„T E K I N T E T    N É L K Ü L”

                                              /Dsida Jenő versének címe/

                                            „És monda néki Jézus : Valaki az ekeszarvára veti kezét és hátra

                                              tekint, nem alkalmas az Isten országára.”  / Lukács ev. 9 : 62 /

   Ünneplő Gyülekezet!

   Kedves Lelkésztársunk!

       Az eddig elhangzott útmutatások, őszinte tanácsok, valamint a beiktatandó szolgatársunk

vallomása az elhívatottságáról és szolgálni akarásáról mind lelkünkhöz, életünkhöz közel álló

környezetből, „élettérből” fogantak. Ugyanezt az utat szeretném járni, azzal a különbséggel,

hogy én sok-sok verset fogok idézni a bibliai útmutatás megfogalmazása mellé, annak megerősítésére. Lelkésztársunkkal többen is az anyaországban szolgálók közül ugyanarról a szent földről származunk, a mesés Székelyföld különböző, de unitáriusok lakta vidékeiről. Ez gondolataim kísérő, aláfestő zenéje lesz ez ünnepi alkalommal is. Mindjárt kezdeném Mécs László katolikus papköltő, lelkészekre „szabott” szavaival, amelyeket oly lelkesen idézünk, főként, ha él és még a hallgatóság soraiban ül és velünk, gyermekével imádkozik egy új út kezdetén az, akinek szól: „Amikor születtem, nem jeleztek nagyot / messiás-mutató különös csillagok, / csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. / A többiek láttak egy síró porontyot, / de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, / mintha babusgatná a szép napkorongot. / Maga adta nékem édessége teljét, / úgy ajándékozta anyasága tejét, / hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. / Isten tudja honnan, palástot kerített, / aranyos palástot vállamra terített, / fejem fölé égszín mosolygást derített.” / A királyfi három bánata /. Lelkésztársunk is megkapta ezt a palástot közel egy negyed századdal ezelőtt. Ennyi évi tartalmas, emlékezetes szolgálat után nem adok én tanácsokat, csupán a jézusi útmutatást vésem szívedbe, miszerint az eke szarvára vetett kézzel, nem lehet jobbra-balra, de főként hátra tekintgetni, mert abból a szántásból nem lesz semmi. Lehet te is, mint én, annak idején még láttad, vagy tapasztaltad azt a szép, felemelő, sok-sok verejtéket kérő földműves munkát, amit székelyeink végeznek azokon a tájakon.

Én még botorkáltam a tehenek előtt, amikor édesapámmal törtük a rögöket ott a Hargita tövében, a Nagy Homoród-menti kis faluban, Lókodban. Ott, ahova valamikor a haragos szent hegyünk kidobálta vulkánként a sziklákat, az eke szarvát fogó székelynek nagyon keményen helyt kellett állni, hogy a kő ki ne fordítsa a kezéből az ekét. Nem nézelődhetett ide-oda, mert a barázda (a borozda, ahogy ott mondják) csúnya girbe-görbe lett, amit kinevettek volna a szomszéd parcellában szántogatók. Tompa László, Székelyudvarhely nagy költője, akit nem méltányol eléggé mások mellett a magyar irodalom és köztudat, megkapóan ír a mieink kitartó munkájáról: „Az életünk más, a világ más. / Csak az Örök-Úr változatlan- / S a rög, a munkagond, a szántás! / Sőt talán ez is terhesebb most! / …De azért így is megmutatjuk, / Ha gondban is, de csak megélünk! / Gyű hát no, húzzad, Fecske, Holló- / Várjuk talán, hogy más segítsen? / Tudd meg, lovam, nincs segedelmünk / Magunkon kívül, csak az Isten! / Ránk csak az Ő szent napja süssön- / Már belül is remény melenget. / A földet bizakodva szántjuk- / S nem kérünk ennél más kegyelmet. / Mi többet úgy se várhatunk itt-: / Amit nekünk a jó nap érlel, / Amit a rögből ki-kiküzdünk / Feszülő karunk erejével.” / Őszi szántás székely hegyek alatt /     

Kedves Testvérem! Ilyen előttünk járóktól tanultuk mi a szántás-vetés tudományát, amit mi átültettünk a lélek mezejére, és ehhez minden körülmények között méltónak kell lenni. Belefáradni lehet, de abbahagyni nem, az eke szarva véresre, kérgesre törheti kezünket,

de az új hajnal hasadtával ismét  el kell kezdeni. Ezt is bibliás ihletéssel milyen csodálatosan

fogalmazza Tompa László „Erdélyi szántó-vető estéje” című versében: „Esteledik. Már elég is a munka. / Ideje, hogy e fordulón megálljak. / Hátam a folyton görnyedést megunta. / Lelkem is - mint a fák -: lankadtra fáradt. / Lelkem is, mint a föld, álomba lankad…/ Jó éjt mezők, s vén Hargitánk is ottan--/ De csak egy éjre, - újultán a napnak / Már új barázdák hasadnak nyomomban. / Mert hosszasan itt nincs mód vesztegelned : / E föld fukar, s más földeknél keményebb. / Erdélyi szántó sutba nem heverhet, / Inat feszítni rogytig kell szegénynek. /  Sokat a vég is úgy talál : dologban : / Rögöt tör, izzad, öreg alkonyon túl- / Míg konok szíve utoljára dobban, / S a szerszám görcsös kezéből kifordul.”  Otthon, Erdélyben, szolgálataid helyén, te is megtapasztaltad a lelki szántás-vetés mezején, hogy milyen színes és változatos  a termőföld. Itt ez a világ más, termőföldje is más, a lelkek termőtalaja is. Neked volt egy át-menet a hegyes-dombos vidék és a síkság között, itt nem messze, egy kőhajításnyira Nagyváradon. Igaz, az emberek egy jó része belső erdélyi gyökerekkel rendelkezett Váradon is már.

