Jób 6,24 “Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.”

Tanulni és tanítani - látszólag két külön dolog, de lényegében a kettő feltételezi egymást. Előbb a tanulás és utána a tanítás. A tanításhoz -  lennie kell valakinek aki tanul. A tanulás - tanítóval előnyösebb. Bár lehet tanító nélkül is tanulni, de tanulás nélkül tanítani értelmetlen. Ugyanis mit taníthatna az aki maga előtte nem tanult ? Tudatlanságát tanítaná - ez pedig már nem tanítás. A tanítás ugyanis ismeretek átadását jelenti - talán egyfajta megközelítésben. Mi ez az ismeret amit előzetes tanulás nélkül át lehetne adni ? Igaz , értjük : önmagában ellentmondás ez. Vagyis kiapadt kútba hiába meríted a korsódat, hiába veted a magokat az útfélre, vagy a kavicsos földre, vagy a giz-gazok közé. Az útfélre értelmetlen, de hogy a giz-gazok vagy kavicsos földre vetett magok minden esetben értelmetlen lenne, azzal vitatkoznék. Mert a kavicsos föld és a giz-gaz is alkalmas terület a gyomlálásra, vagy a talaj vetés előtti előkészítésére. Persze előbb a talajt elő kell készíteni hogy értelmes dolog legyen a vetés - s eleve halálra ítélni a pipacsokat a giz-gazba vetni , mi értelme lenne ? Vagy a kavicsos földre ?

Szóval az ember állandóan tanul és ez által alkalmasabb lesz a tanításra. Miért is kellene tanítani? De hát mi értelme lenne a megszerzett és át nem adott tudásnak ? A tudás nem lehet öncélú! De mi értelme lenne a tanulásról lemondani mindezekért ? A tudatlanság viszonylagos csendjében maradni egy ideig talán lehet, de ha megtörik a csend fala, akkor meg mit teszünk ?

Amíg elnémulunk , addig is alkalamunk adódik a tanulásra. Mit tanulhatunk meg legelőbb? Azt amiben tévedtünk. Nem könnyű tévedéseinkkel szembesülni, nem könnyű tanulni tévedéseinkből.  Nem könnyű, de lehetséges és ha kellemetlen is időnként mégis felemelő .

Ehhez adjon Isten erőt: tanulni és tanítani. Ámen