Isten ugyanis, aki azt mondta: "A sötétségből támadjon világosság", a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk. 2Kor 4,6

Kedves Testvéreim!

            Advent negyedik vasárnapja van, és a következő hét, mint tudjuk nagyhét. A mindennapokban ez azt jelenti, hogy most már az ünnepre való figyelés tölti ki azt a pár napot, ami ezután következik. A nagyhét napjai  a naptári számítás szerint igaz, hogy változó számot mutatnak, a léleknek azonban egy és ugyanazt kell jelentse: az állandó készülődést az ünnepre  Bár tudjuk, sokszor a léleknek is idő kell a különböző „alkalmak” feldolgozásához, valahány ünnep nagyhete a maga bűvkörével mégis megteszi a hatást a lelki felkészüléshez. Itt most mondhatná valaki, hogy ez elég nagyképű kijelentés, hiszen a prédikációk mindig arról szólnak az ünnepet megelőzően, hogy, ha még nem volt időnk, ha még nem figyeltünk oda, stb. - mégis én úgy érzem Testvéreim, hogy a Lélek olyan, mint a tavasz közeledtével a természet. Készül a kikeletre. Ráérez a „kínálkozó lehetőségre”. Igen, a Lélek akarva, akaratlanul mindig odafigyel arra, ami következik. És most éppen a Karácsonyra figyel. Mert ez következik.

            Az elmúlt napokban olvasgattam az ünnep kialakulásával kapcsolatos tudósításokat. Ezek szerint „Karácsony napja az emberiség egyik leghősibb ünnepe, s az év egyik kiemelt pontjaként jelezte a nap fordulását és egy újabb év eljövetelét.
A téli napforduló átalakulása. A téli napforduló napja az év egyik olyan sarokpontja volt, mely a nyári napfordulóval együtt egységes keretet adott az időszámításnak. Míg a nyári napforduló során a legmagasabban állt a Nap, és a legrövidebb éjszaka következett be, addig télen a legalacsonyabban delel a Nap, és ekkor van az év leghosszabb éjszakája is. A téli napforduló az északi féltekén december 21-22-ére esik, míg a déli féltekén pont fordítva, június 21-22-ére. Ezért is volt, hogy míg a nyári napforduló alkalmával azért gyújtottak tüzeket, hogy elűzzék a közeledő sötétséget, addig a téli napforduló alkalmával a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet  ünnepelték, hiszen ekkortól kezdtek az éjszakák újra rövidülni, és hosszabbodni a nappalok”.

            Testvéreim! Láthatjuk, tapasztalhatjuk mi magunk is, hogy az advent fényei a városokban, de már falvakon is, valóban a “végelláthatatlan” sötétséget akarják elüzni, mintegy lassan hozzászoktatva szemünket a visszatérő és egyre erősödő világossághoz. Éppen ezért nagyon is időszerű e felolvasott bibliai versünk, hiszen a lélek is rá kell hangolódjon arra a világosságra, amely Isten segítségével valósággal “megszóllal” Karácsony táján.

            Maga Isten is azt akarja,  - mondja Pál - , hogy gyermekei a fényt, a világosságot keressék, hiszen, ahogyan mondani szoktuk, a sötétség nem jó tanácsadó.

            Testvéreim! Felolvasott versünket egy folyó fölött áthidaló pallónak is nevezhetném. Ugyanis az Adventből átvezet minket az ünnep szentségébe, átvezet a mindennapok készülődéséből arra a lelki magaslatra, amikor megjelenik előttünk Jézus.

            Gyermekkori emlékeim kitörülhetetlen élménye, amikor a hetvenes évek közepén, az éppen Karácsony estéjére vásárolt radióban megszólalt Szabadeurópa hangja, és az énekkar ezt a karácsonyi éneket énekelte: “Menyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok, pásztorok”. A pislákoló lámpafénynél, abban a petróleumszagu világban, Jézus arcát keresték az emberek!

            Az idők “teljességében”,  - amikor és ha volt ilyen alkalom – igen mindig Jézus arcát kereste a világ. A jézusi tekintetet, a jézusi lelkületet, Jézust az embert, a szó igaz értelmében. És soha olyan közel nem volt az emberiség ennek megtalásásához, mint éppen Karácsonykor.

