*Ima*

Atyánk, Istenünk!



           Ahogy közeledik, megérkezik az adventi időszak, amelynek
kiteljesedése a Születés történet, a karácsony áldott ünnepe, úgy változik
meg arculatában körülöttünk minden. Arculatváltás áll be a reklámiparban és
máris látható és kapható az ünnep minden kelléke. Megváltozik az utcakép a
legeldugottabb falvakban is. Karácsonyi díszek erősítik az utcai
megvilágítást, talán bátorságot adva a jóhiszemű késői járókelőknek.
Megváltoznak az emberek is. Felgyorsult sebességgel igyekszik mindenki
eleget tenni az ünnep elvárásainak, ami a házkörüli takarítást,
ajándékvásárlást, vagy éppenséggel az ünnepi menüt illeti. De vajon, ha az
ember is mindezekkel egyetemben új arculatot ölt, -talán közvetlenebb,
szeretetre méltóbb, közösségibb lesz, - a lélek mélyén történik-e
arculatváltás, újjá tud-e születni a hétköznapok,  - és sajnos az
ünnepnapok - sokszor elfásult, goromba, a csak önmagát érzékelő embere? Az
arculatváltás hoz-e lényegi változást lelki vonatkozásban is? Kérdések,
amelyekre nem csak keresnünk kell a választ, de meg is kell találnunk, mert
egyébként a lelki válság még inkább elharapódzik bennünk, és nemcsak
bennünk, de egyre többekben is.

Arra kérünk Atyánk, hogy az ünnepre való készülődésünk a lelki arculatot is
változtassa meg  egyéni és közösség életünkben egyaránt, hogy az ünnep
ezáltal a maga teljességében pompázzon ne csak körülöttünk, de bennünk is.
Ámen

*
*

*
*

*Adventi fények  2011*



"Amig a világban vagyok, a világ világossága vagyok" Jn 9,5



           Kedves Testvéreim!



           E 9. fejezet 1-41-ig terjedő versei egy gyógyítási történetet
és azon belül egy eléggé hosszúra nyúló párbeszédet örökítenek meg.
Párbeszédet, amely egy vak ember  Jézus általi meggyógyítása
következményeként hangzik el, egyrészt a látását visszanyerő fiatalember,
annak szülei és az azokban kételkedő farizeusok közt, másrészt a Jézussal
ismét találkozó meggyógyult férfi és a Mester között.

           A beszélgetések egyik végkicsengése az a 40. és 41. vers, amely
ezt a fejezetet zárja és így hangzik: "És hallák ezeket némely farizeusok,
a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é? Monda
nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy
látunk: azért a ti bűnötök megmarad". Sejtelmes gondolatok, odafigyelést
igénylő jézusi megállapítás, talán elöljáróban ennyit mondhatunk az egész
történetről, még többszöri elolvasás után is.

           Ami ebből a gondolatokat ébresztő,  számunkra a csodatevés
világához tartozó történetből a valós világba vissza tud vezetni, az az a
felolvasott bibliai vers, amelyben Jézus már a gyógyítás elején elmondja
magáról: "Amig a világban vagyok, a világ világossága vagyok".

           Advent van! Ilyenkor a szemet elkápráztató fényözön birodalma
vesz körül minket. Ilyen vonatkozásban úgy tűnik, hogy a válság szele még
nem érintett meg. Nem érzékelhető ott sem, ahol már a feje tetejére állott
a társadalmi rend, ott sem ahol mindennap tüntetnek az emberek, ott sem
ahol összecsapások vannak. A fényre szükségük van a háborgóknak és a
békességben élni akaróknak egyaránt. És advent minden évben elhozza e
fényt, e világosságot. Így van ebben az évben is, utcák, kirakatok,
üzletsorok pompáznak különböző fényárnyalatokban, mint egy csaliként
működve vonzzák magukhoz a sétálók, vagy a  vásárlók sokaságát. Van, ahol
valósággal sértő a fény ereje, de a cél érdekében ez mit sem számít.
Egyszóval a külső világosságra nem lehet panasza senkinek, hiszen ez adott
az emberi tudás megállást nem ismerő fejlődésének köszönhetően.

           De mi van a belső fénnyel, azzal a világossággal, amelyet a
lelkével, szívével kell meglásson az ember? Hol kell keresni ezt a
fényforrást, szükséges-e valami belső képesség arra, hogy közeledve
Karácsony felé, ez a világosság egyre erősödjön bennünk, és ha lehetséges,
akkor általunk embertársainkban is?

