Ökumenikus imeheti  istentisztelet 2011



"Mikor pedig a harmatszállás megszűnék ímé a pusztának színén apró
gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön. A mint megláták az Izráel
fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig
monda nékik: Ez az a * *kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül". *2 Móz
16,14**-15*

* *

*            *Kedves Testvéreim!



           A 2011. esztendő imaheti gondolatait az ApCsel 2,42- 47 versek
adják: eggyé lenni az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér
megtörésében és az imádkozásban. Idén a világ keresztényeihez Jeruzsálemből
érkezik az egységre való felhívás. Az ott lévő egyházak tudatában vannak
saját megosztottságuknak, ezért arra kérnek minden keresztényt, hogy idén
újra fedezzék fel az első keresztényeket közösséggé formáló értékeket.
Jeruzsálem keresztényei azt kérik, hogy az imahét alkalmai által az ősegyház
tapasztalatából újuljon meg az egymás melletti, együvé tartozó
elkötelezettségünk.

Mindezeknek ismeretében és tudatában a felolvasott bibliai verset beszédem
alapgondolataként. A mindennapi  kenyér - ahogy  Jézus említi imádságéban -
 fogalma hozzá tartozik mindennapi életünkhöz, hiszen ott van a
létfenntartásunkban, és ott van imádságainkban is. A Szentírás több mint 330
helyen említi a kenyeret. Az első említés összefügg a paradicsomkerti
történettel, aminek egyik következményeként mondja Isten az embernek 1Móz
3,19-ben: Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen* *visszatérsz a
földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz". A
kenyér, mint közös és alapvető tápláléka  az emberiségnek, egymáshoz
kapcsoló vagy egymástól elválasztó erőként jelenik meg a történelem során.
Nyugalmat, biztonságot, vagy éppenséggel nyugtalanságot, kétségbeesést szül
jelenléte, vagy nem léte. Az első ilyen történetet éppen  a felolvasott
bibliai versünk örökítette meg. Az egyiptomi fogságból, a fáraó
kegyetlenkedéseiből Mózes vezetésével kiszabadult nép, a pusztai vándorlás
során megtapasztalja a kenyér hiányát, és megtapasztalja a kenyér bőségét
is.             Testvéreim! Ennél a történetnél nem szabad elmennünk úgy,
hogy egy igen fontos dologra ne hívjuk fel a figyelmet. És pedig arra, hogy
a sokat és sokszor elégedetlenkedő pusztai vándorok *Isten szeretete,
gondviselése által jutnak hozzá a mán-hoz*,  a mannához, vagy a mai
megnevezés szerint:  kenyérhez. "Ez az a * *kenyér, melyet az Úr adott
néktek eledelül", mondja népének Mózes.
Egy másik bibliai történet szerint Isten gondviselése folytán nem csak
megmenekül, de táplálékhoz: kenyérhez és vízhez jut Illés próféta, akit
először a hollók táplálnak kenyérrel és a Kérith patakból ihat vizet, majd
Seraptában egy özvegyasszonyhoz küldi Isten a prófétát, aki gondoskodik
számára kenyérről és vízről. Lehetne sorolni a történeteket Testvéreim, akár
a Biblia lapjairól, akár a mindennapokból arra nézve, hogy mennyire
meghatározó a kenyér az ember számára. Megemlíthetjük azt is, hogy
nélkülözhetetlen iparággá fejlődött a kenyérkészítés, és az emberi
találékonyság és a kényszer közös összefogásában manapság megszámlálhatatlan
formában, ízben, és még gyógyító hatásaiban is, fontos szerepet játszik ezen
eledel. Szólhatnánk a kenyér kapcsán arról is, hogy  amíg a világ sok részén
bőségesen van belőle, addig milliók éheznek, és ha hozzá jutnak, akkor a szó
legdrasztikusabb értelmében kell verejtéket hullassanak, akár a
kenyérmorzsáért is.  Ez évi Imahetünk kenyérrel kapcsolatos gondolata
azonban nem annyira a testet tápláló kenyérre akarja ráirányítani
figyelmünket, mint inkább arra, amit maga a názáreti Jézus így fogalmazott
meg: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, a
mely Istennek szájából származik. (Mt 4,4) Igen fontos alkalomról-alkalomra
ráhangolódnunk erre a jézusi felhívásra, ugyanis a tanítómester  tudta, hogy
az életet azok viszik előre, akik legyőzik a test kívánságát,  magukhoz
veszik a lélek kenyerét is, ezért visszautasította a kísértőt.

