„ .... Ha pedig a só meg-ízetlenül mivel lehetne ízét visszaadni ? ...” Mt 5,13

Életünk tele van  „ha ...akkor” típusú kérdésfelvetésekkel.  Minden dolognak oka van, az okok pedig valamilyen eredményre vezetnek el. Aki helyesen ismeri fel az okokat, az az eredményen nem lepődik meg – s nyilvánvaló, hogy az eredmények felismerésénél az okot is jó ismerni. Az ok – akár a lényeg esetében – a helyes tájékozódás egyik feltétele. Szükséges tehát a dolgokat és az ezt kiváltó okot helyesen felismerni. Szomorú az amikor nem ismerjük fel helyesen a dolgok okait és az eredményt egészen más okra vezetjük vissza! Így soha sem juthatunk a várt eredményre és mindig újra és újra megismételjük tévedéseink. Szomorú amikor kisiklik kezünkből a lényeg , amikor mellé fogunk, amikor eltévedünk.

Érdekes, hogy amikor tévedünk, vagy eltévedünk legtöbbször azzal áltatjuk magunkat, hogy birtokoljuk a szükséges  ismeretet , tudjuk az utat és a célt amely fele haladunk, ismerjük hogy honnan jöttünk és hova tartunk. A tévedések felismerése nehezebb, erőfeszítésbe kerül hogy komolyan végére járjunk a dolgoknak és visszataláljunk arra az útra amelyen járnunk kell. Pedig, a tévedés felismerése és elismerése  lenne a legbiztosabb út az ok felismeréséhez, a lényeg meglátásához. Az ok felismerése sokszor az a  lényeg, amely felismerése nélkül a lét határai beszűkülnek s majd meg is szűnhetnek a folyamatos tévedések miatt. A lényeg megragadása révén pedig a lét teljesedik ki. Ezért törekszik minden -  a létet a maga teljességében megélő elme és lélek -  a lényeg, a helyes ok felismerésére.

A szentírási vers a lényeg kifosztottságának, az okok megszűnésének, a dolgok elértéktelenedésének a kérdését veti fel. Mi lenne, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, mi lenne, ha az értékes dolgaink nem becsülnénk meg ? Mi lenne, ha hiábavalóvá lenne minden tudás, becsület, s általában a létnek az életnek a kiteljesedése helyett beszűkülne minden – amikor valami szépet kellene meglátni behunynánk a szemünk, vagy megvakulnánk, amikor valami szépet kellene meghallani bedugnák a fülünk, vagy megsüketülnénk, elvesztenénk szaglóképességünket a simogató illatok megérzéséhez, ízlelő képességünket a finom ételek kóstolásához, ha nem éreznénk a hideg és a meleg, az érdes és a sima közötti különbséget ? Mi lenne, jaj mi lenne ha nem értenénk soha egymás szavát, ha mindig csak félreértenénk egymást, ha nem lenne párbeszéd ember és ember közt, csak fájdalom, szenvedés vagy közömbösség ? Mi lenne, ha a sofőr nem tudna vezetni  : az autó árokba dőlne. A szabó ha nem tudna varrni milyen ruhába járnánk ? Ha a pék nem tudna kenyeret sütni, milyen kenyeret ennénk ? Ha a pap nem tudna imádkozni, ha a kőműves nem tudna falat rakni, vakolni, az orvos gyógyítani – mi lenne ha a sónak nem lenne íze ?