ApCsel 2,1-4

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.

Bev: Kedves Keresztény Testvéreim, Pünkösdöt ünneplő gyülekezet. Egy képzeletbeli utazásra szeretnélek hívni benneteket, de nem a pünkösdi események korába szeretnék veletek elkalandozni, hanem az azokat több mint500 évvel megelőző görög városállamok korába, a Thermopülai csata idejére, melyet a görög és perzsa hadak vívtak I. e. 480-ban. A hatalmas perzsa hadsereg, amely több mint 300000 katonából ált uralkodójuk Xerxész vezetésével a görög városállamokat akarja leigázni. Igen ám, de a Thermopüla-i szorosnál egy maroknyi csapat I. Leonidasz királlyal az élén útjukat állta, és feltartoztatta őket. Több napon át őrlődött a hatalmas perzsa sereg a szoros és a hős görögök, szorítása alatt, és már a veszélyben forgott a hadjárat sikeressége, amikor egy árulás útján fordítani tudtak a csata menetén, mert megtalálták az ösvényt, melyen hátba támadhatták a görög sereget.

Leonidasz, amikor minderről értesült hazaküldte seregének nagy részét, mindenkit akinek nem volt gyereke, és aki nem spártai volt. 300 maradtak. A király, és a 300 fős testőrsége vágtak neki a végső ütközetnek, a kicsiny sereg egy testé kovácsolódva védte magát, és pajzsaik mögé húzódva törtek a perzsa királyt védő katonákon át, és utolsó erőfeszítéseikkel a hadsereg fejét akarták megsemmisíteni, próbálkozásuk nem járt sikerrel. De feltartották a hatalmas hadat, és a görög szabadság jelképévé váltak hősiességük által. Egyetlen ember menekült meg, akit még a csata előtt hazaküldött hírnőkül a király. Ő vezette később a görög seregeket, és a 30000-es görög csapat 10000 spártaival az élen megsemmisítette a hatalmas perzsa sereget.

Kedves Testvéreim a pünkösdi történet és az imént felidézett történelmi események között hasonlóság van. Képzeljük csak magunkat a tanítványok helyébe. Meghalt a Mester, aki eddig biztonságot, menedéket, vigaszt nyújtott számukra, tanította, és vezette őket. A környezetük, a zsidó nép, és a római hatalom ellenük fordult, és a maroknyi ember kilátástalan helyzetben voltak, de egyszer:

Tárgy: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

Tárgyalás: A megriadt, kétségbeeset, tanítványok hálaadásra gyűltek össze pünkösd ünnepén, melye a hetek ünnepe néven is ismert és a búzaaratás végét jelezve, istentiszteleti alkalom volt. Ez az alkalom egyben a Sínai-hegyen kötött szövetség emlékünnepe is. Ekkor lesz részük a különös élményben, és látható, meg hallható jelenségek közepette Isten kitölti lelkét a tanítványokra. A héber szó, ruah jelentése „szél” és egyben „lélek” is, ugyanígy a görög pnoé és pneyma szavaké is.

Ezzel a bibliai résszel egy új korszak kezdődött a tanítványok, életébe és a mennyből való hang, a szélrohamhoz hasonló zúgás, és a megjelenő lángnyelvek a tanítványokat egyenként az események részeseivé teszik. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és a csoda következtében öntudatra ébredtek, rájöttek arra, hogy nekik feladatuk van, a Jézustól tanult, látott, és hallott dolgokat, az Evangéliumot tovább kell adniuk, éltetniük kell. A csoda következtében Isten segítségével ehhez kaptak erőt és bölcsességet, bátorságot, és elszántságot. A lélek által különféle nyelveken kezdtek el beszélni, úgy ahogy a megadatott nekik, hogy szóljanak. Úgy beszéltek, hogy mindenki, aki hallgatta őket megérthette, amit mondanak, mert a szeretet nyelvén szólva érintették meg az emberek szíveit, és hirdették az Evangéliumot a Lélek által.

