Eljuthatunk-e az Atyához?

- Advent 2. vasárnapja 2010 -

 

“Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam“. Jn 14,6

 

Kedves Testvéreim!

Kedves Testvéreim! Eljuthatunk-e az Atyához? Ezt a kérdést tettem fel magamnak és teszem fel most a nyilvánosság előtt is, amikor Isten megérnünk engedte ez esztendőben az adventi időszak, karácsonyra való készülődésünk időszakának második vasárnapját. Sokszor próbáltunk már e felolvasott bibliai vers szellemében gondolkodni, szólani és cselekedni is. Nem állítom, hogy ebben ne tettünk volna lépéseket az előre haladásban ki-ki a maga élethelyzetében, élet területén, családjában, kisebb vagy nagyobb közösségekben és így tovább. De igen fontos alkalomról alkalomra ráirányítanunk tekintetünket, ráhangolni lelkünket e jézusi megállapításra, hiszen elmondhatjuk róla, hogy addig, amíg e versben foglaltak szinte kivétel nélkül mindannyiunk számára még mindig az elérendő, tehát a célok kategóriájába tartoznak, addig volt egy ember kétezer esztendővel ezelőtt, aki Isten teremtett világában ezt a célt elérte és megélte.
Ha bontogatni szeretnők e jézusi üzenetet, akkor két részre is oszthatnók ezt.

A vers első felében a Mester olyan dolgokat állit és állapít meg saját magáról, amire gondolom sem akkor, sem mai világunkban, társadalmunkban és küldetéseink területén kevesen lennénk, lennének képesek. Ugyan elmondani el lehet, ” hogy én vagyok az út, az igazság és az élet”, de vajon elhinnék-e ezt nekünk és rólunk az emberek, vajon Isten is így látná-e ezt a számonkérés idején? És annyi évszázaddal ezelőtt még is volt egy ember, aki ezt nem feltételes, ha nem kijelentő módban és mondatban nyilvánosságra merte hozni.

Egy elindulásában és megérkezésében, megfogalmazásában és kivitelezésében teljes élet áll e szavak mögött. Ha csak arra gondolunk, hogy az idő rohanásában milyen kevés alkalommal tudunk, akár önmagunkkal, akár embertársainkkal, felebarátainkkal, közösségeink égető kérdéseivel foglalkozni, akkor bizonyára teljesen meglephet az, hogy Jézus három éves tanítói munkája alatt ezt ilyen magas szintre emelhette és bizonyságot is tett erről.
És itt hírtelen átvillan a gondolatomon, hogy valóban csak erre a három évre korlátozódik ez az egész munka? Nincsen ennek valami előzménye is? És itt nyílván nem mehetünk el, amellett a Káté kérdés mellett, amely így hangzik. “Mit tudunk Jézus gyermekkoráráról”? (62. kérdés)  És, hogy ne kalandozzunk el messze e gondolattól, mint a felolvasott bibliai versünk bizonyára nem egyetlen, de igen fontos előzményétől, adjuk is meg e kérdésre a választ. ” (….)  Szülei házánál engedelmes és jó gyermek volt, növekedett testben és lélekben, bölcsességben, Isten és emberek iránti kedvességben”. Jézus munkásságára nézve, olyan alap értékeket fogalmaz meg e válasz, amelyek elmaradhatatlanok ahhoz, hogy valaki is megérkezzen a Lélek mércével mért magasabb célokhoz.
Hogy miért jön ez a gondolat bele a mai képbe? Véleményem szerint éppen azért, mert Adventben, de nem csak Adventben, ha nem minden alkalommal, és mindig  a mában élve célokat fogalmazunk meg a közeljövő felé, és ez jó alkalom arra, hogy valóban alapjaiban vizsgáljuk meg értékeinket, első sorban lelki vonatkozású kincseinket, hogy mi magunk is legalább a karácsonyi ünnepen Jézushoz hasonló, azt megközelítő kijelentéseket tehessünk.
Említettük néhány gondolattal előbb, hogy ez az első része a felolvasott bibliai versnek, mintegy  kiinduló pont ahhoz, amit aztán Jézus minden ember számára a Nagy Célként jelöl meg.

