A MAGYAR UNITÁRIUS EGYHÁZ

PÜSPÖKI HIVATALA

RO-400105 Kolozsvár, 1989. december 21 út 9. sz.

Tel: +40-264-593236; +40-264-595927; +40-757-025636

e-mail: papmaria70@gmail.com; www.unitarius.org

Szám: 1 /2015.

Főpásztori köszöntés újév reggelén

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Minden új év kezdetén az ismeretlenség bizonytalan érzése, izgalma uralja lelkünket. Istenben bízó hittel borulunk le jó Atyánk előtt és gyermeki ragaszkodással fohászkodunk hozzá. Úgy állunk itt mind hajdan, amikor először vittek iskolába, vagy ismeretlenek közé kerültünk. Tekintetünk repdes és fürkészve néz szét, mint akkor, amikor a tőlünk távolodó édesanyánk arca és az ismeretlenül ránk mosolygó óvó néni vagy tanító néni előtt álltunk.  Amikor új év kezdetén megállunk, sokszor ismétlődik meg életünkben ez az édesen furcsa érzés. Körülnézünk, keressük a biztató mosolyt, a bátorító tekintetet.  “Emeljétek az égre szemeiteket” (Ézs 51,6), hangzik felénk a próféta szava.

Az ismeretlenség izgalmával állunk meg most is az  új év kezdetén. Örvendünk annak, hogy az újrakezdés vagy a folytatás lehetősége megadatik számunkra. Az újrakezdés fokozottabb izgalommal tölt el, de a folytatás is tele van meglepetésekkel, váratlan történésekkel. Szükségünk van belső nyugalomra, bizalomra. Hinni abban, hogy rendelkezünk azzal a belső erővel, szellemi, lelki felkészüléssel, mellyel az előttünk álló feladatoknak eleget tudunk tenni. Hinni abban, hogy a létfenntartásért folytatott küzdelem során olyan szellemi kincseket tudunk felmutatni, melyektől emberi életünk nemcsak számunkra, hanem embertársaink számára is értéket jelent. Újév reggelén meg kell hallanunk a szívünkben visszhangzó isteni biztatást: "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." (Ézs 41,10.)

            Nemegyszer azt tapasztaljuk, hogy hiányzik ez a belülről jövő, erőt adó bizalom, mert életünk biztonságát külső tényezőktől tesszük függővé. Annak a kemény harcnak vagyunk ma fokozottan a szenvedő alanyai, melyet az ember évezredek óta vív az őt körülvevő természettel. Ezt a küzdelmet az teszi még kegyetlenebbé, hogy csak a látható világ történéseit veszi figyelembe. A látvány pedig felületes és elkápráztat. Azt láttatja, hogy embertársa durva támadásra készül, azt tapasztalja, hogy a környezete, a víz, az erdő, a föld beszennyeződött és a jövő kilátástalanná válik. Azt láttatja, hogy körülötte a világ bezáródik, fogynak az energiatartalékok, gyógyíthatatlan betegségekben szenvedünk, hogy minden oldalról vészharangok szólnak

Mindez azért van, mert csak a felületes, külső világot látjuk. Hiányoznak azok az alkalmak, amikor elcsendesedve megtalálnánk magunkban azt az erőt, mely a külső nyomásokat ellensúlyozni tudja.  Túl sok időt töltünk a külső megfigyelésekkel és elhanyagoljuk a belső, a lelki feltöltődést. A “megváltást” kívülről várjuk! Azt gondoljuk, hogy értelmünk kiművelése, a megszerzett tudás által olyan hatalommal rendelkezünk, mely nyugalmat és biztonságot ad.

Mindannyian, azt tapasztaljuk, hogy az ellenkezője igaz. Szinte minden ember lelkében ott van a félelem, sokszor olyan erővel, mely megbénít. A ma embere fázik, reszket és fél! A teste melegedhet, de lelke didereg és fázik. Meleg puha takarót borít magára, de alatta reszket. Biztonsági zárakkal látja el otthonát, de fél bent maradni egyedül. Elveszítette hitét Istenben, a bizalmat az embertársában, az eszmék felemelő erejében. Lelkében üresség van és visszhangtalanság.

Ezt a hiányosságot, ürességet sokféleképpen próbálja pótolni. A lelket azonban nem lehet mesterségesen táplálni, életben tartani: vissza kell találni Istenhez és a vele való együttélés harmóniájához.

A Szentírásban nagyszerű élettörténeteket találunk az Istennel való együttélésről vagy a tőle való eltávolodásról. Mind az Ószövetség mind pedig az Újszövetség felénk hangzó biztató üzenete újév reggelén pedig ez: Ne félj! Halljuk meg a zsoltáros költő vallomását:"Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy."(Zsolt 23,4) és “velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?"(Zsolt 118,6)

Az élet nagy mestere, a Názáreti Jézus sokszor így szólt tanítványaihoz, hallgatóihoz:"Ne félj, csak higgy …"(Lk 8,50) Évezredes kereszténységünk történelme is arról beszél, hogy   “nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1,7). Unitárius múltunk igazolja az apostoli tanítás igazságát és a jelenben sem tehetünk másképp, mint szeretettel, józansággal és Istenben bízó hittel törekedünk erősíteni a bizalmat egymásban, hogy erős közösségként az Ő országának munkásai legyünk. Sokan vannak ma is, akik azon fáradoznak, hogy a viszályt és félelmet fokozzák, hogy közösségeink széthulljanak. Keresztény anyaszentegyházunk nagy feladata a jelenben úgy hirdetni az evangéliumot, hogy minden ember megtanulja, hogy „a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben."(1Jn 4,18.). Feladatunk, hogy egymást erősítve félelmeinket legyőzzük, közösségeinket szolgáljuk, hogy gyülekezeteinkben bizonyságot tegyünk énekeskönyvünk egyik szép himnuszával:“éjnek, viharnak vége van,/nem bolygok többé úttalan,/lelkem az igaz ösvényt meglelé/ Isten felé, Isten felé.”

            Új év kezdetén erről kell vallanunk: tudjuk, hogy kik vagyunk, és milyen úton járunk. Szeretetben próbálunk nagyok lenni, hiszen tudásunk mit sem ér, ha nem a szeretet energiája hatja át. Az értelmünk mellé oda kell tennünk a szív szeretetét is és akkor világunkat, életünket, közösségünket a bizalom, a barátság érzése fogja jellemezni. Az értelem szolgálatával és hit erejével vissza kell találnunk Istenhez, hogy a szeretetben való kiteljesedés kiűzze félelmeinket.

Ne félj! Így szól most és mindig a mi szerető Istenünk, aki megadja nekünk a képességet és lehetőséget az isteni hang megértésére. Csendesedjünk el mindennapi feszültségeink között, forduljunk magunkba és szívünk mélyén megtaláljuk Őt. Akkor újból érezni fogjuk kezének megtartó erejét, melegségét, melyet óvódába, iskolába, családi otthonban vagy épp újév reggelén éreztünk, szüleink vagy szeretteink jelenlétében és ez reményt adott és ad a jövendőhöz.

Kérésünket ez alkalommal is így fogalmazzuk meg: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!“ (Zsolt 90,12)

A jó Isten áldása kísérje ebben az új esztendőben életünk és munkánk!Áldott  új évet kívánok!

Kolozsvár, 2015. január 1.                                                   

                                                                                                           Főpásztori szeretettel,

                                                                                                          Bálint Benczédi Ferenc

                                                                                                                      püspök