De mi kellett ahhoz, hogy a csoda megvalósuljon? Az első és legfontosabb dolog az, hogy a tanítványok Jézus halálla óta most vannak együtt először ugyanazon a helyen. A második a közös céllal, mely nem más, mint a hálaadás Istennek, a pászka ünnepének megülése által, mely nemcsak a köszönetnyílvánításra, hanem az emlékezésre is alkalmat adott. Az együttlét biztonságot nyújtó légkörében, az a hálaadás, és emlékezés általi fellángolással egészül ki a csodával, mely a tanítványokat cselekvésre készteti, és íme munkájuk, nem volt hiábavaló. Ezt bizonyítják az ünnepet hirdető harangok, a hálaadó énekek, és ezt bizonyítja ez a születésnapot ünneplő gyülekezet is, mert ez a mai nap születésnap is, a keresztény egyház születésének ünnepe, melynek mi is tagjai, és „apostolai” vagyunk.

Amint az általában lenni szokott az ünneplések alkalmával, egyesek, a kívülállók nem értik, hogy mi történt, mi történik, ezért vádolják meg a tanítványokat is, hogy édes bórtól részegedtek meg, és ezért szükséges az, hogy Péter a védelmükre keljen, és kihangsúlyozza, hogy a tanítványok nem lehetnek részegek, hiszen csak a nap harmadik órája van.

Kedves Testvéreim, azt hiszem, ma azonban aligha vádolhatnak meg minket, úgy ahogy az első tanítványokat, hogy ünneplésünk közepette „bortól részegedtünk volna meg”, mert nem csak az a lelkesedés közös akarat, az egyetértés hiányzik a mai világból, hanem az ünnep fénye is megkopott. Nemcsak a hozzá kapcsolódó hagyományaik haltak, vagy hallnak ki, hanem lassan egy megszokott vasárnappá válik pünkösd ünnepe, mely csak abban különbőzik a többitől, hogy kicsit jobban odafigyelünk öltözködésünkre, és itt a templomban Úrvacsorát veszünk, és talán az ebéd is kicsit finomabb, mint máskor, de a pünkösdi „születésnapi” torta, és sütemények egyre inkább elmaradnak az asztalokról, az ünnepi hangulatról nem is beszélve. Mindez nemcsak a mi hibánk. A társadalom is nagymértékben hozzájárult mindehhez, hiszen Pünkösd alkalmával nem adnak szabadnapot a dolgozóknak, nem díszítik fel a kirakatokat, nem árad felénk a Tv-ből az ünnepi ajánlatok tömkelege, és mondhatnánk csend van a világban. De vajon nem ettől kellene különlegesebb legyen ez az alkalom, attól hogy meghittségével, egyszerűségével, jön el, köszönt be életünkbe, és varázsol ünnepet hajlékainkba, közösségünkbe. Mert a pünkösdi lélek, ha nem is látható formában, de ma is itt van közöttünk, itt van ebben a hajlékban, a pünkösdi rózsa szépsége magmaradt, a harangok megkondulnak, és az emberek meghallják a hívó szót, és halkan felzendül az ünnepi ének megtörve a csendet:  

„Isten szent lelke, égi láng

Lobbanj fel, szállj le szállj le ránk.

Világot gyújtó szeretet,

Áraszd szívünkbe szent tüzed.”

Mert Pünkösd az egyház megalakulása mellet, a tűz, a lélek ünnepe. Azé a léleké, amely Pünkösd napján viharként zúgott Jeruzsálem felett és lángnyelvek formájában jelent meg az égből, de nem azért, hogy romboljon, és pusztítson, hanem, hogy megújítsa az életet. Azért, hogy megtisztítsa az apostolok szívét a félelemtől, bizonytalanságtól, és eltávolítsa a közömbösséget, vakságot, a hamis hitet az emberek szívéből, és elseperve a hamut a parázsról fellobbantsa a lélek tűzét. Azt a tüzet, mely a vasat is képes megolvasztani, mely által a tanítványok szavai képesek voltak egy lánccá kovácsolni azt a közösséget, amely akkor őket hallgatta. Ezzel indult el egy olyan folyamat, amely azóta is tart, hisz ez a lánc ma is összekötő kapocs ember, és ember szív és szív, lélek és lélek között, mert szemeit a szeretet láthatatlan fonala fűzi össze, és teszi örökéletűvé a bennünk munkálkodó pünkösdi, isteni lélek által.

