“Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.”
( 1Jn2,25 )
Az Istenben bízó ember szívét és lelkét húsvét ünnepén öröm és igazi életkedv tölti be. A megújuló természet évről évre azt hirdeti, hogy minden élni akar. Húsvét ünnepének a nagy üzenete is ez: az élet győzedelmeskedik az elmúlás felett.
Az egész evangélium erről a nagy örömről tudósít. Jézus így búcsúzik tanítványaitól: „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.” (Jn14,18-19)
Jézus tanítása és példája arról a nagy örömről tesz bizonyságot, hogy az élet Isten közelségében örök. Jézus felismerte és tanította, hogy Isten a mi szerető Atyánk és mi az Ő gyermekei vagyunk. Ennek az atya és gyermek közötti kapcsolatnak az alapja a szeretet. Jézus megmutatta és példát állított arról, hogy miként kell Isten közelségében megmaradni és lélek szerint élni, gondolkozni és dolgozni. Megmutatta a lehetőségét annak, hogy miként lehet a bezártsággal és külső erőszakkal felvenni a harcot. Megtanított arra, hogyan éljünk egymás mellett, mint Isten gyermekei. Példát mutatott arról, hogy miként lehetünk Isten szeretetében szabad emberek a belső gyengeségek és külső korlátok ellenére.
Jézus tanításai és cselekedetei végig az életre mutattak. Az evangéliumban megörökített élethelyzetek, valamint példázatai egyaránt arról szólnak, hogy az élet a legfőbb Jónak, Istennek ajándéka. Isten az embert méltónak tartotta arra, hogy a benne lakozó lélek által ezt az életet hordozza. Jézus arra tanít, hogy az élet igazán akkor lesz értékes, ha megvalósul benne egy felsőbbrendű feladat, hogy az Istentől kapott szellemi tehetségek kiművelésével felemelkedjünk a múlandóság fölé. Élete és tanítása számunkra ezért „út, igazság és élet” (Jn14,6) Egész élete figyelmeztetés és példa, hogy megértsük azt az örök igazságot, hogy lélek által lehetünk igazán emberek. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt16,26.)
A bennünk élő lélek teremti meg Istennel, az örökkévalóval a kapcsolatot és hozza létre az egységet Isten és ember között, Atya és gyermeke között. Jézus ezt felismerve így szólott hozzánk és tanított bennünket: „azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem én pedig tibennetek.”(Jn14, 20) Jézus tanítványának lenni annyit jelent, mint megteremteni azt a közösséget, ahol az ember Isten gyermekének és munkatársának tudja magát. Húsvét reggelén ezért mi is a tanítványokkal együtt hitet teszünk arról, hogy: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” (Jn 6,68) A születés és a halál közé „beszorított” emberi életünk lehetőség arra, hogy ezt a jézusi igazságot felismerjük; hogy minden erőnkkel és tudásunkkal igyekezzünk alakítani Istennel és embertársainkkal az evangéliumban megmutatott életközösséget. A szüntelen változás és mulandóság törvényszerűségei sokban meghatározzák életünk, de Jézus megmutatta, hogyan és miképpen tudunk részesei lenni az Isten által számunkra adott örökkévalóságnak. A szellemi és lelki kincseinkkel az örökkévaló szeretetnek a hordozói és cselekvői lehetünk. Minden mulandóság között lehetőségünk van örökkévaló értékeket felmutatni, és igazolni, hogy lélektől formáltattunk emberré, Isten gyermekévé. Az örökkévalóság nem a halál után kezdődik, hanem ott és akkor, amikor felismerjük, hogy az isteni szeretetnek a megvalósítói, cselekvői vagyunk, apró emberi életünk részként kapcsolódik be az isteni öröklét egészébe. A nagy német költő, Goethe ezt írja: „A magasztos, miután a megismerés sorra-rendre elaprózza nem könnyen áll össze szellemünk előtt új egésszé, s így fokozatosan elveszítjük a nekünk rendelt legmagasabb rendűt, el az egységet, mely a végtelennel való teljes együttérzésig emel, leszünk viszont ekképp, gyarapodó tudásunkkal, egyre kisebbek. Mi, akik elébb még óriásokként álltunk szemközt az Egésszel, most eltörpülünk a részek mellett.”
