Böjt negyedik vasárnapja

Istennél csendesül el lelkem

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dícsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!  Zsolt 62,6-9

Kedves Testvéreim!

Tovább folytatódik a zsoltáros vallomása a böjti időszak negyedik vasárnapján és már érzékelni lehet a megtett út eredményét is. Az Istenhez lélekben közel érkezett ember már benne érzi magát abba a vonzástérbe, amely szorosan egybekapcsolja őt teremtő Atyjával. Hasonlíthatnánk ezt az állapotot a Föld vonzásteréhez. Ha ebből kilépünk, akkor elszakadunk a földtől és ráállhatunk arra a pályára, amely már többé nem enged a Föld közelébe.

Így van Istennel is. Csak egy bizonyos térben lehet eltávolodni tőle, ha ennél tovább megyünk, akkor az örök elszakadás veszélye fenyeget minket.

Testvéreim! Bizonyára a zsoltáros már több utat és több lehetőséget is kipróbált. Kísérletezett – mondanók ma. Megpróbálta, hogy mi a jó és mi a rossz. Ma sincsen másként. Ezt mutatja a 21. században tovább folytatódott nagy népvándorlás is. Meg kell próbálni  -  mondják ma százezrek. És útra indulnak! És ez teljesen természetes. Hiszen Istentől kapott szabad akaratunk is erre sarkall mindannyiunkat. Felfedezni, megtalálni az újat, a jobbat, azt az élhetőbb területet és életformát, amely jövőt biztosít magunk és az utánunk jövő nemzedékek számára is.

De egy bizonyos út után úgy tűnik, hogy a zsoltáros tovább már nem merészkedik. Vallomásából arra is következtetni lehet, hogy visszafordul és keresi újra a biztonságot, a védelmet és nem utolsó sorban lelki nyugodtságát, a lelki megnyugvást is.

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.  A mindennapok küzdelmében felzaklatott ember érzésvilága tárulkozik ki előttünk itt akarva-akaratlanul. És ezt magunkról is így elmondhatjuk. Hiszen lépten-nyomon valami megzavarja nyugodtságunkat. A reánk erőltetett gazdasági nyomor, az egyik pillanatról a másikra felfedezett betegség, egy váratlan hír, amely több irányú is lehet. Ezek mind kizökkentenek megszokott egyensúlyunkból. A test vonatkozásában ezt vérnyomás ingadozással mérik, a lélek területén pedig nyugtalansággal, lelki egyensúlytalansággal, lelki összeroppanással. A zsoltáros ilyen alkalmakkor Istenbe kapaszkodik. Istenhez közelít a lehető leggyorsabban. Érzi, hogy ilyen helyzetekben senki más nem áll olyan közel hozzá, mint Isten és ezt gyermeki tudata diktálja neki. Ugyanis kihez menekülhetne a gyermek, ha nem ahhoz, akit a legjobban szeret. Mint kisgyermek, vagy felnőtt, ahogyan a lehetőség határán belül odabújik szüleihez, hogy megcirógassák, megsimogassák, megnyugtassák a különböző élethelyzetekben. Mi magunk is érezzük, hogy mennyire más lelki világot, lelki érzést idéz elő egy egy ilyen találkozás, kapcsolat. Így van Istennel is. Ha hozzá fordulunk, hozzá bújunk, Ő mindig szerető szülőként, Atyaként viszonyul hozzánk.

 A lelki világában megpróbált ember könnyen hajlamos a csüggedésre, a lemondásra, az úgy sem érdemes tovább gondolkodás lesújtó állapotába kerülni.  A zsoltáros tudja,  - hiszen ezt is megtapasztalhatta - , hogy az Istenhez közelítő ember újra reménységgel töltődik fel, újra visszanyeri lelki egyensúlyát.

„Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten”. mondja az újabb érzését a zsoltáros.

Ma a kétségbeesett emberhez nagyon sokat közelednek Testvéreim! És a legtöbben egy potenciális áldozatnak látják az ilyen embert. Sajnos! Egyébként, úgy tűntetik fel magukat az ilyen „közeledők”, mint akik a megmentők, mint, akik jó szándékú segítséggel érkeznek, de a valóságban nem így van! Azt mondja Jézus tanítványainak egy alkalommal: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?  Ekképen minden jó fa  jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.  Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt”. (Mt 7, 15-18) A kétségbeesett ember hajlamos az ingadozásra. Reménytelenségében fűhöz-fához kapkod és csak azt veszi észre, hogy becsapták, kisemmizték, netán ő maga adta oda jóhiszeműen értékeit, amiket aztán vissza már ne kaphat. Itt is a zsoltáros élettapasztalata szólal meg, amikor egyedül Istent nevezi meg kősziklának, szabadítónak, erős várnak. Régebben sem csak szórakozásból menekültek elődeink erős falak, várak oltalmába. Tudták, hogy ez az egyetlen menedék, oltalom a megmaradáshoz. Így vagyunk mi is, ha Istent látjuk erősnek, oltalmazónak és nem a tévutakra csalogatókat. A zsoltáros egy erős lelki alkatról, egy megingathatatlan lelki egyensúlyról próbál példát adni. Nem ingadozom, - mondja. Ma a legtöbben ingatagok vagyunk és könnyen befolyásolhatóak.  A szép csomagolás sokakat elcsábít, és amikor kibontjuk a csomagot, akkor szembesülünk a valósággal. Ez nem csak a vásárláskor van így, de az élet lelki területein is. Nem feleslegesen emlegeti Jézus a báránybőrébe bújt farkasok jelenlétét a világban. És ezektől ma is óvakodni kell.

Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!

Testvéreim, ma a bizalom az egyik legnagyobb hiánycikk és nem ok nélkül. Aki már egyszer megégette a kezét az óvatosabban nyúl a láng felé. Igen, ez teljesen fedi a valóságot! De Isten és az ember között nagy különbség van, és ezt kell észrevenni. Amíg az ember a legtöbbször érdekektől vezérelve cselekszik, addig Isten nem tesz különbséget gyermekei között. Nincs benne önzés és nincs benne rossz szándék. Ezt a nagy igazságot fedezi fel a zsoltáros és mondja el, kiáltja bele ebbe a minden mástól hangos világba.

Mintha a 59. sz. egyházi énekünk első versszakából fogalmazódna meg a zsoltárosban a következő érzés:

Szíveknek vizsgálója Isten,

Te rólad most vallást teszek.

Feltárom szívem rejtekét,

S Atyám kiöntöm itt eléd.

Kitárulkozni Isten előtt őszintén és igazán. Az ő oltalmába ajánlani életünk félelmek és kétségek nélkül, talán röviden összefoglalva a zsoltáros üzenetét ezen a vasárnapon ezek az érzések jöhetnek közel hozzánk és keríthetnek hatalmukba. És jó, ha engedünk ezeknek az érzéseknek, mert ezeket a lélek diktálja, az a lélek, mely Isten legdrágább ajándéka az ember számára, és amely a legközvetlenebb kapcsolatban tart minket teremtő Atyánkkal.

Befejezésül már csak a zsoltáros szavát tudjuk ismételni, és engedjük Testvéreim, hogy ez visszhangozzék lelkünkben az elkövetkező héten: Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!  Ámen

Benedek Jakab

Segesvár