Mindig: szeretet

Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat. Hózs 6,6

Kedves Testvéreim!

Kevés olyan könyvet találni a Szentírásban, amelyben ne lenne fellelhető az áldozat bemutatásának valamilyen formája. Legyen az emberi, növényi, állati, testi vagy éppenséggel, szellemi, lelki vonatkozású. A Bibliát olvasva hamar rájövünk arra, hogy „szemlátomást” gyorsan peregnek az ilyen események is. Alig olvasunk a teremtés történetről, benne néhány fontos tudnivalóról a teremtés koronájával, az emberrel kapcsolatosan, máris testvérharc szomorítja lelkünk, az első emberpár Ádám és Éva gyermekeinek Káinnak és Ábelnek „köszönhetően”. És mi miatt?, mi felett dúl a gyilkosságig fajuló testvérharc? Az áldozat bemutatása körüli perpatvar miatt, vagy ha úgy tetszik, akkor annak az önérdek szerinti értelmezése miatt, melynek végén Káin megkérdőjelezte nem csak a felebarát, de a vérszerinti testvér iránti felelősséget is, midőn: „… az Úr megkérdezte Kaint: "Hol van a testvéred, Ábel?" Ő így válaszolt: "Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?" (1Móz 4,9)
Nem sokkal később egy újabb történet, az özönvíz története próbálja meg lelkünket azáltal, hogy Isten gyermeke már a kezdetektől fogva folytatólagosan bizonyítja, hogy mennyire konok, hajthatatlan, öntörvényű, és ebből nem akar „engedni”. Ennek következménye az özönvíz. „Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: "Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket." (1Móz 6,5-7) Az özönvíz, sok bibliakutató szerint csak nevelési eszközként jött be a képbe, hiszen Isten nem akarja teljesen kipusztítani a földet, ezért: „Noé (…) kegyelmet talált az Úr szemében, mert
(…..) Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. (1Móz 6,8.9)
Noé és házanépének megmenekülése egy újabb áldozatbemutatásra irányítja figyelmünket. „Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s égőáldozatot mutatott be az oltáron. Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt magában: "Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy megtettem. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka”. (1Móz 8,20-22) AZ áldozat bemutatása után Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet. (1Móz 9,1)
Testvéreim! Talán egy kissé többet időztünk e két történetnél, de célunk az volt, hogy az áldozat felajánlását, mint egyéni érdeket erősítő, vagy éppenséggel, mint hálaadásból fakadó közösségi indíttatást mutassuk be. Az elkövetkező ószövetségi időkben aztán Isten egyre jobb megismerése, a kultúra és a civilizáció fejlődése több törvényszerű előírással, (3Móz) máskor pedig az emberi elképzelés, a fantázia gazdagságával bővítette az áldozat bemutatásának sokszínűségét.
Megindító történetet olvasunk az áldozat bemutatásával kapcsolatosan az 1Móz 22, 1-14 versekben is, ahol Ábrahám, fiát Izsákot akarja feláldozni égőáldozatként, de Isten az utolsó pillanatban megszólítja az ősatyát: …."Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem." (1Móz 22,12)
Talán az első lépcsőfoknak is nevezhetjük a hosszú lelki megvilágosodás útján ezt a végkifejletet, amikor Ábrahám rá jön arra, hogy a szeretet többet ér minden égőáldozatnál.
Ez a lelki fejlődés nyomon követhető, hol kisebb, hogy nagyobb megtorpanásokkal az elkövetkezőkben is, mígnem eljutunk egészen Hózseás koráig. Évszámokban mérve pedig, több mint 1000 esztendő telt el Ábrahám korától a hózseási időkig. Megannyi elpártolás és visszakérezkedés, elbizonytalanodás és meggyőződés eredményeként születik meg a próféta tolmácsolásában Isten üzenete: „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat”.
Ezzel az üzenettel felvértezve arra gondolhatnánk Testvéreim, hogy nem csak mi, de a korabeli ember is felszusszanhatott, nincs több áldozat, nincs több vérontás, nincs több érdekszövetség, vagy csak félelemből, Istentől való rettegésből fakadó megalkuvás. De a történelem forgatagában még újabb 700 esztendő következik, tele az előbbiekhez hasonló cselekedetekkel, amíg Jézus ajkáról is elhangzik az újszövetségi üzenet: „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Mt 9,13
Később egy irástudó is rájön a jézusi igazságra midőn így válaszol a Mesternek: …”Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál”. Mt 12,33
Kedves Testvéreim! Isten megismerése és elfogadása egy korban sem volt könnyű a hívő ember számára. A legtöbbször érzelmi alapon megnyilvánuló emberi magatartás, hol távol tartotta, hol pedig közelebb engedte magához Istent. És ez így van a legmodernebb időkben is. Sajnos, hogy sokszor nem is annyira meggyőződés, mint hangulat kérdése volt és ma is az Isten megismerése és elfogadása. A mai felnőtt ember durcás kedvében sokszor megkérdőjelezi még Isten létét is. Csak próbatételei alkalmain ébred rá arra, hogy mennyire egyedül van, hogy szüksége volna egy támaszra, egy oltalomra.
Isten mibenlétének elfogadása, azt hiszem Jézus megfogalmazásában jön a legközelebb hozzánk: „Isten lélek”. (Jn 4,24) Imádása, segítségül hívása nem ütközhet akadályokba bárhol és bármikor forduljunk is Hozzá.
Megnyugtató lehet ezen jézusi felismerés minden keresztény ember számára, bárhol is éljen a nagyvilágban. Isten egyszerre van jelen Szent Lelkével minden gyermeke életében, és mi is egyszerre lehetünk jelen embertársaink életében Istentől kapott lelkünk által.
A döntő ebben a lelkületben mindig a szeretet kell legyen. Az ettől eltérő áldozat az másodrendű, legyen az tárgyi, anyagi vonatkozású, vagy netalán a helyenként ma is fellelhető füst, vagy égőáldozat.
Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat. Mindenek előtt nekünk ezt kell jól megértenünk, Isten akarata szerint ezt kell megélnünk ebben a 21. században is. Ézsaiás próféta szavai hadd még inkább erősítsenek meg az elmondottakban: „Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét. (Ézs 1,17) Ámen

Benedek Jakab