Húsvét a magasztos győzelmét hirdeti, annak felismerését, hogy részei vagyunk a nagy Egésznek az öröklét hordozóiként. Jézus ezt a nagy isteni igazságot hozta közel hozzánk. Életében és kínszenvedésében ez adott erőt számára. Húsvét igazolja, hogy nem a nagypénteki gyász, a feketeség uralja a világot! Nem az emberi nagyot akarás és mindenek és mindenki feletti uralkodás vágya diadalmaskodik! Nem a tagadás és az árulás lesz a győztes! Nem az elválás fájdalma, a sír tátongó üressége marad a tanítványokkal! Nem a részek, az ember által szétdarabolt igazságé az utolsó szó! Nem az elmúlás, a sötétség, hanem az élet és a fény győzedelmeskedik!
Húsvét reggelén az újra egymásra találás boldog tapasztalata uralta el a tanítványok lelkét. A hajnali órák világosságában hallották meg az üzenetet, és megtapasztalhatták a közöttük járó és élő Jézust. A hét első napján a sírhoz siető, kétségbeesett asszony ajkán hangzott el a felismerés, hogy: „Láttam az Urat!” (Jn20,18) Az élet győzelemének öröme hangzott el ajkáról, amikor őt nevén szólította. Boldogan sietett vissza a többiekhez és tett élőszóval bizonyságot: láttam az Urat! A tragédiát átélt tanítványok, az árulás gyávasága miatt kesergők is meghallották az őket köszöntő Mester szavait: békesség néktek!
Évezredek távlatából ma is bátorít bennünket az első húsvét örömüzenete. Arra buzdít, hogy a bennünk lakozó isteni lélekről tegyünk bizonyságot, „mert a lélek az, ami megelevenít” ( Jn 6,63). A mellettünk élő embertársak életünk és cselekedeteink által tapasztalják meg, hogy olyan tanítványok vagyunk, akik látjuk Mesterünket, akik nem rejtőzünk a háta mögé, hanem vállalva tanítványságunkat együtt imádkozunk és dolgozunk Isten országa megvalósulásán.
Jézus ma is tanít és figyelmeztet, mint ahogy azt élete folyamán tette, megláttatva környezetével és velünk az élet szépségét és értékét. Akik hozzá fordultak, őt felkeresték, új reményekkel és lélekben meggazdagodva tudták folytatni útjukat. Az elveszettet megkereste, a kitaszítottat befogadta, ölébe emelte a kisgyermekeket, felkereste házában a büszke farizeust és elbeszélgetett vele. Zákeus boldogan szállt le a fügefáról és fogadta házába a Mestert; a mindenki által kárhoztatott bűnös asszony lelkében új remény, új élet lehetősége született meg a Jézussal való találkozásban. Az evangéliumi életképek mind azt igazolják, hogy Jézus az Élet fejedelme. Az élet szép és győztes oldalát mutatta fel még akkor is, amikor a keresztfán szenvedett és imádkozott. Ez a jézusi tett segítette a római katonát is ahhoz a felismeréshez, hogy „ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23,47)
Húsvét ünnepén a benned lakozó lélekre figyelj és kérdezd meg magadtól, a melletted élőtől hogy látjuk-e húsvét ünnepén az Urat? Látjuk-e saját életünkben, közösségünk életében az evangéliumi tanítás és öröm megvalósulásának lehetőségét? Vallod-e és dolgozol-e az élet győzelméért?
Ezen a húsvéton is azt kívánom, hogy tudjunk örömmel és hitelesen élni és dolgozni életünk kiteljesedésén, hogy igazoljuk: a mi kereszténységünk nem látszat, hanem valóság, amely Jézus tanításán és példaadásán alapszik, hogy a mi emberi életünk Isten örök szeretetének a bizonyossága, az örökkévalók győzelme a múlandók felett!
Istenben bízó lélekkel kívánok áldott, békés és örömteli húsvéti ünnepet!
Kolozsvár, 2014. húsvét nagyhete.
Főpásztori szeretettel,
Bálint Benczédi Ferenc
püspök