Adventi beszéd

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. 8,19

Isten léte, szerepe a világban, a vallás vagy éppen a hit vonatkozásában, ezekre összpontosítva alapvető tétellel kezdi az apostol ezt a bibliai verset. A teremtett világ! Pál ap. ezzel a kijelentésével visszautal arra az állapotra, amellyel maga a Szentírás kezdődik. „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet”. 1Móz 1,1. És ebből egyértelműen kitűnik, hogy a teremtés Isten munkája volt, ahogyan azt részletesen is olvashatjuk Mózes első könyvéből. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert időről-időre napvilágot látnak volt és újabb elméletek a világ teremtésével kapcsolatosan.

A teremtett világ, amely kezdeti állapotában maga volt az Éden, hiszen a teremtés történetben többször elhangzik Isten kijelentése: miszerint minden jó, az idők folyamán, nem veszett el - mint ahogyan ma sok mindenre mondjuk - ha nem átalakul. Átalakulásában, amelyben az embernek az idők folyamán meghatározó szerepe volt és van – egyre kevésbé hasonlít eredeti állapotára, ami az Istenközelséget, ami a tisztaságot, ami az őszinteséget, ami az Isten és ember iránti bizalmat, ami a szeretetet, ami a békés egymás mellett élést, ami a türelmet, ami az alázatosságot és minden egyebeket illeti. A teremtett világ ma a globális felmelegedéssel, az éhínség felszámolásával, az ivóvíz hiánnyal, a társadalmi kirekesztettséggel, nem utolsó sorban a betegségek felszámolásával, a háborúk megszüntetésével .küzd. Ugyanakkor ezeket kérdés formájában is fel lehetne tenni, hogy így vannak-e? És lehetne sorolni az élet ezer és ezer területét, hisz mindenik arra utal, azt példázza, hogy a teremtett világban mennyi gond halmozódott fel, és mennyire nem az Isten által formált arcát mutatja a világ. És ahogyan szokták mondani, hogy a 24. órában vagyunk, így ha nem is sok a lehetőség, de még mindig mutatkozik alkalom arra, hogy ez az állapot megváltozzon. Mert azt mondja az apostol, hogy a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.

A sóvárgás, ami ugyanakkor vágyakozást is jelent, a hit, a vallásosság, az istenfiúság, az igaz emberré levés vonatkozásában egy folyamatos fejlődést, előrelépést von maga után. Most ezt fogalmazzuk ilyen képen: megélni, megcselekedni Isten akaratát itt e földi létben. De ugyanakkor a sóvárgás, a vágyakozás az emberi személyes törekvés, az önhajszolás, a csak magamra figyelés olyan állapotát és helyzetét is jelentheti, - és sokan hajlamosak erre -, amikor környezetünkből teljesen kiszorul akár a felebarát, a testvér, vagy akár a közösség iránti legalapvetőbb kapcsolattartási igény is, Istenről nem is beszélve.

Testvéreim! Tanúi lehetünk a Szentírást olvasva olyan vágyakozásoknak, sóvárgásoknak, amelyek hosszú időre befolyásolják és ezzel egyidőben meg is határozzák a szereplők életét. Gondoljunk csak a legismertebbekre: Káin és Ábel történetére, Ézsaura és Jákobra, József történetére, ahol a sóvárgás klasszikus példáival találkozhatunk, akár a félreértelmezett Isten szeretetének elnyerése, kiérdemlése, akár a hamisan megszerzett elsőszülöttségi jog elnyerése, vagyonosodás, akár az állandó testvérharcot véve alapul, és amelyek a teremtett világot annyira átformálták, hogy semmi képen sem tudja hozni eredeti formáját.

Ha megfigyeltük, az apostol ebben a versben a sóvárgást, a vágyakozást Isten felé irányítja. Abba a környezetbe, abba az életformába, ahol olyan emberek élnek, akik Isten akaratát törekednek teljesíteni, megélni. Isten fiainak nevezi ezeket az apostol, mármint a célszemélyeket, akik után sóvárog a teremtett világ. Olyan emberekről szól, akik képesek még másokat is Isten közelébe vinni, Isten gyermekeivé változtatni. Mert az istenfiúság sohasem öncél. És ha most azt mondanók, hogy hát ilyenek nem is léteznek, ez csak egy apostoli látomás, akkor ezzel a reménység egyre vékonyodó fonalát is elvágnók magunk előtt.