Ez így van az új szántóföldeden, Debrecenben is. A gondok-bajok egy része lehet azonos, de az élmények és az örömteli sikerek is hasonlóképpen. Természetes, hogy új környezetben új dolgok is jelentkeznek. Lehet, hogy nem a sziklás talaj, a lejtős, dimbes-dombos föld teszi próbára erődet, kérgesíti tenyeredet az eke szarván, hogy erősen tarthasd. A kérges lelkek talajának megművelése teheti szomorúvá a verejtékhullatásodat, mert az anyaországi lakosság, Mária országának népe a hitetlenségről tesz ma inkább tanúbizonyságot Isten- és emberszeretet, jézuskövetés és egyházi hűség helyett. Közel 20 évi, alföldi lelkészkedésünk tapasztalatával mondhatom el, hogy szemmel láthatóan az erdélyi gyökerű híveink sem már azok, akik elhagyták szülőföldjüket vagy már itt születtek, itt nőttek fel, a termőföld körülöttük is, de bennük is nagy változáson ment át. Aztán jönnek más felekezetből, de főképp a hitetlenségből, akik megpróbálják, kóstolgatják a mi vallásunkat, és egy adott pillanatban lehet, hogy ők akarják nekünk megtanítani azt a munkát, amit soha nem végeztek, ki akarván venni kezünkből az eke szarvát, hogy aztán a szántás-vetés csak dudvát teremjen, mint az adys magyar ugar. Jónásként sokszor le kell szállni „ a kínoknak eleven / süket és forró sötétjébe, nem / három napra, de három hóra, három / évre vagy évszázadra” megtalálni a „régi hangot”… ”bátran /  szólhassak…/ és ne fáradjak bele estelig / vagy míg az égi és ninivei hatalmak / engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak.” / Babits Mihály : Jónás imája /  Egy dolgot biztosan kell tud- ni, minden körülmények közt el kell végezni  a termőföld előkészítését, a szántást-vetést-plántálást, mert ez a mi munkánk, majd Isten, aki adja a növekedést, megadja a gyümölcsöt, a termést. A szolgálatban „tekintet nélkül” ki kell tartani, ahogy fogalmazza egy másik erdélyi költő, Dsida Jenő sokszor idézett versében : „Be kell látnunk : / Ha kérdeznek, becsületesen / felelni kell. / A harcot becsületesen / fel kell venni, / az úton becsületesen / végig kell menni, / a szerepet becsületesen / el kell játszani, / keményen és tekintet nélkül. / A kapuk mögött ebek vicsorognak, / az ablakokból kiköpdösnek / és röhögnek. / Száz közbiztonsági gócpont / adja ki az elfogatási parancsot. / Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz, / súlyos, vérező kövek, / de néha röppen sóhaj is, / szeretet is, rózsa is. / És este a tűzhely mellett, / vagy szuronyos zsandárok között / hátrakötött kézzel, / mégis mondogatni kell / a fellebbezhetetlen, / szikla- kemény, / erősítő, / vigasztaló / igét : Krisztusnak és Pilátusnak, / farizeusoknak és vámosoknak / zsidóknak és rómaiaknak / egyformán szolgálni / nem lehet.”

   Egy ősi ír áldás magyarított és a helyzetedre, ez ünnepi alkalomra találó változatával kívánok Pap Gy. László papnak, pásztornak, ahogy ő elmélkedett ezekről, és Szeretteinek istenáldotta szolgálatot Debrecenben, ezen az új lelki-termőföldön, szorosan tartva az eke szarvát : Áldott legyen Istennek fénye, mely rád világít, és a fény, mely benned van. Az áldott napfény sugározzon be téged és melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog, mint a kandalló tüze, hogy minden ember jöhessen melegedni hozzád. Sugározzék két szemedből a fény, mint az ablakba állított gyertyák fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a rád hulló lágy, édes eső, hulljanak lelkedbe a cseppek és csalogassák ki a kis virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő…De áldott legyen a vihar is, és rázza meg a lelkedet, hogy fényesre és tisztára mossa, és sok kis tavacskát hagyjon benne, melyekben megcsillan az ég kékje, és időnként egy-egy csillag. Legyen áldott minden hajlék, ahova bekopogtatsz és belépsz, minden lakója áldott legyen, akiknek viszed és akik elfogadják ajkaidról az örömüzenetet.  Ámen      

 Balázsi László