” Kezdetben  teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte..” ” 1 Móz1,-5

Az idei évi családlátogatás áldás-kérő szentírási verse. Mint minden évben, így az idei évben is szentírási verssel elmélkedünk, imádkozunk , zsoltárt éneklünk családlátogatáskor Jobbágyfalván. Vannak házak ahova már nem kell bemennünk, mert az örök világosság békéjében pihennek azok , kikkel valamikor együtt imádkoztunk. Ismét  vannak házak, ahova eleddig nem tértünk be, de mára az egy Isten hitnek áldását várják. Házakról írok, pedig családokat értek ezeken. Házak, otthonok, családok, hívő lelkű emberek, akik szeretettel várnak. Panaszok és reménységek csendjén és szavain osztózunk. Félelmek és bátorságok, kételyek és bizonyosságok érzéseit cseréljük ki. Áldást kérünk, áldást várunk.

Az új év kezdete minden kezdetekre irányítja figyelmünket. A kezdetek teremtő erejének a titkát kutatjuk. Nem akarjuk az isteni titkokat feltárni vagy megérteni, de e mély titok mélységéből és magasságából szeretnénk erőt meríteni a reménységhez, bátorságot a hithez és melegedni a szeretet sugaraiban.

Kezdetben Isten a mennyet teremtette - a gondolatot, az eszmét, a hit a lélek magasságát, mindent mi felül van, mindent ami mindenek fölött és előtt van, mindent miből kipárologhat a láthatár, minden miből , mint tojásból kikel az új élet, a fény forrását , az élet kapuját, a mindenség kezdetét, a mennyet.

De, hát hiábavaló minden gondolat, ha nem izmosodik szavakká, mondattá. Hiábavaló a fény ha nincs hol terjedjen, hiábavaló a magasság, ha nem lenne mélység, hiába a köd, a pára ha nem oszlik látható valósággá a gondolat, az eszme , hiába a kapu ha senki sem járna rajta, benne, keresztül át. Ezért hát megteremtette a földet.

Mintha a föld a menny árnyéka lenne, ahol kietlen és puszta minden, mély és sötét, befejezetlen terv még csak a kezdet fény nélkül, termés nélkül , gazdagság nélkül. De Isten nem hagyta magára e kietlen, puszta földet,mert a Lelke ott lebegett a vizek fölött. A pusztaság , a kietlenség a mélységes sötétség csak a föld látható arca volt, mert volt ott forrás is, volt ott víz is, amit Isten Lelke lebegett körül, átölelt. Csak Isten tudja átölelni a mélységek fölötti sötétséget és nem szédül bele a kietlen, puszta félelembe, csak a Teremtő az, Ki Lelkét ott lobogtatja mindenek fölött, a föld fölött , a menny fölött is. Csak egyedül Isten az, Kinek bátorsága van e kietlenségben és sötétségben megszólalni: ”Legyen világosság!”

A világosság teremtő Istene, a vizek, a sötétségek, a kietlenségek, a puszta fölött lebegő szentlélek fénye , a tiszta gondolat, erős jóakarat, edzett bizalom, mindeneket megértő és megbocsátó alkotó szeretet, a homályos ködből láthatóvá váló világ! Ezt a mennyet, ezt a fényt, ezt a tisztaságot , ezt a jóságot el kell választani, hogy soha se legyen összetéveszthető. Ezért hát a világosságot elválasztotta a sötétségtől. Hogy ne legyen homály, hogy ne legyen örök szürkület, hogy felismerhető legyen a gondolat és szó és a jó cselekedet. Hogy ne tévesszük össze a mennyei és földi dolgokat. Hogy ismerjük fel, hogy  a mennyei világossága árad szét a földi sötétségen és teszi láthatóvá a világot.

A menny nem sötét . Fényét sugározza a földi mélységek sötétségek fölé , a kietlen és puszta földre.

Kérjük a teremtés Urát áldja meg életünket ez idei évben. Ámen