Az adventi  fény, elsősorban nem a kinti világot ragyogja be. Nem a körülöttünk levő tárgyakat sejteti meg a sötétségben. A kis fény lelkünk mélyére világít be – hogy jobban lássuk mi az, ami körülvesz bennünket. Ragyogóbb lesz a szemünk,  tisztább a látásunk, nyugodtabb a szívünk. Lelkünk mélységeit melegíti fel. Imára kulcsolja értelmünket, érzelmünket , akaratunkat. Különleges kis fény -  megható. Emlékeztet, elmúlt idők hasonló gyertyafényeire. Megható – miközben nem látjuk, mert nem is keressük árnyékát. Ez az árnyék a fény könnye – s mi nem szomorkodni, de a várakozás izgalmában örvendeni, lelkesedni szeretnénk. Ez a fény nem azért értékes, nem azért édes, nem azért melegít mert árnyéka van, hanem azért, mert világít. Világosságát lelkünk  mélységeibe szórja szét,  mélységeinek árnyékára világol e drága adventi idő fénye. Vigaszt, reménységet , hitet, szeretetet sugároz! Nyissuk hát ki lelkünket e fény előtt, hogy lelkünket felvértezze. Nyissuk ki lelkünket előtte, hogy sokszor elfáradó és homályosan látó szemünk hozzászokjon e fényhez,  hogy majd felismerjük a ragyogó csillag fényét is ! Ne csüggedjünk! Szoktassuk szemünket és lelkünket a földi világossághoz – amit sokszor nem tapasztalhatunk meg -  hogy majd felismerhessük a mennyeit is, a karácsony csillogását. Ha nem vesszük észre e kis gyertya fényét, és ennek árnyékát, megeshet, hogy majd nem látjuk meg a karácsonyi csillag fényét. Pedig erre nekünk azért is szükségünk van, hogy életünk értelme kiteljesedjen a szeretetben. Először arra kell tekintenünk,azt kell megéreznünk,  ami közel van , ahhoz hogy a távolba is tekinthessünk. A letűnt csillagok árnyékai mögött nem rejtőzhetünk el! Ha rejtőzködni szeretnénk mindenképpen, akkor e kis gyertya árnyékában rejtőzhetnék el, amit csak akkor látunk meg ha közel hajolunk hozza.

 

 

 

Ez adventi fényecske árnyékában ott áll mögöttünk Isten, Aki őriz bennünket, s akinek bár arcát nem láthatjuk, de a gondviselés árnyékában menedéket ad. Így legyen – Ámen.