kiállni, hát még milyen kockázatot jelentett a XVI. században, az inquizició könyörtelen világában.

Szervét Mihály, spanyolul Miguel Serveto. 1511-ben született Tudelában. Még gyermekkorában Villaneuba költözött szüleivel együtt. Szülei papnak szánták, mert ambíciós, tehetséges fiúnak tűnt.

17 éves korában szülei a jogi pályára küldték a tolousi egyetemre. Itt érte élete első nagy felfedezése: életében először akadt Biblia a kezébe. Úgy érezte, hogy ez a könyv az ég ajándéka volt számára. Nagy meglepetésére és megkönnyebbűlésére felfedezte, hogy mindabból amit eddig neki az iskolában tanítottak és a papoktól hallott a Bibliában egy szó sincs. Hanem ehelyett tele van ez a könyv élettel, Krisztus szerető, megértő szívének csodálatosan megkapó és lelkesítő leírásával, melynek folytán a világ legcsodálatosabb könyvének tartotta.

Minél többet olvasta annál jobban erőt vett rajta a meggyőzőséd, hogy a szentháromság dogmája minden gondolkodó ember számára a legnagyobb akadály a vallásos élet felé vezető úton. Ugy látta, hogy a tömegek s talán még maguk a tanítók sem tudták igazán felfogni és megérteni ezt a dogmát, csak vakon elfogadni és engedelmeskedni. Ezért elhatározta, hogy kifejti ennek a dogmának a téves voltát és megmutatja az embereknek mi az Biblia igazi tanítása Istent és Jézust illetően. Egész életét ennek szentelte. Ekkor még csak 18 éves volt.

Hamar megunta a tanulást (mert hamar elsajátított mindent, amibe belekezdett, mert tehetséges fiatal volt), egy Quintana nevű szerzetes szolgálatába lépett, akit kisérve szemtanúja lehetett 1530-ban Károly Németország császára és VII. Kelemen pápa találkozásának. Ekkor nyerte Szervét élete második nagy élményét, mert élesen össze tudta hasonlítani a látott eseményeket és a Biblia tanításait. Egyfelől láthatta ahogyan mindenki, még a császár is letérdel a pápa előtt és istenként imádják, de ugyanakkor a színfalak mögé is beláthatott ahol felfedezte, hogy az egyház legmagasabb állású papjai utálatos világiasság, önző ambíciók, cinikus kételkedés jellemezte.

Ez időtől kezdve az egyház hivatalos vallásossága üres bolondozásnak tűnt fel előtte és a pápát az újszövetségben megjövendölt antikrisztusnak kezdte tartani.

Ezek után otthagyta a szolgálatát és a protestáns reformátorok közelségét kezdte keresni. Bázelbe ment, majd Straszburgban találjuk, és mindenhol valósággal letámadta a reformátorokat kérdéseivel és szentháromság ellenes nézeteivel. Valósággal fel akarta világosítani a nálánál kétszerte idősebb gondolkodókat, egyházi vezetőket. Ugy érezte hogy Isten irányítja és merészségében nem ismert határt. Remélte, hogyha megismerteti velük az ő meglátásait, rá tudja venni az egész világot hogy az általa felfogott igazi keresztény hitre térjen a kereszténység.

Csakhogy ezeknél a reformátoroknál nem ért el semmit, mert nem hallgatták meg. Ezért úgy gondolta , hogy könyvet ir és kiadja s ezáltal éri el célját. „A szentháromság tévelygései” volt a könyv címe. Megint naivan azt remélte, hogy tárt karokkal fogják könyvét fogadni, ezzel szemben nagy felháborodást váltott ki. Sőt olyan ellenségeskedéssel találta magát szembe, hogy menekülnie kellett.

Mi volt a lényege az elveinek, hogy annyira felháborodtak a reformátorok? Szervét azt tanította, hogy Isten természetét nem lehet megosztani, mint ahogyan az egy lényt három személyben megjelenítő dogma állítja, mert ilyen nincsen a Bibliában, hasonlóképpen a szentháromság, lényeg stb. kifejezések sem találhatók. Ezeket jóval később emberek találták ki. Hasonlóképpen szentírás-ellenes a Krisztus két természetéről szóló tan is.

A Bibliából a következő egyszerű és világos elveket ajánlotta, alátámasztva bőségesen a bibliai versekkel: először is az evangéliumok az ember Jézust mutatják be, aki egy Istenről és az ő országáról tanított. Másodszor Jézus Isten szó szerint vett ember-fia, mert általa fogantatott csodás módon.

