" Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra, a te utadon éltess engem!" Zsolt 119,37

"...megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek." Zsid 9,14


A bűn -  ha már elkövettük -  bánatot okoz annak akinek fáj. Fáj elsősorban annak akivel szemben elkövettük s talán van valami reménységre ad okot , ha a bűn elkövetőjének is fáj hogy mit tett. Ez bűnbánatban jut kifejezésre. Nem elég a bűnt, ha már elkövettük csupán szembesülni vele és bánatot érezni miatta. A bűnbánat  lelki válságot okoz. A bűnnel való szembenézés, válságot okoz. 

Talán jobb lenne nem szembesülni a bűnnel, hogy kikerüljük a válságot ? Az elkövetett bűnt viszont nem lehet ünnepelni, de közömbösnek sem maradhatunk, mert a bűn következménye a fájdalom és a fájdalmat nem lehet észre nem venni.  Tehát a bűnnel szembesülni kell. A szembesülés után pedig fel kell vállalni a válságot. De ez még nem elég! Ne gondoljuk, hogy ha bűnt követtünk el elég, ha csupán szembesülünk vele és mély válságba kerülünk. Ettől még nem szűnik meg a fájdalom , de talán az első lépés a gyógyuláshoz. 

Ha nem vesszük észre hogy a bűn elkövetésével fájdalmat okozunk, akkor lelki vakok maradunk, akik többször is beleesünk ugyanabba a verembe ,de soha nem tanuljuk meg hogy kell kijutnunk onnan és alkalomról alkalomra újra tanuljuk. Keserves tanulás ez, amit ha elfelejtünk akkor nem veszünk tudomást a bűnről és ezért újra és újra verembe esünk. Lehet, hogy jobb lenne a veremeben mint az úton ? De hát az maga a boldogtalanság, állandó frusztráltság, önmagunkkal való meghasonlás, önámítás, identitás-zavar és hasonlók. Kinek kell ez, kinek kellemes ez ? Inkább maradsz a verembe, inkább nem veszel tudomást az elkövetett bűneidről, mintsem válságba kerülj ? A válság az nem verem!  A válság az az úton maradás, a fájdalom ellenére is! A válság a bűnnel való szembesülés --- de ez még nem elég! Ez holt cselekvés.  Ennél többre van szükség, nemcsak elengedhetetelnül fontos , hogy szembesüljünk a bűnnel, de a bűnbocsánat fogságából ki kell szabadulnunk, mert hol cselekedeteinkkel az élő Istennek nem tudunk szolgálni.

Miként szabadulhat meg a lelkiismereted, akár szembesülsz akár nem a bűnnel ? Miként szolgálhatsz az élő Istennek ? Bűnbakk keresés nélkül nem tisztulhatunk meg ? Mi van akkor, ha testestől, lelkestől  ott vagyunk a nagy engesztelési napon, a bocsánatkérés és megbocsátás, a jóvátétel napján mi akik bűnt követünk el és akik ettől való megszabadulásunkban többet nem nézünk hiábavalóságokra ? Ki az aki beléphet a szentek szentjébe ? Ki az aki kimondhatja egy évben egy nap - az engesztelés napján -  az Isten nevét ?   A szövetség, a testamentum ( akaratnyilvánítás, rendezés ) célja végül a kiengesztelődés - a bűnök bocsánata, oly módon,amikor a válságból gyógyulás, megerösödés lesz.

A  vasárnapi elmélkedés egyik célja a lelki válságból  tiszta lelkiismerettel való felemelkedéssel  az élő Isten szolgálatára való buzdítás. A hiábavalóságokra való figyelés hiábavalósággal tölti el a szemlélőt magát is.A bűnnel való szembesülés hiánya a hiábavalóságokra való figyelés egyik "esete". Viszont az örökös bűnbánattal a holt cselekedetek fogságában maradni is hiábavalóság. 

Ha pedig velünk szemben követnek el bűnt, akkor azért nem bennünk kell vezekelnünk. Mi az amit "elvárhatunk" azokkal szemben, akik vétkeztek velünk szemben ? A megbocsátás, nem lemondás önmagunkról. Az önmagunkról való lemondás is bűn, mert Isten nem ezért teremtett. Ha a tudás fájából táplálkoztunk, akkor ez valahol, valamikor meg kell látszodjon rajtunk, akik vagyunk, ahogy élünk.

Tiszta lelkiismetettel az élő Istennek szolgálni.


tisztelettel,

Sándor Szilárd