Éppen az Advent erősít meg minket abban a tudatban, hogy nem lehetünk a végsőkig lemondóak, hiszen az egyre erősödő betlehemi csillag fénye siet segítségünkre, éppen ez a fény mutatja számunkra a célt, az utat Isten fiának megszületéséhez és ugyanakkor a mi lelki újjászületésükhöz is.

Az kétségtelen, hogy Isten mostani világa így nem maradhat. Az ember Isten világában, így ahogy van, szintén nem maradhat. Hogy mikor kezdődik el a teremtett világbeli állapot visszaállítása, hogy beszélhetünk-e egyáltalán már folyamatról az élet minden területén Istenországa építésében, nehéz azt most belátható időhatárok közé szorítani. Talán még nem nőttünk fel ahhoz, hogy ebben az irányban lépni tudjunk. Itt érdemes minduntalan Jézus felhívására figyelnünk, midőn ezt mondja: „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48).

Az apostol a versben előrevetíti azt, hogy igen is vannak, akik várják ezt a változtatást. Van lelki igény Isten fiainak megjelenésére, a valóságban is a létezésükre és szorgalmas munkálkodásukra. Hogy még nem uralkodott el teljesen az emberiségen az utolsó órabeli állapot, a teljes lemondás. Hogy még van tenni akarási vágy, van jövőbe vetett bizalom, van hit, hogy még munkálkodik a Lélek ereje sokakban és sokak által. Már kezdetét vette az országban a 89-es forradalom 20. évfordulójának megünneplése. Ez azt jelenti, hogy akik akkor születtek, azok már felnőtt emberek. És most gondoljunk vissza arra a sóvárgásra, arra a vágyakozásra, amit az un forradalom első perceiben megélt az akkori világ. A hangulat, a lelki frekvencia magasság talán a kétezer évvel ezelőtti várakozás szintjén volt. Ki hitte volna azt, hogy a múló idő ennyire visszájára fordít mindent!

Ezért fontos, hogy legyen bennünk mindig adventi lelkesedés. Ezért fontos, hogy a legmagasabb hőfokon izzom a lélek, a Jézusváró hangulat. Az Isten fiainak megjelenését váró csodálatos érzés. Akik eljutnak lélekben a betlehemi jászolbölcsőhöz, azok megtapasztalják, ha ideig-óráig is, hogy milyen, amikor az ember valóban Isten gyermeke tud lenni, valóban Isten gyermeke lehet.

Én biztos vagyok abban, hogy a világon nagyon sok Isten fia van. Gyermekek, felnőttek nők, férfiak egyaránt bizonyságát adják ennek, szeretetükkel, az egymásra való odafigyeléssel. Mondhatnók, hogy na lám, az apostol kívánsága teljesül. És ez örömhír. Valóban az. De, ami mégis egy kis árnyékot vet erre az örvendezésre az az, hogy miért olyan rövid .Isten fiainak életkora. Ezt az életkort miért lehet csak - legtöbb – órákban, legjobb esetben, napokban mérni? Miért csak hóember éltű Isten gyermeke, ami a lelki magasságot és gazdagságot illeti. És ha ráragyog az önszeretet, a hatalomvágy napsugara, lelke összeroskad, tartalma pedig illó olajjá változik. Kedves Testvéreim! Most Advent van, a reménység csillaga ragyogja be életünk egét, így most ne legyünk ennyire borúlátóak. Hanem keressük az alkalmakat, a következő órák, napok lehetőségeit, hogy karácsonyváró hangulatunk, a lelket is öltöztesse ünneplőbe. Legyünk angyalok a szó igaz és nemes értelmében. Hogy a jászolbölcsőnél valóban Isten fiaiként tudjuk énekelni: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! (Lk 2,14)