Lekció: 1 Kor 3, 9-17 vagy 1Mózes 1,1-10: a teremtés története
Textus:
És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
Isten a kövekből is tud teremteni – olvassuk a bibliai versekben.
A világmindenség keletkezését még mindig tudósok sokasága vizsgálja, még mindig kutatnak, elméleteket dolgoznak ki, újabb teóriákat boncolgatnak. Most már azért nagymértékben egyetértenek abban, hogy egy nagy ősrobbanás okozta a világ keletkezését.
Másrészt, a Nobel-díjas agykutató, John Eccles kutatásaiban bebizonyította, hogy a gondolat és akarat képesek az agyban neuronláncokat aktivizálni. Tőle származik a mondat: “Az anyagtalan szellem mozgatja az agyat.” A tudat tehát nem a testben van bezárva, az minden kozmikus történés alapja, végtelen, Isten és a forma sokszínűségében fejezi ki magát.
Planck, Nobel díjas fizikus állítja: “Mint fizikus, az atomkutatásaim nyomán mondom önöknek, az anyag önmagában nem létezik! Minden anyag csak saját energia által keletkezik és marad fenn, azon energia által, amely az atomrészecskéket mozgásba hozza és azokat az atom legparányibb naprendszerévé tartja össze. Tehát e mögött az energia mögött fel kell tételeznünk egy tudatos, intelligens szellemet. Ez a szellem az anyag “ősalapja.” A mai idők további fizikusai, mint Capra, David Bohm, Schrödinger és mások az elemi részecskék fluktuációja mögött egy mozdulatlan, első ősmozgatót látnak.
Más természettudományos diszciplínák, így mindenek előtt az agykutatás és a biokémia alátámasztják és kiegészítik ezeket az új felismeréseket.
A vallásoknak pedig, mindig is az volt a szerepe, hogy segítse az emberiséget önmaga és gyönyörű világunk megismerésére, megértésére.
A vallás olyan fontos az ember és annak túlélése szempontjából, mint a víz, a levegő vagy a táplálék. Ezek a hagyományos reményképek adnak értelmet életünknek.
Sok nyomorúságban és fenyegetettségben, amely az embert érte, kifejlődött benne a minden teremtményre jellemző ősvágy a biztonság, otthon és az elfogadottság után.
És egyre több emberben ébred föl a vágy az igaz, hiteles valóság és a szeretet iránt.
Egy olyan szeretet után, amely már nem személyes, hanem minden lénnyel szemben megnyilvánul. Ez az a szeretet, amelyet mi agapé-nak is nevezünk. Ez, Isten megtapasztalásából következik, és ebből a szeretetből nő ki az erkölcs. Ebből lehet egy korszerű etika alapjait is lerakni. Egy érett felnőtt ember etikai alaptartásának kritériuma, hogy mennyire találja meg az utat lényének ezen rejtett, legvalódibb alapjához, Istenhez. És innen nyerheti cselekedeteinek maximumát is.
Isten ismeretének hiánya szüli az elkülönülést, ellenségeskedést, gyűlöletet, és akár a háborút is. Aki pedig teljes valójában megismeri önmagát, minden fájdalmat és örömöt, mint sajátját éli át. Minél mélyebb az élmény, annál nagyobb a könyörületesség érzése. Csak Isten megtapasztalása nyomán születik meg bennünk a feltétel nélküli szeretet.
Így tehát mind a tudományos ősrobbanás mögött, mind a Biblia teremtése mögött ott áll Isten, az ő lelke lebegett és lebeg továbbra is világunk felett. Minden új mögött Isten áll, aki elindít valamit, egy folyamatot, történést.
Unitárius vallásunk is azáltal jött létre, hogy egy ember, aki mellesleg katolikusnak született, de volt evangélikus és református püspök is, Dávid Ferenc nem elégedett meg azzal, amit neki mondottak, tanítottak Istenről, a Bibliáról, Jézusról, a hitről, hanem saját gondolatait foglalta össze és merte azt nyilvánosan is megvallani, hirdetni.
Ma is azért létezünk és vagyunk, a történelem viharai és mindent megőrlő malma ellenére, mert tudtunk mindig újat teremteni. Megújítani magunkat a nagy gondolkodó elődeink által. Talán az egész világ számára ismeretes az, hogy mi, magyarok szabadságot szerető emberek vagyunk. Semmiféle földi, idegen fennhatóságot nem ismerünk el magunk fölött, legyen az tatár, török, osztrák, vagy orosz fennhatóság. Csatáink, háborúink, forradalmaink erről szólnak. Ebből a szabadság-szeretetből születhetett meg unitárius vallásunk, ami egyedülálló Európában és az egész világon. A mi vallásunk az egyedüli magyar alapítású vallás, leszámítva a mostanában alakult új vallások, amelyek tulajdonképpen nem is vallások, hanem egyházakban tömörült érdekszövetségek.
Sokunknak könnyű, mert unitárius vallásunkba beleszülettünk, de tudjuk-e igazából, hogy mit jelent unitáriusnak lenni, miért vagyunk unitáriusok? Minden bizonnyal, sok esetben, azok a testvéreink becsülik meg leginkább vallásunkat, akik szabad-akaratukból választották ezt, legyenek azok honfitársaink, vagy angolok, amerikaiak, csehek, japánok, indiaiak, és még sorolhatnánk.
