Gal 5, 13

„Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

Karácsony ünnepe, majd az újév után, január-február szinte ünneptelen időszaka következik életünkben. Gondolom senki sem hiányolja a 20- évvel ezelőtti állapotot, amikor a kommunista vezér Ceasescu feleségének Elenanak, majd a vezér születésnapját ünnepeltették velünk januárban ha akartuk ha nem – az újságokban, rádión és kevés tv. műsorban bennünket elárasztó öröm és jókívánságok által. Hála Istennek már a múlté ez az idő, és ma úgy emlékezhetünk, hogy Uram Isten hát lehetséges az ilyen?

Azt mondtam, hogy szinte ünneptelen időszak van – ugyanis január 13-át az utóbbi években piros betűvel jelöljük, mint ünnepet, és meg is emlékezünk róla, mint a Lelkiismeret és vallásszabadság ünnepéről. Nem a kényszerűség lelkületével ünnepeljük, mint tettük azt a kommunista időben sok ránk erőltetett ünneppel, hanem a hála és öröm, ugyanakkor a felelősség lelkületével. Sajnos – ha megkérdezzük, az unitáriusok közül sokan nem tudják, hogy egyáltalán január 13-a ünnep, és hogy miért is kell ünnepelni, pedig ez a mi vívmányunk, a mi büszkeségünk és felelősségünk is ugyanakkor.

Hogy ma mi szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat megszokott dolog, és nem is igazán gondolkozunk el rajta – természetesnek vesszük. Természetesnek vesszük, hogy mások ortodoxok, katolikusok, reformátusok és így tovább, és mi unitáriusok vagyunk, és mindannyian szabadon ragaszkodhatunk hitbéli meggyőződésünkhöz, és szabadon gyakorolhatjuk is hitünket – mert a hit Isten ajándéka – szoktuk idézni a Bibliából. Amellett azonban, hogy természetesnek vesszük szabad vallásgyakorlatunkat, nem szabad elfelejtenünk, hogy ma is vannak helyek a világon, és nem is kevés, ahol az emberek félelemmel gyakorolják vallásukat, titokban, rejtőzve, tele rettegéssel, és van sajnos vallási intolerancia, vallásos alapú üldözés elnyomás, és emberek szenvednek, halnak meg vallásuk miatt. És itt nem az öngyilkos merénylőkre gondolok (bár az ő esetükben is vallási okból önmagukon is elkövetett erőszakról van szó), sokkal inkább a hasonló lelkületű emberek, vagy rendszerek áldozataira.  

Emiatt is, a 21, században is áldozatokat szedő vallási intolerancia miatt, de főképpen azért, mert unitárius vallásunk, unitárius elődeink nagy vívmánya volt 441 évvel ezelőtt, az 1568. január 6-13 között lezajlott tordai Országgyűlés határozata, a Lelkiismeret és vallásszabadság törvénye – meg kell emlékeznünk róla, büszkék lehetünk rá, hogy a világon először itt Erdélyben mondták ki, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik. Kimondtak és törvénybe foglaltak akkor az erdélyi rendek három alapelvet, amely körül abban a korban parázs vita folyt és elkeseredett harcok dúltak:

-          a prédikátorok a maguk értelme szerint hirdethetik az evengéliumot,

-          minden gyülekezet szabadon választhatja meg prédikátorát,

-          senkit sem bántalmazhatnak vallása miatt, mert a hit Isten ajándéka.

1568-at írtak akkor. Nos, itt Erdélyben ez lehetségessé vált az unitárius reformáció hatására. Európa szerte még évszázadok múlva is embereket üldöztek – vallásuk miatt és sajnos ma is van ilyen.

Spanyolországban tudjuk a katolikus egyház által létrehozott Inquisitio a valós és vélt vallásos másságot – mint eretnekséget a legkegyetlenebb eszközökkel irtotta – és ez emberek százainak, ezreinek szenvedését, halálát eredményezte. Ugyanezt tette a Spanyolország által elfoglalt területeken is – mint a mai Hollandia. Európaszerte szedte áldozatait az innen elterjedt Inquisitio és csak 1834-ben szüntették meg.

Olaszországban is, ahol a humanizmus a vallás megreformálásának eszméit is magával hozta, az Inquisitio volt az, amely gyökerestől kiírtotta a másként gondolkozókat, vagy távozásra késztette országukból.

Franciaországban 1562-től kezdetét veszi egy véres és sok évtizeden átívelő háború, amelynek talán legvéresebb momentuma (négy évre a mi 1568-i tordai országgyűlésünktől) – 1572. augusztus 23-i Szent Bertalan éjszaka, amikor egy éjszaka alatt kb. 30 000 református – hugenotta esett áldozatuk – férfiak, nők, gyermekek - Párizsban a katolikus ellenreformációnak.

De KT Nem akarom a negatív példákat tovább sorolni, hiszen örömünnep számunkra a mai nap és mint ilyen jó kedvvel, örömmel és hálaadással kell erről az eseményről megemlékeznünk, és Istennek megköszönjük, hogy ahogy Pál apostol mondja – Isten minket szabadságra hivatott.

Igen, ezt ismerte fel Dávid Ferenc és az általa elindított erdélyi unitárius reformáció. Isten bennünket, mindannyiunkat szabadságra teremtett. A szabadság alapvető emberi jogunk, és kötelességünk is egyben, és nem szabad ennek a szabadságnak sem vallás, sem államhatalom, semmi sem szárnyát szegje.

