Textus: "Az Úr, a te Istened viseli gondját annak
a földnek, állandóan szemmel tartja a te Istened, az Úr, az év elejétől az év
végégig. Ha engedelmesen hallgattok parancsaimra, amelyeket ma parancsolok
nektek, ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, ha teljes szívvel és teljes
lélekkel szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, korai és
kései esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat. Adok füvet a
meződre állataidnak, és te is ehetsz, és jóllakhatsz."
5Móz 11,12-15
Ünneplő
Gyülekezet! Kedves Testvéreim!
Nekünk,
unitáriusoknak, a számtalan köszönési formánk és a hagyományos "Isten
áldja meg!" mellett még van egy majdnem semmitmondó mintánk: "Adjon
Isten!". Azért majdnem semmitmondó, mivel általában nem tesszük melléje,
hogy tulajdonképpen mit is adjon az Isten; általában vagy Rá bízzuk az
adakozást, mivel Ő tudja, hogy mindnyájunknak mire van szüksége, vagy a
köszönést fogadóra bízzuk, hogy maga döntse el, mit kér magának az Istentől. És
mégis, Nagy László "Adjon az Isten" című versében részletesen
megtaláljuk e köszöntési mód kibontását:
"Adjon az Isten
szerencsét
szerelmet, forró
kemencét, üres vékámba
gabonát,
árva kezembe parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
Ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet-
nekem a kérés
nagy szégyen
adjon úgy is, ha
nem kérem."
Általában újévi
köszöntésként tarjuk számon az imént felolvasott verset, hisz akkor szoktunk
ismerőseinknek, barátainknak, rokonainknak Istentől minden jót kívánni. Aztán
megjön a tavasz, elkezdődik munkánk a mindennapi betevő falatért és így
kéréseinket sokszor nincs is időnk megfogalmazni. Ha jól megfigyeljük,
tavasztól az őszi termés betakarításáig állandó vándorlás folyamatában vagyunk
otthonunk és termőföldünk között. És ezen időszakban egyre erősebbé válik a
Nagy László - féle idézet: "nekem a kérés/nagy
szégyen /adjon úgy is, ha/nem kérem". Fáradtságunkban sokszor nem is
kérünk semmit. Istennek mégis gondja van életünkre, termésünkre, vagyonunkra.
"Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel
tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig."
A beszédem alapgondolataként kiválasztott bibliai versek Isten ígéreteit
tartalmazzák a Hóreb-hegyhez megérkezett zsidók
számára. Hátuk mögött negyvenévnyi fáradtságos, veszedelmekkel,
megpróbáltatásokkal telt vándorlási időszak van. Az elfáradt, megfogyatkozott
nép ott áll a hegyen, várva az Ígéret Földjének a birtokbavételét. Egyesek meg
vannak rémülve, mi vár rájuk ott, másoknak az állandó csatározás kedvét veszi,
nem akarnak tovább menni. Ekkor megérkezik Mózes, tolmácsolja az Isteni
üzenetet: "Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan
szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig. Ha engedelmesen
hallgattok parancsaimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok
Isteneteket, az Urat, ha teljes szívvel és teljes lélekkel szolgáljátok őt,
akkor esőt adok a földetekre a maga idejében, korai és kései esőt, és
betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat. Adok füvet a mezőidre
állataidnak, és te is ehetsz, és jóllakhatsz." Az üzenetben benne van a
nyugodt, boldog élet ígérete, így erőt ad a megfáradtaknak, akik elindulhatnak
immár az Ígéret Földje birtokbavételére.
Ünneplő Gyülekezet!
Őseink is hosszú, küzdelmekkel teli vándorlás után jutottak el e tájakra,
birtokukba venni azt, ami számukra az "Ígéret Földjét" jelentette.