            Advent ezért is fontos a keresztény ember számára. Az alkalmak és lehetőségek sokaságát kínálja fel, hogy ránk is mosolyoghasson a Krisztusi arc. Út Karácsony felé! És miért fontos ez nekünk? És egyáltalán fontos-e?

            Lényegéban választ adni ezekre a kérdésekre nem könnyű. A mindennapok egyhanguságából nem biztos, hogy ezek a kérdések is feltudnak rázni minket. Nemrég figyeltem egy adást, egy földmozgástani intézményben beszélgettek. Ott valaki feltette a kérdést, hogy mi értelme van annak, hogy azok a tűk, tekercsek kilóméterére rajzoljanak ugyanolyan sorokat? A válasz az volt, hogy nem felesleges munkát végeznek a tűk. Nagyon is érzékenyek a rezgésekre. Fontos előrejelzéseket adnak.

            Valahogyan így vagyunk az adventekkel is. Fontos kéréskörben adnak előrejelzést. Rajzolnak a mi lelkünkben. Nyomot hagynak!! Ebben az esetben a Lélek az a tű, amely a rezgést, a ráhangolódást kell hogy mútassa.

            Úgy tűnik minden Karácsonykor, hogy a keresztény világ révbe ér. Megérkezik. A fáradságos út után kikötheti élethajóját, ehet, ihat, és ennyi.

            Testvéreim! Ha mélyebben belegondolunk az életünkbe, akkor nem szabad csak k evés., ivás, pihenés, szórakozás legyen a karácsonyi teteljesülés.  Mert a beltlehemi jászolbölcsőből ránkmosolygó Jézusi arc Istenre tekint. Gondolom, hogy szándékosan van így fogalmazva a felolvasott bibliai versünk, hogy „Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

            Karácsonnyal nem ér véget a menetelésünk. Nem dőlhetünk hátra és nem mondhatjuk, azt, hogy futásomat elvégeztem, az adventben kitartottam, és így már enyém az örök élet koronája. Hiszen karácsonnyal kezdődik a növekedés. A lelki újjászületés. Mert Jézus megszületése magát az új életet jelenti minden keresztény ember számára.

            Azzal, hogy megszületett a szeretet, a békesség, a jóság, az alázatosság, a türelem ezzel kezdetét veszi annak megélése is. Nem hiába nevezik karácsonyt Nagykarácsonynak és Új évet Kiskarácsonynak. Igen is Nagykarácsonynak üzenni valója van Kiskarácsony felé. A megszületett karácsonyi öröm, a Krisztusi arc újévben kell láthatóvá válljon. Mi magunk kell ennek az arcnak a hasonmásai legyünk. Isten dicsősége általunk kell naponta megmútatkozzon. Ma sokat lehet hallani az élhető világról. Akkor, amikor robottá vált az ember, amikor a hajsza iszonyú méreteket öltött, amikor fogyasztó társadalommá változtunk, akkor teljesen egyértelmű igény az ember  részéről, hogy úgy szeretne élni, ahogyan az méltó Isten gyermekéhez. De ez csak úgy lehetséges, ha a jézusi arcot hordozzuk magunkban, ha jézusi lelkülettel tudunk viszonyulni egymáshoz.              Az adventi várakozásunk Testvéreim pár nap múlva beteljesedik, valósággá válik. Aztán az  ünnep a maga hangulatával gyorsan tovatűnik. Díszei talán már jövőre ózsdiakká válnak. De ami megmarad, aminek meg kell maradnia, és amit az idő sem tud elkoptatni, az a jézusi arc lesz, ha azonosulni tudunk vele, ha karácsony múlásával ragyogása nem alszik ki.

            Isten dícsősége ragyogjon fel bennünk is, hogy a teremtett világra még nagyobb fény, még nagyobb világosság áradhasson. Hogy ennél a fénynél a pásztorokkal, a bölcsekkel, a három királyokkal mi is rátalálhassunk az élet fejedelmére, a keresztény világra rámosolygó kisdedre, Jézusra, és általa önmagunkra, Isten igaz, jó gyermekére. Ámen

Benedek Jakab

2009. december 20.