           Tudósok már biztosan megállapították, hogy mi vonzza az esti
fényhez, égőkhöz, egyebekhez, még a tűz tompán világító fényéhez is az
apróbb, repülő állatokat. Sokan közülük láthatóan elpusztulnak, de a
fényhez való közeledésük lehetőségét így sem hagyják ki. Nem értelmes
lények, jöhet erre a válasz. De akkor mi van az értelmes lényekkel, ha a
másik végletet vizsgáljuk? Miért nem keressük mi emberek, a "teremtés
koronái" a lelki fényt, a lelki világosságot, még akkor sem, ha biztosan
tudjuk, hogy nem kárunkra, de inkább javunkra szolgál? Talán, mert nem
olyan elkápráztató, mint a kirakati fény, talán, mert e fény mögött
fizikai látással azonnal nem lelhető fel a mindenféle áruval roskadásig
megrakott polc! Pedig, ha be tudunk tekinteni egy-egy ilyen lélek világba,
"kirakatba", akkor nem csalódunk. Hiszen a  lélek polcain is sok hasznos
kincs van. Pál apostol elmondta ezeket. Mi tagadás, egyre többen élnek
azzal a felfogással manapság: az én házam, az én váram. Ha tehetnők
légmentesen zárnók le környezetünket. Nem beszélve lelki világunkról. Pedig
éppen ebben a bezárkózásban keresendő sok megoldatlan gond, sőt még
betegség is.

           Addig, amíg mi ilyen gondolatokkal és érzésekkel "töltekezünk",
addig az adventi út elején, amint a történetben tanítványainak válaszol,
nekünk is mondja Jézus: "Amig a világban vagyok, a világ világossága
vagyok". Szinte akaratlanul is ide kívánkozik a kérdés: de meddig? Csak
adventben, csak az év egy bizonyos szakaszában, csak nagyobb ünnepek
környékén világosságunk Jézus?? Amikor a szokásoknak hódolva
tömegjelenséggé alakul tanításaira való ráhangolódásunk?

           Testvéreim! Bizonyosan állítható, hogy már közel 2000 éve az
Istenben bízó emberek világossága, igen, maga Jézus. Isten küldte őt az
emberek közé tanítóul. "Én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki küldött
engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek." (Jn 12:49)
Isten igaz gyermekeként próbál ma is világosságot gyújtani az emberi
szívekben, lelkekben. Ez a jézusi fény nem halványul el magától. Isteni
(fény)-forrásból táplálkozik. Halványra állítani csak egyéni életek tudják,
de köztudott, hogy ezzel a jézusi világossággal nem érdemes spórolni. Nem
hoz anyagi hasznot, de annál nagyobb lelki kárt, ha nem engedjük, hogy
életünkben világítson!

A történet 41. verse elmarasztalóan szólott a farizeusok felé: "Ha vakok
volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti
bűnötök megmarad". A farizeusok képmutatása válthatta ki e szavakat. Nem
volt szívderítő akkor sem ez a megállapítás és ma sem az. Éppen ezért
advent az őszinte fénykeresést várja el tőlünk. Nem azt a fényt, amely a
karácsonyfa alá tett ajándékokra vetődik, és karácsony után egy egész évre
kialszik! Ez a fény Advent és karácsony multával is itt kell maradjon
közöttünk, bennünk, látható jeleivel kell mutassa, hogy mi nem a sötétség,
ha nem a világosság fiai vagyunk. Az adventi fények sokaságában és erejében
keressük *ezt a világosságot, amelyet Jézus kínál nekünk.* A Jn 14, 6-ban
ezt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az
Atyához, hanemha én általam. Mint minden útnak, az  adventi útnak is ez a
célja: közelebb vigyen Istenhez. Olvastam valahol, hogy az adventi
fényekből kiállítást szerveztek most már a többedik alkalommal. A belépés
felnőtteknek és gyermekeknek is csak jegyvásárlással lehetséges. Az
úrasztalára tekintve fényt látok. Gyertyafényt! Adventi fényt! Szerény, még
csak egyedül világol. De ahogy közeledünk az ünnep felé társai lesznek,
megsokasodik, erősebb lesz fénye. Millió aprócska lelki fénnyel erősödve
találkozik majd Karácsonykor a betlehemi csillag fényével. Én hiszen ezen
2011. év  adventi útja is sokunkat oda vezet. Ámen

Benedek Jakab

Segesvár