Megérkezve, nemsokára ők is megkötötték a maguk szövetségét az Úrral, hiszen
tudták, hogy ebben rejlik a nyugodtabb, boldogabb élet ígérete. Mert mi
jelenthetett többet a hontalan, vándorlásban elfáradt ember számára, mint az a
tudat, hogy most már letelepedhet saját földjén, mely ráadásul megterem
mindent, amire szüksége van és melyre maga az Isten visel gondot. Ő ad idejében
esőt a földekre, füvet a mezőkre; Ő ad erőt munkájuk elvégzéséhez. Cserébe csak
egyetlen dolgot kér az Úr: szeretni őt teljes szívből és lélekből. Ettől függ
az ők boldogságuk.
Mi, kései utódok, őszi hálaadás ünnepén megállunk őseink Ígéret Földje határán.
Vándorlásunk lassan véget ér, a termés nagyobb része pincéinkben van.
Megállunk, megállapítva, hogy az Úr ebben az esztendőben is betartotta
ígéretét. Eszünkbe jutnak az újévi jókívánságok óta eltelt időszak eseményei, a
munka pillanatai, a rosszidők, amikor már csak az tarthatta bennünk a reményt,
hogy az Úr gondját viseli földjeinknek. Ő ezt valóban meg is tette: gondját
viselte életünknek, földünknek; erőt adott munkánk folytatásához és
elvégzéséhez.
A tegnapelőtt a kövendi iskolában tartott
vallásórámon megkérdeztem a gyermekektől, milyen ünnep lesz vasárnap. A
válaszok érdekesek voltak: "Azt ünnepeljük, hogy megtermett a
murok!", mondta az egyik. És sorra ünnepeltük az összes zöldség és
gyümölcs megérését, míg megkérdeztem: "Vajon, csak ennyit ünneplünk?"
A gyermekek nagy részének rögtön eszébe jutott, hogy nem, mivel mi lényegében
őszi hálaadáskor hálát adunk Istennek, hogy erőt adott munkáinkhoz, hogy
megérnünk engedte ezt az ünnepet.
A mai alkalommal, én a magam módján fogom föl ez ünnep jelentőségét. A papilak és az iroda közötti ösvény mellett van egy szőlőtő.
Amikor megérkeztem ide, Bágyonba, akkor még nagyon
savanyú volt a szőlő. Ám ez nem keserített el, én minden nap megettem egy pár
szemet e tőről, míg éreztem, hogy a bogyók egyre édesebbé válnak. Pénteken meg
tudtam már enni az első gerezd érett szőlőt. Személy szerint ezért adok hálát a
mai ünnepen. De hálát adok ezen esztendő minden percéért, élményéért, melyek
által én is "értem egy keveset". Tompa László ezt az érzést így
fogalmazza meg "Szüret előtt" című versében:
Most minden érik. A mezők s a lelkem
Zománca csupa mosolygó arany,
Áldottság terhe rajtam és a kerten,
Gyümölcsös évszak, érés szaka van!
Most válik minden melege a nyárnak
Kinccsé: cukor lesz, méz s finom zamat.
A tavasz elmúlt bolondság csupán: vad
Viharai már máshol zajlanak.
A lét körülem csudamélyre szépült-
Itt-ott enyhén száll a lenge füst.
Szemem derűsen ível égbe kék űrt
S fénylő folyót, mely messze híg ezüst.
Bölcs béke, bőség az egész vidéken...
Előmbe nyíltan tárul hét határ-
Csak a havas néz messziről sötéten:
Tél sejtelmével borzongatva már.
De jöhet tél is: hidege, homálya
Engem nagyon nem tud ijeszteni:
Feléje telten - szent szüretre várva -
Csillognak lelkem ért gerezdjei.
Lelkünk "beérett gerezdjeit" most ajánljuk hálaáldozatul az Úrnak.
Tudjuk, vagy tanuljuk meg szeretni őt, teljes szívünkből és teljes lelkünkből.
Hallgassunk engedelmesen parancsaira, hogy Vele kötött szövetségünk erősebb
legyen. Az Isten iránti szeretet legyen e hálaadási ünnep alapja. Tudjunk
őszintén hálát adni a munkához adott erőért, a jó és esőzéses időkért, és
termésünk, gazdagságunk, mindennapi kenyerünk biztosításáért. És adjon az Isten
mindannyiunk számára lélekérlelő békés és boldog ünnepszentelést! Ámen.
Andrási Benedek