És azok, akik saját maguk választják hitüknek ezt a vallást, valamilyen célból választanak. Akik beleszületünk, talán nem is gondolkozunk el, természetesnek, magától értetődőnek fogjuk fel, de akik választják, azok azonosulnak tanításainkkal, egy hittel, ami már régen a lelkükben van.
Amerikai ösztöndíjam ideje alatt, szinte csak olyan unitáriusokkal találkoztam, akik vallásunkat választották. Eléggé érdekes képet mutatnak az észak-amerikai unitárius gyülekezetek: minden tagjuk felsőfokú végzettségű, szakmájukban a legismertebbek közé tartoznak. Emellett a közös vonás mellett, másokat is véltem felfedezni: az unitarizmusban, mindegyikük a türelmet, a toleranciát, a szeretet megélését kereste, és találta meg. És nem utolsósorban, a gondolkodás elfogadását. Anglikánusoknak, katolikusoknak, metodistáknak, presbiteriánusoknak születtek, ám már gyerekkorban, vagy fiatal korban azt tapasztalták, hogy papjaik mindössze annyit követeltek meg tőlük, hogy higgyenek. Gondolkozni a világ értelmén nem kell, hanem csak hinni kell. Legtöbbjük ezt nem bírta elviselni, és elhagyták szüleik egyházát, gyülekezetét. Beleszerettek az unitarizmusba, mert vallásunk a gondolkodásnak is helyet ad, nem zárja ki azt. Nagyobb teret adunk az önálló hitnek, felfogásnak, munkának, új gondolatoknak.
Egy katolikus vallásban felnőtt hölgy azt vallotta, hogy neki azt tanították, hogy vagy katolikus vagy, vagy semmi. Nincs más lehetőség. Ma tudja, hogy igenis, van egy olyan vallásos közösség, amelyik az ember lelki igényét, szükségét kielégíti, és ez az unitárius vallás, mert nemcsak fizikai, de lelki és szellemi igényei is vannak az embernek. Nem csak azt eheted, amit elődbe tesznek, hanem választhatsz, amit te szeretsz.
Azt kevesen tudják, tudjuk, hogy az amerikai unitáriusok száma a vietnami háború ideje alatt megduplázódott, mert egyedül az unitárius egyház ítélte el ezt a minden cél nélküli mészárlást. Pacifista, békeszerető tulajdonságunk most is tart, az iraki háborút még a mai napig is ellenezzük. Éppen ezért, az amerikai unitáriusok száma megint a megduplázódás felé tart.
Santa Barbarában egy vietnami háborúban harcolt katonával találkoztam. Arca sebhelyes volt a gyakori savas esőktől. Elmesélte, hogy ő eredetileg ír katolikus volt, családja belesulykolta az erős katolicizmust. És jó katolikus volt egészen a vietnami harcokig. Ott, a háborúban jött rá, hogy nincs szükség sem ördögre sem sátánra, ahhoz, hogy pokol legyen a Földön. Maga az ember képes pokollá tenni gyönyörű Földünket.
Majd hazatérte után rájött, és rájövünk mi is nap mint nap, hogy édeni, paradicsomi körülményeket is tudunk varázsolni mi, emberek. És gyakrabban ez utóbbit, csak a jót már annyira természetesnek vesszük, hogy szinte értékelni sem tudjuk. Elég ha rácsodálkozunk nemzeti parkjainkra, köztereinkre vagy olyan helyen járunk ahol az ember nemcsak, hogy meghagyta a természeti adottságokat, de még fejleszti is azokat.
Volt vietnami katonánk, így talált rá vallásunkra, ami azt hirdeti, hogy a mennyország és a pokol itt a földön van, csak rajtunk, embereken múlik, hogy mivé változtatjuk gyönyörű Földünket, mi kerül túlsúlyba: a mennyország vagy a pokol?
Gondolkozzunk és megérezzük: élő kövek vagyunk mi emberek, és keressük a beépülés helyét.
Isten az ilyen kövekből építette fel unitárius egyházunkat.
Tehát, senki sem válik egy felekezet igazi tagjává csak pusztán azért, mert beleszületik, hiszen Isten a kövekből is teremthet új tagokat, hanem azáltal vagyunk egy felekezet igazi tagjai, ha mint élő kövek mi is beépülünk Isten szent házába, a gyülekezetünk tagjává, cselekedeteinkkel keresztül, és alkotó, gondolkodó tagjai vagyunk közösségünknek.
Az első ilyen kő volt számunkra Dávid Ferenc, akin keresztül Isten létrehozott egy új, neki tetsző egyházat.
Ilyen kő egy új élet, kisgyermek, akit megkeresztelünk, vagy fiatal aki konfirmáció alkalmával vallást tesz hitéről.
Ilyen kövek azok, akik minket megtalálnak.
Egyik hívünk csodálatosan fejezte ki, hogy ő azért unitárius, mert érzi, hogy a lelke szabad.
Tehát alkothat, Isten felhasználhatja céljai számára élő téglaként. A Dávid Ferenci példa és élet tovább él, amit ma is újra át lehet élni, meg lehet élni.
Gondolkozzunk el mindannyian testvéreim, hogy nekünk mennyire élő és megtartó a hitünk.
Vagyis ne köveket cipeljük magunkkal, magunkban, hanem mi magunk legyünk élő kövekké Isten országában.
Ámen.
Összeállította Léta Sándor