Vallásszabadság ünnepe 2011

„Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot”. Zsolt 36,10

Kedves Testvéreim!

A zsoltárokban sok szép meleghangú üzenettel találkozhatunk. Ezek közül való e felolvasott vers is. Mert nálad van az életnek forrása, mondja a zsoltáros és ez a Nálad nem más, mint maga Isten. És a szomját enyhíteni akaró ember a forrást keresi. A forrást szikkasztó napsütésben, messze a falutól, a várostól dombok, hegyek ölelésében, verejtékhullatás vagy éppenséggel séta közepette is. Forrást, oázist a sivatag porfelhőjében, az ember lábnyomát azonnal eltakaró homokdünnék közt. Lelki forrást, gyógyírt a mindennapok hozta gondok, bajok, fájdalmak, gyász enyhítésére. És ha valaki megtalálja a forrást, akkor új reménység, a bizakodás megmásíthatatlan érzése költözik énjébe. Nálad van az életnek forrása, a zsoltárosnál azt is jelentheti, hogy ő már megtapasztalta, megérezte, hogy mit jelent Isten közelségében lenni. Mit jelent onnan meríteni, ahol a legtisztább, a legtáplálóbb ez a forrás.
Ha még egy kevés ideig ennél a gondolatnál maradunk, akkor elgondolkodhatunk azon is, hogy mennyire szennyezett Földünk vize. Hogy emberek milliói a szó valós értelmében szennylevet isznak. Újabb és újabb betegségek támadnak, csak azért, mert nincsen tiszta forrás. És ez így van a lélek területén is. A történelem folyamán mindig létezett az a két tábor, amely pro és kontra, ki tisztította, ki pedig szennyezte a lelki forrásokat. Hiába mondja ma is a zsoltáros, hogy nálad van az életnek forrása, sok embert ez mit sem érdekel. Pedig a tisztátalan források megmérgezhetik a lelket is, és sírba dönthetnek életeket. Jut eszembe Testvéreim, hogy a forrásokat legalább is a közelmúltig sok helyen számon tartották. Emlékezzünk csak vissza gyermekkorunkra, hogy szüleink, nagyszüleink évtizedekig visszamenően tudták, hogy melyik dűlőben, határrészen vannak a források, és gyermekekként hányszor vittük a korsóban a szomjat oltó tiszta vizet. És nem csak számon tartották őket, de vigyáztak is ezekre a forrásokra, tisztították őket, környéküket rendben tartották. Járva ezeket a határrészeket, ma úgy tűnik, hogy eltűnőben vannak a források. Otthonról kell vizet vinnie annak, aki szomját akarja oltani. Ehhez hasonló képet mutat a lélek dimbes-dombos határrésze is. Forrás nélkül egyre szikkadtabb, egyre repedezettebb annak felülete. Erre a veszélyre figyelmeztet a zsoltáros, és hívja fel figyelmünket arra a forrásra, amelyről Jézus azt mondja, hogy „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. Jn 4,14 Milyen lélek emelő, amikor egyházunk múltjában is találunk olyan jeleket, amelyek nem csak minket, Egy Isten hívőket, de sokakat elvezetnek ilyen forrásokhoz. Ma ezek közül csak egyet említünk. És ennek a forrásnak az is egyik érdekessége, talán különlegessége, sajátossága, hogy nem csak szomját oltotta azoknak, akik a vallásszabadság után vágyakoztak, de világosságot is gyújtott az elmékben és a szívekben. Ahogy a zsoltáros tovább fogalmaz: a te világosságod által látunk világosságot. És lám újra Istennél vagyunk. Hiszen ő volt az, aki nem csak szabadságra teremtette gyermekeit, de újra és újra felébreszti bennünk a szabadság utáni vágyat.
1568-ban, 443 évvel ezelőtt, Tordán megtörtént az a csoda, amire talán sokan vágytak, miszerint törültessenek el a korlátok, az elválasztó falak felekezetek, hitfelfogások közt. Azért is ünnep számunkra a Vallásszabadság kihirdetésének évfordulója minden évben, mert, ahogyan ma mondanák, ez egy unikum. Egy egyedülálló és megismételhetetlen világjelenség a vallástörténelemben. Mert itt Erdélyben mondták ki először azt, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik, mert a hit Isten ajándéka.
Csodálatos dolog, de vajon időt álló-e? Ha a történelmet vizsgáljuk, akkor nem. De ha a zsoltáros említette forrásnál maradunk, akkor igen. És ezért nem szabad nekünk megengednünk azt a könnyelműséget, hogy eltűnhessen ez a forrás.
Igen, Testvéreim! Őrállói kell legyünk annak a forrásnak, amelyre a zsoltáros felhívja a figyelmünket. Isten közelében kell maradnunk nekünk, vigyáznunk kell e forrás tisztaságára és tovább kell adnunk ezeket az életet jelentő cseppeket.
Sokszor látom és halom a televízióban, hogy reklámozzák a különböző cseppeket. Most nem ezekre akarom felhívni a figyelmet, hanem azokra, amelyek Istentől jönnek, csepegnek a mi lelkünkbe.
Korházi beteglátogatások során nézem, hogy milyen lassan megy a perfúzió. Órák kellenek, amíg a test átveszi, befogadja ezeket a cseppeket. És elgondolkodom azon is, hogy az ember sokszor milyen mohó. Szomját oltandó képes a vödörnek is neki esni, hogy egyszerre és hosszú időre jól lakjon vízzel.
Isten ezzel szemben minden nap biztosítja számunkra a forráshoz jutás lehetőségét és az ahhoz vezető út világosságát. Esetünkben a zsoltáros, de a próféták, Jézus és sokan mások mind-mind azon munkálkodtak, hogy Isten utjaira vezessenek minket. Hogy ezeken az utakon megmaradhassunk ebben az imbolygó világban.
1568 vallásszabadság fáklyája bár messzi fénnyel de még világit. Fényt táplál még ma is a lelkekben és a szívekben. Vigyázzunk erre a fényre, hiszen ez minket minden nap a legtisztább forráshoz, Istenhez vezet. Ámen

Benedek Jakab

2011. január 13.