Harmadszor ez az ember telve van isteni tulajdonságokkal, melyeket Isten ajándékozott neki, ezért isten is, de nem természeténél fogva, ahogyan a hitvallások tanítják, hanem Isten ajándéka folytán.

A szentlélek Istennek ereje, melyet angyal vagy lélek formájában küld le hozzánk, hogy szentté tegyen minket is általa s így az az istenség mely az Atyában nyilvánul meg, megvan az ő fiában Jézusban és abban a lélekben, mely az emberi testben lakik, így lehetünk mi is Isten templomává.

Szervétról sokan úgy beszélnek, mint az unitarizmus első és legnagyobb vértanúja. Elveiben azonban mégsem volt unitárius és maga sem használta ezt a szót. Gondolatrendszere teljesen egyéni volt és mindvégig megmaradt katolikusnak. Igy hát nem is tudott követőket megnyerni ügye mellé. Nem tudott meggyőzni embereket gondolata helyességéről. Mégis halála után széles körben ismertté lett és korszakalkotó befolyása volt, amennyiben a figyelmet a szentháromság dogmájának lényegére irányította. Életével, de különösen halálával ráirányította a figyelmet arra, hogy a Bibliát értelemmel és szeretettel kell olvasni, türelemmel és szabadsággal magyarázni és ennek megfelelően is alkalmazni.

Ennek másik következménye, hogy hamarosan eszméi miatt barát és pénz nélkül maradt, és ezen felül a halálveszedelemmel fenyegető eretnek mivolt is fenyegette. Visszavonult! Mivel ismert volt a neve, felvette régi otthonának a nevét és így lett belőle Miguel de Villeneuve.

Megint elkezdődött életének egy zavaros, viharos szakasza: Párizsban matematikát tanult, nemsokára ő maga tart egyetemi előadásokat e tárgyból. Megismerkedik a fiatal Kálvinnal, akit nyilvános vitára hív ki, de éppen ő nem jelenik meg. Pénzhiány miatt dolgozni megy. Párizs egyik nyomdájában mint korrektor dolgozik. Majd ugyancsak Párizsban orvostanhallgató lesz.

E tudományban is szinte versenytárs nélküli járatosságra tett szent. Elismerés és dicséret vette körül. Jelleméhez tartozik, hogy hamar megunja az egyetemi életet, és gyakorló orvoslásba kezd. Sokszor céltalanul jár-kel. Rövid hányattatás után egy Vienne-i érsek karolja fel, magánorvosának vette fel és palotájában adott szálást.

Ilyenformán 1540 körül tíz , tizenkét évi nyugodt, békés élethez jutott, a kalandos és zaklatott életpályájának csendes időszakához. Ő volt az aki felfedezte először, hogy a tüdőn át jut a vér a szív jobboldalából a baloldalába. Nagyon halvány utalásokat tesz erre, így nem is vált ismertté, csak másfél évszázad múlva fedezik fel újra ezt amit Szervét már felfedezett.

Sajnos a nyugtalan természete nem hagyta csendben. Orvosi működése során mással is foglalkozott, amit szeretett. A Bibliának egy újabb kiadását rendezte nyomda alá. Egy dominikánus szerzetes újból lefordította a Bibliát latinra és Szervét néhány meglepő és új elvet szegezett le benne, melyeket a zsoltárok és a prófétákra alkalmazva megállapította, hogy sok rész melyeket Krisztus eljövetelére vonatkoztattak addig, tulajdonképpen az írok saját korukra vonatkoztattak. Ilyenformán az ószövetség modern kritikája már akkor megtörtént.

Újabb lendületet kap ahhoz, hogy a teológiával foglalkozzon és mint lelkesedő, álmodozó ember remélte, hogy a világ végül is elfogadja az ő Szentíráson és ésszerűségen alapuló kereszténységét, az érthetetlen és nem a Szentíráson alapuló dogma-rendszer helyett. Mivel 15 évvel ezelőtt a svájci és német refomátorokkal nem boldogult, most a Genfben működő Kálvin Jánoshoz fordul. A levelezés udvariasan kezdődött, de hamar durva sértegetőzésekbe és szemrehányásokba szállott alá. Remélte, hogy „a világ elfogadja az ő Szentíráson és ésszerűségen alapuló kereszténységet az érthetetlen és nem a Szentíráson alapuló dogma-rendszer ellen”.