Ma nem zúg a szél ezen hajlék felett, nem jelennek meg lángnyelvek előttünk, nem változik meg gyökeresen az életünk, de mindezek ellenére hiszem, hogy ma is ugyanezt teszi a szentlélek, minden látszólagos sikertelenség ellenére, mert biztos reménnyel tölti be hívei szívét. Igaz kívül a világ nem sokat változott, mert ma is ugyanaz a helyzet, mint az első pünkösd, vagy a Thermopülai csata idején. Ma is sokan kinevetik a hívő embert, és vannak, akik bolondnak nevezik. Ma is a társadalom, a körülöttünk élő többség arra törekszik, hogy leigázzon, halalma alá hajtson minket, és megsemmisítse öntudatunkat, kultúránkat, a bennünk munkálkodó lelket. De mi a zsoltárossal együtt így könyörgünk: „Tiszta szívet teremts bennem Istenem” (51 Zsolt.) igen, a szív a lélek a fontos.

A lélek mely sokszor minket is ámulatba ejt, mert segítségével egyik pillanatról a másikra megváltozhat életünk iránya, gyógyíthatatlan betegségből épülhetünk fel, kilátástalan helyzetekből kerülhetünk ki győztesen, és képességeink feletti dolgokat tehetünk, mert megerősíti lelkesedésünk, önbizalmunk, és felvidítja lelkünk.

Ellenállás: Mindez lehetetlen alítják egyesek hitetlenkedve.

Int. Buzd. Tanács: „Miért lenne lehetetlen? Egyáltalán nem lehetetlen mondhatjuk istenben bízó lélekkel! Mert a keresztény világ ezt az isteni – változást előidéző erőt – kezdettől fogva Szentléleknek nevezte, mely a gyenge emberekből erős embereket faragott, tehetetlen emberekből tettre kész egyéneket alakított, és úgy megtöltötte őket örömmel, lelkesedéssel és bátorsággal, hogy még környezetüknek is jutott belőle! Környezetüket is betöltötték örömmel, lelkesedéssel és bátorsággal; meggyőzték az embereket, átalakították egész életüket és világukat…

Testvéreim! Tartsuk azért a szemünket nyitva, mert a tűzhöz hasonló lángnyelvek, amelyek világosságot hoznak és tisztítanak, megújítanak és lelkesítenek: ma is megjelennek lelki szemeink előtt! Hallgassuk hát a Lélek szelének zúgását, amint ma is átfúj ezen az öreg és beteg világon! És amikor látjuk és halljuk, akkor: ismerjük fel a csodát! Ne mondjuk azt, amit az első pünkösd bámészkodói mondtak, hogy „édes bortól részegedtek meg”, hanem mondjuk Péter apostollal, hogy most teljesedik be a próféta jövendölése: Isten kitölt az Ő lelkéből minden emberre! (Jóel 3,1) Akkor megtelik a mi szívünk is örömmel, mert: „Ki méltó látni a csodát, az a csodát magában hordja” (Babits). És akkor érezni fogjuk: ez a pünkösdi ünnep nekünk szól, és a mi ünnepünk! Mi pedig Istené és az Ő Lelkének egyháza vagyunk. Ámen.” (Kvári K. István: A lélek egyháza)

Cél: Tudatosítani az emberekben, hogy:        – Isten lelke által egyik pillanatról a másikra megváltozhatunk.

–        Pünkösd ünnep, a lélek, az egyház ünnepe.