Karácsonyt várva

“Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Mt 2,9-11)

Az esztendő göröngyös útjain napkeleti bölcsként vagy egyszerű pásztorként vándorolunk. Vándorlásunk során gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor válaszolnunk kell arra kérdésre, hogy hol vagyunk? Valamikor az ember a helymeghatározás céljára a Nap és a csillagok állását vizsgálta. Felemelte tekintetét és Nap állása és a csillagos ég mindig segítségére volt. A ma embere az általa megalkotott technikai civilizáció eszközeivel ezt a helymeghatározást pontosabban meg tudja tenni, mégis azt tapasztaljuk, hogy sokan vagyunk, akik nem tudunk lelket megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy hol vagyunk? Kényelmes otthont rendeztünk be magunknak, mégis sokszor a hontalanság érzése kísért. Kereső és kutató elménk szüntelenül fürkészi a világot, megfejteni akarva annak minden titkát és ebben a nagy igyekezetben mintha magunkat, belső nyugalmunkat, otthonunkat veszítettük volna el. A hontalanság érzése a mindennapok feszültségében csak fokozódik, és kutakodó kérdéseinkkel mindenkit zaklatunk: kik vagyunk? Hol vagyunk? Mi célból élünk ezen a világon?

Karácsony fele közeledve ezekre a kérdésekre keressük a választ. Keressük azt a helyet, ahol önmagunkkal, családtagjainkkal, embertestvéreinkkel együtt nyugalomban és békességben tölthetjük mindennapi életünket. Eszközök sokasága áll rendelkezésünkre, hogy helymeghatározásunkat megtegyük, mégsem leljük a békességet és a szeretetet sugárzó helyet. Nyugtalanságunk pedig egyre nő, szeretnénk már megtalálni a helyet, amely az otthon békéjét és nyugalmát sugározza, ahol lelkünket a szeretet melegsége járja át.

Az első karácsonykor a napkeleti bölcsek is lázas keresésben voltak, akárcsak a nyájuk mellett élő pásztorok. És íme, akkor kigyúlt a csillag, mely mutatta számukra az utat, amíg meg nem érkeztek ahhoz a helyhez, ahol a Gyermek feküdt a jászolbölcsőben.

Karácsonyra készülve, keresésünk és válaszra váró kérdéseink forgatagában nekünk is először a csillagot kell megkeresni és meglátni. Azt a csillagot, mely a bölcsőhöz vezet, ahol rátalálhatunk a gyermekre.

Ebben a keresésében a segítség nem a technikai eszközöktől jön, hanem az Istenhez és embertársainkhoz való viszonyulásunk számbavételétől. Felül kell vizsgálnunk kapcsolatunkat a mi teremtő és gondviselő Istenünkkel, hogy „töretlenül törtetünk az égig”(Juhász Gyula) vagy szelíd alázattal szembesülünk Isten szeretetével, amely a Mester evangéliumi tanításában áll előttünk. Felül kell vizsgálnunk kapcsolatunkat embertársainkkal, családtagjainkkal, hogy a megbocsátás és szeretet erejével újra rátaláljunk egymásra. A számbavétel őszinteségében és mélységében újra egymásra találunk a csillag fényénél, és akkor mi is, mint a napkeleti bölcsek és pásztorok elindulhatunk azon az úton, amelyet a csillag mutat.

Karácsonykor fel kell ismernünk helyünket Isten szeretetében és embertársaink életében, hogy utunk végén megtaláljuk a jászolbölcsőt.  A bölcső mellett megállva tapasztaljuk meg, hogy ez az a hely, ahol igazán magunkra találunk, ahol a keresgélő, kétkedő ember rádöbben istengyermeki mivoltára. Itt értjük meg, hogy Isten teremtett világában helyünk és otthonunk van, itt érezzük meg, hogy értékelnek és szeretnek, itt határozhatjuk el, hogy hitünkkel és szeretetünkkel, szolgálatunkkal bizonyságot teszünk a bennünk lüktető isteni lélekről.

Karácsony ünnepére készülve találjuk meg a csillag fényénél azt az utat, mely személyes és közösségi életünkben elvezet arra e helyre, ahol megtaláljuk a békességet és szeretetet, ahol a jóakaratú emberek közösségében Istenországát építhetjük.

Kedves Testvérem, karácsonykor, de az év minden napján is, vedd számba, hogy hol vagy? Nem tévedtél el? Jó úton jársz? Látod a csillagot, mely a bölcsőhöz, az otthonhoz, embertársaidhoz, Istenhez vezet?

Nagy költőnk, Ady Endre vallomása cseng ma is fülünkben: „Pogány rímek, muzsikák között/ Szomjazok valami örököt, Pokollal lelkem alig rokon,/Mennyet várok nagy mámorokon”. Ezt a „mennyországot” teremtheted meg magadnak és másoknak, ha tudod, hogy a jászolbölcső mellett van a helyed nemcsak az ünnepen, hanem minden nap, hogy a karácsony öröme szétáradjon a világba és maradandóvá váljon.

Segítsen bennünket a szeretetnek Istene, hogy az adventi úton elkészített számvetésünk elvezessen az ünnephez, hogy karácsony örömének, békességének és szeretetének áldása kiáradjon életünkre és közösségeinkre.

Istentől áldott karácsonyi ünnepet kívánok!

Kolozsvár, 2013. adventje

Bálint Benczédi Ferenc

püspök