Őszi hálaadás

Textus: Lk 17,11-19 – Tíz leprás meggyógyítása

„Elment a vándor/elvitte zsákjában a nyár minden ízét/erdők lombját és a rét tarka színét/mindent eltakar az ősz/s mi várunk bűvös kábulatban

Elment a vándor/útján a fecskék darvak mind elkísérték/elment messze, hol a fű zöld s az ég kék/hol nem tudják mi a hó/a nyár forró és mozdulatlan

Elmentek messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél/a vándor s a darvak most/ mind arra várnak, hogy elmúlik a tél/s újra visszatérnek a lángok a fények/szívünkbe új remények mind visszatérnek/régen elfelejtett emlékek égnek/ha a tavasz közelít

Jöjj vissza vándor/Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét/Erdők lombját és a rét tarka színét/Hozd el szívünkbe a nyár melegét…” Demjén Ferenc: Jöjj vissza vándor

Elfutott a nyár, …nem tudom, hogy vagytok ti vele testvéreim, de ilyenkor mindig ezek az édes-keserű érzések töltenek el, megint elfutott egy nyár, pedig ünnepre, s ha ünnep, akkor örömre, mégpedig a hálaadás örömére, ünnepére hívtak össze a harangok.

Bevallom őszintén, számomra ez az ünnep a legszebb. Legszebb, mert a miénk. Legszebb, mert őszinte, legszebb, mert tiszta és világos üzenetet hordoz, s sokszor azon gondolkodom, hogy milyen kár, hogy ennek az ünnepnek nincs adventje, s így talán nem is tudunk kellő képen felkészülni rá, pedig hát lehet-e kedvesebb dolog Istennek annál, hogy gyermekeiként megállunk egy kicsit, mert eltöltötte szívünket a hála érzése… és ezt el szeretnénk mondani, meg szeretnénk osztani a mi teremtő Istenünkkel.

Aztán arra is gondolok, hogy talán jó ez így. Jó ez, mert így legalább nincs piacra dobva, nincs semmi olyan vetülete, amelyet ez a pénzéhes világ a maga bóvli áruival be tudna szennyezni, el tudna ferdíteni… mert ez az ünnep nem az ajándékok vásárlásról, nem a nagy akciók és leárazások veszik el a szemünk világát, ez az ünnep egy őszinte tiszta érzésről szól, a hálaadásról.

Elfutott a nyár, és annyi minden történt velünk. Annyi élmény kavarog még bennünk. Mintha csak tegnap lett volna. Mintha csak tegnap indultunk volna világvárosok felé, mintha csak tegnap váltottunk volna jegyet kirándulásainkhoz, mintha csak tegnap érkeztek volna meg rég nem látott ismerőseink, hazalátogató gyermekeink, rokonaink, jó barátaink, és lám… a bőröndjeink már rég a szekrényben vagy az ágy aljában, az érkezők már rég vissza tértek, s talán már a búcsúzás pillanatában kimondott s olyan fontosnak tartott ígéreteinket is elfelejtettünk… dolgozni kell, menni kell, élni kell tovább hétköznapjainkat. De nem csak a nyárról van szó, hanem egy egész esztendő élményeiről, történéseiről, vándorlásáról, és íme a visszatérés, a számot tevés, a számadás és a hálaadás ideje.

Megdöbbentő a példázatban az arány, de üzenetében mégis tagadhatatlan igazságot hordoz: a tíz Jézus által meggyógyított betegből csak egynek jut eszébe az, hogy ezt a jótéteményt illene legalább szavakban kifejezve megköszönni.

Sokan indulunk útnak. Ki-ki járja a maga útját, és mindannyiunknak mások az élményei, mások a történések, olykor kibírhatatlanul hosszú és göröngyös az az út, amelyen végig kell menni, míg mások a sikerek e sima útján robognak… és mégis minden út végén ott áll valaki, aki mindannyiunkat vár,  összeköt, számon kér: és nincs menekvés vallani kell:

- Jöttem a sikerek útján, és köszönöm Istenem, hogy nem engedted megvakulni szemeim, nem engedted megkeményedni a szívem, és megmaradhattam emberi méltóságomban, és köszönöm, hogy adhattam és segíthettem másoknak is.

- A születés örömének útján jöttem, és köszönöm, hogy családomat új élettel, új reményekkel áldottad meg, és adj erőt a családnak nevelni a gyermeket szeretetben, egészségben.

- A betegség hosszú ösvényén ballagtam ide atyám, de mégis köszönök minden percet, amikor láthatom felkelni a napot, amikor együtt lehetek szeretteimmel, akiknek a szeretete gyógyít, és add, hogy még sokáig együtt lehessünk. És köszönöm az erőt az imádkozáshoz, köszönöm a türelmed, és a hitem, hogy tudjak imádkozni a legyen meg a te akaratod szerint.

- A fájdalom, a gyász, könnyes völgyéből, koporsó mellől szólítalak Istenem, hiszen kiszakadt az én életemből az, akit annyira szerettem, mégis köszönöm az együtt töltött időd, köszönöm az ő életét, az ő életének tanulságait. És köszönöm a hitem, hogy bár búcsúzni kell, a te világodban úgy is össze érnek a lelkek.

Íme testvéreim, az élet minden helyzetében lehet hálát adni, és van amiért hálát adni, még akkor is, ha az nehezebb élethelyzetekben hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a sok jót, amit azelőtt ajándékul kaptunk, mert nem tudunk se előre se hátra tekinteni, mert megrekedünk… pedig sokat meríthetnénk így a múltból, sokat tanulhatnánk, és persze töltekezhetnénk abból a gazdagságból, azokból az ajándékokból, amely már a miénk, s akkor talán mind a tízen visszatérnénk.

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

„Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!

Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!

Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!”

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Egy kis lépés: hálaadás. És már is több vagyok. Gazdagabb vagyok, mert a hálás ember, elégedett – nem beletörődő! – ember. Az elégedettség békességet szerez, a bégesség pedig boldogságot, s a boldogság gazdagság.

Így ünnepeljünk testvéreim, megelégedett-hálás- boldog szívvel… és visszatér a vándor, szívünkben a nyár örök édes íze, a színek, az illatok, az új remények. Ámen!

Buzogány István

Nagyvárad

2009. szeptember 27.