Böjt harmadik vasárnapja 2013.
Vizsgálj meg engem!
„Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat”! Zsolt 139,23
A Húsvét ünnepére való felkészülés egy újabb áldott alkalma ez, amikor az elmúlt vasárnaphoz hasonlóan ismét a zsoltáros szólít meg minket, akik eljöttünk erre az istentiszteletre is.
Vizsgálat hallatán bizony a legtöbbször elkedvetlenedik az ember. Kérdések merülnek fel bennünk, akár elvégzett munkánkkal kapcsolatosan, akár az egészség terén. Mert a vizsgálódó a legtöbbször hibát kap, ez az alaptermészete. Ettől már csak jobb lehet akkor, amikor elnéző, amikor könyörületes. De ha talál rosszat, hibát, vagy éppenséggel ezt szándékosan teszi, akkor ….
Az is tudva levő, hogy a hiba feltárása jobbíthat akár a munka hatékonyságán – ahogyan ma ezt a kifejezést általában használják – de jobbíthat az ember egészségén, közérzetén, sőt lelki vonatkozásban is.
Vizsgálat. Állok elébe- mondják a bátrabbak, még jó lenne egy ideig halasztani, mondják a körültekintőbbek, hogy önerőből próbáljanak rendet teremteni környezetükben. Jószántából általában senki nem kér vizsgálatot, esetleg azok, akik tökéletesnek érzik magukat az adott vizsgálat tárgyában.
A biblia versben a zsoltáros maga fordul Istenhez, önszántából keresi meg Isten, bizonyára érzi ennek szükségességét, fontosságát. „Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet!
Nem feltételezzük, hogy a zsoltáros mellékutakon jár, de ahogy ma mondani szokás: tiszta vizet akar önteni a pohárba. Bizonyára úgy érzi, hogy önvizsgálata részrehajló lenne, nem mutatna pontos képet Isten és embertárs iránti kapcsolatáról, mert a zsoltáros megnyilatkozását csak is ilyen vonatkozásban értelmezheti a mai ember is. Nincs itt fizikai, nincs itt anyagi, orvosi vagy gazdasági vizsgálódás, a zsoltáros lelki egészségére kíváncsi és ezért kéri Istent, mint legfőbb lelki orvosát, hogy vegye őt vizsgálat alá.
A zsoltáros nagyon jól tudja, hogy semmi olyan vizsgálat nem létezik, amely bizonyos próbát nem követelne meg. Ha orvoshoz megy az ember, a legelső mozzanatok közé tartozik a próba. A panasz elmondása után, azonnal jön az érdeklődés az orvos felől: melyik szemével nem lát, melyik fülével nem hall, melyik keze, lába fáj és így tovább. S hogy ő is meggyőződjön mindezek felől, már is próbára teszi a pácienst. Akadályokat állít a beteg elő, meggyőződik az elmondottak felől.
Bizonyára ilyesmit akar Istentől is a zsoltáros. Állítson akadályt elébe, vizsgálja meg őszinteségét, alázatosságát, türelmét, hitét, bizalmát, szeretetét, lelki értékeit, az összest kivétel nélkül!. Ezeket a próbákat fontosnak gondolja, mert úgy érezhette, hogy lehettek olyan alkalmak, amikor „elcsángált” ezekben az érzésekben Istentől.
Feltételezzük, hogy egy teljes vizsgálatot kér a zsoltáros. Nem elégszik meg részeredményekkel, erősnek érzi magát abban a vonatkozásban, hogy a maga teljességében kitárulkozzon Isten előtt. Fontos és iránymutató, követendő példa lehet ez a mai ember számára is. Mi általában csak részeredményekre vagyunk kíváncsiak. Persze legtöbbször a pénz miatt, de most itt nincs szó hálapénzről. Isten díjmentesen végzi ezeket a vizsgálatokat. Egyébként ilyen vonatkozásban is mennyire korlátozott az ember. Például ha kedvezmény van, vagy netalán térítésmentes egy vizsgálat, akkor már az esetleges eredmény sem számít.