           Felolvasott bibliai versünk ezen üzenet tükrében legelső sorban
Istenre irányítja a mindennapok kenyérkereső küzdelmében elfáradt, elfásult
embert.  Istenre, akinek minden felénk áradó szava a lélek gondterhelt
felhőit szeretné eloszlatni életünk egéről, hogy közelebb kerülhessen
egymáshoz a teremtő és a teremtmény. Amely találkozás során nekünk is
elmondhatná Isten: "Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.".Mt
3,17                 Imahetünk arra is rá szeretné irányítani figyelmünket
kenyérharcunk közepette, hogy a lélek kenyerének egyesítő, egymáshoz vezető,
embereket összekapcsoló ereje van. Azt tapasztalták meg az első jeruzsálemi
keresztények. Amikor együtt voltak az imádkozásban és a kenyér megtörésében.
 Ezt tapasztaljuk /tik/ meg mi ezen a héten. És nem csak ezen a héten.
Hiszen sok példát hozhatnánk fel arra nézve is, hogy a lélek kenyere
mennyire fontos egyének és közösségek életében egyaránt. Mert a lélek
kenyere ízében ott van a reménység, ott van a bizakodás, ott van a hit, ott
van a szeretet. *A Lélek kenyere maga az imádság a mi számunkra,* amelyben
bele foglaltatik, a testvér, a felebarát, és Jézus életpéldája szerint az
ellenség is.

           A társadalmi berendezkedéseket vizsgálva szomorúan láthatjuk
Testvéreim, hogy sokan annak perifériáján, másoktól teljesen kirekesztve
élik, pontosabban fogalmazva csak tengetik mindennapi életüket.  Intézmények
sora foglalkozik ezen emberek megmentésével, közösségekbe való
újra-felzárkóztatásukkal. Sok jóindulatú ember nyújt segítő kezet az
éhezőknek és a szomjúhozóknak. És milyen megdöbbentő az, amikor a nélkülöző
embernek kenyeret adsz,  ő alig lépik kettőt és a kenyeret eldobja, ledobja
a földre, mert neki inkább pénz kell, hogy azt egyébre költse. Sokszor ezt
tapasztaljuk a lélek kenyerével is. Szól hozzánk az evangélium megtartó
üzenete a próféták, apostolok szaván át, és az élet zaja nem engedi, hogy ez
a lélek kenyér eljusson hozzánk, hogy  tápláljon, hogy ízt adjon sokszor
megkeseredett életünknek.

           Ez az a * *kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül", mondja
Mózes az ő népének. És tudjuk, hogy nem csak testi eledelül szolgált
számunkra az égből hullott manna, de lelküket is megnyugtatta,
lecsendesítette a vándorlásuk viharában. Mert Isten ott volt mellettük, és
valahányszor megkongatták elégedetlenkedésük vészharangját, az Úr mindig
lehajolt hozzájuk és győzelemre vitte ügyüket.

           Testvéreim még szólhatnánk a pusztában vándorló nép sokszori
háládatlanságáról is, de szólhatnánk a mai ember Isten felé megnyilvánuló
háládatlanságáról is, de  most nem célunk ez.

           Ma inkább az a mi feladatunk, hogy az evangélium tanítása
szellemében a testet és lelket tápláló kenyér megtartson minket a szeretet
egységében, képessé tegyen mindannyiunkat arra, hogy ki tudjuk nyújtani
kezünket embertársaink felé. És nem utolsó sorban, hogy ez a testet és
lelket tápláló kenyér  elvezessen, vagy vissza vezessen minket Istenhez. Ezt
kérjük Istentől és ezt köszönjük meg ma az imahetünk keretében teremtő
Atyánknak. Ámen

Benedek Jakab