Advent minden esztendőben, egy olyan út, melyen haladva, Karácsony felé menetelve, “értékgyűjtési” lehetőséget kínál a mi számunkra. Nem bonyolódva bele túlságosan ebbe a foglomba, hogy “értékgyűjtés”, mégis csak eszünkbe juthat az Testvéreim, hogy sokszor az ember mennyire nem tud különbséget tenni a jó és a rossz, a hasznos és a haszontalan dolgok közt. Valahogy így van ez e bibliai vers, e jézusi kijelentés tükrében is. Hiszen Jézus egészen tömören fogalmaz és igazságként és számunkra a legszentebbként: Életként áll előttünk. És ki ne szeretné, hogy igenis, a szó emberi fogalmazásban érthető szent életet megélje. Hiszen ez azt jelenti, hogy az ember élettere minden vonatkozásában fedhetetlen Isten és ember előtt. Tudjuk, hogy ez olyan magas mérce, amely egy adventi úton  végcélként - talán az idő rövidsége miatt  - alig érhető el, de jó,  nagyon is jó lehetőség arra és ahhoz, hogy ennek érdekében valamit is tegyünk.
Nem akarom ismételni magam, csupán csak az emlékeztetés végett teszem, hogy alapjában véve kétrészes, összességében az elindulás és a megérkezés látható vonásait érzékelheti mindenki, aki megpróbál ráhangolódni erre a bibliai versre.
Életünkben is igen fontos lenne vizsgálódni és valós üzenetet találni e Jézus általi megfogalmazásra, mert a mi, Isten és embertárs által elvárt mércénk és célunk sem lehet más, mint a tanítómesterünkké, akinek tanítványai lehetünk istenfiúi voltunk és Istentől kapott küldetésünk által.
E világ és  az ebben még mindig a helyüket kereső társadalmi berendezkedések a maguk módján kevés alkalmat és lehetőséget kínálnak arra, hogy egy széleskörű kibontakozásról beszélhessünk e bibliai vers szemszögéből. Bár vannak jó és nyomon követhető próbálkozások a jézusi út megtalálására és feltárására  - nem a régészetre gondolok – mégis összességében az öncél, az elszigetelődés, esetenként egyéni küzdelmekben látjuk e felállított cél elérését.
Éppen ezért Advent az együtt gondolkodás időszaka is ilyen vonatkozásban. Mert több embert mozgat meg ilyen tekintetben, ha csak érzelmi alapon is, nagyon sok szívet dobogtat meg, sokkal több tekintetet vonz a felé a közös erőfeszítés felé, hogy Karácsonykor minél többen találjanak rá az Élet Fejedelmére, és általa a mindent legyőző áldott szeretetre, amely Istentől, a kiapadhatatlan forrásból árad embermilliók felé.
Kedves Testvéreim! Advent ebben az esztendőben is, csak úgy éri (érheti) el célját, ha a bibliai vers a maga egészében hordoz üzenetet a mi számunkra. Mert, ha az utakat vizsgáljuk, akkor nem csak műutak és földutak vannak, de vannak zsákutcák is. A legtöbb általunk kijelentett igazság végeredményében csak féligazság, életünk nem teljes, mert sok-sok általunk emelt buktatóival esetenként teljesen beszűkül és sokszor kilátástalannak tűnik. Tragédiákba torkollik. Isten felé vezető utunk célállomása délibábként bár előttünk lebeg, sokszor elkápráztat, de elérhetetlen.
Advent egy lehetőséget kínál fel számunkra , ahhoz, hogy a szeretet tanítómestere által megfogalmazottak életünkben valóssággá váljanak. Érdemes elgondolkodni ezen, és érdemes Istentől kapott jó lélekkel tenni is ezért, hogy életünk nagy kérdésére válaszolva és életünk nagy  kihívását valóra váltva eljussunk az Atyához!!!!!  Ámen