De Isten nem sorszámmal vizsgál minket, nem küld el, hogy jöjjünk programálás szerint, viszont orvosság, gyógyulás vonatkozásában nincsen alku. Nem az olcsóbbat, nem a pénztárcánk bíróképességét nézi. Hanem a teljes gyógyulást, a léleknek, ha kell teljes újjászületését akarja, hiszen tudja, hogy ép lélek nélkül a test előbb utóbb rogyadozni kezd.
A zsoltáros nagy lelki bátorságról tesz tanúbizonyságot. Emlékezzünk csak az első emberpárra, Ádámra és Évára a bűneset kapcsán. „És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? (1 Móz 3,8-9)
A zsoltáros nem így tesz, nem bújik el Isten elől, és nem mondja, hogy ráérek arra még. Belső lelki indíttatásból és nem külső kényszerrel közeledik Istenhez. Nem várja ki a visszafordíthatatlan pillanatot, ha szabad így mondani: megelőzi a bajt. A következő versben aztán azt mondja Isten felé: „És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján! Zsolt 139,24
Mi vajon tudunk-e így fordulni Istenhez? A legtöbbször – valljuk be – mentegetőzünk. És mi is azt kérdezzük, nem csak embertársaink irányában, de magunk felé is, amit Káin kérdezett, amikor felelősségre vonta őt Isten: „És monda az Úr Kainnak: hol van Ábel, a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? (1Móz 4,9)
Ma a legkönnyebb elhárítani a felelősséget, és a legnehezebb feladataink közé tartozik a bátor kiállás. De Isten éppen ezt várja el tőlünk, hogy odaálljunk elébe, és elmondjuk neki lelki gyötrődéseinket.
Mindenki tudja, hogy lemondott XVI. Benedek pápa. A lemondási nyilatkozatából idézek: „…..Miután többször megvizsgáltam lelkiismeretemet az Úr előtt, megbizonyosodtam arról, hogy - előrehaladott koromnak köszönhetően - erőm már nem alkalmas a péteri szolgálat megfelelő betöltésére. Tisztában vagyok azzal, hogy e szolgálat alapvető lelki természeténél fogva nem végezhető el kizárólag szavakkal és tettekkel - imádságra és szenvedésre is szükség van hozzá. A mai világban - amely annyira gyorsan változik és annyi, a hívő élet szempontjából mély jelentőségű kérdés rázza meg - Szent Péter bárkájának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez mind a szellemi, mind a testi erő szükséges. Az ehhez szükséges erőm az utóbbi hónapokban fakult meg olyan mértékben, hogy észlelnem kellett: nem tudom betölteni a rám bízott feladatot. Emiatt - és e tett komolyságának teljes tudatában - teljes szabadságom birtokában kijelentem, hogy lemondok a római püspöknek, Szent Péter utódjának posztjáról,…”.
„Miután többször megvizsgáltam lelkiismeretemet az Úr előtt, talán ennél alázatosabb, Istenben feltétel nélkül bízóbb kijelentést aligha lehet tenni. Megvizsgálni lelkünket az Úr előtt.
Terstvéreim! Ma lehetne a szavakból akár tornyot rakni, hogy hol jelenik meg ez az alázat ebben a világban? A zsoltáros azt mondja miután a vizsgálaton átesett: „és vezérelj engem az örökkévalóság útján”!
Mi ma azt mondjuk: és vezérelj minket az örökélet ünnepe felé, és tovább is az örökkévalóság útján. Hiszen ez a keresztény ember örök célja: az örökkévalóság. A jó cselekedetek általi örök élet.
Ezért fontos, hogy Isten elé álljunk. Ezért fontos, hogy megvizsgáljon minket, és fontos, hogy mi magunk is vizsgálat alá vessük magunk.
Isten minden lelki betegségünkre tudja a gyógyszert, és ha mi is akarjuk, akkor meggyógyít minket, és lélekben is újra egészségesek leszünk. Ámen
Benedek Jakab
Segesvár