“Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható!” Zsolt 40,6
Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!
Kettős Ünnepünkön, Március 15-ére, az 1848 szabadságharcra és Virágvasárnapjára, Jőzus jeruzsálemi bevonulására emlékezve, úgy ölel át minket a lélek öröme, mint nyári zivatar után öleli át a szivárvány a Föld két pólusát. Ugyan ezekre a történelmi igazságokra - és a lélek gazdagságára is egyben – utal a felolvasott bibliai versünk is.
Talán erre a napra érzelmesebb üzenetet is lehetett volna találni a Szentirásban, azonban ebben az ünnepfelállásban iit és most ez a úgy érzem: ez a legmegfelelőbb.
A zsoltáros Istenhez szól. Őt helyezi azoknak az eseményeknek középpontjába, amelyek magáért az emberért vannak. Hiszen az értünk szó, a bibliai versben Isten gyermekéről szól, rólunk, mindannyiunkról, akikre Istennek a történelem folyamán mindig gondja volt!!
Ha “kezünkbe” vesszünk ez ünnep- csomagot, - gondolom e megnevezés nem idegen, hiszen ma minden csomagban van, élelmiszer, munkahely ajánlat, reklámanyag és egyebek – kibontásánál először Virágvasárnap köszön szembe velünk, még akkor is, ha március 15-e úgy általában megelőzi az évközi, naptárszerinti jeruzsálemi bevonulást.
Azonban most ez ünnepcsomag bontásnál a zsoltárosi lelki-fényben vizsgálva az elénkbe táruló képet, Isten csodás tervei között sorrendben Virágvasárnapja van. Értünk! Isten gyermeke, Jézus, valamennyiünkért vonul tanitványaival Jeruzsálembe. Történelmi útat tesz meg három év alatt és ennek egyik állomása éppen a jeruzsálemi bevonulás. Világossá akarja tenni számunkra a Mester azt, hogy a küldetésnek nincsenek sem területi, sem pedig idő, sem pedig, akadály - megféllmlitési - határai. A küldetés Istentől jön, alkalmas és alkalmatlan időben szólitja meg az embert, nem tesz külömbséget annak könnyebb vagy nehezebb volta felől, mindig ember és Istenországa központú.
Igen! Kétezer esztendővel ezelőtt Testvéreim Jézus ezeknek tudatában, igy indul Isten követeként hirdetni az evangéliumot, az örömüzenetet, és iérkezik meg Bethfagén és az olajfák hegyén át, szamárháton Jeruzsélembe. Értünk! Az azóta a földkerekségen élő és az ő tanitásaira figyelő minden keresztény emberért, hogy példát mutatva, az Isten és a felebaráti szeretetre búzditsa az embert. A mindenkori embert.
Az köztudott, hogy az ember is sok mindent megpróbál tenni saját magáért, számitásai és érdekei függvényében, azonban ezek sokszor kudarcra vannak itélve, mert mincsen ott Isten segitsége, vagy sok esetben a feltett szándék éppen Isten akaratával ellentétes. Ezért a zsoltáros újjongása a mi figyelmünket is felkelti. Teszi ezt azért, hogy ebben a csak pillanatnyi hangulatnak élő világunkban ráhangoljódjunk az időfelettiségre, amely vonzáskörzetében szeretne tudni minket is: a test szerint ideig, de a lélek szerint örökké valókat.
Istennek csodálatos, értünk végzett munkája elevenedik meg a 160 évvel ezelőtt zászlót bontott magyar szabadságharcban is. Március 15-e szintén, mint szivárvány ölel át minket, az összes földrészeken élő nemzettagokat. Ebben a szabadságharcban Isten nemzetek feletti egyenlőség-akarata valósul meg, még akkor is, ha ennek egy adott területen ember állitotta korlátai /is/ vannak.
Istennek csodás dolgai személyekben és közösségekben is kapcsolódnak egymáshoz. A jézusi eszme és az 1848-as szabadságvágy megyannyi szószóllója és e cél érdekében fegyvert hordozója, az isteni akaratban: az elmyomás, az uralkodói hatalom, a zsarnokság elleni küzdelemben talált közös erőforrásra.
Isten nem csak történelmivé teszi, és igy egy egy megnevezett időponthoz köti csodát tetteit. Hiszen ezek folyamatosan jelen vannak életünkben. Isten, bármennyire fáradtak, lehangolt állapotban is legyünk, ébren tartja bennünk akarata megvalósulásának lehetőségeit, reánk vár, hogy mi is lelkünkben és tudatunkban időszerisitsük terveit.
Ez történt 2000 évvel ezelőtt. És Jézus vállalta, hogy az akkori történelmi viharok közepette is teljesitse Isten akaratát. Volt akkor is minden: elnyomó hatalom, nemzettársak széthúzása és megnemértés. Jézus tudta: hogy a cél érdekében: Istenországért, ha kell a legdrágábbat, az életet is érdemes feláldozni. A jézusi szent elhatározás a Golgotán is győzött. Ezért van Húsvét.
Ha párhuzamot vonunk a fennebb emlitettekkel a Nemzet ünnepe kapcsán ugyan ezeket mondhatjuk el. A történelmi viharok nem voltak könyörületesek e néppel. Elnyomást elnyomás követett. A szabadságvágy vérbe fojtatott, valahányszor fellángolt az ez iránti vágy. 1848 március 15-én a cél érdekében összefogott a nemzet. Tudta akkor minden jelenvaló, hogy a cél érdekében áldozatot kell hozni.
Testvéreim! Nem mindenki érti egyformán és fogadja el egyformán Isten akaratát. A minden időkben hatalomra szert tenni akarók világában sajnos Istennek is nehéz csodás dolgokat véghez vinnie az emberért.
Mindezeknek láttán sem szabad csüggednie Isten gyermekének. Úgy, ahogy Jézus sem adta fel a küzdelmet még a Judással való nagycsütörtöki találkozás után sem. Úgy, ahogy nem addták fel a harcot a szabadságvágyók sem.
Tették ezt azért, hogy: mai szóhasználattal élve: legyen jövőképünk. Hogy lássunk mi magunk is célt magunk előtt: akár Jézus, aki Istenországában látta teremtő Atyja akaratának megvalósulását. Vagy akár a márciusi ifjak ’48-ban, amint felsejlett előttük a szabadság kivivásának lehetősége.
Testvéreim! Isten akarata, ha találkozik a mi akaratunkkal, ha ebben munkatársak vagyunk, akkor a csoda házhoz jön: akár március 15-én a Nemzet Ünnepén, akár Virágvasárnapján a jeruzsálemi bevonuláskor.
Mindkettőkor és mindig őszintén újjonghat a lélek a zsoltárossal együtt: “Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható!” Ámen
Benedek Jakab, Segesvár
2008. 03. 16.