Nagycsütörtökön

Ma főzzük a kukoricát holnapra. Nagypénteki kukorica lesz belőle. Nagypénteken böjtöt tartunk. Ötven liternél többet főzünk, hogy mindenkinek jusson. Az asszonyok adták össze a kukoricát, kiválogatva a szebbjit. Takarmánykukorica, mint a régi időkben. Sokat kell főzni, sokat kell mosni, héjalni. Hamut használunk a héjaláshoz, de én erről keveset tudok. Jó, hogy segít nekünk Marcsa néni, Juci néni, Katica néni és Erzsi néni. Ők tudják, mit kell csinálni. Ők mondják, a fiatalabbak csinálják. Na, nem mindenkinek van kedve, ideje velünk tartani, de ez nem szomorít el minket. A lényeg, hogy nagycsütörtökön se hagyjuk el egymást, s bár emlékezünk Jézus magára hagyatottságára, mi ne legyünk egyedül.

Tudom, amire eljön az este és a főtt kukorica aranysárgán fog gőzölögni a fazekakban, mi már fel leszünk készülve nagypéntekre. Olyan elbúcsúzás hangulata van a napnak, olyan szenvedés-történetes. Végülis mindannyian meghalunk egyszer, s jól tesszük, ha időről időre megpróbálunk elbúcsúzni szeretteinktől.

Ne mulasszuk el ezen a napon se elmondani azoknak, akiket szeretünk, hogy valóban szeretjük őket.

Életünk sok-sok magányos, keresztcipelős, megalázott percében, sok keresztre-feszítéses napunkon is szeretjük azokat, akik lelkünknek részei.

A folytonos elmúlásban és újjászületésben csak egy bizonyosság van: a szeretet, mely legbensőbb valónkból fakad és megérinti a másik ember legbensőbb valóját. Istentől kapott érzés ez, éppen ezért az elmúlás nem csorbítja.

Isten belénk oltott szeretete megtisztít minket a fölösleges indulatoktól, leveszi rólunk dühünket, átkainkat, és megszabadít rossz szándékainktól. Valahogy úgy, ahogy a vízzel felöntött hamu leveszi ehetetlen héját a fövő kukoricának.

Végül a főtt kukorica levébe cukrot keverünk. Édes lesz a böjti étel. Mondd el azoknak, akiket rád bízott az Isten, hogy szereted őket. Legyen édes a böjtöd.

Székely Kinga Réka