Árvízi helyzetjelentés

vagy

Összefogásban van az erő!

�Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, a mely / � / esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk. 2Kor 1,8

�De akik az Úrban bíznak erejük megújul�. Ézs 4o, 31a

Kedves Testvéreim! Kedves Atyámfiai!

Aki a Nyikó mentén jár ezekben a napokban � mert területileg ez esik a legközelebb hozzánk � az szemmel látható és kézzel fogható bizonyítékát találja mindannak, amit egy természeti csapás okozhat az embernek. Akár le néz az utazó, akár fel, mindenütt a kétségbeesett tekintetek nyomaira bukkanhatunk. Bár különösen nem kell senkinek sem ecsetelni az árvíz okozta nyomokat, a nyomort és az abból fakadó következményeket, mégis mintegy érdekesség képen hozom összefüggésbe a Nóé idején keletkezett özönvizet a mostani országos, de különösen a Nyikó menti árvízzel. Bizonyára mindenki emlékszik a Bibliában található özönvíz történetére, éppen ezért egy mozzanatot szeretnék csak kiemelni ebből, amelyet mint említettem összefüggésbe hozok a mostani özönvízzel. 1Móz 6. rész 5.6.7.,  verseit olvasom: És látá az Úr, hogy megsokasult az ember  gonoszsága a földön és hogy szíve gondolatának minden alkotása  szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről: az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait, mert bánom, hogy azokat teremtettem�. Igen, akkor Isten Nóét figyelmeztette, építsen bárkát és menekítse oda életét és családja életét. Itt, azonban a Nyikó mentén későre jött a figyelmeztetés. Az emberi szóba vetett örökös kételkedés és a minden előzmény nélküli özönvíz hallatlan kárt okozott lelkiekben és anyagiakban egyaránt. Aki ott járt és látott, az úgy érzi, hogy kötelessége tovább adni a hírt, úgy, amint azt olvassuk a korintusi levélből: �Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, a mely / � / esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk. 2Kor 1,8

Testvéreim, ott valóban nagy az emberek nyomorúsága. Érdekes a szem elé táruló kép és maga az élet is a falukban. Az alsóbb fekvésű helyekről egy szóban fogalmazva ezt lehet mondani: tragédia. A magasabban fekvő helyek, ahova a víz nem ért el, maga a nyugalom és a béke. De, azt  mindenek felett ki kell hangsúlyozni, hogy nagy az emberi összefogás. Ott jártunkkor, pénteken, amikor mi magunk is segíteni mentünk a bajba jutott embereknek, magasra szárnyalt az emberi segítőszándék és jóakarat. És úgy tűnt, - legalább is mi úgy láttuk, - hogy ideig-óráig reményt és még mosolyt is lehetett látni, lehetett fakasztani, hetven, nyolcvan éves, idős emberek tekintetében. De hogyan tovább? Sokan vannak, akik újra kell kezdjék az életet!! Sokan vannak, akik ivóvizet, élelmet a feléjük nyújtott csomagokban találnak csak! Sokan vannak, akik sátorban várják, hogy még egyszer lakásuk legyen, fedél a fejük fölé. És sokan vannak, akiket semmi sem vigasztal, hiszen elveszítették szüleiket, gyermeküket, unokájukat, testvérüket, az ismerőst, a barátot. Ki tudja hányszor tör fel ezekből az emberekből az előbb megfogalmazott kérdés: hogyan tovább??

Testvéreim! Erre a kérdésre a választ én úgy érzem, hogy a hívő, vallásos ember a Szentírásban találja meg. Pontosabban a második felolvasott versünkben. �De akik az Úrban bíznak erejük megújul�. Nem tisztünk az árvíz nyomorította területeken élő emberek vallásosságát kiértékelni. Viszont azt mindenek felett el kell mondani és ezerszer is, ha kell, hangsúlyoznunk kell: Isten adhat egyedül erőt e szörnyűségek elhordozásához és az abból való lelki és fizikai felépüléshez. Ezt szolgálta a péntek délutáni és a szombat délutáni két istentisztelet is. /Siménfalván/

A Duna TV a múlt vasárnapot az összefogás napjává nyilvánította. És az összefogásban nem volt hiány. Aki csak tehette áldozott e bajbajutott emberek megsegítésére. Igen, szép példája ez az összefogásnak. De minek kell ehhez árvíz? Minek kell ehhez tragédia?

Mikor elbúcsúztunk  �házigazdáinktól�, - az elsők ők történetesen újjá kell építsék házuk egy részét.  A másik �házigazdánk�, hiába keresi gazdasági épületeit, bizonyára sohasem kapja azokat meg, és az amúgy is szívbeteg felesége az árvíz miatt lebénulva korházban fekszik. /85 éves a bácsika/ A harmadik �házigazdánk�, egy idős özvegyasszony, se kapu, se kert, se jószágépületek nélkül várják valamennyien az újabb napfelkeltéket,  -  a tegnap, könnyek között köszönték meg pár órás segítségünket.

De mi eljöttünk és ők ott maradtak. Ott maradtak mindent leiszapolt udvarral, az udvaron akkora vízmosta árokkal, hogy egy üres szekér is feldőlne benne, és ott maradtak egekig tornyosuló  gondjaikkal.

Mit tehettünk? Egyházunkkal és minden jóakaratú emberekkel egyetemben kérünk mindenkit, hogy aki tud, tegyen adományt bajbajutott embertársaink megsegítésére. Kérünk mindenkit, hogy imádkozzék a gyászolókért, az árvákért, az özvegyekért, és azért, hogy Isten segítse a bajbajutottakat, azért hogy Isten óvja gyermekeit az ilyen csapásoktól.

Végezetül bátorítás képen szóljon még egyszer e beszámolószerű prédikáció végén kivétel nélkül mindenkihez, segítségre várókhoz és segítséget nyújtókhoz egyaránt az ézsaiási üzenet: �De akik az Úrban bíznak erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!�.    Adja Isten, hogy így legyen.     Ámen

Benedek Jakab

2005. szeptember 3.