Egy afrikai mese arról szól, hogy, egy földműves fogott egyszer egy fiatal sast, amely egy hatalmas vihar alkalmával belegabalyodott udvarának töviskerítésébe. A gazda azt gondolta, fölneveli a háziszárnyasok közt. Ezért a sas szárnya végét kissé lemetszette, és az eltévedt állatot betette a baromfiudvarba. A sas nemsokára rászokott a tyúkok és csibék életmódjára. Mindenfelé velük járt, és úgy csipegette az ennivalót, mint azok.

A gazdának vendége érkezett néhány napra. Jó barát látogatta meg a sziklás hegyekből, ahol a sasok élnek. A vendég kiment a baromfiudvar kerítéséhes, és csóválgatta a fejét:

-   Ez bizony így nem igazi sasmadár. Szabadság kell neki, nincs jogunk itt kínozni az udvarban.

Ezzel fogta a sast, fölmászott vele az egyik fára, majd földobta a levegőbe:

-   Szállj, sasmadár! Tanulj meg újra repülni! A sas azonban nem repült messzire. Néhány szárnycsapás után visszatért a tyúkokhoz, és ismét csipegetni kezdte az eleséget.

A gazda barátja ekkor fölment vele a közeli dombra, és ott próbálta szabadjára engedni a madarat. Amikor azonban a sas a baromfiudvar fölött repült, és meglátta az eleséget csipegető tyúkokat, leereszkedett közéjük. Ugyanígy történt, amikor emberünk magával vitte egy magas hegyre, és ott egy kiálló szikláról indította el a madarat. A sast nemsokára ismét a gazda udvarán találta. A jó barát ekkor gondolt egy merészet.

Másnap délelőtt újra felvitte a hegyre a madarat. A nap éppen delelt. Emberünk megfogta a sas fejét, majd szemét a fényforrás felé fordította. A sas testén ekkor, mintha villámcsapás érte volna, remegés futott át, fejét oldalra rántotta, kitépte magát az ember kezéből, és hatalmas szárnycsapásokkal emelkedni kezdett az ég felé. Néhány pillanat múlva eltűnt a láthatáron.

Igen, KT Erdély magyarsága – és népe Dávid Ferenc és Jézus szemeivel a Napba nézett, Isten akaratát, emberrel kapcsolatos tervét látta, értette meg és megrázta magát, nagyot alkotott, messze szárnyalt a lelkiismeret és vallásszabadság világába.

Pál apostol azt mondja, „csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek”. Hogy mit ért ez alatt, fel is sorolja, mint a test cselekedeteit: „a test cselekedetei pedig: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók.”

Hát ezt látjuk lépten, nyomon, hogy egy elszabadult – szabados világban élünk, ahol a szabadság azt jelenti, hogy mindenre szabadok vagyunk. A vallás, hit terén ez úgy csapódik ki, hogy nem kell már a vallás, a templom, a hit – mert az elavult, ősrégi – vagy sokan keresnek egy népünk gondolkozásától, lelkületétől idegen gondolkozás és hitvilágot és ott találnak lelki menedéket – holott a mi keresztény hagyományunk értékei szinte ugyanazokat az elemeket tartalmazzák. Sajnos gyermekeink – a fiatal generáció a legveszélyeztetettebb, mert persze a felnőttek világának negatív hatására és példájára, és ugyanakkor a felnőttek elfoglaltsága miatt is így, egyre szabadosabban él és gondolkozik egyre inkább. Nem számít a család, szülők, nincs kötődés mondják mert én én vagyok és csak az számít amit én gondolok, akarok és megvalósítok.

Hát így gondolkozott Jákob is, és amikor álma megvalósult, megszerezte mindazt, amire vágyott, az elősőszülött jogot és az atyai áldást is – akkor döbbent rá arra, hogy elvesztette családját, testvére szeretetét, édesapja bizalmát, és mindazt, ami addigi életének alapja volt, élettere, csupán észrevétlenül. Mit ér az ember, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall? – kérdi Jézus.

Hogy mit ér, hadd ne kérdezzük mi is – mert amikor kérdi az ember már túl késő, úgy ahogy a történelem folyamán túl késő volt már az áldozatok számára az önmagunkra eszmélés, a tisztánlátás, az élet igazi céljának felismerése. Túl késő volt a szabadság megértésének. Hiszen amikor az apostol azt mondja: „szabadságra hivattatok” – gondol a testi szabadságra – éspedig a szabadon élés lehetőségére, de gondol a lelki szabadságra is. Ez pedig fejlődés, felnövés kérdése. A jézusi hit és élet magaslatára felfejlődni, felnőni az istengyermeki mivolt megélésére, - ez mindannyiunk Isten által megszabott kötelessége. A lélek szabadsága – nem a mitől vagy kitől való szabadságot jeleni, hanem a mire – való szabadságot. Ez pedig nem más, mint amit az apostol így fogalmaz „szeretettel szolgáljatok egymásnak”.

Szeretettel szolgáljatok egymásnak – hát ennek példáját és mikéntjét Jézus életében kell meglátnunk, megélését pedig e nagyszerű szolgáló élet megélésével kell valósággá tegyük.

Ünneplő testvéreim, kétszer is mondtam, hogy a vallásszabadság törvénye kimondásának megünneplése, a rá való emlékezés a mi felelősségünk.

Adja a jó Isten, hogy minden unitárius testvérünk megértse ezt. Egyházunknak, Erdélyi magyarságunknak e nagy vívmánya és büszkesége adjon nekünk erőt, kitartást és hitet is.

Végezetre pedig Pál apostol szavait írjuk bele a lelkünkbe, mint törvényt: „Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

Ámen.

Rüsz Fogarasi Tibor

2009. január