Szervét meg akarta mutatni Kálvinnak tévedéseit, kérte hogy hagyjon fel eddigi elképzeléseivel, mert tanítása nem a szentíráson alapszik, a hangneme pedig lekezelő volt Kálvinnal szemben. Kálvin viszont ebben az időben már Genf diktátora volt, aki nem volt hozzászokva az ilyen hangnemhez., akit mindig a mélységes tiszteletadás övezett, nem tűrte hogy egy bárki kioktassa őt. Elküldte Szervétnek az Institúció c. könyvét, amit Szervét széljegyzetekkel küldött vissza neki. Megszakította a levelezést Szervéttel. Csakhogy Szervét nem hagyta annyiban. Két évig küldte leveleit. Kéziratban elküldötte gondolata kifejtését is neki, ami lényegében a vesztét is okozta. Mert miután megjelent harmadik és legfőbb műve „A kereszténység helyreállításáról” „Chistianismi restitucio” címmel, melyet titokban szerző és dátum nélkül adtak ki, Kálvin felismerte benne a szerzőt.

Gondoljunk arra, hogy nevet változtatott Villeneuve volt a neve, mert Szervétet már keresték. De mivel Kálvin rájött, hogy a Miguel de Villeneuve ugyanaz a személy Szervétel, nyomban ráuszította az inquiziciót Viennére, ahol orvosként működött. Történt ez 1553-ban. Valóban elfogták Szervétet és az inquizició letartóztatta. De megszökött. Abban az időben nem halasztották el a halálos büntetéseket az eretnekekkel kapcsolatban.

Igy neki is menekülnie kellett. Már sem Franciaország, sem Németország, sem Spanyolország nem volt biztonságos hely számára.

Ezért elhatározta, hogy Nápolyba megy ahová már sok barátja menekült. A baj ott volt, hogy menekülő útját Svájc felé vette, hogy innen jusson Észak-olaszországba,

Arra számított, hogy egy éjszakát tölt Genfben és másnak továbbutazik. Csakhogy szerencsétlenségére másnap pont vasárnap volt. És a genfi törvények megkívánták, hogy mindenki menjen templomba. Senki sem maradhatott otthon. Kb. húszezer lakósságával Genf dicsekvő kozmopolita kisváros volt.

A szállodában feltűnt volna ha ott marad a szobájában, de talán kíváncsisága is a templomba vezette, hogy hallja Kálvint. Itt pedig felismerték és börtönbe vetették.

Nem akarom részletesen ecsetelni a perét. Egyértelmű volt a kimenetele. Kálvin már úgy is haragudott rá, és mint Genf diktátora úgy irányította, hogy akarata teljesüljön. Máskülönben még levelezései során annyira felbosszantotta Kálvint, aki lelkész barátjának Farelnek azt írta egyik levelében, hogy ha Szervét eljön hozzá nem fogja hagyni élve elmenni.

És vértanúságot szenvedett Szervét: egyrészt mert olyan reformátorral akadt össze, mint Kálvin aki diktátori, türelmetlen voltának következtében nem tudta elviselni a más nézetet vallókat, másrészt pedig maga Szervét magatartása követelte ki azt: Még a per kimenetelét is befolyásolhatta volna Szervét, ahogy a leírások elmondják, csakhogy a vitatkozásokban elbizakodott, makacs, fanatikus, sértegető és felbőszítő modorú férfi volt, és sorsa alakulását is sokszor ennek köszönhette.

Bár ragyogó és sokoldalú tehetséggel megáldott ember volt, a leghaladottabb eszmék mellett olyanokat is hirdetett, melyek a babona határán állottak, és miatta egyesek félbolondnak tartották.

Lelke mélyén azonban mélyen hívő keresztény volt, a Bibliát minden más könyv fölé helyezte, teljes szívével tisztelte és szerette Jézust, aki az ő számára mindent jelentett s kész volt igaznak tartott elveihez hű maradni mindhalálig.

Mintha megérezte volna végzetét, ezeket mondotta: „Hogy meg kell halnom ügyemért, jól tudom; mindezek ellenére azonban nem félek, ha a Mesterhez hasonló tanítvány lehetek általa.”

Halála még nagyobb befolyást gyakorolt a vallásszabadság, a gondolat- és szólásszabadság útjának egyengetésében.

Ámen!

Léta Sándor, lelkész

Szervét Mihály halálának 450. évfordulóján, 2003. októberében elmondott beszéd.